11 - Szerelem net

2012. Január. 26. Csütörtök

Az első majdnem szabadnapom mióta itt vagyok. Sajtótájékoztató azért lesz, hisz rendesen lecsökkent a csapatok száma. A tegnapi nap folyamán két csoport hat résztvevő csapatának álma vált köddé. Köztük a magyaroké. Holnap újfent három mérkőzéssel folytatódik az Európa bajnokság. A két elődöntő, ahol Dánia játszik Spanyolországgal és Szerbia Horvátországgal. Valamint eldől kié lesz az ötödik hely. Amiért Macedónia küzd a Szlovénokkal.
Mindenesetre fogalmam sincs, mit fogok kezdeni magammal. Eddig a délutánjaim és az estéim ki voltak töltve.
- Mit fogok én ma csinálni? - Tettem fel a kérdést hangosan, de nem volt ki megválaszolja. Az ébredésem első percei semmi jóval nem kecsegtettek a további percek, pedig nem a zavartalan programszervezésről szóltak. Ugyanis ébren létem 30 percéből 20-at a laptopom bámulásával töltöttem és legalább 35 perce csak Sergio járt a fejembe. Igen még fél álomba is.
- Ahh. - Nyögtem fel fájdalmasan. Utáltam, hogy gyáva vagyok és tanácstalan. A géphez ugorva szétszedtem azt, és a táskájába pakoltam. Mintha így ki tudtam volna űzni őt a fejemből. Nem voltam felkészülve az esetleges válaszra sem. Pedig ez aztán nem rám jellemző. Összepakoltam a maradék cuccomat és minden csomagomat az ajtóba készítettem. Jól körülnéztem, nem e hagytam ott valamit. Hajlamos voltam szuvenírt hagyni a szobalányoknak. Bár állítólag minden valamire való szállóvendég hagy valamit az elhagyott szobában. Hát én ugyan nem hagyok itt direkt semmit.
Jött az elmaradhatatlan kopogás.
- Szabad! - Mondtam.
- Szia! Na mehetünk Újvidék utolsó sajtótájékoztatójára?
- Aha. Te kijelentkeztél már?
- Még nem. Gondoltam megvárlak.
- Oké. Akkor mehetünk. - Aggattam magamra a különböző méretű táskákat.
- Segítenék, de nekem is van legalább ennyi cuccom.
- Ugyan már. A liftig csak nem szakadok meg. - Nevettem. Bezártam az ajtót és hívtam a gépezetet. Mire felért már, Nono is ott várakozott mellettem.
A recepción aláírtuk a szükséges papírokat, és míg vártuk a többieket belelapoztunk néhány újságba. Köztük a sajátunkba is.
A buszunk és Bertoék egyszerre futottak be.
- Hola. - Adtam nekik puszit.
- Hola. - Köszöntek ők is.
- Vitali nincs kedved velem jönni Belgrádba? Nem szívesen utazok egyedül. - Mondta Liz.
- Végül is. De te miért nem jössz? - Néztem Bertora.
- Én még maradok. És különben is a csapattal kell utaznom. - Húzta el a száját.
- Értem. - Majd Lizhez fordultam. - Nekem még el kell mennem egy sajtótájékoztatóra a kávézóba, találkozunk rendben?
- Rendben. A csomagjaid?
- Majd berakom a buszba.
- Nyugodtan rakhatod a kocsiba is. - Miután bepakoltam a bérelt kocsijukba Norbival elindultam a helyszínre. Jó három órás volt. Alig vártam már, hogy kint legyek. Elköszöntem a többiektől, hogy majd a szállodába találkozunk.
- Azt hittem már sose érsz ide. - Állt fel barátnőm. - Ne, le se vedd a kabátod. Menjünk enni, mert éhen halok. - Vette ő a kabátját.
- Miért nem ettél?
- Mert nem szeretek egyedül enni.
- Hát én se. - Nevettem. - De akkor menjünk, mert én se vagyok jobb állapotban.
Ebéd után elindultunk Belgrádba. Liz nem a szállodához ment, hanem a centrumba.
- Mit csinálunk mi itt?
- Vásárolunk.
- Ó nem. Te vásárolsz én maximum, kísérlek. - Mondtam, de még ezt is megbántam. A 7. vagy 8. boltba táskákkal körberakva huppantam le az egyik fotelba. De Liznek ez is kevés volt és egy halom ruhával vonult a fülkébe. A semmin gondolkodtam. Vagyis csak szerettem volna a semmin gondolkodni, ugyanis minden Sergioval volt tele. Vajon ő most mit csinálhat... - Nagy gondolkodásomból Liz telefonjának hangos csörgése rántott ki.
- Felvennéd? - Kiabált ki.
- Muszáj? - Nézek a táskára, és közben azért rimánkodok, hogy hallgasson el.
- Légyszi. Biztos Berto az. - Előkotortam a telefont és fogadtam a hívást.
- Hola! Ez itt Liz telefonja, aki épp egy kupac ruhába fullad. Részvétnyilvánításokat és egyéb jókívánságokat a sípszó után. Köszönöm. Bííííp.
- Öhmm... Ez most valami vicc?
- Egyenlőre még ez. Kivel beszélek? - Kérdeztem, mert nem Berto volt és nem is Raul. De spanyol az egyszer biztos.
- Gonzalo Higuain.
- Ne bassz. Ez komoly. - Tettem a szám elé a kezem. - Upsz, ez kicsúszott. Bocsi. - De ő csak nevetett.
- Semmi baj. Természetes reakciónak veszem, de ha már így bizalmaskodunk, elárulod a neved?
- Vitali Frewer.
- Basszus. Mármint, tényleg? - Most én nevettem.
- Na ezt én nem veszem természetes reakciónak.
- Bocsi csak nem hittem, hogy tényleg ismered Lizt.
- Ja tényleg őt kerested, üzensz neki valamit?
- Neki nem, de neked igen.
- Nekem? - Döbbentem meg.
- Igen, de tudod, mit majd átadja a feladó.
- Ááá várj már ebből semmit... - De nem fejeztem be, mert egy másik hang szólt bele szintén spanyolul.
- Haló? Kivel beszélek? - Unom ezt a kérdést.
- Nem tudom. Mond meg te.
- Ha tudnám, nem kérdezném. - Vág vissza. Nem tetszett ez a játék, de a hangja annál inkább.
- Tetszik a hangod. - Az a fajta volt, amit az ember lánya egész nap elhallgatna.
- Öhm... Köszi.
- Tehát kivel beszélek? - Kérdeztem most én.
- Héé. Ezt az előbb én kérdeztem.
- Az már régen volt. - Vigyorogtam - Tehát?
- Ebből nem engedek.
- Akkor ez titok marad. Nekem csak egy gombnyomás és ez a telefon tök süket lesz.
- Hajrá!
- Oké! Úgy sincs kedvem a semmiről csevegni. Ég veled idegen. - Mondtam és megnyomtam a piros gombot. Higuain se százas az biztos. Hogy a spanyolok mind ilyen lököttek. Ráadásul ragályos is. Liz francia, de ugyanilyen. Nem telt el két perc megint csörgött a telefon.
- Liiiiz!
- Még nem végeztem. - Jött a válasz pedig még kérdés se volt. Nagyot fújtattam és felvettem, de nem szóltam bele csak hallgattam.
- Gonzo ne szórakozz én Vitalinak akartam üzenni nem egy idegennel cseverészni.
- Sese te nagyon hülye vagy. Remélem, tudod.
- Azt a kurva. - Csúszott ki megint a számon.
- Haló? - Szolt bele Gonzalo.
- Itt vagyok.
- Megint káromkodtál?
- Asszem. Bocsi. Rossz szokás. - Vontam vállat, de ő ezt ugye nem láthatta.
- Eléggé, bár ilyen történések alatt elnézendő. Beszélsz vele?
- Igen.
- Haló?
- Hola Sergio. Mit üzensz Vitalinak?
- Azt hogy sajnálom, és hogy ne haragudjon, amiért egy szó nélkül leléptem, de a meccs után elég lincselős hangulat alakult ki és a csapat mellett volt a helyem. Muszáj volt mennem. Ő semmi rosszat nem írt. - Egy nagy kő esett le a szívemről és a mosoly visszakúszott a helyére.
