24 - Szerelem net

Szijasztok!

Na most ez nem lett valami hosszú, de sajnos ennyire volt időm, amit normálisan meg tudtam írni. A többi már eléggé összecsapott lenne.

Viszont remélem kompenzálja a fejezet rövidségét annak tartalma. :D Új rész csütörtök körül. :) Mármint ebből. Kedden Kézzel-lábbal.

Jó olvasást hozzá.

Puszi:

Vii

2012. Február 19

Reggel mikor felébredtem, azt hittem csak álmodtam az egész telefonálást, de a fogadott hívás hajnal háromkor bebizonyította, hogy valós volt az a beszélgetés, és tényleg mondtam Sergionak, hogy hiányzik nekem. Ő pedig erre azt, hogy én is neki. Ahogy ez tudatosult bennem egy levakarhatatlan vigyor terült el az arcomon. Már nagyon vártam, hogy újra láthassam. Fél kilencre képtelen voltam megmaradni a szállodai szobám 16 négyzetméterén, ezért átkopogtam Nonohoz, aki álmosan dugta ki a fejét.
- Jó reggelt. – Bújtam be a nyitott ajtón.
- Baszki, Ramos miből van? Anfetaminból? Te ritkán pörögsz ennyire. – Dörzsölte meg a szemét. – Pláne reggel. – Elnevettem magam. Kezdtem elhinni, hogy ez mind Sergi miatt van. Ki más miatt? A szoba teljesen ugyanolyan volt, mint az enyém, de valahogy mégis nyugodtabb. Leültem a tv elé, és váltogatni kezdtem a csatornák között, aztán megállapodtam a tegnapi meccs ismétlésénél.
- Nem unod még? – Jött ki a fürdőből felöltözve.
- Real Madrid meccsből a sok soha nem elég.
- Aha, vagy inkább a focistából.
- Cukkolj csak, nem érdekel. – Nyújtottam rá a nyelvem. Megrázta a fejét.
- Én nem ismerlek téged. – Mondta és visszament a fürdőbe.
Kilenc óra előtt indultunk el a reptérre. Nem vittem magammal túl sok mindent. Az övtáskámat felcsatoltam és zsebre tettem az Ipodom.
- Mikor is jössz haza?
- Szerdán szerintem már otthon leszek.
- Rendben, de ugye vigyázol magadra.
- Ne aggódj, nem árullak el a spanyolnak, hogy itt hagytál fél órára. Állat barát vagyok. A lelkemen viselem a sorsod. – Adtam elő színpadiasan. Durcásan nézett rám.
- Megyek, még mielőtt kitalálod, hogy radikális állatvédő vagy. Otthon találkozunk. – Nyomott egy puszit az arcomra.
- Jó utat.
- Neked meg jó szórakozást. És ne felejtsd el, amit mondtam.
- Nem fogom.

Megvártam, míg kikerül a látókörömből és az információs pulthoz mentem, hogy megtudakoljam, melyik terminálnál várhatóak a magángép utasai. Az ott ülő nő, készségesen segített. Mindössze néhány ember lézengett ott, de aztán rájöttem, hogy ha várok fél órát, akkor egyedül is idetalálok, ugyanis a placcot ellepték a fotósok és újságírók.
- Marhák. – Motyogtam magam elé és hátrahúzódtam a terem végébe. A fejemre húztam a pulcsim csuklyáját és igyekeztem teljesen észrevétlen maradni…

 Sergio szemszöge

- Baszki Ramos, töröld le azt a vigyort az arcodról. Kurva idegesítő. – Szólt be Cris.
- Tényleg minek örülsz ennyire? – Kérdezte Iker.
- Csak simán jó kedvem van.
- Aha. Hajnalok hajnalán, mikor nem is aludtál jóformán semmit.
- Az lehet, de telefonáltam.
- Várj, kitalálom. A fotóS csaj. – Mondta a portugál. – És mi volt? Telefonsex?
- Hülye. Nem.
- De meg volt már?
- Nem, nem volt meg.
- Mi van veled Ramositó. Nem ismerek rád. Napokig a házadba kuksoltatok és nem járt az ágyadba egyszer sem?
- A nappalimon, a konyhámon, a mosdómon és a garázson kívül máshol nem járt a házba.
- Ezt nem mondod. Mit csináltatok? Sakkoztatok? - Röhögött.
- Nem, de majdnem. PS-eztünk.
- Te Ramos, tök véletlenül nem leszbi a csaj?
- Történetesen, nem.
- Na jó te tudod. Nekem mindegy, de ha mégis akkor én szóltam. – Ment arrébb, amit egyáltalán nem bántam, kezdett kiakasztani. Ez a képtelenség meg se fordult a fejembe. De hát hiába is magyaráznék ennek az idiótának bármit. Ő nem érzi, amit én érzek mikor Vitalival lehetek, mikor rám néz a kék szemeivel, úgy érzem, hogy belém lát. Nem a felszínt nézi, hanem ami a mögött van. És Roni nem látja, mit én látok.
A gép késve szállt fel, így nem fél órát csúszunk, hanem egyet. Miért is menne valami simán?
- Na mesélj. – Dobta le magát mellém Iker.
- Mit akarsz tudni?
- A vigyor okát.
- Vitali.
- Ha ezt nem mondod… Bővebben egy kicsit, ha kérhetem.
- Na jó, de ne röhögj ki. – Figyelmeztettem. – Azt mondta, hogy hiányzok neki.
- És ebben mi a vicces? Neked ez sokat jelent. Tiszta sor. Tudod drága barátom. – Tette vállamra a kezét. – Nem minden kapcsolat kezdődik egy füstös bárba vagy az ágyba. – Nem is emlékszem rá mikor kezdtem úgy egy kapcsolatot, hogy pár óra után nem az ágyban kötöttünk ki. Az volt a megszokott Most pedig itt van Vitali, aki változtatta a szokott dolgokon. A csajok sokszor maguktól keresték meg a szobámat, Víta meg még csak az emeletre se ment.
- Ő teljesen más, mint az eddigi lányok, akikkel ismerekedtem.
- Észrevettem. És hogy álltok? Egyáltalán mit érzel?
- Nem tudom megmondani pontosan. Vonzódok hozzá. A személyisége elvarázsolt. Nem hétköznapi lány és ezt imádom benne. Megbízok benne, akár az életemet is rá merném bízni. Ő engem is lát nem csak a focistát. Hihetetlenül szép, és azok ajkak. – Sóhajtottam fel az emlék hatására.
- Megcsókoltad?
- Nem egészen. – Kezdtem el halkabban beszélni. – Fifáztunk és kikaptam. Kicsit felhúztam magam. Játszottam a sértődöttet. A kanapén ültem és a plafont bámultam mikor fölém hajolt és megkérdezte, meddig óhajtok duzzogni. Olyan aranyos volt, hogy egyből mosolyogni támadt kedvem és azt mondtam, nem duzzogok. Erre homlokon puszilt utána meg leült mellém. Meglepődtem rendesen, mit ne mondjak. És mikor megkérdeztem, hogy ezt miért kaptam, azt mondta, nem kell, hogy mindennek oka legyen. Gondoltam akkor neki is jár és ezt közöltem is. Már elég közel jártam akkor az arcához és ő felém kapta a fejét így a puszi a szájára ment. - Mint egy apró áramütés. Olyan volt az egész és csak egy pillanat. - Annyi minden futott át az arcán hirtelen, hogy hiába akartam rendesen megcsókolni, inkább nem tette. Csak mintha mi sem történt volna én is homlokon pusziltam őt. Te Iker, én az óta arra a csókra vágyok. – Meséltem el neki a történteket.
- Rendesen elcsavarták a fejed.
- Én is úgy érzem, de nem bánom. Ráadásul nem tudatosan. Úgy érzem, hogy őt tudnám szeretni. Úgy igazán.
- Aszta. Ezt komolyan te mondtad?
- Jól van, gúnyolódj csak.
- Nem, nem én ezt most komolyan. Rád se ismerek. – Csak mosolyogva vállat vontam. Ez van.
A gép késett jó egy órát. Igaz a későbbi felszállás okáról csak annyit tudtunk, hogy valakit vártunk, de hogy kit? És hogy megérkezett-e arról már nem kaptunk információt. Nem aggódtam azon, hogy Víta nem vár majd rám, de mikor beléptünk az épületbe és megláttam azt a rengeteg fotóst és újságírót megtorpantam.
- Na mi van? – Állt meg mellettem a kapus.
- Bolondok háza. Ha itt is volt most már tutira nincs. Biztos visszament a szállodába.
- Én ebben nem lennék olyan biztos. Nézd csak? Az ott nem ő? – Mutatott a terem legtávolabbi pontján ácsorgó alakra. Csukja volt a fején. Mintha csak megérezte volna, hogy Őt nézem, rám emelte tekintetét. Nem láttam pontosan, de mosolygott. Felemelte a kezét, a telefonját mutogatta. Gyorsan kapcsoltam, elővetten a táskámból a sajátom. Még repülő üzemmódba volt. Átállítottam és pár pillanat múlva jött az sms.

Minden jobban szeretnék már a közeledbe lenni, de ne gyere ide. Csak azért maradtam, hogy lásd, vártam rád. Visszamegyek a hotelba. Majd hívj, mikor ráérsz. :) Puszi

Felnéztem. Intett egyet és elment. Teljesen észrevétlenül.

Hívni foglak, amint ráérek. Köszönöm, hogy vártál rám, és sajnálom. Puszi.

Utáltam ezt az egész helyzetet. És legszívesebben oda mentem volna. De az ő érdekében azt nem tehettem . Itt helybe szedték volna szét. Viszont az smse csak még jobban arra ösztönzött, amit már napok óta tervezgettem, hogy megtegyem felé az első lépést.

