Itt az újabb rész! Bocsi csúsztam vagy egy órát, de összeomlott a böngészőm. :/
Viszont most már minden a helyén van. :D
Holnap várható egy újabb rész ebből és talán,
de csak talán szombaton folytatódik a Kézzel lábbal...
Remélem tetszeni fog.
Várom a véleményeket...
Puszi:
Vii
- Jó reggelt! - Csoszogtam ki a szobából egy hangos köszönéssel, amire nevetés volt a válasz. Uhh konyha merre lehetsz? Néztem körbe. Hm, kávé. Szimatoltam, bele a levegőbe és elindultam az illat után.
- Buenos dias! – Köszönt Liz és Berto. Leültem a pulthoz és a kávémért nyúltam, de a spanyol elhúzta. Mérgesen néztem rá.
- Húú, ha ölni lehetne. – Vigyorgott és elém tolta.
- Köszi. – Kortyoltam bele.
- Mit szeretnél csinálni? – Kérdezte Liz.
- Nem tudom. Mond meg te.
- Nincs semmi programod? – Döbbent meg.
- De majd megyek Real Madrid edzésre.
- Mikor?
- Azt nem tudom, Sergio azt mondta, majd csörög. Viszont Berto szeretnék elmenni majd a te egyik edzésedre is. Szabad?
- Persze. Mikor?
- Amikor neked jó.
- Rendben, de az nem a mai lesz, mert már így is késébe vagyok.
- Hova mész? – De nem válaszolt. – Hova megy?
- Raullal találkozik.
- Ezt úgy mondtad, mintha baj lenne.
- Raul kicsit megkavarta az életet miután hazajöttünk Szerbiából. Még aznap volt egy nagycsaládos ebéd, ahol az-az idióta megemlített téged, és azt hogy Berto hogy is érez veled kapcsolatban és José, most nem beszél Albertoval, mert szerinte ez sértő a lánya emlékére nézve. – Csak pislogtam. Szegény ember biztos belebolondult a lánya elvesztésébe, mert ilyet ép eszű ember nem gondol.
- És gondolom ez családi viszályt szított.
- Pontosan. Berto szülei egyértelműen védik a fiúkat, viszont a család többsége José mellé állt.
- De ez akkor a baromság. Jézusom. Én ezt ép ésszel nem is tudom felfogni.
- Nem is lehet. És Berto hiába mondja, hogy nem pótlékot akart, hanem benned barátra lelt és valami olyat adtál vissza az életébe, amitől már nem szenved úgy.
- Tehát ha neki fáj, fájjon másnak is?
- Pontosan. – Nem értettem felnőtt emberek hogy képesek ennyire kifordulni magukból és rosszat akarni a saját családjuknak. Bertot nagyon sajnáltam. Két tűz közé került, és ha én ki is lépnék az életükből, se változna a dolog. Viszont segíteni se tudok.
- Ja és még mielőtt elfelejtem te is hivatalos vagy egy vacsorára a szüleihez.
- Az még szép baleset lesz.
- Csak ők lesznek ott ketten mi hárman és Raul.
- Rendben. – Fújtam ki a levegőt. – Nagyon be van már táblázva a hetem? Csak, hogy tudjam, hogy tervezzek.
- Vitali itt semmi se kötelező. Oda mész ahova és azzal, akivel akarsz.
- A-a. Ez nem így működik. Szeretnék veletek is sok időt tölteni, bár tudom, hogy a rengeteg is kevés. Főleg, hogy itt van Sergio is, de majd megoldom.
- Tényleg, mi van veletek. Ha jól tudom a fél éjszakát nála töltötted. És milyen volt a buli? Mesélj már.
