2012. Január 18. Szerda
Magamhoz képest korán keltem. Miután felöltöztem, meglátogattam a tegnapi kávézót. Biztos voltam benne, hogy nincs levelem tőle, de a gépemet vittem. Azért ha az ember egyedül van igazán jó társaság egy laptop is.
Kikértem a szokásos croissant a tejeskávémmal és belemerültem a hírek a világába. Sajna otthon a hó csak vaklárma volt. Nincs mit tenni, ez van. Aztán írtam a szüleimnek. Ha hazamegyek őket is meg kell látogatnom. Karácsony óta nem voltam otthon, ami nálam már soknak számít.
Anna is írt és megint csak ismételte magát. Nagyon tetszett neki az összeállítás is, a tartalom is. Virult a fejem, de még mindig nem bízhattam el magam. Anna és Peter szava sokat számít majd azon a bizonyos értekezleten, ahol eldől a sorsom. Mindenki ott lesz csak én nem. Az is érdekes ám. Hogy álljon ki magáért az ember, ha állást se foglalhat bizonyos dolgokban. Ez rém idegesítő. És hol van még február elseje?
Miután mindent megnéztem, ami érdekelt visszamentem a szállodába, hogy megtisztítsam a gépem egy kicsit és az aksikat is feltettem töltőre. Volt még időm bőven. Ezért, hogy ne unatkozzak, megnéztem egy filmet. Mennyi premierről maradok le? Egy héten legalább egyszer el szoktam menni moziba, de van mikor kétszer. Imádom a filmeket. Minden félét. A lakásom úgy néz ki, mint egy kölcsönző. Minden szoba külön kategória. A hálómba lévő polcrendszeren vannak a romantikus filmek és a vígjátékok, na meg a kettő ötvözete. A vendégszobába került a horror és dráma. A nappaliba pedig az akció és minden más, ami az előzőkbe nem fért bele. Persze külön-külön.
Mire vége lett a filmnek idejét láttam összekészülni. Nem lesz időm ma már ide visszajönni.
Egy nagyon gyorsat ebédeltünk Nonoval és nekivágtunk a három órás útnak. Egy késői sajtótájékoztatón vettünk részt. A csapatokkal sajnos nem tudtam találkozni, de néhány játékossal igen. Kicsit csalódott voltam, de nem jöhet minden össze. Írtam is egy kör smst a fotósoknak, hogy akinek van a D csoport csatairól csoportképe, az küldje át. Én rengeteg ilyen smst kapok, és általában segítek, de én ritkán küldök. Hamar jött a válasz egy küldtem szöveggel. Általában a csináld magad mozgalom elkötelezett híve, vagyok. Persze van, mikor ez nem megy.
Időbe elindultunk ugyan, de forgalommal nem számoltunk. Féltem, hogy épp csak odaérünk kezdésre, pedig Nononak még beszélnie kellett volna az edzőkkel. Egy pillanatra úgy éreztem sokat vállaltunk. Én három hónapja töltöttem a 18-at, Nono pedig egy hónapja a 21-et. Két fiatal a nagyvilágba. Peter szerint bennünk van a jövő. A föszerki meg áradozik rólunk. Ami tényleg jó érzés pláne kezdőként. Így, hogy azt csinálom, amit szeretek volt időm elgondolkodni azon, mit is szeretnék kezdeni az életemmel. Nono cikkeit olvasva néha én is kedvet kapok hozzá, hogy írjak.
- Újságíró leszek. – Mondtam ki hangosan.
- Mi? – Néz felém, Nono.
- Jól hallottad. Keresek egy sulit, tovább tanulok.
- Ezt most komolyan mondod?
- Aha.
- Hát ez szuper. Nem tudom honnan jött de, örülök.
- A cikkeidből. Annyira jók és én jobb akarok lenni nálad. – Vigyorogtam, de ő nem sértődött meg. Nem értette, miért nem felvételiztem sehova. De mi értelme annak, ha elmegyek egy olyan szakra, ami nem is érdekel. Ráadásul felvesznek én, meg egyből halasztok. Van értelem. Sokat nem vesztettem, Maximum egy évet? Igazából azt se, mert itt vagyok, és nem semmittevéssel töltöm az időm. De az is lehet, hogy év közbe felvesznek valahova.
Kezdésre épp beestünk. Az Oroszok és a Franciák már pályán voltak. Láttam Nonon, hogy kicsit csalódott, de csak legyintett és leült egy üres helyre tőlem nem messze. A meccset a Francia válogatott nyerte négy gól előnnyel.
Berto még meccs előtt megkeresett és közülte velem, hogy készítsem a pénztárcámat, mert fizetni fogok, mint a kisangyal ők ugyanis csúcsformában vannak. A fogadásunk lényege nem is a pénzen alapult, hanem azon, hogy ezeken, a reggeliken nekem ott kell lennem, ami csak annyit jelentett, hogy nem aludhatok, addig ameddig akarok. Nono jött még oda hozzám, hogy a kezembe nyomjon két a chupa-chups nyalókát. Fogalmam sincs, hogy honnan szerzi, és hogy bírja észbe tartani, de mindenesetre hálás voltam neki.
Elkezdődött a meccs és teljes izgalommal néztem végig. Hol az egyik csapatnak szurkoltam hol a másiknak. A lényeg az volt, hogy döntetlen legyen. A spanyolok három góllal elmentek az elején és láttam, ahogy Bertó vigyorog a kispadról. Nevess csak. Majd meglátjuk ki nevet a végén. A tizenötödik percben már 6-6-os döntetlenen álltunk. De jó lenne, ha most vége lenne a meccsnek… A félidőt egy gólos előnnyel zárták a Magyarok. A második félidőben ezen fordított a Spanyol válogatott. Adok, kapok szituáció alakult ki. Ha nincs a nyalóka meg a gép valószínű már tövig rágtam volna a körmömet. Az 57. percben még mindig két gól volt a hátrány. Az utolsó percben Császár két büntetőjével x-eltük.
Én, ahogy voltam felugrottam az egyik székre és onnan integettem Bertonak. Azt hiszem ezen a meccsen én nyertem a legtöbbet. Döntetlent játszottak én meg megyek Madridba. Az érzés leírhatatlan volt. Norbi halkan kuncogott mellettem. Mikor csillapodott az örömmámorom, odafutottam a veszteshez.
- Örülsz mi? – Vigyorgott ő is és levette a mezét és felém, nyújtotta.
- Hát ez? – Vettem el.
- Nálunk ez szokás fogadáskor. – Örültem a szerzeménynek. Kiterítettem és előhalásztam egy filcet, hogy aláírassam vele.
- Köszönöm, nagyon-nagyon. – Öleltem meg.
- Nincs mit kislány, az utazást meg majd megbeszéljük. – Hátráltam egy lépést és lefotóztam. Majd az órámra néztem.
- Uhh nekem mennem kell. Lekésem a meccset. – Mondtam ezt már hátrálva. – Majd találkozunk. Szia! – És már futottam is a kijárat felé.
Meg kell hagyni a Spanyolok nagyon szépen játszottak. Ha nem lennének a Magyarok már csak azért is nekik, szurkolnék.
Gyorsan letusoltam majd a laptopommal az ölembe a tv elé ültem, hogy keressek valami emberi nyelven beszélő csatornát, ami közvetíti a meccset. 257.-en találtam is. Még nem kezdődött el a mérkőzés. Az okosok elemeztek az én figyelmemet, pedig egyelőre a képek kötötték le. Néha-néha felnéztem. Az egyik ilyen alkalommal láttam, hogy egy belső ember Ramoshoz megy és mond neki valamit, mire egy hatalmas mosoly terül el az arcán, és nagy boldogan fordul oda a kapushoz, hogy elmondja neki is, aki erre csak mosolyogva ingatja a fejét. Mi ez az öröm kérem? Mindenesetre örülök, hogy jó kedve van. Remélem az is, marad. Imádni való a mosolya.
A fiúk kifutnak a pályára a tüneteim a szokásosak. Érzem a pezsgést. Próbálok még a képekre koncentrálni, de nem megy. Elkezdődött a meccs én pedig arrébb tettem a gépem. Még mielőtt bántódása esne. Nézem a csapatot, és fogalmam sincs, mit csinálnak. Jó persze fociznak, de azt se tudják ki kivel, van. Beletelt pár percbe mire azt láttam a pályán, amit vártam, aminek a 11. percbe meg is lett az eredménye. Benzama indította Ronaldot, a kapott labdát a kapuba is rúgott a Portugál. Örültem, nem picit. Még is csak a Barcelona ellen játszanak. A bíró szórta a sárgákat, de Sergio most kimaradt annak ellenér, hogy mondta a magáét a bírónak. A félidőben 1-0-ás vezetéssel vonult el a csapat az öltözőbe. Én pedig vissza a gépemhez.
A második félidő szörnyű volt és már nem hagyhattam szó nélkül. Pláne nem az első gólt, ami Casillas hálójába kötött ki.
- Pepe ezt nagyon elaludtad. – Csak csóváltam a fejem. Komolyan ezt nem hiszem el. Az idióta inkább a labdával foglalkozna, ne mások leamortizálásával. Nem szeretem Messit sőt, de azért nem kéne tolószékbe juttatni a 90. perc végére. Minek kellett végig sétálni a kezén? Megkaptuk a második gólt is. Nem hiába mondják, hogy Isten nem bottal ver. Az a gól pedig el is döntötte a meccset. Gratulálok. Otthon kikapni. Na nem mintha nem történt volna már meg, de akkor is. Ki is kapcsoltam a tévét.
- Bejöhetek? – Dugta be a fejét, Nono. Jót mosolyogtam rajta.
- Persze. Nyugi nem vagyok kiakadva, annyira. Végeztél?
- Aha.
- Na akkor hozzuk össze, amit kell, aztán fejezzük be ezt a napot, mert sok volt.
Minden kész lett időre, és Nono ment is vissza a szobájába.
Bejelentkeztem facere és beléptem a levelekhez. Percekig tartottam az ujjaimat a billentyű felett, de nem tudtam, mi legyen. Amit leírtam volna, arra nem hiszem, hogy szüksége van a jelenlegi állapotába. Biztos ki van akadva, és nem hiányzik neki még az én véleményem, ami nem dicséretből állna. Azt se találtam volna fairnek, ha én örömködök miközben ő most nincs jó passzba. Inkább kikapcsoltam a gépet és lefeküdtem aludni.
Magamhoz képest korán keltem. Miután felöltöztem, meglátogattam a tegnapi kávézót. Biztos voltam benne, hogy nincs levelem tőle, de a gépemet vittem. Azért ha az ember egyedül van igazán jó társaság egy laptop is.
Kikértem a szokásos croissant a tejeskávémmal és belemerültem a hírek a világába. Sajna otthon a hó csak vaklárma volt. Nincs mit tenni, ez van. Aztán írtam a szüleimnek. Ha hazamegyek őket is meg kell látogatnom. Karácsony óta nem voltam otthon, ami nálam már soknak számít.
Anna is írt és megint csak ismételte magát. Nagyon tetszett neki az összeállítás is, a tartalom is. Virult a fejem, de még mindig nem bízhattam el magam. Anna és Peter szava sokat számít majd azon a bizonyos értekezleten, ahol eldől a sorsom. Mindenki ott lesz csak én nem. Az is érdekes ám. Hogy álljon ki magáért az ember, ha állást se foglalhat bizonyos dolgokban. Ez rém idegesítő. És hol van még február elseje?
Miután mindent megnéztem, ami érdekelt visszamentem a szállodába, hogy megtisztítsam a gépem egy kicsit és az aksikat is feltettem töltőre. Volt még időm bőven. Ezért, hogy ne unatkozzak, megnéztem egy filmet. Mennyi premierről maradok le? Egy héten legalább egyszer el szoktam menni moziba, de van mikor kétszer. Imádom a filmeket. Minden félét. A lakásom úgy néz ki, mint egy kölcsönző. Minden szoba külön kategória. A hálómba lévő polcrendszeren vannak a romantikus filmek és a vígjátékok, na meg a kettő ötvözete. A vendégszobába került a horror és dráma. A nappaliba pedig az akció és minden más, ami az előzőkbe nem fért bele. Persze külön-külön.
