17 - Szerelem net

Szijasztok!

Hm... Meghoztam a következő részt, a szavazatok alapján Sergio szemszögéből.

Nem terveztem ilyet írni és szerintem nem is lett túl jó. Viszont igyekeztem... Nagyon is.

De ezt döntsétek el ti. (várom is a véleményeket) XD

Azért remélem a lényeget áttudtam vele adni. :)

Holnap ha tudok hozok még egy részt, de nem biztos és most közlöm,

hogy a következő is Szerelem net lesz. :) Tehát vagy szombat, vagy hétfő. :)

Jó olvasást!

Puszi...

Különkiadás Sergio szemszögéből

- Szép volt a fejes Ramos. – Kaptam az újabb gratulációt már az öltöző felé menet. Hatalmas érzés gólt szerezni egy meccsen hát még az, hogy ezzel nyert a csapatunk. Végre egy érvényes gól.

Épp az esti bulit terveztük, mikor a mester közölte, hogy holnap délután márpedig edzés. Így csak egy laza ivászatot beszéltünk meg nálam. Amit kézhez kaptam a telefonom, megnéztem az üzeneteimet.

Csodaszép gól volt. Végreee! Gratulálok! Puszi.

Elmosolyodtam. Egy meccset se hagyna ki és milyen lelkes. Azt is eltudom képzelni, hogy jobban örül, mint én.  Öt nyugodt percem se volt hogy felhívjam. Annyit nem tudtam neki írni, hogy köszi. Alig vártam már, hogy otthon legyek. Az út mindössze fél órát vett igénybe. A stadionnál álltunk meg ahol mindenkit várt a saját kocsija. Persze nekik még azon kellet osztozkodni 20 percig, hogy ki hova üljön, és ki vezessen. Persze engem ebből se tudtak kihagyni.

Amint átléptem a házam küszöbét a táskámat ledobtam és kettesével szedve a lépcsőfokokat a szobámba kerestem egy kis menedéket. A fordulóból azért még visszaszóltam.

- Érezzétek otthon magatokat.

Egyből Vitalit hívtam és reméltem, hogy még nem alszik. Elég sokáig csengett mire felvette valaki. A halót még értettem és a hangjából ítélve férfi volt, de utána már semmit nem értettem abból, amit mondott és ő se értett engem, úgyhogy kinyomtam a telefont. A jókedvem egyből elszállt. Ki a fene volt az a srác? Víta egy szóval nem mondta, hogy van valakije. Bár miért ne lehetne? Szombat este van. Biztos felszedett valakit. De nem, azt mondta ő nem egy éjszakás. Vagy mégiscsak és nem is olyan, mint amilyennek előadja magát. Na jó azt hiszem, kezdek bekattanni.

Lerobogtam a lépcsőn a konyhába és bontottam magamnak egy sört.

- Veled meg mi van? – Jött be utánam Iker.

- Semmi! – Vontam vállat.

- Azt látom, mindjárt felrobbansz.

- Felhívtam Vitalit, de valami pasi vette fel a telefont.

- És? Lehet barátja, nem?

- De. – Vágtam oda gúnyosan.

- Csak nem féltékeny vagy?

- Ki? Én? Biztos, hogy nem.

- Márpedig.

- Ugyan mire lennék féltékeny? Arra amit nem láttam? – Elnevette magát. Ez aztán igazán vicces. Mérgese néztem rá.

- Itt vagy élő példa és nem hiszed, hogy megkedvelhetsz valakit a személyisége miatt? – Na most erre mit mondjak? Igaza van. Kedvelem Vitalit, de egyáltalán nem biztos, hogy ilyen valójában és Ronaldo már a kezdetek kezdetén beleültette a bogarat a fülembe. Mi van, ha tényleg azért nem küld képet, mert egy bányarém. De nem. Nem tudom őt elképzelni annak. És ha csak megjátssza magát?

- Ne tegyél már fel ilyen keresztkérdéseket.

- Az se biztos, hogy a barátja. Azt mondtad egyedül él nem? – Bólintottam. – Akkor meg biztos van rá magyarázat.

- A te barátnőd se veled él. Hagyjuk az egészet. Nem érdekel.

- Aha. – Vigyorgott. De utálom, hogy ennyire ismer. – Higgadj le. Holnap majd beszélsz vele.

- Én fel nem hívom. – Mondtam határozottan. Hiányzik a fenének még egy ilyen meglepetés.

Végül magamra erőltettem egy vigyort és kiültem a többiek közé beszélgetni. Próbáltam kiűzni őt a fejemből de nagyon nem ment. Végül sikerült annyit innom, hogy felejtsek, és ne törődjek se vele, se mással. Azt se tudtam mikor, és hogy kerültem fel a szobámba. Mindenesetre arra keltem, hogy csörög a telefonom. Egész sokáig tartott mire eljutott a tudatomig, hogy fel kellene venni. Vitali nevét írta ki. Gondolkodtam egy kicsit hogy mi t is kéne tennem, de annyira kitartó volt, hogy fogadtam a hívást.

- Hola. Na haragudj, ha felkeltettelek.

- Semmi. – Morogtam. Még soha nem beszéltem vele ilyen hangnembe.

- Ha ilyen harapós vagy inkább visszahívlak.

- Ha már felébresztettél, mond.

- Csak azt akartam kérdezni, hogy beszéltünk-e tegnap este, mert nem emlékszek rá és van… - Meg se vártam, míg befejezze. Fogalma se volt arról, hogy beszéltem a pasijával, aki elfelejtette említeni neki.

- Nem beszéltünk, viszont a barátod felvette és morgott valamit valami érthetetlen nyelven.

- A kim? Mi? Bonó ne nyalogass már. – Úristen ezt tuti direkt csinálja.

- Kímélj már meg a részletektől légy szíves.

- Milyen részletektől? – Kérdezte és talán magyarul mondott valamit elég határozottan.

- Foglalkozz a barátoddal. – Mondtam mire beállt pár másodpercnyi néma csend. Aztán egy kis matatás zaja szűrődött át.

- Bonó! Köszönj szépen Sergionak. – Na jó, ami sok, az sok és ez az. Már épp mondani akartam valamit, amit talán később megbántam volna mikor ugatás hallatszott át a telefon túloldaláról. Ugatás?

- Basszus! – Csaptam a homlokomra. Basszus, basszus, basszus. Szinte biztos voltam benne, hogy most kinevet, de hiába vártam nem hallottam. Legszívesebben elsüllyedtem volna a párnák közé. vagy még lejjebb, nem tudom. Jól van, hülyébb már én sem leszek. Gondoltam mentem, amit menthető. – Nem mondtad, hogy van kutyád.

- Mert nem velem él Pesten, hanem apuéknál vidéken és most itt vagyok. – Kedves volt, mint mindig. Nem nevetett ki és nem volt szemrehányó. Ettől talán még rosszabbul éreztem magam.

- Tényleg mondtad is, hogy ott leszel. Ne haragudj. – Atyaég mit gondolhat most rólam? Egy féltékeny hülye gyereknek hihet.

- Ugyan, biztos fáradt vagy. Én meg még zaklatlak itt. – Jól esett, hogy nem dörgölte az orrom alá a nyilvánvalót. Ikernek viszont  igaza volt.

- Biztos. – Sóhajtottam. Azt hiszem, elástam magam.

- Hagylak pihenni. – Na bumm le leszek rázva. Ezt nagyon elcsesztem.

- Beszélünk este? _ Kérdeztem gyorsan.

- Igen. Hat körül indulok, kilenc körül otthon leszek.

- Rendben akkor este. Szia.

- Szia.

Letette a telefont. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy értelmesen átgondoljam azt a zavart ami most van bennem. Nem volt későn, sőt nekem még korán. Fájt a fejem is így próbáltam még pihenni edzésig. Valamennyire sikerült, de elég ramatyul éreztem magam.

Nem tudtam koncentrálni és ezt a fejemhez is vágták.

- Ramos, attól, mert megnyertél egy meccset még nem vagy felmentve edzés alól úgyhogy szedd össze magad. – Ordította az edző. Persze ezzel még jobban felhívta ráma figyelmet. Rohadtul nem volt kedvem a gondjaimról beszélni. Vitaliról meg főleg nem. Pláne, hogy mindenki totál hülyének tart miatta. Kivéve Ikert és Gonzalot. A csatárnak volt szerencséje beszélni vele és azóta is megemlegeti azt a beszélgetést. Iker meg hát Iker. Ő senkit nem itél el. Ebben nagyon is hasonlítanak Ők ketten. Hisz Vitali se ítélkezik ismeretlenül. Edzés végére se lett több életkedvem. Már a parkolóba jártam mikor Iker megragadott és jóformán bevágott a saját kocsijába

- Normális vagy?

- Az. – Mondta egyszerűen. – Elmegyünk eszünk valamit és elmondod, mitől van ilyen világvége hangulatod. – Közben társaságot kaptunk Higuain személyében.

- Nincs kedvem.

- Ilyen kérdés nem volt. – Mondta az argentin.

Egy kis étterembe mentünk ahol egy boxba ültünk le és miután leadtuk a rendelést a két csapattárs, felvette a várakozó álláspontot.

- Mit akartok tudni?

- Beszéltél vele?

- Jah.

- Te hívtad?

- Nem.

- Éés?

- Mit és? Idiótát csináltam magamból.

- Nyertem. – Vigyorgott Iker.

- Ti fogadtatok?

- Ja. Gonzalo látott rá esélyt én meg hülyeségnek tartottam.

- És mégis honnan vetted, hogy van rá esély.

- Beszéltem Lizzel, aki ugyan nem tud róla, de akár még be is pasizhatott. – Mondta egyszerűen.

- Hát köszi.

- Ne mérgelődj. Inkább mond el mi volt.

- Bunkó voltam, mérges és…

- Féltékeny. – Fejezte be helyettem a kapus.

- Az, de ő legalább nem dörgölte az orrom alá. - Duzzogtam.

- Nem? Pedig ez egy nőnek imponál. És ki volt a pasi?

- Az apja. – Morogtam. – Ott töltötte a hétvégét. Mondta is csak én elfelejtettem. Ez a kisebbik gond.

- Mi a nagyobb?

- Azt én el nem mondom.

- A barátaid vagyunk, támogatunk. Bízhatsz bennünk, és én nem hiszem, hogy maradandó kért okoztál. – Sóhajtottam egy nagyot és végül belekezdtem és elmeséltem a kutyás sztorit. Mire végeztem mind a ketten szakadtak a röhögéstől.

- A kutya? A kutyáját hitted a pasijának? – Kérdezte Gonzalo röhögve.

- Kösz Ő legalább nem röhögött ki. Tudom nagyon gáz. Égtem is rendesen. Ti mire gondoltatok volna?

- És utána mi volt? Mit mondott?

- Lerázott azzal, hogy hagy pihenni. Szerintem szóba se áll velem többet. – Ittam bele az üdítőmbe.

- Mondta?

- Nem.

- Kérdezted?

- Igen. Azt mondta kilenc körül hazaér, és hogy hívjam.

- Akkor hívd. Van még fél órád. Ne idegeskedj. - Nyugtatott a kapus.

- Normális csajnak tűnik, nem hiszem, hogy így rázna le. - Kontrázott a csatár.

- Nem is az, hanem hogy nem fog úgy viszonyulni hozzám, mint eddig. – Valójában tényleg ettől tartottam. Főleg azt bírtam benne, hogy képes megnyílni, hogy kedves és vicces. Attól tartottam, hogy az én hülyeségem miatt ez elmúlik.

- Na jó, elég lesz ennyi a hülye téveszmékből. Ráérsz azután kombinálni, hogy beszéltetek. – Nekiálltunk enni. A hírekre kaptam fel a fejem, hogy Európa középső részén milyen ítéletidő tombol. A tévére néztem. Viharos szél,  hóesés, mínusz tizenöt fok, csúszós utak, árokba borult autók és hatalmas torlódások. Azt a.

- Itt se mostanában volt ilyen hideg. – Jegyezte meg Iker.

- Te zeke a képek Magyarországon készültek. – Olvasta Higuain a sorokat. Előkotortam a telefonom, és bár még volt pár percem kilencig, hívtam Vitat.

- Nem elérhető.

- Ne pánikolj. Lehet nincs térereje vagy lemerült. Nem kell egyből a legrosszabbra gondolni. - Nehezen tudtam elhinni, hogy ez így van, de eszembe jutott a délutáni beszélgetésünk.

- Ja, vagy csak simán nem kíváncsi rám.

- Te hülye vagy. Esküszöm, ha nem lenne rád szükség, most agyon vernélek. - Hú Iker mérges. Jobb ha befogom. - Ne kövesd el még egyszer ugyanazt a hibát. – Bólintottam.

Az idő telt és én próbálkoztam, de semmi.

- Gonzalo nem hívnád fel Lizt? Aggódok.

- Látom. Egy pillanat. – Mondta és elővette a telefont

- Hola Liz!... Nem, minden oké… Érdeklődnék… Mikor beszéltél utoljára Vitalival?... Igen Ő kérdezi, nem éri el… Igen, mi is láttuk a tévébe… Értem… Rendben. Köszi.

- Naa?

- Ő negyed kilenc körül beszélt még vele. Azt mondta, szakad a hó, és nagyon lassan tud csak haladni a hótolók miatt. Akkor még fél úton se volt. Szerinte ebbe a tempóba jó, ha éjfélre hazaér. És azt üzeni, ne aggódj, ha alkalma lesz rá biztos fel fog hívni.

- Köszi.

- Nincs mit.

- Neked tényleg nem mondott róla semmit?

- Csak amennyit te is tudsz. Vicces, kedves lány. Egy hetet még kibírsz, aztán láthatod. És Roni is békén hagy. Tényleg már akartam kérdezni. Mik a terveid vele?

- Őszintén? Fogalmam sincs. Kedvelem őt, de közel se biztos, hogy ilyen a való életbe is. Lehet, hogy most még jól kezeli, ezt a helyzetet, mert nem lát. Mi van, ha kiderül, hogy ő se jobb, nem több és nem más, hogy ő is csak egy tucat lány. Az emberek képesek megjátszani magukat egy darabig. Akármilyen is legyen találkozni, fogok vele, aztán majd lesz valami. – A kinézetére direkt nem tértem ki. Akartam, hogy olyan legyen, akit én elképzeltem. Egy szép, karcsú nőt, szőkésbarna hajjal és igéző kék szemekkel.

Egész este hívogattam, de semmi. Ideges voltam, amit Iker meg Gonzalo egy idő után már nem tudott tolerálni ezért hazafuvaroztak, hogy otthon őrüljek meg.

Elmúlt egy mikor végre megcsörrent a telefonom.

- Rengetegszer hívtalak. Minden rendben? – Meg se próbáltam leplezni mennyire aggódtam érte.

- Igen. Elkezdett esni a hó és kicsit tovább tartott az út. – Magyarázta egyből. Pedig én vagyok az utolsó, akinek kellene.

- Kicsit? Kétszer annyi ideig.

- Nos igen. Még most is hópelyheket látok a szemem előtt. Tuti rosszat fogok álmodni. Össze fognak állni gonosz, hideg hóemberré. – Elnevettem magam. Visszakaptam a tegnapelőtti Vitalit, aki viccelődik. Komolyan nem hittem, hogy az a nyíltság, ami köztünk volt megmarad.  Arra számítottam, hogy távolságtartó lesz.

- Hóember fóbia?

- Én mindig hó kutyát építettem. Ki akar ölelgetni egy dagadt pacákot? – És neki ezt el is hiszem. – Fáradt vagyok. – Mondta halkan és hallatszott is a hangján, hogy bágyadt. Hosszú útja lehetett.

- Akkor aludj. – Mondtam kedvesen mire sóhajtott egy nagyot. Az a sóhaj vágyakozó volt, de vajon mi vagy ki után?

- Aludj jól Sese. És ne haragudj, hogy miattam nem tudtál aludni. – Kis lökött. Elképesztő még bocsánatot is kér, pedig már félig alszik.

- Semmi baj. Álmodj szépeket. – Mosolyogtam és letettem a telefont.

Vitali képes volt engem úgy kezelni, ahogy csak a legközelebbi hozzátartozóim tudtak. Emberként, aki nem csak a hátvédet látja, hanem engem is. Amikor vele beszéltem úgy éreztem, hogy egy vagyok a több millió ember közül, akinek nem loholnak riporterek, fotósok és rajongók a sarkában. Szerettem ezt az életet, de néha hiányzott a nyugalom.

Ahogy közeledett a hétvége egyre csak a találkozás járt a fejembe. Szerettem volna, ha az után is marad ez a közvetlen kapcsolat. Próbáltam minden figyelmemet a közelgő meccsre összpontosítani. Máskor se díjaztam ezt az elzárást a mérkőzés előtt, de most különösen nem tetszett. 11-én érkezik. Itt lesz Madridba és én még csak nem is láthatom. Ráadásul nemsokára elveszik a mobilom, és még nem hívott. Ahogy ezt végigjátszottam magamban megszólalt a jól ismert csengőhang.

- Hola Víta.

- Hola. – Didergett. – Mond, hogy nálatok nincs mínusz 20 fok, és nem esik a hó.

- Ne aggódj, bár itt is elég hideg van.

- Az mit takar?

- Mínusz egy-két fok.

- Jól vagy? Az nekem már hawaii. – Elnevettem magam. Hát kis csillag azért nem egészen.

- Akkor te még nem voltál ott.

- Hát nem. Talán majd egyszer, de egyelőre megelégszek Spanyolországgal is. – Kacérkodott.

- Reméltem.

- RAMOS! Neked külön kérvényt kell benyújtani?

- Mennem kell. – Fenébe is pedig ez a beszélgetés kezdett más irányt venni.

- Ne aggódj nekem is. Holnap beszélünk.

- Hívlak meccs után.

- Rendben. Szia.

- Szia.

Nagy nehezen leadtam a mobilom. Szerencsére a nap további része és az éjszaka hamar elment, igaz csak az járt a fejembe, hogy ideérhetett-e már, hogy mit csinál, és hol lehet.

Másnap viszont jött a fekete leves.

- Meccs után lesz ez egy összejövetel. A megjelenés kötelező. – Na de jó. Azt hittem összetörök valamit.

- Higgadj le. Egy napot még kibírsz.

- Lassan egy hónapja várok erre. Kibírom én, de ha most jön az a rész, hogy valami mindig közbejön, és nem tudunk találkozni, én felakasztom az összes szponzort a fejesekkel együtt...