Vitali szemszöge

Visszamentem a szállodába és vártam. Csak vártam. Sejtettem, hogy egy hamar nem szabadul. Próbáltam elterelni a gondolataimat, de valahogy minden út Sergiohoz vezetett. Az ágyon hasaltam és a telefont szuggeráltam. Csörögj, csörögj, csörögj máár. És megcsörrent.
- Ííííí… - Olyan gyorsan kaptam a telefon után, hogy majdnem leejtettem.
- Holaa!
- Imádom, hogy ennyire örülsz nekem. – Nevetett. – Szóval, hova menjek? – Kérdezte, én pedig bediktáltam neki a címet. Negyed óra múlva kopogtattak. Sarkig tártam az ajtót és érdeklődve néztem a sálba és sapkába bújtatott hátvédre.
- Gondoltam, így nem ismernek meg.
- Gyere be. – Álltam félre és amint belépett bontogatni kezdte a sálat és lehúzta a sapkát. Szanaszét állt a haja.
- Hol a rendezett hajviselet? – Fogtam meg agy kósza tincset.
- Siettem. – Túrt bele.
- Nekem így is tetszik.
- Igazán? – Kérdezte egy csibészes mosoly kíséretében.
- Ahha. Kérsz inni? Tudok, csinálni teát.
- Elfogadom. Köszi.
- Mindjárt hozom. Ülj le. - Azzal a lendülettel gyorsan készítettem két bögre teát, a vízforralót még az első napon kértem a szobámba.
- Tessék. – Adtam a kezébe. Egyből körbeölelte kezeivel a bögre falát, hogy melegítse és bele is kortyolt.
- Jó meleg és finom is. Hogy bírod ezt a hideget?
- Mikor elindultam spanyolba. Otthon is nagyon hideg volt. Na meg pénteken egész nap a várost jártuk. Nem kellemes, de hozzá lehet szokni.
- Norbi? Hazament? – Bólintottam. Most vagy soha. Ahogy ott ült mellettem éreztem, hogy nem tudom sokáig magamba tartani, hogy mit érzek. Biztos voltam benne, ha újra a közelébe leszek, kikívánkozik majd belőlem.
- Sese. Mondanom kell valamit.
- Nekem is. – Tette le a bögrét. – De kezd te.
- Oké. – Vettem egy jó nagy levegőt és kifújtam. – Sergio én nem akarok a barátod lenni.
- Ohh. – Döbbent meg és már szólásra nyitotta a száját.
- Ne, ne. Várj. Had fejezzem be. – Kértem. – Nem tudok a barátod lenni. Nem, mert sokkal többet érzek irántad, mint kellene. És most lehet, azt hiszed, hogy én is csak egy hülye kis tini rajongó vagyok, de ez nem így van. Én csak… Nem tehetek róla… Az is lehet, hogy most csalódtál bennem és hidd el, nagyon sajnálom. Nem így terveztem… - Fogalmam sincs, meddig mondtam volna még, ha meleg kezét meg nem érzem arcomra simulni és egy csókkal nem folytja belém a szót. Meglepődöttségembe először ledermedtem. Éreztem, ahogy óvatosan ízlelgeti ajakaimat. Lassú másodpercek után én is életre keltem és visszacsókoltam, amin elmosolyodott.
- Hihetetlenül sokat beszélsz. – Mondta mire csak egy szégyenlős mosoly volt a válaszom. – Én se tudok, és nem is akarok, csak a barátod lenni. Ennél többre vágyok. – Mondta szemembe nézve.
- Akkor, szóval. Akkor, nem…
- Nem, nem tartalak őrült kis rajongónak. Egy csodás fiatal lány vagy, aki elvarázsolt. – Mondta és újra megcsókolt. Mámorító érzés volt. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Teljesen ellazultam és élveztem, ahogy ajkaink és nyelveink játszanak. Annyira sikerült kikapcsolnom, hogy majdnem magunkra borítottam a teát.
- Ezt inkább tegyük le jó? – Vette ki kezemből a még gőzölgő italt.
- Bocsi. Különben a te hibád.
- Mi? Az enyém? – Nevetett.
- Igen. Miért kell ilyen jól csókolnod, hogy teljesen kikapcsoljak?
- Ohoo, tehát jól csinálom? – Bólintottam. – Te se panaszkodhatsz. – Puszilta meg az arcom majd közelebb húzott magához és átölelt.
- Meddig tervezed, hogy maradsz?
- Meddig szeretnéd, hogy maradjak?
- Nem ér visszakérdezni, de mit szólsz az örökkéhez?
- Nincs ellene kifogásom, csak ne Oroszországba.
- Támogatom.
- Vissza kell menned?
- Nem hiszem, hogy engem hiányolnának. Van jobb programom is, mint velük PS-ezzek. – Simított végig karomon, amitől jólesően rázott ki a hideg, de közben ott motoszkált bennem a félelem.
- Am… Én… még. Én még nem… Vagyis… - Kezdtem el nyökögni.
- Hé-hé. Nyugi. Semmi olyat nem tennék, amit te nem szeretnél. Kezdésnek bőven elég lenne, ha hozzád bújhatnék, és együtt aludnánk el. Csak érezni szeretném, hogy a közelembe vagy. – Úgy éreztem, ha eddig nem voltam teljesen oda érte, ezek után biztos.
- Hát erről lehet szó. – Mondtam halkan és újra csókba forrtunk össze.