23 - Szerelem net

Szijasztok!
Itt az új rész! Semmi extra... Talán még olyan jó se lett...
Ez amolyan átvezető a következő találkozásig... :)
Remélem nektek tetszeni fog.
Jó olvasást!
Puszi:
Vii

2012. Február 16-18

- Most komolyan három napig egyedül akarsz kóborolni Moszkvába? – Kérdezte Berto.
- Most komolyan hajnalok-hajnalán akarsz kiselőadást tartani? – Kérdeztem nyűgösen.
- Igen! Esküszöm Ramos se százas.
- Hú mer' aztán, Ő döntötte el helyettem, hogy ott maradok. Amúgy se fogok kóborolni. A szállodaszobában fogom múlatni az időt. Van fogalmad róla, hogy oroszba most hány fok van? Szerinted vágyok én a fagyhalálra? – Kérdeztem vigyorogva, de a kézilabdás nem volt vevő a morbid poénomra. – Na figyelj, ha téged ez megnyugtat, megkérem Nonot, hogy maradjon ott velem, míg Sese oda nem ér.
- És utána? A te Seséd, - mondta gúnyosan, - úgyse tud majd veled foglalkozni.
- Atyaég Berto! Hallod te magad? Most már fejezd be, mert itt hagylak. – Rivallt rá Liz, én pedig hálásan néztem rá.
- Tényleg nincs miért aggódnod. Tudom, hogy Moszkva nem Budapest, de már egy ideje önálló vagyok. Nem fogok elveszni, megígérem.
- Rendben. – Sóhajtott. – De hívj.
- Rosszabb vagy, mint a szüleim, nekik elég napi egy email. – Igaz, ha nem kapnák meg este tízig, akkor, negyed tizenegykor már nemzetközileg kerestetnének. – Mennem kell. – Figyeltem fel az utolsó utáni felszólításra. Megölelgettem őket és még a kapuból visszaintettem nekik egyet. Próbáltam velük is és Sergioval is annyi időt eltölteni, amennyit lehet. Talán tegnap többet voltam a hátvéddel, de se Liz se Berto nem neheztelt érte. Bár szerintem ezt csakis a francia lánynak köszönhetem, főleg ha azt nézem, hogy Berto mit adott elő percekkel ezelőtt. Mindenesetre nem panaszkodhatok. Voltam Madridba és habár a legfőbb látványosság Sergio nappalija volt, nem bántam meg, hogy időm nagy részét ott töltöttem. Sőt, ha nem is jönnék többet vissza ide, ez a pár nap eddigi életem legjobb pár napja volt…
A gép gond nélkül landolt az orosz főváros egyik legnagyobb repülőterén. Aggódtam kicsit az időjárási viszonyok miatt, de nagy megkönnyebbülésemre feleslegesen. A csomagjaimat szedegettem mikor egy ismerős hangot hallottam a hátam mögül.
- Szia te világutazó. – Abbahagytam addigi tevékenységemet és megfordulva megöleltem a munkatársamat.
- Szia! Nem kellett volna kijönnöd, de mi tagadás, örülök neked. – Nyomtam egy puszit magyar barátom arcára.
- A kézilabdás megfenyegetett.
- Így lenne ötösöm a lottón.
- Egyébként, ha tudom, mikor jössz magamtól, kijöttem volna, de ugye miért is közölted volna velem ezt a kis apróságot.
- Ne, ne! Ne kezd el te is. Fáradt vagyok és zsibbadt. Aludni szeretnék még meccs előtt.
- Oké. Akkor holnap nézünk várost.
- Itt maradsz? – Örültem meg.
- Itt. Péntekre szabit kaptam, majd csak vasárnap utazok vissza. Tudod valakinek hétfőn dolgoznia, kell.
- Tényleg, mesélj. Mi újság odabent?
- Jó hogy kérdezed. Ne lepődj meg majd, hogy amint magyar földet ér a lábad Peter behív. Hiányolja a vitáinkat. Túl nyugodt és csendes minden. – Ki hitte a volna, hogy a negyvenes éveibe járó főnököm fog hiányolni. Na bumm.
- Nem fogok. Szívesen megyek.
- Sejtettem, de menjünk, mert itt kész csoda gyorsan taxit fogni. – Felvettem a kabátom a többi téli ruhadarabbal együtt és kiléptünk az orosz télbe.
- Ooo, hát spanyolba ehhez képest nyár van. – Dideregtem.
- De te nem ezért mennél vissza igaz?
- Hát nem. – Pirultam el.
- Csak nem?
- Mi csak nem?
- Nem akartam elhinni Bertonak, hogy fülig belezúgtál egy focistába, de már látom. Haja kislány. Vigyázz a végén még utolér a szerelem. – Szerelem? Ízlelgettem, ezt a szót. Erős, megmagyarázhatatlan érzelmek fűztek Sergiohoz, ami jóval több volt, mint egyszerű barátság, de hogy szerelem lenne ez, azt én sem tudtam megmondani. A szívem visszahúzott a spanyol fővárosba, hozzá. Ezt már a gépen is éreztem, de ez még nem elég, ahhoz, hogy helyre rakjam az érzéseimet.
- Baj lenne? – Kérdeztem komolyan.
- Nem. Egyáltalán nem. Épp itt az ideje. Máté óta senkid nem volt. – Tény, és a vele lévő kapcsolatom inkább volt szoros barátság, mint szerelem. Szerettem Mátét, de minden nehézség nélkül képes voltam őt elengedni. Vagyis vissza Győrbe. Elmosolyodtam, de mellette el is bizonytalanodtam. Elvégre is a távolság miatt nem folytattuk tovább a kapcsolatunkat. Győr Madridhoz képest szinte egy lépésre van.
- Szerinted ez nem lenne hülyeség?
- Miért lenne az?
- Ő Madridba él én meg Pesten. Lenne ennek értelme, mikor Mátéval is ezért nem folytattuk?
- Már ne is haragudj. Esélyt se adtatok magatoknak. Tehát nem tudhatod, hogy Ramossal, vagy hogy hívják, működne-e. Ha nem te lennél, azt mondanám, bele se kezdj, de tudom, hogy te tűzön-vízen keresztül mész, azért amit el akarsz érni. Ha komoly érzelmek fűznek hozzá ne engedd el, csak azért, mert messze van tőled. Ha mindketten akarjátok működni fog és találtok megoldást arra, hogy együtt legyetek. – Mintha Lizt hallanám, pedig Norbi nem tudta hogy a szüleim hogy ismerkedtek meg és min mentek keresztül.
- Köszönöm. – Mosolyogtam. Már csak nekem kellene elhinnem, hogy ez lehetséges és akkor talán utat engedhetnék az érzelmeimnek. Örültem, hogy a számomra fontos emberek támogatnak. Anya, Liz, Nono. Apa meggyőzhető. Bertonak pedig nem lesz kifogása ellene.
A taxiban írtam Sergionak egy sms-t, ha jól emlékeztem, akkor ma, reggel van edzésük. Valószínűnek tartottam, hogy nem elérhető, ezt meg biztos megkapja.
Ahogy ágyat fogtam el is aludtam. A telefon csörgésére keltem. Tisztára, mint Szerbia.
- Igen, tessék? – Szóltam bele álmosan.
- Ezek szerint már találkoztál magyarokkal. – A szívem hatalmasat dobbant hangja hallatán.
- Hola Sese. – Le se tudtam volna tagadni, hogy mennyire örülök neki.
- Hola angyalka. Jó tudni, hogy ennyire örülsz nekem. – Hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Norbi kijött elém, de ő az egyetlen, akivel ma találkoztam és magyar.
- Ki az a Norbi?
- Nem mondtam volna? - Kérdeztem, és igen mélyen elgondolkodtam említette-e már neki.
- Hát nem. De jobb később, mint soha. Én azt hittem nincs senkid! – A féltékenység és a csalódottság ott csengett minden egyes szóban.
- Nincs is! Norbi csak a munkatársam. Ő írja a cikkeket, amikhez én szolgáltatom a képeket. Nonoként se említettem? – Rövid csend követte a kérdésemet.
- Most, hogy így mondod, lehet! – Elképzeltem, ahogy a tarkóját vakargatja zavarába. Csak nehogy megint homlokon csapja magát. – Elfelejtettem. Tudod mit? Erre, ne is mondj semmit.
- Hé, nem fogom a fejedhez vágni, hogy mit felejtettél el.
- Köszi, de mond csak neked, nem kellene már meccsen lenned? – Az órámra néztem.
- Nem, de ha most nem állok neki készülődni, akkor bizony elkések!
- Oké, akkor nem tartalak fel.
- Köszönöm az ébresztést! Beszélünk este?
- Ez kérdés volt?
- Annak hangzott?
- Eléggé. – Nevetetett.
- Akkor este beszélünk. - Javítottam ki magam. - Szia. Puszi.
- Puszi.
Ahogy letettem a telefont kopogtak az ajtón. Kimásztam az ágyból és mentem, hogy kinyissam.
- Sergio megelőzött. – Mondtam Nononak.
- Hála az égnek, legalább nem velem morogtál. – Megálltam egy pillanatra és ránéztem. – Mi van? – Nézett végig magán.
- Semmi. – Vontam vállat. – Csak nem morogtam vele.
- Tessék? Beteg vagy? – Tette a kezét a homlokomra, amit ellöktem.
- Hülye. Nincs semmi bajom.
- Óóóó…
- Óóóó mi?
- Semmi, semmi.
- Ha nem mondod el, mehetsz egyedül. – Elnevette magát.
- Jobban szereted te a munkád annál, hogy ezzel komolyan fenyegetőzz. Öltözz, mert tíz perc múlva indulunk. – Mondta, és otthagyott had főjek csak a saját levembe. Óóóó, hogy én hogy utálom ezeket az óóóó-kat…
Mint kiderült a veszprémi csapat órákat várt a repülőtéren három játékos vízumának hiányában. A csapat többi tagját még az este folyamán elengedték, de a maradék három csapattagot nem, annak ellenére, hogy mindannyian rendelkeztek a szükséges papírokkal, hogy vízum nélkül tartózkodjanak orosz földön. A csapat ügyvezető igazgatója az illetékes nagykövetség és az EHF (Európai Kézilabda Szövetség) embereivel kiderítették, hogy a játékosoknak mégsem kell vízum. Így éjfél után végre ők is a szállodába mehettek.
A mérkőzésen a hazai csapat egyértelműen jobb volt. Se Fazekas se Alilovic nem volt a helyzet magaslatán. Az orosz csapat már az elején elment jó pár góllal, az első félidő után mégis 13 -13–as döntetlennel vonultak el az öltözőbe. Azonban a magyar csapat teljesítménye a második félidőben sem javult. A támadásaik nem voltak hatékonyak és a védelmük se állt fel rendesen. Hagyták elmenni a Csehovszkit és ennek egy négygólos vereség lett a vége. Mocsai szerint a hazai csapat zárt védekezése megzavarhatta a veszprémi gárdát, és ezért sok labdát tudtak szerezni. Volt még egy esélyük, hogy továbbjussanak a BL-be.

Én már eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha valamelyik spanyol csapattal sorsolnák össze a MKB Veszprémet. 25-én az Atletico Madriddal csapnak össze hazai pályán. Ha ott nyerni tudnak, akkor tovább jutnak a nyolcad döntőbe.
A meccs elég korán vége lett így elmentünk vacsorázni. Elmeséltem neki madridi élményeimet, hol voltam és mit láttam. És persze mindent Sergioról az elejétől kezdve.
- Most már meg kell néznem egy meccset nekem is. Így, hogy dolgoztál is ott. – Csóválta meg mosolyogva a fejét. - Komolyan mondom, megáll az eszem. Elmész Spanyolországba és a világ egyik legjobb csapatának, készítesz képeket. – Bennem igazából az első mondta maradt meg.
- Szombat este játszanak. Megnézheted velem.
- Kizárt, hogy én veled meccset nézzek. Felejtsd el. Kedves nekem az életem.
- Naaa, ne már. Nem foglak bántani.
- Rendben, de ha még is, én, én…
- Ne nyafogj már.
Visszamentünk a szállodába és már a liftben voltunk mikor megcsörrent a mobilom. Ez Sergio lesz.
- Hola Sese. – Vettem fel vidáman. – Kikaptunk, de még van remény… Most értünk vissza… A liftben vagyok… Nem kell, csak Nono van itt… - Válaszoltam, arra a kérdésre, hogy vissza hívjon-e később, de persze az említett harmadik fél kikapta a kezemből a telefont.
- Hola Sergio. Én Norbi vagyok Vitali munkatársa, csak egy kérés. Játszatok jól szombaton, mert ezzel az őrülttel fogok meccset nézni, és még élni akarok. – Mondta nevetve miközben én próbáltam visszaszerezni a telefonom.
- A meccset se éred meg, ha nem adod vissza most azonnal. – Néztem rá a lehető legmérgesebben, ami általában hatásos. Ahogy kinyílt a liftajtó a kezembe nyomta a telefont és kifutott egyenesen a szobájába.
- Idióta! Szerezz képeket, onnan ahonnan akarsz! – Kiáltottam még utána. Csak aztán emeltem a mobilt a fülemhez.
- Ne haragudj! – Szóltam bele búbánóan, de spanyol csak nevetett. – Szólj, ha kiszórakoztad magad. – Mosolyodtam el. Azt hittem haragudni fog.
- Semmi baj. – Nyugodott meg végre. – Ő is tud spanyolul?
- Ugyanabba a suliba jártunk, de csak azóta ismerem, hogy a munkatársam.
- Értem. Szóval együtt néztek meccset?
- Igen, mert kíváncsi rád. És még mielőtt megkérdeznéd. Ő a világ legnagyobb futball analfabétája.
- Csak nem meséltél rólam? – Lepődött meg.
- Kénytelen voltam. Berto csacsogott. Ő kérdezett én pedig meséltem, de nem bánom.
- Reméltem.
- Holnap meddig leszel elérhető?
- Majd felhívlak, mielőtt bezárnak.
- Oké, de most megint mennem kell, mert van egy rakat kép, amit még ki kell válogatnom.
- Rendben. Jó munkát.
- Neked meg szép álmokat.
- Majd neked is…

