8 - Kézzel - lábbal

Cris karjaiban ért a reggel egy csodálatos éjszaka után. Gyengéd volt és mégis szenvedélyes. Éreztem, hogy szeret, hogy mellette nő lehetek. Az első férfi az életembe, aki adott is valamit nem csak elvárt. A csókjai a simogatásai perzselték a bőröm. Belém égtek, hogy sose felejtsem el. Nem akartam felébredni. Nem akartam, hogy vége legyen ennek a pillanatnak. És legfőképpen nem akartam szembenézni a félelmeimmel. Nem tudhattam, hogy neki mit jentett ez az együttlét. És nekem? Nekem vajon mit jelentett?. . .
Éreztem, ahogy a hajammal babrál. Felnéztem rá. Az arca gondterhelt volt, de halványan rám mosolygott.
- Jó reggelt! - Suttogta rekedtes hangon.
- Neked is. Minden rendben? - Kérdeztem halkan, féltem a választól.
- Nem tudom. Mond meg te. - Bizonytalan volt és ettől én is az lettem. Visszatettem fejem a mellkasára és rákészültem a következő kérdésre.
- Megbántad? - Kérdeztem alig hallhatóan, és a szívem legmélyén reménykedtem benne, hogy nem hallja meg.
- Nézd Hanga... - Ez nagyon-nagyon rosszul kezdődik. A torkom összeszorult és a szívem össze vissza kezdett kalapálni. - ... Hazudnék, ha azt mondanám, hogy igen és akkor is, ha azt felelném, nem.
- De? - Éreztem, hogy van ott még folytatás.
- Te most léptél ki egy kapcsolatból. Nem kellene fejest ugranod egy másikba.
- Tudod jól, hogy érzek Joonával kapcsolatba. Ez nem akadály. És azt hiszem, többet érzek irántad, mint kellene, már egy ideje nem azt érzem, amit eddig. - Felemeltem a fejem, hogy ránézhessek, de az arcáról semmit nem tudtam leolvasni.
- Ez csak azért van, így mert törődésre volt szükséged. Hiányzott, hogy valaki szeressen. - Megráztam a fejem. Teljesen összezavart. Tényleg csak pillanatnyi érzés lett volna és nem is, érzem azt, amit? Nem, ez hülyeség. Túl régóta rejtegetem az érzéseimet, és mikor hagyom előtörni falakba, ütközik. Vagy mégiscsak igaza van? Szeretet hiányom volt és ez volt az, ami idáig sodort? Annyira összekuszált mindent ezzel az egy mondattal, hogy úgy éreztem, beleőrülök, ha nem tudom magamban ezt tisztázni. Ahhoz pedig egyedüllétre volt szükségem. A legjobb döntésnek az tűnt, ha lelépek.
- Én most, én most elmegyek. - Ültem fel és a hajamba túrtam. Annyira tanácstalan voltam és tudtam, hogy látszik is rajtam, mennyire kusza odabent minden. Felöltöztem és az utazótáskámat a vállamra akasztva elindultam az ajtó felé. Nem szólt egy szót se. Amiért jelen pillanatban hálás voltam, bármi, amit mondott volna csak csavart, volna a bennem zajló érzelmi káoszon.
Átmentem Ikerhez. Magamra erőltettem egy mosolyt, mielőtt bekopogtam. Szinte egyből ajtót nyitott.
- Szia tesó. - Köszöntem a tőlem telhető legnagyobb lelkesedéssel.
- Szia! - Morogta durcásan.
- Hát veled meg mi van? - Mentem beljebb.
- Ááá semmi, ugyan mi lenne.
- Nem tudom. Ha tudnám, nem kérdeztem volna.
- Nem is én hiányoztam neked.
- De igen te is hiányoztál. Csak edzőbá bejött tegnap. Én pedig elbújtam. Nem akartam bajt.
- Rendes tőled. - Gúnyolódott. Na szuper. Kár volt ideutaznom. Mennyi mindentől megkíméltem volna magam, ha most suliba lennék.
- Iker utálom mikor ilyen vagy. Meg tudnálak verni. - Húztam fel magam.
- Hajrá!
- De komolyan. Ne provokálj.
- Csak a szád nagy. - Állt meg előttem.
- Gondolod?... Tudod mit? Nem érdekel. Nem hallgatlak. - Fordítottam hátat.
- Mondtam én, hogy csak ugatni tudsz. - Szolt utánam.
