Egy rész a két lány szemszögéből. Az egyik kedves olvasóm Ikert szeretett volna, de annak még nem jött el az ideje. Hamarosan eljutunk odáig.
Addig is ebben a formában minden kedves olvasó betekinthet Iker és Iza kapcsolatába. Remélem tetszeni fog. Várom a véleményeket.
Jó olvasást.
Puszi:
Vii
Hanga szemszöge
A rövid séta után Cris kocsijával hozzánk mentünk. A nappali már elég jól festett, hála a takarító brigádnak, akiket tegnap rendeltem.
- Hola! – Köszöntünk a konyhába kávét szürcsölő Ikernek, aki ránk nézett, majd összekulcsolt kezünkre. Lenyelte az utolsó kortyot.
- Látom a húgom csillagos ötöst, érdemel csábításból.
- Csillagos tízest. – Puszilta meg a homlokomat Cris.
- Iza?
- Itt vagyok. – Szökdécsel be nagy boldogan a brazil lány Iker mezébe. Bátyám mellé, aki átölelte és adott az arcára egy puszit.
- Azt hiszem, választ kaptunk a kérdésünkre. – Mosolyogtam a portugálra.
- Hanga adnál valami ruhát? - Bólintottam és elindultunk az emelet felé.
- Ez gyors volt. – Csuktam be magam után a szobám ajtaját. – Vedd fel, ami tetszik.
- Köszi, de nehogy azt hidd. Iker nem az a pasi, aki ajtóstul ront a házba.
- Tudom. Nekem már a furcsa volt, hogy az ágyába fekszel. Egyáltalán hogy kötöttél ott ki? Mert nem hiszem hogy úgy, mint Irina Crisébe. – Fintorogtam.
- Hát én biztos nem másznék be olyan ágyba, amiből kidobtak. Nálunk jött magától.
Iza szemszöge visszaemlékezéssel
Lassan mindenki elment. Én még józanul se vagyok normális hát még enyhén részegen. Két lehetőségem volt, vagy rámászok az egész napos huzavona után, vagy lehűtöm magam. Az utóbbira voksoltam. Rohadt hideg volt a víz és szerintem egyből kijózanodtam. Úszkáltam egy darabig. Vártam hogy felálljon a székből és felmenjen ő is, de csak ült és várt.
- Nem jössz ki vízicsibe?
- Miért? Addig itt maradsz, míg ki nem megyek?
- Nem hagylak itt egyedül.
- Rendes vagy, de csak egész nyugodtan. – Zavartan nézett rám.
- Hogy van ez? Egésznap flörtölsz velem. A tudtomra adod, hogy érdekellek, most meg elküldesz? – Vonta fel a szemöldökét. A medence széléhez úsztam és megkapaszkodtam. Felállt, odajött és leguggolt elém.
- Kedves San Iker. – Elmosolyodott. – Tudom mit akartam elérni, de tudod, én az a fajta lány vagyok, aki nem kertel. Viszont Te nem az a fajta pasi, aki egyből ágyba visz egy lányt. Jobb nekem itt a hideg vízben, mint melletted, ahol forr a levegő. És ne mond, hogy te nem érzed.
- Tudod mit szeretek benned? Hogy pimaszul őszinte vagy. Igazad van. Nem az a fajta pasi vagyok, de ettől még benne voltam a játékba, azt se tagadom, hogy tetszel és, hogy nagyon is érdekelsz, de én ilyen vagyok. – Őszinteségből ötös.
- Van egy ajánlatom, ami mindkettőnknek jó lehet. Amolyan aranyközépút.
- Hallgatlak.
- Én szeretnék az ágyadba kikötni ma éjjel. Ígérem, nem mászok rád. Csak szeretnék hozzábújni.
- Te tényleg nem kertelsz. – Nevetett. - De ezt megoldhatjuk, feltéve, ha kijössz a vízből, még mielőtt megfagysz. Már lila a szád.
- Majd felmelegíted. Vagy a csók is tabu? – Kérdeztem kacéran.
- Meglátjuk. – Mondta sejtelmesen, és én elkezdtem a lépcső felé úszni, ő pedig a parton jött mellettem. Kisétáltam a medencéből ahol már egy köntössel a kezébe várt. Már így több törődést kaptam, mint az utóbbi időbe bárkitől. Hátátfordítottam neki és kezemet belebújtattam az újjakba, majd összehúztam magamon az anyagot. Átölelt, hogy ezzel is melegítsen. Remegtem, de nem voltam biztos abba, hogy ez a hidegtől van. Hátrafordítottam a fejem, hogy lássam az arcát. Egy lehelet finom csókot adott ajkaimra, majd még egyet. Lassú és kínzó csókcsatába kezdtünk. Hiába akartam mélyíteni vagy szenvedélyesebbé tenni nem engedte. Ő irányított és ettől csak még jobban akartam őt hisz végre egy igazi férfi ölelt erős karjaival, aki minden mozdulatával azt éreztette velem, hogy én kellek neki nem csak egy gyors numera. Rengetegszer csalódtam már és én se tartottam többre a pasik nagy részét egy kósza kalandnál, de Iker más.
- Te tényleg szerelmes vagy. Azt hittem csak a pia beszél belőled. – Csodálkozik el barátnőm.
- Én is, de az éjszaka tudatosult bennem, hogy ez bizony komoly és menthetetlen. Érzem a pillangókat a gyomromba. Remegek, mikor csak rám néz, és érzem azt a tüzet, ami fájdalommentesen éget, akárhányszor hozzámér. Tudod milyen régen éreztem már ehhez hasonlót? Ilyen intenzitással pedig még soha…
Hanga szemszöge
Mosolyogva hallgattam Izát. Örülök, hogy Ikerrel egymásrátaláltak. A bátyámnak is kellett már egy normális lány. Mert legyen Iza bármilyen szabad szájú és megbotránkoztató a szíve tiszta. Igaz, hogy ők ketten ég és föld, de így fogják kiegészíteni egymást egy egésszé.
- És veletek mi van? Reggel nagyon leosztottam a hülye fejét. A pályán voltál igaz? – Bólintottam. – Mint a rossz pénzt. – Vigyorgott. – Nagyon kiborultál?
- Gondolhatod. Te mégis mit tettél volna a helyembe?
- Valószínűleg valami hasonlót, csak én gazdagabb lennék egy súlyos testi sértéssel.
- Na igen, ebben nem kételkedek. - Nevettem.
- Nagyon oda volt, hogy megint hagyott elmenni. Majdnem megsajnáltam.
- Meg is sajnáltad. Elmondtad neki, hol talál.
- Igaz. Hm… Mik meg nem változnak egy éjszaka alatt. – Gondolkodott hangosan. – De akkor minden rendben? Volt békülős sex? – Húzogatta a szemöldökét, amin elnevettem magam. Van, ami nem változik.
- Majdnem. A kapuba. De valaki megzavarta az idillt. – Mondtam morcosan.
- Van ez így.
- És akkor innentől kezdve sűrűbben látlak nálunk? – Kérdetem.
- Nem tudom. – Vont vállat. – Hagyom a dolgokat, hogy had menjenek Iker tempójába. Nem akarom elrontani. De ha én itt is leszek, nem hiszem, hogy túl sűrűn látjuk majd egymást. Szerintem te többet leszel Crisnél mint itthon.
- Meglehet, de gyere, menjünk le, mert szerintem Iker nem kíváncsi arra, hogy Cris és én mit csináltunk és mit nem.
- Na, kipletykáltátok magatokat? – Húzott magához a csatár.
- Mi nem pletykálunk, a mi beszélgetéseink tényeken alapulnak. Jut eszembe lesz ma edzés?
- Ühüm. – Dünnyögött a nyakamba egy óra múlva, de csak egy laza edzés lesz. Viszont nem ártana hazamennem, összekészülődni.
- Rendben én addig halálra unom magam.
- Azért azt ne.
- Nem, én is elmegyek futni és viszem a szerelmes csapattársamat is. – Mondta halkan miközben Izára mutattam, aki elmélyülten beszélgetett Ikerrel. Arrébb húzott.
- Iker és Ő…
- Héé! Miért érdekel ez téged? – Ütöttem meg a vállát.
- Mivel nekünk nincs sexuális életünk gondoltam, táplálkozhatnánk máséból. – Vigyorgott kajánul. Istenem két ilyen őrült perverz embert, mint Ő és Iza.
- Most az a baj, hogy kétszer nem jött össze? Az utóbbi igazán nem rajtam múlott. De ha te beszélni akarsz róla és ráadásul máséról, akkor nem megyek át este. – Mondtam tettetett sértődöttséggel és kifordultam az öleléséből. A kezem után kapott és visszahúzott, majd a falhoz szorított.
- Gonosz kis boszorkány vagy. Bárhol és bármikor. Akár most is. – Suttogta a nyakamba vágyakozóan, ami bennem is pillanatok alatt keltett az érzést, hogy most akartam.
- Imádom, hogy mindig a legjobb pillanatokban vagy képes felizgatni, de ha nem felejtetted volna el edzésed lesz. – Mondtam el elcsukló hangon, mire abbahagyta nyakam ostromlását.
- Azt ajánlom valami olyat, vegyél fel este, amit nem sajnálsz. – Morogta.
- Calello meze jó lesz? – Kérdeztem kacéran, mire megfeszült.