- Tehát nem bántottalak meg?
- Nem. Mi? Várj. Ezt most nem értem. - Jót kuncogtam értetlenkedésén.
- Nem haragszom. Nincs miért.
- Víta? - Döbben le.
- Hola Sese. - Mosolyogtam.
- Óó én ezt nem hiszem el. - Mondja elhűlve.
- De megnézném most az arcod. Biztos díjnyertes lenne. Mi újság? - Kérdeztem, de semmi. - Hahó! Itt vagy? Elvitte a cica a nyelved vagy mi?
- Nem itt vagyok csak még fel, kell fognom.
- Egy lépéssel közelebb.
- De még mekkorával.
- Szerinted Gonzalo mennyire fog örülni egy magas telefonszámlának?
- Kibír pár percet, de még mielőtt elmaradna a számodat, kérem.
- Titkos információkat nem adhatok ki. - Mondom halál komolyan, amit csend követ. - Nyugi csak vicceltem.
- Húú ha most itt lennél vagy én ott...
- Akkor nem kéne a számom.
- Ez igaz, de mivel még várnom kell rád pár hetet, ezért kell. - Megadtam neki a számom és egyből meg is csörgetett, hogy nekem is meglegyen az övé. Beszélgettünk még erről, arról mindenről. Nem volt összefüggés az egészbe csak jó volt hallgatni a hangját. A percek pillanatok alatt elteltek.
- Víta ne haragudj mennem, kell edzésre. Majd hívlak vagy írok, de most azt hiszem, elkéstem. - Mondta nevetve.
- Miattam azért nem, muszáj ám plusz köröket futnod.
- Boldogan fogom futni a köröket, de most tényleg megyek. Szia és örülök, hogy beszéltünk. Puszi.
- Szia. Puszi.
Letette a telefont én meg valahol nagyon magasan, járhattam. Azt se vettem észre, hogy Liz legyezget előttem a kezével. Ezért kénytelen volt kikapni a kezemből a telefonját. Miközben Ő az enyémen beszélt. Na igen azt hiszem ezt most megérdemeltem. Hú mit kapok én Bertotól.
- A kisasszony visszatért a valóságba. Igen este találkozunk. Jó-jó. Én is szeretek. Csók.
- Bocsii! - Néztem rá félve.
- Csak nem Ramossal beszéltél?
- De, de ne mondj semmit. - Emeltem fel kezeimet.
- Vitali én a múltkor csak elmondtam a véleményem, de úgy gondolom, hogy te eléggé felnőtt vagy ahhoz, hogy tudd kitől, mit akarsz. Most viszont menjünk, mert Nono is keresett már és este együtt vacsizunk.
- Vacsi? Mióta itt vagyok nem is, vacsoráztam. - Mondtam nevetve. Bár a kettő együtt sose ment. Vagy ebéd vagy, vacsora. Most meg mindkettő.

Liz kitett a szálloda előtt. Ő egy másikba szállt meg. Felnéztem a magas épületre, aminek egész érdekes formája volt, de határozottan tetszett. Sikerült hamar elintéznem a papír részét a dolognak és már alig vártam, hogy a szobámba legyek. Eldőlve az ágyon sóhajtottam egy nagyot. Annyira örültem, hogy már ennyivel is közelebb vagyok hozzá. És olyan jó volt vele beszélgetni. Mintha már évek óta ismernénk egymást. Túlságosan nem pakoltam ki a táskámból. Kerestem egy normális ruhát estére és beálltam a zuhany alá, hogy ellazítson és feltöltsön. Igaz csak a vásárlás felén vettem részt de így is leszívta a tartalékaimat.
Nono is jött velünk vacsorázni, ami meglepett ugyanis eddig eléggé hanyagolta a közös programokat. A korai vacsoránk elég jó hangulatba telt, de nyolckor már a szobámba voltam. Berto csak addig kapott kimenőt. Utálta is az egészet. És ez nagyon látszott rajta. Az még jobban megviselte, hogy hiába van itt a barátnője, nem lehet vele. Én nem tudom, mit csinálnék a helyébe. Valószínű hosszútávon ezt nem bírnám, de aztán kitudja. Egyelőre szingliként ilyeneken nem gondolkozok.