28 - Szerelem net

Szijasztok!

Megírtam és fel is tettem, de most egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jó ez így. :/

Vagy hogy egyáltalán a fejezet jó-e. Mire megírtam totál elbizonytalanodtam...

Remélem ezért nem okozok akkora csalódást mint ahogy most én érzem.

Azért jó olvasást hozzá.

Puszi:

Vii

Sergio szemszöge:

Még mindig nem egészen tértem magamhoz Vitali reakciójától a képpel és a cikkel kapcsolatba. Más már rég hozzám vagdosta volna minimum az étkészletet, vagy elküldött volna a francba, de ő nem. Láttam rajta, hogy nem esett jól neki, ami érthető, de nem akadt ki, hanem hagyta, hogy elmagyarázzam. És csak annyit kérdezett, hogy jelent e nekem még valamit a volt barátnőm. Lara már rég elásta magát előttem. Nem vagyok szent, de soha nem csaltam meg azt a nőt, akivel együtt voltam, azt meg pláne nem, akit szerettem is. Az más kérdés, hogy mit művelek mikor éppen senkim nincs és élvezem a szabadságot.
Nem volt hiába való iderepülnöm és Mou nem fog megdicsérni, de bármilyen büntetést megér, hogy most minden rendben. Már többször rádöbbentem, hogy Ő nem olyan lány, akikkel eddig összehozott az élet. Mi sem bizonyítaná jobban ezt, mint, hogy tagnap este visszautasított. Moszkvába meg se próbáltam úgy közeledni felé, hisz már csak attól zavarba jött, hogy végigsimítottam a karján. Most konkrétan a tudtára adtam, mit szeretnék, és azt vártam, hogy rám vesse magát, de nem az történt. Türelmes vagyok, de egyáltalán nem vagyok hozzászokva a visszautasításhoz, és nem is esik jól…
- Min gondolkozol annyira? Már kinéztél a takaró alól. – Nyújtózkodott. Még a ruhádból is édesem. Mosolyogtam. – Mesélj, mi olyan vicces.
- Semmi.
- Aha. A semmitől van egy 1000wattos vigyor a fejeden? – Simította tenyerét az arcomra, és hüvelykujját végighúzta a számon. Lehet hogy reggel kaphatóbb a sexre az én angyalom? Mindenestre, ha ezt sokáig csinálja, nem nagyon hiszem, hogy jót állok magamért. – Mikor megy géped? – Hullott le keze az arcomról. Na ennyit a határok átlépéséről.
- Nem tudom. Nézel nekünk?
- Nekünk? – Kerekedett el a szeme.
- Jössz velem.
- Nem megyek.
- Dehogy nem. A barátnőm vagy. Mellettem a helyed.
- De nem lehet. Holnap után bajnoki és ötödikén is, hatodikán meg kupa meccs.
- Be vagy táblázva rendesen. – Mondtam de csak legyintett egyet.
- Nem vészes. Tizedikén lesz még egy bajnoki és utána csak a BL meccs. 19-től a tied vagyok, kerek egy hétig. – Mosolygott.
- A-a. 18-tól leszel az enyém.
- Ahogy akarod! - Nyomott csókot a számra, kimászott az ágyból és a fürdőbe ment.
- Hánytól lesz edzésed? - Szólt ki.
- Fél négytől. - Válaszoltam és a nyitott ajtót néztem, amiben megjelent fogkefével a szájába és épp a haját gumizta fel. Legeltettem a szemem, és azon gondolkoztam, vajon meddig bírom ezt még. Az a fürdőszoba pedig még mindig eszméletlen mód izgatta a fantáziámat, ahogy az is, hogy vajon mi lehet a póló és rövidnadrág alatt. A nappaliba ment.
- Délbe indul a géped, retúrjegyet vettél, vagy foglaljak?
- Retúr. Azt hittem, hogy kidobsz. - Ezen hangosan elnevette magát és a kacagását egyre közelebb hallottam. Az ajtóban állt és fejcsóválva engem nézett.
- Ez annyira nem vicces. - Próbáltam komoly lenni, de nem tudtam elrejteni a mosolyomat.
- Jobban szeretlek annál, hogy egy ilyen szánalmas és gyerekes dolog miatt azt mondjam, szia. - Mondta, és azt hiszem, mindketten meglepődtünk, én azon, amit mondott, ő pedig azon hogy kimondta. Amire eddig azt hittem, hogy zavarba volt, az semmi volt, ehhez képest. Eltűnt a fürdőbe. Na erre most mit kéne lépnem? Menjek utána? Vagy ne? Mit mondhatnék erre, hogy én is? Még nem tisztáztam le magamba vajon, mit is érzek iránta pontosan. Vonzódok hozzá lelkileg és testileg is, és egyszerűen imádom őt. Amit csinál, és ahogy. Hogy fiatal kora ellenére ennyire elhivatott, hogy szereti azt, ami nekem az életet jelenti és imádom, hogy ő ennyire más, de mindez elég, hogy azt mondjam, szeretem? Basszus Ramos, fogtam meg a fejem. A világnak csak azt látja, hogy egy nő imádó, macsó vagyok, aki bárkit megkaphat. Hogy nem számít, hány szív szakad meg a focistáért. De vajon hány szív szakad meg Sergio Ramosért vagy fordítva. A focista szívét még senki nem törte össze, de az enyémet, aki valójában vagyok már többen is. Megnyíltam Vitalinak, de vajon bízhatok e benne annyira, hogy a szívemet is neki adjam?... Jobbnak láttam a dolgot most nem feszegetni. Ezt először jobb lesz magamba tisztázni. Kikeltem az ágyból. A fürdőből úgy kiment, hogy észre se vettem. Biztos nem nyújtottam túl bizalomkeltő látványt, a fejemet fogva. Még jó hogy nem olyan nagy ez a lakás. A konyhában találtam meg és épp narancsot facsart.

- Hm... Narancslé? - Öleltem át és nyomtam egy puszit az arcára, hogy éreztessem vele, hogy nem olyan nagy a baj, csak éppen én vagyok az a fajta pasi, aki az érzelemnyilvánítástól leblokkol. - Azt hittem ezt majd én készíthetem neked.
- Talán még lesz rá lehetőséged. - Mosolyodott el.
- Talán? - Fordítottam magam felé.
- Rajtam nem múlik. - Mondta és végig a szemembe nézett. Nem voltam teljesen biztos benne, de úgy éreztem, átlát rajtam. - Kérsz pirítóst? - Bólintottam. És megint csak elcsodálkoztam. Azt hittem felhozza a szobában elhangzottakat.
- Gondolom, ne várjam ágyba.
- Jól gondolod. - Vigyorodott el és elkezdett ki-bemászkálni a konyhába. Azt se tudtam, mi van. Én még olyan voltam, mint egy lassított felvétel. Ő meg a hat négyzetméteren percek alatt megtett pár száz métert mire engem is kézen ragadott.
- Csüccs.
- Hűha! - Néztem, a terülj-terülj asztalkára.
- Ezt mind te csináltad?
- Nem a szomszéd néni.
- Megadod a számát?
- Felejtsd el. Nem jönnél be neki. - Rázta meg a fejét. - Szerinte egy fiúnak ne legyen hosszú haja. Ha mégis akkor az vagy bűnöző, vagy lázadó, és szerinte a focisták naplopók, úgyhogy esélyed sincs.
- Ezt csak kitaláltad.
- Dehogy. Ha kell, írásba is adná. Nem is vagyunk jóba. - Harapott bele a pirítósba. És én is nekiláttam. Bár nem volt egyszerű. Azt se tudtam, mit kóstoljak meg először. Mert ehhez aztán végképp nem vagyok hozzászokva.
Miután megettünk mindent, persze nagyobb részét én, összeszedtem a cuccaimat. Későn keltünk és így jóformán időnk se maradt.
- Kiviszlek a reptérre.
- Köszönöm. – Pusziltam meg. - Legalább látom, hogy mi az az autó, ami neked többet ér, mint egy Audi.
- Ne is mond. Remélem az a tahó már eltakarodott a garázsom elől.
- A ki?
- Valami barom a batár nagy Audijával az én garázsom előtt állt meg. - Mondta mérgesen, amin mosolyognom kellett. Összeszedett ő is néhány dolgot és még egyszer körülnézett.
- Mehetünk. - De alig hogy kimondta, hallottuk, hogy fordult a kulcs a zárba és nyílt az ajtó.
- Jó reggelt fiatalság. - Köszönt Norbi. Na jó ez nekem egyáltalán nem tetszik, akármilyen jó barátok is. És ha most mi épp egymásba lennénk gabalyodva?
- Kedves Norbert.
- Ó jaj mit követtem el?
- Tegyél meg nekem egy szívességet és használd a kis mancsod kopogásra, ha itthon vagyok. Vagy a kaputelefont esetleg a mobilt.
- Jó oké megértettem. - Állt el Víta útjából.
- Mit csináltál vele? - Hajolt hozzám közelebb.
- Semmit. Az előbb még semmi baja nem volt. – Mondtam, de tudtam, ahogy nekem nem tetszett az iménti kulcsos jelenet úgy neki se...
- Ááá szóval ez az, ami jobb, mint egy Audi.
- Egy szóval se mondtam, hogy jobb. Csak azt, hogy én VW párti vagyok. - Mosolygott. Aztán elnézett oldalra és pillanatok alatt változott az arckifejezése. Mindketten arra néztünk amerre ő.
- Ó jaj.
- Mi a baj?
- Az ott Frewer kisasszony garázsa. - Mutatta és az ott parkoló Audira, ami mellett állt valaki. Vitali pedig elindult felé. Utána akartam menni, de Norbi visszahúzott.
- Nem ajánlom. Inkább csak figyelj.
- Fordítasz.
- Örömmel. - Vigyorgott és mindketten a kocsinak dőlve vártuk mi lesz.
- Jó napott uram magáé ez az autó?
- Igen az enyém.
- És tud olvasni?
- Mi ez valami közvélemény kutatás?
- Talán. Tudja bizonyított tény, hogy a jogosítvány megszerzése a szem nagy mértékű romlását eredményezheti egyes helyzetekbe.
- Komolyan? - Csodálkozott el a pasi én meg már köhögéssel lepleztem röhögésem.
- Nem, de legközelebb vegye figyelembe, hogy a garázs ajtajára ki van írva, hogy nem parkoló! És ott van az a kör alakú tábla is kék alapon piros szegéllyel, két vonallal keresztbe áthúzva, ami annyit takar, hogy megállni és várakozni tilos. Ha legközelebb itt találom a kocsiját este, számoljon vele, hogy reggel maga nem fogja. – Mondta mosolyogva - További szép napot. - Fordította le az utolsó mondatot Norbi. A pasi pedig még mindig elképedve nézett Vitali után, akin jól látszódott, hogy megkönnyebbült, hogy nem túl durván, de kioszthatta az illetőt.
- Jobb? - Kérdeztem, mikor odaér.
- Sokkal. - Mosolygott és beültünk a kocsiba. Megértettem miért nem szeret városba vezetni. Itt a közlekedési kultúra egyenlő a nullával, és ha nem vagy agresszív sofőr, jobb, ha a tömegközlekedést választod. Ahogy elnéztem Vítának nem ezzel volt a baja. Lehetetlen helyekre sorolt be és mégis a reptérig vagy nyolcszor mondta el mennyire, utál Pesten vezetni. Norbi kint maradt mi pedig sapkával és csuklyával a fejünkön indultunk el befelé. Mire beértünk már felszólították az utasokat a Madridba tartó gépre, így kénytelen voltam megint elbúcsúzni tőle.
- Sese, amit mondtam… - Kezdte el és látszott rajta, hogy megint zavarban van.
- Shhh… - Tettem ujjamat a szájára. Nem akartam, hogy azt mondja, nem úgy értette csak, azért mert én nem tudtam neki mit mondani. - Várni foglak. - Simítottam végig arcán.
- Menni fogok. - Mosolyodott el. Lehajoltam hozzá és hosszan megcsókoltam. - Vigyázz magadra. Este beszélünk.
- Te is és jó utat. - Mondta és még egy rövidebb csók után, elengedtük egymást. Éreztem, hogy már akkor hiányzott. Tudtam, hogy sürgősen rendbe kell raknom magamban az érzéseimet. De a következő találkozásig mindenképpen.
Hazaérve letusoltam és összepakoltam az edzéshez szükséges dolgaimat, hogy el is indulhassak. Célirányosan az öltözőbe mentem, de ahogy befordultam meghallottam, ahogy Mou mennydörgéshez hasonló hangon ordítja a nevem.
- RAMOS! - Megálltam és megfordultam. - Mégis hogy gondoltad ezt? Azt hiszed, nem tudom meg, hogy csak úgy elutaztál Budapestre? Ráadásul kihagysz emiatt egy edzést!
- Nem ezt nem feltételeztem. - Mondtam.
- Hogy lehetsz ekkora ökör?
- Tessék? - Néztem rá.
- Szerinted nem láttam a tegnapi címlapot? Remélem, rendbe hoztad, amit elcsesztél.
- Végül is igen. - Vakargattam a fejem, és azon tűnődtem, hogy mi van az edzővel, mert ezért minimum egy eltiltás járna.
- Helyes, de ilyet nem akarok többet. – Mondta fenyegetően és elment. Én meg csak álltam ott a folyosó közepén, teljesen lesokkolva.
- Sergio! - Legyezett valaki előttem a kezével.
- Hm? Mi?
- Na mi van tesó? - Röhögött Iker. - Nagyon elgondolkoztál.
- Az edző kicsit lesokkolt.
- Csípi a csajod. - Jött oda Cris. - De te nem nézel ki valami jól. Kidobott?
- Még csak ki se akadt.
- Nem volt hiszti? Se egy hangos szó?
- Nem. Még csak nem is látta a képet. Azt mondta, én figyelmeztettem, hogy lesz majd, aki bepróbálkozik. És mikor mondtam, hogy ki is a csaj csak annyit kérdezett, hogy jelent-e nekem még valamit. - Azt is tudtam, miért kérdezte. Mert tudta, ha nemmel felelek ez a dolog, nem ismétlődik meg és nem is fog.
- Háhh ilyen csaj nincs is. – Mondta a csatár és elment.
- És miért nem vette fel a telefont? – Érdeklődött tovább Iker.
- Mert otthon hagyta már reggel és egész nap úton volt. Az semmi mikor odaértem egy srác jött ki a lakásából, akiről kiderült, hogy a munkatársa.
- Persze neked nem ez volt az első gondolatod.
- Hát nem. Beengedett és ott vártam meg Vítát. Konkrétan ledöntött a lábamról mikor meglátott. - Mosolyodtam el a tegnap este történteken.
- Hát nagy szerencséd van.
- Az. - Bólogattam.
Az edzés a szokásos módon telt. És persze a plusz köreimet is megkaptam.
- Nem zárt edzésünk volt? – Kérdeztem Gonzát, aki mellettem sétált.
- Úgy tudom igen.
- Akkor az, ki? – Mutattam a bejárat felé.
- Passz. – Mondta de mikor odaértünk biccentettek egymásnak.
- Ramos egy pillanatra. – Szólt utánam.
- Igen? – Fordultam az illető felé. És akkor esett le, hogy Ő Vitali kézilabdás barátja. – Ó hello.
- Látom, megismertél akkor a kötelező bemutatkozást, hanyagoljuk is.
- Miről van szó?
- Igazából csak azért jöttem, hogy beverjem a képed, de Vitali, azt mondta, ha egy újjal is hozzád érek soha többet nem áll velem szóba. Az a szerencséd hogy ennyit ez nem érsz meg nekem. Így csak szólni jöttem, hogy ha összetöröd a szívét, nem fog érdekelni, hogy ő mit szeretne. – Meglepődtem. Hogy jön ahhoz ez a tag, hogy csak úgy idejöjjön és leosszon.
- Lassíts öreg. Eszembe sincs őt bántani. Leszűrtél valamit egy képről, de fogalmad sincs arról, hogy mi volt. És csak, hogy tisztázzuk, nem nagyon hiszem, hogy bármi közöd is lenne a kapcsolatunkhoz.
- Vitali fontos nekem.
- Ahogy nekem is. – Vágtam rá.
- Remélem is. De Ramos, ha nem tervezed ezt hosszúra, akkor még azelőtt vess véget ennek még mielőtt komolyabban, belemerülnétek. - Megáll az eszem.
- Nem tudsz te rólam semmit. Ide jössz vádaskodni és tanácsokat osztogatni? Vitali sokat jelent nekem, eszembe sincs neki fájdalmat okozni. – Mondtam. Dühös voltam. Utáltam, ha beleszólnak az életembe, pláne ha olyanok, akik semmit nem tudtak rólam.
- Csak az ő érdekébe.
- Vitali felnőtt és el tudja dönteni, mit akar.
- Ez igaz. És hiába is próbálnám lebeszélni rólad, nem menne. Úgyhogy ezen nem is töröm magam. Ajánlom, hogy vigyázz rá. – Mondta és elment.
Mire beértem az öltözőbe várt nem fogadott hívás és sms is.