- Mi az, hogy ugatni? Miért beszélsz így? Ennyire csak nem bántottalak meg. Különben meg neked ugyanannyiba tellett volna átjönni. Nem? De tudod mit? Felveszem Adrian mezét és átülök a másik lelátóra. Szia. - Egy lépést se tudtam tenni mikor megint megszólalt.
- Most is csak ugatsz.
- Rendben van Iker. - Dobtam le a táskám. Kivettem a kék mezt és levéve az övét hozzá vágtam. Majd ráhúztam a fehér hosszú ujjú felsőmre. - Otthon találkozunk. - Mondtam és otthagytam.
Annyira mérges voltam rá, hogy egy pillanatra sikerült elfeledkeznem az érzelmeim kuszaságáról. Igyekeztem nem gondolni rá, de egyedül erre esélyem nem volt. Nem volt ki vagy mi elterelje a gondolataimat.
A szálloda előcsarnokában megbámultak. Sapka ide meg oda tudták jól, hogy ki vagyok.
- Ebből botrány lesz. - Suttogtam magam elé. A fényképezőgépek kattogtak én, pedig csak mentem a bejárat felé. Iszonyú nehéz volt a mez és a szívem is. Úgy éreztem, hogy csak vánszorgok. Mintha tonnákat cipelnék magamon céltalanul. Megőrülök. Cris miért csináltad ezt velem? Kérdeztem magamtól, mikor valaki rám köszönt.
- Szia. - Hangja meglepett volt.
- Szia. - Erőltettem meg egy mosolyt.
- Hát te? - Tudtam, mire céloz.
- Maradjunk annyiba, hogy a bátyám még mindig egy ökör. Nincs véletlenül egy csuklószorítód?
- Nekem nincs, de mindjárt szerzek. - Mondta és felsietett a buszra. Nem telt el két perc ott állt előttem.
- Tessék, de miért kell? - Kérdezte miközben a kezemet nyújtottam, hogy a csuklómra húzhassa az anyagot. Persze közbe látta a tetoválásom.

- Azért ezzel a tetkóval nem nagyon kéne a szurkolóitok közé ülnöm. - Mosolyodtam el.
- Most már tutira címlapon leszünk. - Utal a fotósokra.
- A legkevésbé sem érdekel, de majd egy sajtótájékoztatón megcáfolod.
- Áhh. Előbb kerül címlapra, hogy megcsaltalak.
- Ez igaz. - Nevettünk mindketten. Legszívesebben vele maradtam volna. Nem gondoltam semmire és senkire mellette, de az addig tartott, míg a Real Madrid játékosai ki nem léptek az ajtón. Arra felé néztem és sikerült mindkét szempárral találkoznom. Újra ugyanaz a kuszaság.
- Mennem kell. Majd Madridba találkozunk.
- Remélem. - mondta és adott két puszit. - Szia.
- Szia. - Köszöntem el én is és még vetettem egy pillantást a bátyámra, akin jól látszódott, hogy megbánt mindent, amit mondott, de ott volt az a fránya büszkeségem. Sarkon fordultam és elindultam a stadion felé. Felültem a hazai szurkolók közé. Szerencsémre nem mindenki ismeri Casillas húgát, így nem nagyon féltem. Viszont szörnyen rossz érzés volt ott lenni és nem a Real szurkolók között. Rám nem jellemző külső nyugodtsággal néztem végig a meccset. Belül persze tomboltam. De kénytelen voltam visszafogni magam, ha nem akartam lebukni.. Eszembe se jutott a horvát clubbnak szurkolni. Szerencsémre csak egy gólt rúgtak, azt is Di Maria. Így nem kellett nagyon türtőztetnem magam.
Még a meccs vége előtt eljöttem, hogy ne a legnagyobb csúcsforgalomba kelljen kijutnom a reptérre.
A gépem délután hatkor landolt Madridba.
Hazavezettem, majd átöltöztem és futni mentem a közeli parkba. Ki akartam zárni a külvilágot, de azt se akartam, hogy ami bennem van az felszínre, törjön. És ebben a zene és a futás segített. Több mint egy óra folyamatos futás után sétára váltottam, majd végül haza kocogtam. Egészen a fürdőszobáig meg se álltam. Ledobáltam magamról a ruháimat és beálltam a zuhany alá. Újra előtörtek belőlem az érzések. Próbáltam félretenni mindent, hogy rájöjjek mi az, ami Cris karjaiba sodort. Tetszik nekem ez nem kérdés és jóban voltunk. Rá mindig számíthattam. Sokat húztuk egymás agyát, és ha csak ezt az egy éjszakát akarta volna, akkor már rég túl lennénk rajta. Éreztem, hogy ez nem csak simán sex, mégse tudtam, hogy miért mondta azt, amit mondott. A hosszú percek alatt folyamatosan járt az agyam, de nem kerültem közelebb a megoldáshoz.
