25 - Szerelem net

Szijasztok!
Meghoztam! :) Remélem ez is tetszeni fog.
Véleményeket most is várom és köszönöm az eddigieket.
Nem is nagyon fűznék hozzá mást!
Jó olvasást!
Mivel nem vagyok szadista holnap Kézzel - lábbalt kaptok. :)
Puszi:
Vii

Álmosan dörzsölgettem a szemem, de eszembe se volt még kinyitni. Felemeltem a kezem és nyújtóztam egyet. Idejét se tudom mikor aludtam ilyen jól utoljára. Szokás szerint a karjaimat csak leejtettem magam mellé. Ami nem volt, szokott, hogy ennek a mozdulatomnak hangja is volt.
- