5 - Kézzel - lábbal

...

Reggel az első dolgom volt megkeresni az edzőt, aki az irodájában ült.
- Jó reggelt. - Álltam meg a küszöbön.
- Ó! Szia Hanga. Gyere be. - Invitált Martin. Nem volt egyedül.
- Hola! - Köszöntem a 30 körüli pasinak.
- Ő itt Albert Rocas. - Mutatta be, és úgy néztek rám, mintha valami olyat mondtak volna, amire reagálnom kellene valamit.
- Öhm, miért érzem úgy, hogy valami nyilvánvaló dolog elkerülte a figyelmemet? - Kérdeztem összevont szemöldökkel. Mire elnevették magukat. Nem volt ismerős a srác. Magas kopasz barna szemű.
- Vérbeli focista. - Mondja rám és mosolyogva csóválta meg a fejét. - Rocas a spanyol kézilabda válogatott volt játékos és ezen kívül játszott a Barcelonánál. Egy sérülés miatt már csak edzősködhet és mondhatni ő az én kisegítőm.
- Ó hát ez ciki, de rá nem jöttem volna.
- Hát, ha te nem is én már sokat hallottam rólad.
- Rólam? Sokat? - Döbbentem meg.
- Ilyen tehetséget, mint te, nem lehet véka alá rejteni.
- Jut eszembe itt a pendrive. - Adom oda az edzőnek.
- Ohoo akkor ezt látnod kell barátom. - Fordította felé a monitort, miközben csatlakoztatta a kis kütyüt. Rocas egyből rá is tapadt a képernyőre. Én pedig feszülten figyeltem. Csak néha vette le szemét monitorról akkor is csak azért, hogy szakértő szemeivel tetőtől talpig végigmérjen. Kezdtem zavarba jönni. Valahol a meccs közepénél visszafordította a monitort mondván, hogy eleget látott. Én akkor már a falhoz tolt asztalon ültem és lógattam lefelé a lábaimat. Kevésbé tűntem idegesnek.
- Először is hogy döntöttél?
- Beszéltem a fiúkkal. Vagyis inkább a bátyámmal. A lényeg hogy bárhogy döntök ők, támogatnak. Úgyhogy belevágok. Tudom, hogy nem lesz egy leányálom, de hát valamit valamiért. - Fintorogtam mikor eszembe jutott a parancsolgatás gondolata.
- Bíztam ebben a válaszban. És igaz nem lesz egyszerű. Az iskolai edzések mellett lesz még pluszba heti 6 óra. És neked szükséged lesz egyénire is. Ebben Racos tud neked segíteni. Elvállalod? - Nézett itt a kopaszra.
- Egyértelmű. - Mosolygott. - Lesz min dolgozni. Félre ne érts. Nagyon jól nézel ki. De inkább tűnsz modellnek, mint kézilabdázónak. Nem is tudom, hol raktározod azt a sok energiát, amit a meccsen kiadtál magadból.
- Hát az még nekem is rejtély
- Tehát akkor hajlandóak vagytok együtt dolgozni?
- Igen. - Mondtuk egyszerre. Úgy köszöntünk el egymástól, hogy ő majd keres.
Elmentem órára.
- HANGA! - Hallottam meg a nevem. Nem csoda hisz valaki teli torokból üvöltötte. Megálltam és tekintetemmel keresni kezdtem a hangforrást. Aki meg is jelent Iza személyében.
- Hola Iza. - Mosolyogtam rá.
- Hola. Na? Csapattársak leszünk? Mond már.
- Nagyon úgy tűnik.
- Szuper. Akkor mit szólnál, ha ma suli után összeülnénk a csapattal? Csak hogy jobban megismerjünk meg te is minket.
- Benne vagyok.
- Rendben a többit edzésen megbeszéljük. Na megyek, mert elkések.
- Oké. - Mondtam de akkor már méterekkel errébb volt.
A második napon már nem csak simán új lány voltam, hanem az új kézis lány. A rendes előadásaim hamar elmentek. A tesi óra már tényleg edzés volt és három órán keresztül tartott. Csak a csapat tagok és néhány tehetségesebb tanuló volt a pályán. A lelátó meg majdnem teli volt.
- Iza itt mindig ilyen sokan nézik az edzéseket? - Kérdeztem miközben már javában bemelegítettünk.
- Dehogy. Csak az új lányt jöttek megnézni.
- Kit?
- Téged Hanga. - Nevetett. - Nagyon lökött vagy ugye tudod.
- Hah. Mondták már mások is.
Az utolsó óra csak meccsből állt. A csapattársaim nevéről fogalmam se volt, de mindenki normálisnak tűnt. A sípszó után én kinyúltam a pálya közepén. Hallottam a nyüzsgést de nem nagyon érdekelt.
- Na ez az, amit nem szabad. - Jött oda Rocas.
- Tudom, de olyan jó itt. - Fordultam hasra majd felnéztem rá fél szemmel. Nevetett.
- Miért érzem, azt hogy nem lesz könnyű dolgom veled?
- Ööö... mert így lesz? Neem, nem én jó leszek. - Álltam fel.
- Rendben. Holnap megkereslek valamikor napközbe. El kellene menned egy terhelése felmérésre, hogy rendesen összetudjam álltani az edzésedet.
- Oké. Na de most lépek, mert Iza csapatépítő programot szervezett. Szia.
- Rendben. Szia. Ja és Hanga. - Szól még utánam.
- Igen? - Fordulok meg már az ajtóban.
- Óvatosan az alkohollal.
- Basszus hát kellett ez nekem? - Csaptam a homlokomra szenvedő arcot vágva. Albert pedig nevetve csóválta a fejét. Az öltöző már üres volt. Egy üzenet várt a szekrényemen.
7-kor a Café de Orient-be. Várunk! XOXO Iza
Addig még volt másfél órám. Felöltöztem és lementem az edzőhöz, hogy elkérjem az aznapi felvételt. Meg se lepődött rajta. Otthon átküldtem Ikernek, aztán felhívtam.
- Hola te sztár.
- A nénikéd. - Nevettem. - Ez csak egy iskolai csapat.
- Az egyetemi csapatokból kerülnek ki a Spanyol válogatott játékosai, úgyhogy ez annyira nem kis dolog.
- Oké, oké.
- Na és mi a helyzet.
- Megyek csapatépítő kávézásra. Csak azért hívtalak, hogy szóljak, átküldtem a videót.
- Már vártam. Meg is nézem. Este beszélünk.
- Rendben. Szia.

Hét előtt pár perccel értem a megbeszélt helyszínre. A lányok egy nagy asztalnál ültek.
- Hola!
- Hola! - Köszöntek kórusba és egytől egyig mind mosolygott. Rendeltünk kávét és hallgattam, miről beszélgetnek. Próbáltam bekapcsolódni, ami sikerült is.
- Arra gondoltunk, hogy csak úgy mesélhetnél magadról. Persze nem kell olyan részletesen. Inkább a kézilabdás múltad érdekelne. - Elnevettem magam.
- Hát múltam az nem sok van.
- Biztos örökölted.
- Lehet, de akkor nem tudom kitől.
- Kitől, kitől? - Horkan fel egy eper szőke hajú lány. - Iker nagyon is csúcs szuper kapus. Gondolom tőle.
- Na jó tényleg neki kell állnom, mesélni, mert itt a kérdés kérdést szül. A nevem Hanga Casillas, és imádom a családomat. Ikert meg főleg, de ő nem a vér szerinti testvérem. Gondolom ezt néhányan tudtátok már és van, aki most tudta meg. Tehát öröklés kilőve. Hacsak nem az igazi családomba volt valaki őstehetség. Aki nagy valószínűséggel Magyar számozású. - Ennyit mondtam el. Nem akartam jobban belekeveredni hisz nem sok mindent tudtam volna elmondani.
- Magyar? A Magyar válogatottban van néhány jó játékos.
- Lehet Ivancsik rokona vagy. - Csak néztem rájuk. Én a nagy foci őrült. A spanyol válogatottról se tudok semmit, hát még a magyarról.
- Nem hiszem. - Nevettem zavartan. Nem szerettem arról beszélni, amiről nekem sem volt túl sok fogalmam. Hiába van itt a családom, azért mindig ott motoszkál a fejembe a gondolat, hogy kik lehetnek az igazi rokonaim a családom, hogy vajon ők, ezt hogy élték meg. Én nem emlékszem rájuk, de érzem azt az ürességet, amit az emlékek elvesztése okozott. Ha előjött ez a dolog sokkal többet gondolkodtam rajta és ezt nem akartam. Igyekeztem elterelni a témát. Szerencsére fogták, hogy nem szívesen beszélek róla.
Tíz után értem haza. A telefonom le volt némítva. Iker hívott párszor és Cris is. Na meg Albert is küldött egy üzenetet, hogy menjek fél kilencre a városi kórházba, ugyanis kért nekem időpontot a vizsgálatokra. Az utóbbit nyugtáztam Ikernek, pedig írtam egy smst, hogy ne aggódjon hazaértem. Nem akartam vele beszélni, de ő ezt máshogy gondolta. Hosszas csörgetés után se vettem fel. Aztán Cris hívott.
- Szia. - Szóltam bele kedvetlenül.
- Ennyire azért ne örülj nekem. - Mondta kicsit sértődötten és már hallottam is Iker hangját.
- Mi az, hogy nekem nem veszed fel a telefont?
- Ezután Crisnek se fogom.
- Történt valami? - Vett vissza.
- Semmi...
- Hallom. Mond el.
- De nem történt semmi nem érted meg? - Kérdeztem kicsit ingerülten.
- Aha, mert akkor szoktál ilyen lenni mikor minden rendben.
- Bocs hogy nincs jó kedvem állandóan. Tudni akarod mi a bajom?
- Igen.
- Az hogy kurvára egyedül vagyok. Hogy nincs itt velem senki, és ezt utálom. Utálok egyedül lenni. - Nem hazudtam. Csak nem ez volt a fő problémám. Egy könnycsepp mégis kicsordult a szememből. - Mikor jössz haza? - Suttogtam.
- Jövő hét közepe. A meccs után. - Tudtam, csak meg kellett kérdeznem.
- Tudom, csak hiányzol.
- Te is nekem, nekünk. - Tette még hozzá. És szinte láttam, ahogy megforgatja a szemeit. Ezen el is nevettem magam. Hosszútávon néha már sok belőlük ilyenkor meg alig várom, hogy lássam őket.