- Beszélnem kell vele. - Mondtam hangosan. Tudnom kell, hogy mi miért történt. Ha nem teszem, Ő képes ennyiben hagyja a dolgot.
Hosszú volt a nap és olyan messzinek tűnt a reggel. Mintha nem órák, hanem napok teltek volna el mióta felébredtem. Ehhez mérten fáradt is voltam. A kanapén ért az álom.
Arra ébredtem, hogy valaki simogatja az arcom. Sötét volt, de nem kellet fény ahhoz, hogy tudjam ki az illető. Éreztem az illatát, ami csodákra volt képes. Ha kellett megnyugtatott, ha kellett erőt adott. Most mindkettőre szükségem volt. Felemelkedtem, hogy le tudjon ülni, majd az oldalához bújtam.
- Sajnálom. - Nyomott puszit a fejemre. - Idióta voltam. Kellett valaki, akin levezethetem a feszültséget. Tudom, nem kellett volna, de nem direkt tettem. Nagyon haragszol?
- Az a szerencséd, hogy nem tudok rád haragudni, de ebből ne csinálj rendszert, jó? Na meg nekem se így kellette volna reagálnom. Viszont vigasztaljon, hogy cseppet se éreztem jobban magam. Mint te.
- Történt valami?
- Chh... Valami. - Ismételtem és erősen bámultam a sötétbe mielőtt folytattam volna. - Lefeküdtem Crissel.
- Még csak most? - Kérdezte én, pedig meglepettségemtől felegyenesedtem.
- He? Ezt hogy érted?
- Már ne is haragudj, de messziről lerí rólatok, hogy mennyire odavagytok egymásért.
- Pff... szerinte, nekem csak szeretet hiányom van.
- Nem mondod? Komolyan ezt mondta? - Nevetett. Fogalmam se volt mi ezen olyan állati vicces.
- Te tudsz valamit, amit én nem?
- Naná kicsi lány, én pasi vagyok.
- A nyilvánvalón kívül te észlény.
- Sajnálom hugicám, de én, mint féltő óvó testvéred nem világosíthatlak fel. Pláne nem úgy hogy dologban érintett egy csapattársam, aki nem mellesleg jó barátom.
- IKER CASILLAS FERNÁNDEZ!
- Jesszusom. Nyugodj meg. - Ritkán hívtam így. Többnyire akkor mikor nem tetszett, amit csinál.
- Akkor beszélj.
- Nem a te érzéseiddel van gond. - Váltott komolyabb hangnemre. - Hanem az övéivel. Cristiano Ronaldorol beszélünk és az érzelmekről. A te Don Huanod össze van zavarodva. Fél attól, amit irántad, érez, és úgy gondolom, hogy a tegnapi után ez csak erősödött. - Úgy bámultam a bátyámra, mint akinek elment az esze. Saját magát védte azzal, hogy engem állított be lelkileg sérültnek. Néhány dolog tisztulni látszott, de semmivel se éreztem jobban magam. Ha Cris fél az érzelmi elkötelezettségtől, akkor nem tudok mit tenni.
- Szerinted most mit kéne tennem? - Kérdeztem.
- Tudod te azt már.
- Beszélni vele.
- Pontosan. Te vagy az én szép és okos kis húgom. Én ebbe inkább nem szólok bele.
- Nem is várom, de én most megyek és lefekszek. Holnap suli meg edzés. Ja és még mielőtt elmaradna, gratulálok a győzelemhez.
- Azt hittem már sosem mondod. - Vigyorgott.
- Nyugi van csapatkapitány. Te vagy a legjobb. Köszi mindent. - Nyomtam puszit az arcára és a lépcső felé indultam. A folyosó ablakán bevilágított a hold.
- Hanga. - Szól utánam bátyám, mire megfordulok. - Valamit nálam hagytál. - Mondta és már repült felé a színes anyag. A meze volt, amit lecseréltem ma. Nem mondtam semmit csak magamhoz öleltem és a szobámba mentem, hogy eltegyem magam holnapra, megint.