Sajnálom, hogy odament. Ez baromi ciki. Egyszer már megkértem, hogy ne ítélkezzen úgy, hogy nem ismer, de úgy tűnik, emlékeztetnem kell rá és arra is, hogy ez az én életem. Haragudni nem tudok rá. Inkább csalódott vagyok, mert ha benned nem is, azért bennem bízhatna. Este beszélünk. Csókollak.

Nem is kell, hogy haragudj. Én pedig túléltem. :) Csak aggódik érted. Itt nem veled vagy a döntéseiddel van baja, hanem velem. :/ Sajnálom... Bár érezném. :) Este. Csók.

El se hittem, hogy ezt én írtam. Az előbb még ki voltam akadva rá most meg Vítának védem. Na én se vagyok normális az egyszer biztos...
Negyedikén lejátszottuk az Espanyol ellen a mérkőzést, amit 5-0-ra nyertünk. Miután vége lett a meccsnek és az ünneplésnek rádöbbentem, hogy mennyire hiányzik nekem Víta. Hogy nincs itt, és ezt nem tudom megosztani vele. Pedig tudom, hogy most ő is nagyon örül.

A következő napokban sokat beszéltünk. Neki már alig volt munkája, de iskolát kajtatott, ami nekem megint csak nem tetszett. Munka és suli nekem egyenlő volt még kevesebb szabadidővel. Nem értettem minek akar tovább tanulni, ha sikeres fotós, hisz máshol is elismerik a munkáját. Ha viszont mindenáron suliba akar járni, akkor ne dolgozzon. Így is olyan nehéz nélküle és ezt egyre többször érzem és erősebben, ahogy magunk mögött hagyjuk a külön töltött napokat.
A soron következő összecsapásra a Betis stadionjába került sor március 10-én. Nem volt könnyű találkozó, de végül 2-3-as eredménnyel a javunkra jöttünk le a pályáról. Most igazán jól esett volna néhány kedves szó Vítától. De a telefonom nem jelzett tőle smst. Sokáig csak bámultam a kijelzőt, de semmi.

Nem írtál. Pedig most igazán szükségem lett volna rá. :/

Pár perc múlva jött a válasz, amin, őszintén elcsodálkoztam…