Pénteken egész nap a várost jártuk. Nem tudtam elképzelni, milyen lehet egy kelet-európai ország városának hangulata. Még ilyen hidegbe is rengeteg turistát vonzott. Múzeumba és látnivalóban sem volt hiány. Jó néhányat bejártunk és hulla fáradtan értünk vissza szállodába. Sese öt óra körül hívott és egy egész múzeumlátogatást végigsuttogtam vele. A végén már ő is olyan halkan beszélt, mint én.
Szombaton este, Nono félve jött át. Én persze jót vidultam rajta. Nem felejtettem el neki, amit csütörtök este művelt.
Szerencséje volt, a Real Madrid több mint jól játszott én pedig annyira örültem, hogy a bosszúról is megfeledkeztem. Benzema két gólt is rúgott, de jutott egy Ronaldonak és Di Marianak is. Persze Sergio sárgalapja se maradhatott el. Le se fújták a meccset, de a telefon már a kezembe volt.

Gratulálok!!! Nagyon jó meccs volt! Hatalmas puszi érte!

Míg arra vártam, hogy hívjon elaludtam. Norbi gépe délelőtt tízkor indult és bár nem repdesett az örömtől, közöltem vele, hogy kikísérem a reptérre.
Fogalmam sincs hány óra lehetett mikor a jól ismert dallam kúszott be álmaim közé szertefoszlatva azt. A jobb oldalamra feküdtem és megnyomva a fogadás gombot a telefont a fülemre tettem, és a kezeimet visszacsúsztattam a takaró alá.
- Hola Sese.
- Ne haragudj. Most biztos utálsz, amiért felkeltettelek, de nem bírtam ki, hogy ne hívjalak fel. Hallani akartam a hangod.
- Nem haragszok. Még ha nem is hallatszik, örülök, hogy hívtál.
- Bíztam benne.
- Neked bármikor.
- Komolyan? - Kérdezte lelkesen.
- Aha… Mikor érsz ide holnap? Vagy ma? Azt se tudom mennyi az idő.
- Inkább ne akard tudni.
- Rendben, nem bánom, ha megkímélsz a rémhírektől. Tehát?
- Ottani idő szerint délelőtt 11-kor landol a gépünk. Plusz mínusz fél óra.
- Ott leszek. Várni foglak.
- Én pedig sietek hozzád. Most viszont hagylak aludni. Szép álmokat.
- Neked is. – Motyogtam.
- Szia. – Köszönt el.
- Sese?
- Igen?
- Hiányzol… - Mondtam. Nem tudtam mi vezérelt, mert a gondolataimban nem volt bent ez a szó, viszont a szívem dobogása elárult. Hevesen vert miközben választ várt. Éreztem, hogy ez így van. A napok elteltével egyre jobban és jobban. Látni akartam őt. Átölelni. Érezni, hogy ott van velem, hogy ne legyek egyedül. De tudtam, hogy eddig rejtve lévő magányomon és vágyaimon már nem segíthet más csak ő. A vele való kapcsolatom, döbbentett rá, hogy valami hiányzik az életemből. És most már tudom, hogy Ő volt az.
- Te is nekem Víta… - Mondta és letette a telefont. Én pedig egy boldog mosollyal az arcomon merültem vissza az álmok világába…