- Hagyd ezt abba, mert kamatostul visszakapod.
- Fenyegetsz? – Kérdeztem halkan.
- Rossz vagy.
- Büntess meg. – Suttogtam a fülébe, majd elhúzódtam. Pár másodpercig farkasszemet néztünk, aztán nyomtam egy gyors puszit a szájára, karon ragadtam Izát, és az ajtó felé húztam.
Uhh, mit fogok én kapni ezért. Hát, ha még fel is venném a horvát mezét. Bár szerintem örömmel tépné le rólam, de most végleg.
- Nem futottál ma még eleget?
- De, de neked se árt, tekintve, hogy túl sok a fölös energiád.
- Ha-ha, milyen kis vicces vagy. Te meg inkább tartalékolj, mert a héten még pettingelni se lesz kedved. Már előre sajnálom a kis Romeot.
- Fogadjunk.
- Csak egyszer lássam meg a kielégült fejedet, megmondom Martinnak, hogy túl teng benned az energia, és rád fér még pár plusz kör. – Nevetetett.
- Oh, persze, hogyne.
Iza szemszöge
Most irigylem Hangát, de ezt én vállaltam és Ikerért úgy érzem, megéri. Kitudja, talán mégse kell olyan sokat várnom, hogy megtörjön a jég. Nem volt rossz ötlet a futás. A parkban köröztünk majd egy plusz kör, sétával, vezettük le. Miután ezzel megvoltunk kifeküdtünk a zöld fűre és a kék eget bámultuk. Hanga, kérdéseket tett fel a meccsekkel kapcsolatban. Nem mondta, de tudtam, hogy izgul. Teljesíteni akart. Bebizonyítani, hogy helye van köztünk.
- Te új vagy. Nem számolnak majd veled. Az újoncokat általában semmibe veszik. Viszont hamar rájönnek majd, hogy fontos kulcsjátékos vagy. Abban a pillanatban rád állítanak egy vagy két embert. Viszont így taktikát kell váltaniuk meccs közbe, ami már nem lesz olyan hatékony és ez az előnyünkre, válik. Oda kell majd figyelned, de nem féltünk. Minden edzésen teljes erőbedobással játszunk és kemény, határozott beállós vagy. Annyi, hogy mi nem durvulunk, de lesz, aki fog. Ha sok, akkor le kell menned a pályáról. Erre Lia és Martin is kötelezni fog. Pihensz pár percet és visszaállsz, de semmiképp ne vállalj többet, mint amennyit bírsz. – Bólogatott
- Rendben bár szerintem amúgy se tudnék.
- Belőled kinézem, hogy a siker érdekébe túlhajtod magad. De lehet, hogy ez okozza a vesztünk. Tehát csak ésszel és okosan.
- Nem is értem miért nem te vagy a csapatkapitány. Liával sincs semmi bajom, de te határozottan vezető egyéniség vagy. – Mondta.
- Lehet, de nekem nincs szükségem arra, hogy egy ekkora felelősségű pozíciót a nyakamba vegyek. És Lia türelmesebb.
- Értem. Igaz, hogy már négy éve a Barcelonával játsszátok a döntőt, és nem tudjátok megverni őket?
- Igen sajnos. De úgy gondoljuk, hogy veled ez most sikerül majd. Te hozod azt a pluszt, ami eddig hiányzott a csapatból. – Magyaráztam neki. Jó lett volna úgy itt hagyni ezt a csapatot, hogy nyerünk egy bajnoki címet, és bár Hanga látszólag nem hitte, hogy ez vele sikerülni fog viszont mi mind bízunk benne.
Hat körül értünk vissza. Iker még sehol nem volt és fura de hiányzott. Leültünk a konyhába és elkezdtük eltüntetni a buliról maradt kaja maradékát.
- Um… Hazaviszel?
- Majd én hazaviszlek. – Jött a hátam mögül a bársonyos mély hang, amire megfeszültem majd felugrottam és három lépés távolságra mentem tőle. – Megijesztettelek?
- Nem. Nem, csak nemrég értünk vissza, ragadok és koszos vagyok. – Erre elnevette magát.
- És szerinted én nem szoktam olyan lenni?
- De igen. Viszont most tiszta vagy én meg nem és ez amellett, hogy zavar még ciki is..
- Akkor tusolj le. – Mondta egyszerűen és lazán a falnak dőlt, karba font kézzel. Örülök, hogy nem erőlteti a közelebbi találkozást.
- Az én fürdőm foglalt. - Állt fel Hanga és már sietett is a saját kis birodalma felé. A tanítvány túlszárnyalja a mesterét vagy mi? Most komolyan Ő boronál minket? Nem. Ez nála nem lehet tudatos.
- Az enyémet használhatod. – Ajánlotta fel.