~*~

Reggel órák előtt mentem a kórházba arra a bizonyos terheléses vizsgálatra. Cukor, szív, vérvétel… Három órát töltöttem az orvosok és nővérek gyűrűjében. Alig vártam már, hogy elszabaduljak. Racos a váróban ácsorgott.
- Utállak, remélem, tudod. – Mondtam neki mikor már kiértünk a parkolóba. – Eddig nem voltam beteg ezután tuti az leszek. Ez nem vicces.
- Nem haltál bele.
- Méég, de még egy ilyen. – Nem fejeztem be. – Mivel vagy? Elvigyelek?
- Köszi, de kocsival és amúgy van még egy kis dolgom.
- Ok akkor majd edzésen találkozunk.
Az előadásokra nem értem be csak az edzésre. Úgy fogadtak, mintha ezer éve csapattag lennék.
- Hm, ma már kevesebben vannak. – Jegyeztem meg Izának a lelátóra nézve.
- Pasik és féltékeny barátnőik. – Vigyorgott. – De még mindig te vagy a téma.
- Honnan veszed?
- Nem vagyok süket, de ne aggódj minden csoda csak három napig tart.
- Remélem, mert most pasi mentes időszakom van. – Mosolyogtam és futásnak eredtem, ugyanis elkezdődött az edzés.
Nagy változás, hogy a harmadik óra végén nem fogtam padlót. Igaz, hogy hulla voltam, de tartottam magam.
- Hey Hangánk lesz hétvégén egy buli, ugye eljössz? – Kiabált át Lia az egyik kabinból.
- Ki nem hagynám. – Feleltem. Régen voltam már egy igazán ütős bulin.