- Hú hát mikor odaértem már akkor néztek, hogy ki lehetek mikor csak a fejesek és játékosok voltak meghívva, én meg ugye nem tartoztam senkihez, de mázlimra az elnök hamar kiszúrt és bemutatott néhány embernek. Már a fél életemet elmeséltették velem mikor meguntam és inkább a hátvéd keresésére indultam. Akkor még mindig nem voltam elég bátor, hogy csak úgy oda álljak elé ezért mondhatni felkonferáltam magam egy smsezéssel. Feleslegesen paráztam, olyan volt mintha évek óta ismernénk egymást. Beszélgettünk, úgy nagyjából mindenről. Ugyanolyan volt mikor leveleztünk, vagy mikor telefonon beszélgettünk. Tehát az összejövetelből sok nem maradt meg.
- Miért nem maradtatok ott?
- Mert az egyik csapattárs szétkürtölte, hogy ott vagyok, és még mielőtt megjelent volna az egész gárda, jobbnak láttam eljönni. Nem viselkedtem volna őrült rajongó módjára, mert meg tanultam kezelni az ilyen helyzeteket, de mégis csak a kedvenc csapatomról volt szó. És ez nem általános rajongás. Na meg Sergio tegnap sokkal jobban érdekelt, úgy, mint ember. Nem, mint játékos. – Pirultam el.
- Hoha kisasszony, mi ez a színváltás?
- Te Liz? Mennyi az esélye annak, hogy totál beleessek valakibe alig pár óra alatt? – Elmosolyodott.
- Szerintem, te már rég belehabarodtál a focistába és a személyes találkozás megkavarta az érzéseidet, amit eddig barátságnak hittél az átfordult valami másba. Valami sokkal többe. Tudod ez a szép a valóságba. Sokszor elég egy pillantás, egy érintés, egy mosoly, hogy olyat érezz, amit soha azelőtt.
- De ezt nem lehetne.
- Ki tiltja?
- Apa?
- Ugyan már, ez csak kifogás. – Legyintett.
- Távolság?
- Ez pedig egy még gyengébb kifogás. És még te se hiszed legbelül, hogy ez gátat szabhat, mert a szüleid végig csinálták. Sőt előtted már többen is. És igen, voltak, akik belebuktak. De ez ne tántorítson el. Ha ő az igazi a nagy szerelem, akkor nincs az-az akadály, amit ketten együtt ne tudnátok legyőzni. Ha pedig nem működne? Akkor nem ő életed szerelme…
- Egy pillanat. Hova sietsz? Szó se volt szerelemről és életen áttartó érzésekről.
- Idő kérdése kislány, idő kérdése. – Vigyorgott.
- Jó, de egyelőre ott tartunk, hogy amit érzek, a több mint, amit eddig éreztem, de az se biztos, hogy ez kölcsönös.
- Tudod, tudok egy s mást a focisták életéről. Sergioról pedig az utóbbi időbe különösen sokat hallok. Ő pedig nem beszél másról, csak arról a titokzatos lányról, aki január közepén írt neki. Nem nagyon hiszem, hogy a semmiért áradozott volna rólad még így látatlanba is.
Elgondolkodtam azon, amit mondott és bár őrültségnek tartottam az érzéseimnek nem tudtam parancsolni. Önálló akarattal bírtak és nem tudtam nem azt érezni amit. Fogalmam se volt, hogy lesz tovább, vagy egyáltalán lesz-e folytatás, de eldöntöttem, ha ő lép én nem fogok ellenkezni a szívem akaratával.
Lizzel elmentünk ebédelni és megmutatott a belvárosban néhány helyet, de mivel nekem elvileg programom volt, hazamentünk. Három óra is elmúlt, de Sergio nem hívott. Én pedig nekiálltam agyalni, aminek ilyenkor sose volt jó vége. Biztos nem akar látni. Túl messzire mentem. Valamivel megbánthattam. Tutira… Gondolataimat a csengőszó oszlatta szét.
- Vitali kinyitnád? – Szólt ki Liz a gardróbból.
- Mert biztos engem keresnek. – Morogtam, de jó vendég révén ajtót nyitottam.
- Ööö. Hola! Liz? – Kérdezte az ajtóban álló srác és befelé kukucskált.
- Hola! A ház úrnője most aggatja magára a gardróbja tartalmát. Előre szólok, hogy sokáig fog tartani, úgyhogy fáradj beljebb. – Álltam el az útból, mire belépett és otthonosan mozgott a nekem labirintusnak tűnő lakásba.
- Ne haragudj, – Fordult felém – de te ki vagy?
- Vitalai Frewer. – Mutatkoztam be vigyorogva.
- Ezt nem mondod komolya? – Kerekedett el az argentin csatár szeme.
- Látom meg volt az első döbbenet. – Jött elő Liz. – Pipita drága csukd be a szád. A kiscsaj szíve foglalt. – Vigyorgott.
- Ja, nem… Bocsi. Én csak… Hú, hát… Sergio tudja? – Mit? Azt hogy én itt vagyok, vagy azt, hogy foglalt a szívem? Köszi Liz én is nagyon-nagyon szeretlek.
- Te nem voltál tegnap a partin? – Kérdeztem meg végül.
- De, viszont én vacsora után eljöttem. Ezóta nem beszéltem senkivel. Ott voltál?
- Igen. Pérez elhívott.
- Pérez?
- A meccsen se voltál vagy mi? – Kérdezte nevetve Liz.
- De igen.
- Én voltam a fotósotok.
- Basszus, tényleg. Már tudom, honnan voltál olyan ismerős. De hogyan? – Nagy vonalakba elmeséltem neki is, hogy mi történt.
- Akkor találkoztál Sergioval? – Bólintottam. – És ma is fogtok?
- Elhívott edzésre, azt mondta majd előtte, felhív.
- Hát akkor azt az én drága barátom elfelejtette, ugyanis az edzés most kezdődik. Nekem igazolt késésem van, ha gondolod, elviszlek.
- Óó, nem hiszem, hogy az olyan jó ötlet. Szerintem nem véletlenül nem hívott. Biztos nem akar velem többet találkozni.
- Ez hülyeség. Alig várta már, hogy lásson és szerintem minden képzeletét, felülmúltad. És gondolom meg se játszottad magad. Úgyhogy öltözz, megyünk. – Mondta ellentmondást nem tűrően, Liz pedig a csatár mellé állt. Kettő-null. Tiltakoznom felesleges.
- Jó, de ha nekem lesz igazam, a te kocsiddal fogok visszajönni. – Lizre nézett.
- Elbuktam a fogadást. – Vigyorgott a francia lány.
- Mi ez valami spanyol, fertőző betegség? – Mindenki fogad mindenkivel mindenben.
- Te szólsz?
- Mondom fertőző. – Vigyorogtam. Mert végül is egy spanyol társaságába sikerült összehoznom a dolgot. – Tehát megkapom a kulcsokat?
- Meg. – Sóhajtott. - de úgy se lesz rá szükséged.
- Akkor nincs mitől félned, de majd meglátjuk.
- Fogadunk?
- NEEM. – Tiltakoztam hangosan, de nevetve és eltűntem a szobámba. Nem vittem túlzásba az öltözködést. Csőnaci, hosszú ujjú, kabát, csizma, vastag sál és a táskám benne a fényképezőgépemmel. A hajamat kiengedtem és kifestettem a pilláimat.
- Mehetünk. – Jöttem ki a szobából. Lizhez fordultam. – Vagy jövök hamar, vagy majd érkezem.
- Rendben, érezd jól magad.
- Nem rajtam múlik.
Az útón elég sokat beszélgettem a csatárral, de főleg a fociról. Elterelve így a figyelmemet a közelgő újratalálkozásról. Reméltem, hogy igaz, amit Gonzalo mondott és a hátvéd tényleg csak elfelejtett. Bár nem tudtam, hogy ennek örülnöm kellene-e.
Az öltözők felé mentünk.
- Megvársz? Egy perc és jövök. – De már el is tűnt az ajtó mögött. Meg se várta, hogy válaszoljak. A gépemmel babráltam, míg rá vártam. Percekkel később nyílt az ajtó és teljes edzőfelszerelésben lépett ki a helyiségből.
- Kulcsok? – nyújtottam a tenyerem.
- Mondtam már, hogy nem fognak kelleni.
- Én azért kérem. – Toltam közelebb a kezem. Visszament az, hogy kihozza azt.
- Ígérd meg, hogy vigyázol rá.
- Na mi van? Most már nem is olyan biztos, hogy látni akar? – Cukkoltam meg persze ezzel magamat is.
- De. – Vágta rá túl gyorsan.
- Ne félj, nem töröm össze.
- Szavadon foglak. – Beleejtette a kulcsot a kezembe, mait én egyből zsebre vágtam. – Menjünk. – Indult el én pedig mellette haladtam egészen a pálya széléig, ahol Mou állt. Gonza köszönt neki és elindult a többiekhez a pályára.
- Jó napot. – Köszöntem én is az edzőnek.
- Vitali ugye? – Bólintottam. – Ma is fotózni?
- Hivatalosan nem. – Ráztam meg a fejem. – Nem fogok zavarni?
- Nem, dehogy. Maradj nyugodtan, csak majd ülj fel a lelátóra.
- Rendben, köszönöm.
A pályát néztem. Sergio nekem háttal állt, tőlem úgy öt méterre. Mindent hallottam, amit mondtak. Gonzalo pont akkor ért oda hozzá.
- Megjött a lógós is. – Fogtak kezet.
- Meg. És hozott neked valakit. – Mosolygott a csatár én pedig heves szívdobogással vártam Sese reakcióját.
- Nekem? Kit? – Értetlenkedett, mire Pipita megfogta a vállait és felém, fordította. Arcát látva mosolyognom kellett. Homlokon csapta magát.
- Basszus én, hülye.
- Én is had! – Futott oda a brazil és már ütött is, de Sergio elhajolt és odafutott hozzám.
- Ne haragudj! Nagyon hülye vagyok. Tudtam, hogy elfelejtettem valamit.
- Nem hittem, hogy ennyire felejthető vagyok. – Mosolyodtam el.
- Nem. Dehogy. Te nem. Egész nap rád gondoltam. Csak az ment ki a fejemből, hogy elhívtalak edzésre. Sajnálom. – Hajaj Sergio ne mondj nekem ilyeneket.
- Semmi baj. Látod, itt vagyok.
- Igen és nagyon örülök, de hol találkoztál Higuainnal?
- Ha nem haragszol nem vívnám ki az edződ haragját, úgyhogy menj szépen vissza, majd utána beszélünk és elmondom, hogy mentett meg Gonzalo a félelmetesen negatív gondolataimtól.
- Persze, persze. De ugye megvársz?
- Majd, igyekszem nem elfelejteni, miközben minden gondolatomat te töltöd ki. – Upsz, ezt lehet nem így kellett, volna? Olyan ártatlan kiskutyaszemekkel nézett rám, hogy nem tudtam nem nevetni. – Megvárlak, csak menj. – Löktem meg egy kicsit, de akkor már teliszájal vigyorgott.
Moura néztem, aki csak egy biccentéssel megköszönte, hogy nem tartottam fel túl sokáig a játékosát.
Az edzés kemény munkával telt, de a bohóckodásoknak és beszólogatásoknak köszönhetően nagyon jó hangulatban. Rengeteget nevettem. A fényképezőgépen pedig gyűltek a képek.
Az edzés végeztével Sergio odajött hozzám és leült mellém.
- Na? Nem untad magad halálra?
- Viccelsz? Nagyon jól éreztem magam. Jó volt. – Vigyorogtam.
- Hé Ramos! Be se mutatod a barátnődet? – Jött oda a francia csatár és még pár játékos. Köztük olyan is, akihez már volt szerencsém. Egymásra néztünk. Talán mindketten ugyanazt vártuk a másiktól, de nekem nem állt a számra, hogy azt mondjam, nem vagyok a barátnője, és ő se mondta. Elmosolyodtunk
- Karim ő itt Vitali Frewer. Vitali ő pedig Karim Benzama. – Mutatott be minket egymásnak, de csak a formaság kedvéért.
- Örvendek. – Nyújtottam a kezem.
- Úgyszintén. – Fogadta el. – Már azt hittem nem is létezel, de nagyon valóságosnak tűnsz.
- Igyekszem. – Nevettem.
- Ronaldot már ismered. – Ment tovább.
- Bocs a tegnapiért.
- Ne aggódj nem vettem magamra. Mintha meg se történt volna.
- Marcelot szintén.
- Senorita. – Biccentett, amit én is egy hasonló mozdulattal viszonoztam.
- Ő itt Iker Casillas.
- Örülök, hogy megismerhetlek, már sokat hallottam rólad.
- Részemről az öröm. De azt azért nem hiszem, hogy túl sokat hallhattál rólam.
- Pedig igen. – Mosolygott. Sergio Ikerrel beszélgetett rólam és valamiért ezen meg se lepődtem.
- És már Gonzalot is ismered valahonnan. – Nézett az említettre.
- Liznél találkoztunk. Ő nyitott ajtót. Gondolhatod. – Vigyorgott a csatár. – Aztán mondta, hogy a hívásodra vár…
- Kösz, hogy elhoztad.
- Nem volt egyszerű meggyőzni. – Mondta. – Ja tényleg. Visszakapom a kulcsaim? – Nyújtotta a kezét.
- Milyen kulcsokat? – Sergiora néztem. Tisztán hallatszott a hangjából, hogy nem tetszik neki ez a kulcsos dolog. Csak nem féltékeny? Nem az kizárt.
- Elkérte a kocsim, ha netalántán, azért nem hívtad, mert nem akartad látni, akkor inkább visszament volna Lizhez.
- Te komolyan, azt hitted, hogy nem akartalak látni? – Döbbent meg.
- Áruló. – Néztem Gonzara. – Itt vannak a kulcsaid. Amúgy se jön be az Audi. – Nyomtam a kezébe a kulcsot. Persze ezzel a kijelentésemmel általános felháborodást keltettem. – Bocsi, de én VW párti vagyok. – Formáltam ujjaimmal v-é betűt és mutattam fel.
Sergio még mindig a válaszomra várt, de tudta, hogy itt ezt már nem kapja meg. Elindultak az öltöző felé. Én kint vártam, hogy Sese végezzen. Közbe a képeket nézegettem. Szépen lassan mindenki kijött, és ha jól sejtettem már csak ő volt bent. Nagy levegőt vettem bekopogtam, de be is nyitottam. Ott ült a padon és csak nézett maga elé.
- Zavarlak? – Kérdeztem.
- Nem. – Rázta meg vizes tincseit és rám nézett. Megeresztett egy elég halvány mosolyt.
- Huhh. Elmondod mi a baj? Ettől a mosolytól sírva fakadnak az angyalok.
- Akkor te is sírni fogsz?
- Messze vagyok én azoktól. Inkább mond el mi bánt.
- Sajnálom.
- Mit?
- Azt, hogy kétségek közt hagytalak. Nem is akartam mást csak veled találkozni, hogy újra lássalak. Te meg azt hitted az én baromságom miatt, hogy nem akarlak látni. Fogalmam sincs, hogy felejthettem el.
- Tudtam én, hogy pihenned kéne. – Nevettem. Próbáltam oldani a benne lévő feszültséget. – Legközelebb ne hagyd, hogy feltartsalak.
- Nem tartottál fel és szeretnék minden percet veled tölteni, amit lehet. – Mondta komolyan a szemembe nézve.
- Hogy tudsz rám áldozni ennyi időt, így hogy alig ismersz? – Kérdeztem halkan.
- Mert jobban meg akarlak ismerni, tudni rólad mindent, amit lehet. Ha engeded. – Egy pár pillanatig csak meredtünk egymásra.
- Csak ha te is. – Suttogtam. Nem voltam képes hangosabban beszélni.
- Köszönöm. – Mosolygott rám. – Mihez van kedved?
- Vicces, de éhes vagyok. – Nevettem, mert ez aztán rám nem volt jellemző.
- Akkor elmegyünk valahova. Ja nem. Elmegyünk hozzám és rendelünk valamit.
- Nem kell. Elmehetünk akárhova. Nem érdekel, ha címlapra kerülök veled.
- Nem Vitali. Kedves tőled, de Én inkább szeretnélek ettől megóvni. – Csak pislogtam rá.
- De tagnap még…
- Tudom, mit mondtam, és nem fog érdekelni, ha innen kimegyünk együtt és lefotóznak minket, mert ez ellen semmit nem tehetek. De nem teszlek ki ennek, ha nem muszáj. – Elmosolyodtam. Jól esett ez a törődés. Ilyen már régen volt, és kezdtem azt érezni, hogy amit érzek az, talán mégse olyan lehetetlenül reménytelen. Talán nem is akkora őrültség. És talán nem is olyan viszonzatlan. Talán nekem is jár egy tündérmese a kegyetlen valóságba ültetve, aminek én vagyok a főszereplője.
Végül hozzá mentünk megint és rendeltünk vacsorát. Ő kínait én maradtam a sima roston csirkénél. Nem voltam oda a nemzeti konyháért.
- Holnap mit csinálsz?
- Úgy tervezem, hogy elmegyek Berto edzésére. És még hivatalos vagyok egy korai vacsorára valamelyik nap Berto szüleihez, na meg valami Liz féle partira valamelyik este, de konkrétat nem tudok.
- Meddig maradsz?
- Csütörtökön hajnalba utazok Moszkvába.
- Olyan hamar? – Döbbent meg.
- 16-án lesz a BL meccs.
- És meddig maradsz?
- Szerintem, 17-én utazok vissza Magyarországra. Ti mikor utaztok?
- 18-án lesz még egy meccsünk, 19-én utazunk. Lesz ott még egy edzés vagy kettő a hideg miatt.
- Értem. – Pár perc néma csend állt be közöttünk. Nagyon elgondolkodott valamin. Aztán párszor mintha kérdezni akart volna valamit. Beletelt egy kis időbe mire végre kibökte.
- Muszáj visszautaznod egyből?
- Nem tudom. Talán nem. A gépemen van a naptár. Holnapra többet fogok tudni mondani. Jó?
- Remélem jó hír lesz. – Mosolygott. Én pedig nagyon örültem, hisz még itt vagyok, de ő már a következő alkalmat keresi, hogy találkozzunk.
Miután végeztünk a vacsorával újra leültünk PS-ezni, de most fociztunk…
- Te dzsojsztikkal a kezedbe születtél vagy mi? – Dobta le megint az irányítót.
- Most mit vagy kiakadva? Ez csak egy játék. A valóságban te vagy az ász. – Vigyorogtam.
- Nevess csak. – Fonta össze kezeit a mellkasa előtt és fejét a kanapé támlájára téve a plafont bámulta. Egy darabig néztem aztán a konyhába mentem egy pohár vízér, amit a falnak dőlve ittam meg, hogy lássam, de akkor már nem azért néztem, hogy tudjam mikor múlik el a sértődöttsége. Sergio túl jól nézett ki. Tudtam, hogy jó pasi és így, hogy tudom, milyen belülről, valahogy még vonzóbbá lett. Úgy éreztem, hogy hosszú távon képtelen leszek ellenállni. Letettem a poharat és mögé mentem. A kanapé támláján megtámaszkodva feje mellett két oldalt fölé hajoltam.
- Meddig akarsz duzzogni?
- Nem duzzogok. – Mosolyodott el.
- Remélem is. – Néztem bele barna szemeibe, amikbe pillanatok alatt képes voltam elveszni és ez abban a pillanatban sikerült is. Nem tudtam miért tettem vagy miért nem, de adtam a homlokára egy puszit. Kiegyenesedtem és megkerülve a kanapét, leültem mellé. Minden mozdulatomat végig követte.
- Ezt miért kaptam?
- Nem tudom. Kell, hogy oka legyen? – Néztem magam elé.
- Nem, de akkor neked is jár. – Mondta és én erre felé, kaptam a fejem így a puszi, amit nagy valószínűséggel az arcomra akart adni a számra kaptam. – Ő legalább annyira meglepődött, mint én. Jézusom. Ez olyan, mint egy béna tini filmbe. Csak nehogy bocsánatot kérj. Kérlek. Inkább ne is mondj semmit. Vagy tudod mit? Akkor már csókolj meg rendesen. Az ajkaim égtek az érintése nyomán és folytatást követeltek, de Sese ezt nem egészen így gondolta. Nem kért ugyan bocsánatot és ezzel arra következtettem, hogy nem bántana meg, de talán arra várt, hogy én tegyem a következő lépést. Persze magamba jól megbeszéltem, hogy akarom a folytatást csak épp vele nem közöltem, így végül én is kaptam egy puszit a homlokomra és csalódottságomba még azt az elégedetlen sóhajt is elfelejtettem kipréselni magamból…
Hola Vii.!
VálaszTörlésjujj, ez egy nagyon nagyon jó rész lett.:DD Pipita is feltűnt.:$$ ha eddig nem imádtam volna eléggé az egész csapatot, most tuti nagyon megszeretném őket.:DD hát imádom ahogy írsz.:DD hát Marcelot nem lehet nem bírni.:D "-Én is had!": na itt teljesen kész voltam, annyit nevettem hogy csak na.:DD kedvenc rész lett a fejezetben.:DD látom alakulnak az események Sese és Vita között, odáig vannak egymásért szerintem.:D reméljük mihamarabb meglesz az az első csókuk.:DD várom a folytatást!
puszi, Deveczke.:*
Szija Deveczke!
TörlésÖrülök, hogy ennyire tetszett. :)
Bizony feltűnt Pipita. =)
Nem hagyhattam ki... Ahogy Marcelot se. :D
Próbálok belevinni mindig valami nevetős részt. Mert az kell...
Valami alakul... Az-az első csók pedig hát majd egyszer csak meglesz! :D Valahogy valamikor! De az legyen meglepetés!
Köszi, hogy írtál! :)
Ha minden igaz holnap jön!
Puszi:
Vii
Szia:)
VálaszTörlésNagyon jó lett nekem nagyon tetszett, ezt nem lehet megunni:) Nme gondoltam volna Vitali ennyire felborzolja kedélykét Bertoéknál?? de lehet hogy család is megismeri Vitalit teljesen máshogy fognak gondolkodni:)
Sergio tartozik Gonzának hogy elvitte Vitalit magával:) Kíváncsi vagyok mi járhat most Sergio fejében a félresikeredett puszi után??
Várom a holnapot:)
Puszi
Szija!
TörlésNagyon örülök! :)
És annak is hogy nem unalmas! Az már régen rossz lenne ha ellaposodna! :)
Vannak nem normális felfogású emberek. :) Sajnos Berto rokonai pont ilyenek... Hogy lesz e esélyük megszeretni Vítát az majd kiderül.
Bizony Sese sokat köszönhet Pipitának. :)
Sese szemszög az most nem lesz, de ki fog derülni mi járt akkor a hátvéd fejébe! :)
Holnap... :)
Puszi:
Vii
Szia!
VálaszTörlésOhhh Sergio... hogyan is szokták mondani... hosszú haj, rövid ész ?! :D Ilyet elfelejteni... de szerencséje volt, hogy Gonzalo éppen akkor ment Lizékhez és rá tudta beszélni Vitalit, hogy menjen el az edzésre :)
Annyira aranyos együtt Vitali és Sergio, remélem hamar rájönnek, hogy a másik is ugyanazt érzi, amit ők :D
Nagyon örülök, hogy lehet holnap is kapunk részt!
Kíváncsian várom a fejleményeket! :D
Puszi, Andika
Szija!
Törlés:D :D Valahogy úgy!
Bizony nagy szerencse, hogy épp akkor arra járt Gonza és hogy ilyen jó a rábeszélőkéje. :)
Sese és Víta kapcsolata alakulóba van, de még idő kell nekik. Hogy mennyi? Majd kiderül.
Holnap érkezik! Már dolgozom rajta. :)
Puszi:
Vii
Szia Vii :)
VálaszTörlésImádtam! Gonzalo <33 milyen édes volt már amikor elrángatta az edzésre és Sergio is. Szerintem tök aranyos volt, hogy annyit gondolt Vitara, hogy teljesen elfelejtette, hogy meghívta :D És a lakásán *-* Nagyon édes volt az a homlok puszi, azt hittem lesz valami rendes csók, de nem :( Azért remélem hamarosan már megtörténik! Nagyon várom a következőt! :)
puszi
Hola Whitney!
TörlésÖrülök! :D
Sejtettem, hogy Gonzalot szeretni fogod. :)
Hát a csók még nem csattant el, de talán hamarosan elfog :) Türelem!
A kövi rész folyamatban. :)
Még ma érkezik! :)
Puszi:
Vii
Szia!
VálaszTörlésElőször is azt kell írnom, hogy megint sikerült helyreraknod lelkileg.:)"Talán nekem is jár egy tündérmese a kegyetlen valóságba ültetve, aminek én vagyok a főszereplője." - > ez a mondat most nagyon kellett. Köszönöm! :)
Na de térjünk rá a részre! Imádom.Kész, ennyi. Annyira jó rész lett ez is! :)
Tetszett Vita beszélgetése Lizzel, azt hiszem Liz rátapintott a lényegre. Szegény Berto meg jól belekerült a családi tűzharc közepébe....Remélem,hogy meg fog változni a véleményük!
Gonzától nagyon rendes volt,hogy elvitte Vitát.:)Aztán Marcika az edzésen:D Imádom mind a kettőt.:D <3
Sese meg Vitali szépen lassan rájöhetne,hogy nincs mitől félni, ugyanazt érzik egymás iránt. De ugyan mire gondol most Serg a félrecsúszott puszi után?:)
De summa-summárum nagyon jó volt olvasni és még,még,még ennyi ne elég!:) Várom a folytatást!
Amúgy nem lepődtem meg,h Vita VW párti ;)
puszi:
Detti
Szija csajszi!
TörlésNa ennek kimondottan örülök. :)
Nagyon szívesen máskor is ha kell... ;)
Örülök, hogy ennyire tetszett. Igen Liz sokat segít Vitalinak. És nagyon ért a szívügyekhez. Mondhatni Víta&Sergio specialista... :D
Pipita és Marcelo nem maradhatott ki! :) És igen csak imádni lehet őket. :)
A kapcsolatuk alakulása a folytatásból kiderül.
Még ma hozom!
Nincs mit tagadni! =) VW <3
Puszi:
Vii
Sziaa Vii :)
VálaszTörlésElőször is köszi szépen, megkaptam.. :)♥
Ez a Ramos de bamba :D de azért szeretjük.. Elfelejteni, aztán nem csókolja meg ? Túl nyuszimuszi :P De tetszik hogy nem támadta le rögtön :]
Jól látom hogy ma folytatást ? Percenként frissítgetek akkor, annyira várom.. és a kézzel-lábbalt is :)
Amúgy azért nem tudtam tegnap írni, mert a Magyar-Német meccsen voltam :p
pusziim ♥
Szija csajszi!
TörlésOké csak meg akartam bizonyosodni róla. :)
Nagyon szívesen máskor is. :)
Nem akart ő egyből ajtóstúl rontani a házba... :)
De attól hogy most ilyen "lassú" még szeretjük... :)
Bizony ma folytatás!
Szerintem megint négy és öt között.
Kézzel lábbal szerintem már csak jövőhéten. Ha holnapra tudnám hozni az felérne egy kissebbfajta csodával. XD
Meg se kérdezem milyen volt, mert biztos jó... :)
Nekem marad a tv! Másra nem is használom, csak meccs nézésre meg altatónak. :D
Na szóval nem sokára friss!
Puszi:
Vii