- Nem baj?
- Akkor nem mondtam volna.
- Köszi. Am azt hiszem, megtalálom egyedül is. – Mutogattam fölfelé és választ nem várva felmentem. Birtokba vettem a fürdőszobáját. Ledobáltam a ruháim és beálltam a zuhany alá. Percekig folyattam magamra a vizet. A tusfürdőjével tusoltam, aminek imádtam az illatát. Annyira illet hozzá és így legalább, nem érzem majd magam olyan egyedül éjjel. Könnyű a jóhoz hozzászokni. Egy szerető, erős és óvó ölelésben ébredni. Kiléptem a kabinból és magam köré tekertem egy törölközőt, ami épp, hogy eltakarta a fenekem. Tiszta ruha híján így léptem ki a fürdőből, nedves hajamat igazgatva. Azonban Iker láttán megtorpantam.
- Azt hittem nem vagy itt bent.
- Zavarlak? – Húzta egy őrjítően sexi félmosolyra a száját.
- Nem, dehogy. Csak azt hittem, hogy… Vagyis… - Na neee én zavarba vagyok. – Úristen Casillas mit művelsz te velem? Ezt, ezt sürgősen hagyd abba. Rontod az imidzsem.
- Én nem csinálok semmit. – Lépett közelebb. - Olyan gyönyörű vagy mikor elpirulsz. Amúgy is, de így olyan sebezhetőnek tűnsz.
- Nem akarok az lenni. – Csuklott el a hangom.
- De én nem akarlak bántani. – Simított végig az arcomon.
- Iker, ezt nem… Nem kéne. – De ő csak jött, egyre közelebb. – Nem, nem vállalok felelősséget a tetteimért.
- Én sem. - Suttogta már az ajkaimnak. – Többet engedett, mint előző éjjel, de még mielőtt komolyabban egymásba merültünk volna elvált tőlem.
- Meg fogsz ölni. – Ziháltam mellkasának.
- Nem áll szándékomba, de ha mégis majd újraélesztelek.
- Tehát közel engedsz az őrülethez? És majd te leszel, aki megment?
- És ha igen?
- Akkor ez esetben rád bízom az életemet. – Suttogtam, majd felemelve a fejem a szemébe néztem és Ő újra megcsókolt.
Ajánlott zene. Nem kötelező, de szerintem illik a részhez:
Szia
VálaszTörlésNekem nagyon tetszett:) Iza és Iker igazán aranyosak együtt:) Kíváncsi vagyok milyen lesz a Chris féle büntetés:) Hát remélem Hanga nem fogja túlhajtani magát vagy nem fog lesérülni:)
Várom a következőt:)
Puszi
Szija!
TörlésÖrülök! :)
Hát most minden Happy, ami fura lehet... Majd meglátjuk mi lesz! :) sérülés vagy nem, csalódás esetleg öröm és még boldogság??! Hm... Még nem döntöttem ezt illetőleg... :)
Jön, jön... Hamarosan... De előszőr szerelem net. :)
Puszi:
Vii
Hola Vii.!
VálaszTörlésNagyon jó kis rész lett.:PP De furcsa is volt a rész egyben, most olyan minden happy volt, akkor majd a szomorú részek is most jönnek mi?:))
nem baj attól független várom a következő részt.:DD Izát imádom, haláli a csajszi, na és Iker.:$$ összeillenek.:) Hanga meg Cris viszont együtt ütősek.:DDD
puszi, Deveczke.
Hola csajszi!
TörlésTudom tudom. Fura, hogy minden szép és jó! De tudod én a happy end - nél mindig hiányolom a folytatást, hogy arról is olvassak milyenek a szereplők ha boldogok és gondoltam beleépitem ezt a történet közepébe, mert a végét még én se látom. :) Lesznek még olyan részek, amik kicsit sem boldogok, de addig el kell jutni! :)
Na igen Iza és Iker ég és föld! Hanga meg már csak azért is húzza Cris agyát! Megérdemli!
Folytatás kedd körül!
Puszi:
Vii
Helló!
VálaszTörlésAzt hiszem jól fogok aludni,miután így éjfélkor ilyen vidám fejezetet olvashattam esti meseként.:)
Izát egyre jobban kedvelem.:D Még elrontja itt Ikert:D
Várom a folytatást!:)
puszi:
Detti
Hola!
TörlésHát nem esti mesének szántam, de így is jó! :D XD
Örülök, hogy szimpatikus Iza... A négyesben van két extrém perverz egyén és egy aki félig az. Nem ártana egy kevésbé sexmánias felnőtt ember is. Nem gondolod?
Folytatás már csak a jövőhéten, de igyekszem! Addig max papírra vetem és akkor már csak gépenem kell ;)
Puszi:
Vii