A hét további része ugyanúgy telt. Napról napra jobban élveztem az edzéseket. Lassan mindenkinek megjegyeztem a nevét. Izával igazán jóba lettem. Állandóan nálam lógott, ami nem zavart, mert így nem voltam egyedül. Ikernek folyamatosan küldtem a videókat, és még mindig nehezen hitte el, hogy ez ennyire megy nekem. Az eredményeim is megjöttek. Minden a legnagyobb rendben van velem. Albert összeállította az edzésemet és örültem, hogy egyedül is képes vagyok megcsinálni.
Szombaton az edzés nem a suliba volt, hanem a városi pályán.
- Szerinted Martin elenged a szerdai edzésről? – Kérdeztem a másodedzőnket.
- Necces, de egy próbát megér. Hova készülsz?
- A fiúk idegenbe játszanak és ez a szezon első meccse. Ott szeretnék lenni. Csütörtökön már jövök.
- Egész jól haladsz, úgyhogy szerintem, elenged.
- Köszi. Te jössz este? – Elevette magát. – Most mi van?
- Nem bulizok a tinibuborékokkal.
- Kössz. Na ez szép. Hány éves vagy? 29? Nehogy már ennyire öregnek tartsd magad.
- Én már kinőttem ebből.
- Nem te betokosodtál. A csajodat is hozhatod.
- Honnan veszed, hogy van?
- Akkor majd szedsz fel egyet és hazaviszed. Nekem mindegy.
- Ezek a mai fiatalok. – Csóválja nevetve a fejét.
- Feladtam. Ha rám hallgatsz, azt csinálsz, amit akarsz. – Vigyorogtam és otthagytam.

Mikor hazaértem csak lustán ledőltem a kanapéra. Az ölembe húztam a laptopom. A telefonom folyamatosan rezgett, de annyira inaktív voltam, hogy még a kanapé mögé se voltam hajlandó elmenni ahol a táskám hevert. Bejelentkeztem msnre. Csak sajnos nem rejtve és szemfüles bátyám egyből rám írt.

IKER C. üzente
- Miért nem veszed fel a telefont? :@
H. C. üzenete
- Lusta vagyok. Most értem haza.
- Ma is volt edzés? :O
- Igen. Olyan vagyok, mint akin átment egy vagy két úthenger. De szeretem. :) Egyenlőre. Hétfőtől még több lesz. Rocas azt mondta, inkább néz modellnek, mint sportolónak. :/
- Nem ám összejössz apáddal.
- IKEEEER TE NORMÁLIS VAGY? ESZEMBE SINCS BEPASIZNI PLÁNE NEM VELE, DE CSAK HOGY TUDD ANNYI IDŐS MINT TE. ÚRISTEN! NE HÚZZÁL FEL! PSZIHO LESZEK!
- Jó-jó bocsi csak vicceltem. Ne bontsd le a házat jó.
- Majd meggondolom, de most alszok, mert este megyek bulizni a Mondoba.
- ÉS KI ENGEDETT EL?
- ELENGEDTEM MAGAM. KÜLÖNBEN MEG SZÁLLJ LE A CAPS LOCK-RÓL! MÁR LESTOPPOLTAM. :D :D
- NEKEM VAN SAJÁTOM ÚGYHOGY A VÁLASZOM NEEM.
- Nem kérdés volt felszólítottalak. Asszem hiányzol!
- Te is nekem! Jössz a meccsre?
- Hétfőn megtudom elengednek-e, de ne reménykedj túlságosan. Kezdő vagyok. :/
- Oké. Na akkor hagylak is. Vigyázz magadra.
- Te is. Puszi bátyó. XOXO

Kiléptem és felvonultam a szobámba, hogy az ágyamon folytassam a fekvést, amiből hamar alvás lett. Kíváncsi voltam hogy sikerül a buli, de gondolatban már a meccsen jártam. Alig vártam hogy lássam Ikert meg a többieket. Eldöntöttem, ha mehetek, akkor is meglepetés leszek.