Mire vége lett a filmnek idejét láttam összekészülni. Nem lesz időm ma már ide visszajönni.
Egy nagyon gyorsat ebédeltünk Nonoval és nekivágtunk a három órás útnak. Egy késői sajtótájékoztatón vettünk részt. A csapatokkal sajnos nem tudtam találkozni, de néhány játékossal igen. Kicsit csalódott voltam, de nem jöhet minden össze. Írtam is egy kör smst a fotósoknak, hogy akinek van a D csoport csatairól csoportképe, az küldje át. Én rengeteg ilyen smst kapok, és általában segítek, de én ritkán küldök. Hamar jött a válasz egy küldtem szöveggel. Általában a csináld magad mozgalom elkötelezett híve, vagyok. Persze van, mikor ez nem megy.
Időbe elindultunk ugyan, de forgalommal nem számoltunk. Féltem, hogy épp csak odaérünk kezdésre, pedig Nononak még beszélnie kellett volna az edzőkkel. Egy pillanatra úgy éreztem sokat vállaltunk. Én három hónapja töltöttem a 18-at, Nono pedig egy hónapja a 21-et. Két fiatal a nagyvilágba. Peter szerint bennünk van a jövő. A föszerki meg áradozik rólunk. Ami tényleg jó érzés pláne kezdőként. Így, hogy azt csinálom, amit szeretek volt időm elgondolkodni azon, mit is szeretnék kezdeni az életemmel. Nono cikkeit olvasva néha én is kedvet kapok hozzá, hogy írjak.
- Újságíró leszek. – Mondtam ki hangosan.
- Mi? – Néz felém, Nono.
- Jól hallottad. Keresek egy sulit, tovább tanulok.
- Ezt most komolyan mondod?
- Aha.
- Hát ez szuper. Nem tudom honnan jött de, örülök.
- A cikkeidből. Annyira jók és én jobb akarok lenni nálad. – Vigyorogtam, de ő nem sértődött meg. Nem értette, miért nem felvételiztem sehova. De mi értelme annak, ha elmegyek egy olyan szakra, ami nem is érdekel. Ráadásul felvesznek én, meg egyből halasztok. Van értelem. Sokat nem vesztettem, Maximum egy évet? Igazából azt se, mert itt vagyok, és nem semmittevéssel töltöm az időm. De az is lehet, hogy év közbe felvesznek valahova.
Kezdésre épp beestünk. Az Oroszok és a Franciák már pályán voltak. Láttam Nonon, hogy kicsit csalódott, de csak legyintett és leült egy üres helyre tőlem nem messze. A meccset a Francia válogatott nyerte négy gól előnnyel.
Berto még meccs előtt megkeresett és közülte velem, hogy készítsem a pénztárcámat, mert fizetni fogok, mint a kisangyal ők ugyanis csúcsformában vannak. A fogadásunk lényege nem is a pénzen alapult, hanem azon, hogy ezeken, a reggeliken nekem ott kell lennem, ami csak annyit jelentett, hogy nem aludhatok, addig ameddig akarok. Nono jött még oda hozzám, hogy a kezembe nyomjon két a chupa-chups nyalókát. Fogalmam sincs, hogy honnan szerzi, és hogy bírja észbe tartani, de mindenesetre hálás voltam neki.
Elkezdődött a meccs és teljes izgalommal néztem végig. Hol az egyik csapatnak szurkoltam hol a másiknak. A lényeg az volt, hogy döntetlen legyen. A spanyolok három góllal elmentek az elején és láttam, ahogy Bertó vigyorog a kispadról. Nevess csak. Majd meglátjuk ki nevet a végén. A tizenötödik percben már 6-6-os döntetlenen álltunk. De jó lenne, ha most vége lenne a meccsnek… A félidőt egy gólos előnnyel zárták a Magyarok. A második félidőben ezen fordított a Spanyol válogatott. Adok, kapok szituáció alakult ki. Ha nincs a nyalóka meg a gép valószínű már tövig rágtam volna a körmömet. Az 57. percben még mindig két gól volt a hátrány. Az utolsó percben Császár két büntetőjével x-eltük.
- Örülsz mi? – Vigyorgott ő is és levette a mezét és felém, nyújtotta.