Míg nem jött az álom, csak Crisre tudtam gondolni. Nem tudtam, hogyan vagy miként egyet tudtam, hogy minél előbb meg kell ejtenem azt a beszélgetést. Ha hagyom, akkor elveszítem. De ő túl fontos nekem, hogy csak úgy kilépjen az életemből. Már pedig a barátságunk már régen több. Tudtam, hogy két lehetőségem van. Vagy túllépünk a félelmeinken, és adunk egy esélyt a boldogságunknak, vagy örökre elfelejtjük egymást.
Sokáig nem jött álom a szememre, így a reggel minden percét lustálkodással töltöttem, ami által sikerült késébe hoznom magam. Volt 15 percem, hogy elkészüljek. Lótás futással kezdődött a napom. Miután felöltöztem bepakoltam a sporttáskámba és a válltáskámat is magamhoz véve lerohantam a földszintre. A lépcső alján ledobtam a táskákat és berobogtam a konyhába. Már félig bent voltam a hűtőbe mikor valaki rám köszönt és ijedtembe ugrottam egyet így sikerölt bevernem a fejem az egyik polcba.
- Jó reggelt.
- Csodálatos. – Morogtam. – Igazán közlekedhetnél hangosabban is. Ha nem tűnt volna fel majdnem két hétig voltam tök egyedül, és már hozzászoktam a magányhoz.
- Látom bal lábbal keltél.
- Lesz ma edzés?
- Nem ma pihenő van.
- Oké. Na de én mentem, mert elkések. És nem ártana bejárnom órákra.
Otthagyva kedves bátyámat behuppantam a kocsiba és a suliig meg se álltam.
Az első órámra épp, hogy beestem. Teljesen rá voltam hangolódva a tanulásra és a tanár mondandójára mikor valaki elém tett egy újságot. Jót mosolyogtam rajta. Hisz megmondtam, amit megmondtam ott virítottam Adriannal a címlapon. Bezzeg ha tudnák, hogy előtte éjszaka még Cristianoval voltam. Az emlékek hatására libabőrös lettem. Ez még inkább arra ösztönzött, hogy beszéljek vele. Így eldöntöttem, hogy este átugrok hozzá, és nem hagyok neki kiutat. Ezt, muszáj megbeszélnünk.
A nap elég hamar eltelt. Az edzés szó szerint hiányzott. Iza a nyakamba vetette magát, aminek az lett a vége, hogy a pálya padlóján kötöttünk ki és nevettünk.
- Ha kiszórakoztátok magatokat, esetleg beállhatnátok futni a többiekhez. – Szólt ránk Martin, de közbe nevetett. Mi eleget téve kérésének a többiek után eredtünk.
- Te, mi van ezzel a Calelloval?
- Mi lenne? Semmi.
- De az újság.
- Azoknak semmit ne higgy el. – Elmeséltem neki mi történt. Persze Crist cenzúráztam a történetből. Nem akartam, hogy kérdezősködjön, hisz én se tudtam semmit.

Az edzés minden téren kemény volt, de amit az edzőnk utána mondott attól teljesen felpörögtem. Ősztől elkezdődik a bajnokság és októberbe már meccsekre fogunk járni. A legnagyobb meglepetés az volt, amit én ennek alkalmával kaptam. Megkaptam az első mezemet. Csak lestem. Meg se tudtam szólalni. Totál kezdőként bevettek a csapatba. Bizalmat szavaztak nekem és befogadtak, Most meg kapok egy mezt.
- Nem tudom, mit mondjak. – Néztem végig a társaságon.
- Mond, azt hogy leszel a meccseinken a beálló játékos. – Nézett rám Lia hatalmas szemekkel a többiek pedig várták, hogy kimondjam ezt a pár szót.
- Leszek beállós! – Mondtam és hirtelen rengeteg ölelést, kaptam. Nagyon örültem. Ha Crissel minden rendben lenn azt mondanám, most igazán boldog vagyok. De attól sajnos még messze voltam. Az idő vánszorogni kezdett és minél közelebb kerültem a nagy vallomások időpontjához egyre jobban eluralkodott rajtam egy rossz érzés. Valami azt súgta, hogy nem kéne elmennem, de én cipőt húztam a lábamra és elindultam, hogy megtudjam mit érez valójában…