- Hát ez? – Vettem el.
- Nálunk ez szokás fogadáskor. – Örültem a szerzeménynek. Kiterítettem és előhalásztam egy filcet, hogy aláírassam vele.
- Köszönöm, nagyon-nagyon. – Öleltem meg.
- Nincs mit kislány, az utazást meg majd megbeszéljük. – Hátráltam egy lépést és lefotóztam. Majd az órámra néztem.
- Uhh nekem mennem kell. Lekésem a meccset. – Mondtam ezt már hátrálva. – Majd találkozunk. Szia! – És már futottam is a kijárat felé.
Meg kell hagyni a Spanyolok nagyon szépen játszottak. Ha nem lennének a Magyarok már csak azért is nekik, szurkolnék.
Gyorsan letusoltam majd a laptopommal az ölembe a tv elé ültem, hogy keressek valami emberi nyelven beszélő csatornát, ami közvetíti a meccset. 257.-en találtam is. Még nem kezdődött el a mérkőzés. Az okosok elemeztek az én figyelmemet, pedig egyelőre a képek kötötték le. Néha-néha felnéztem. Az egyik ilyen alkalommal láttam, hogy egy belső ember Ramoshoz megy és mond neki valamit, mire egy hatalmas mosoly terül el az arcán, és nagy boldogan fordul oda a kapushoz, hogy elmondja neki is, aki erre csak mosolyogva ingatja a fejét. Mi ez az öröm kérem? Mindenesetre örülök, hogy jó kedve van. Remélem az is, marad. Imádni való a mosolya.
A fiúk kifutnak a pályára a tüneteim a szokásosak. Érzem a pezsgést. Próbálok még a képekre koncentrálni, de nem megy. Elkezdődött a meccs én pedig arrébb tettem a gépem. Még mielőtt bántódása esne. Nézem a csapatot, és fogalmam sincs, mit csinálnak. Jó persze fociznak, de azt se tudják ki kivel, van. Beletelt pár percbe mire azt láttam a pályán, amit vártam, aminek a 11. percbe meg is lett az eredménye. Benzama indította Ronaldot, a kapott labdát a kapuba is rúgott a Portugál. Örültem, nem picit. Még is csak a Barcelona ellen játszanak. A bíró szórta a sárgákat, de Sergio most kimaradt annak ellenér, hogy mondta a magáét a bírónak. A félidőben 1-0-ás vezetéssel vonult el a csapat az öltözőbe. Én pedig vissza a gépemhez.
A második félidő szörnyű volt és már nem hagyhattam szó nélkül. Pláne nem az első gólt, ami Casillas hálójába kötött ki.
- Pepe ezt nagyon elaludtad. – Csak csóváltam a fejem. Komolyan ezt nem hiszem el. Az idióta inkább a labdával foglalkozna, ne mások leamortizálásával. Nem szeretem Messit sőt, de azért nem kéne tolószékbe juttatni a 90. perc végére. Minek kellett végig sétálni a kezén? Megkaptuk a második gólt is. Nem hiába mondják, hogy Isten nem bottal ver. Az a gól pedig el is döntötte a meccset. Gratulálok. Otthon kikapni. Na nem mintha nem történt volna már meg, de akkor is. Ki is kapcsoltam a tévét.
- Bejöhetek? – Dugta be a fejét, Nono. Jót mosolyogtam rajta.
- Persze. Nyugi nem vagyok kiakadva, annyira. Végeztél?
- Aha.
- Na akkor hozzuk össze, amit kell, aztán fejezzük be ezt a napot, mert sok volt.
Minden kész lett időre, és Nono ment is vissza a szobájába.
Bejelentkeztem facere és beléptem a levelekhez. Percekig tartottam az ujjaimat a billentyű felett, de nem tudtam, mi legyen. Amit leírtam volna, arra nem hiszem, hogy szüksége van a jelenlegi állapotába. Biztos ki van akadva, és nem hiányzik neki még az én véleményem, ami nem dicséretből állna. Azt se találtam volna fairnek, ha én örömködök miközben ő most nincs jó passzba. Inkább kikapcsoltam a gépet és lefeküdtem aludni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése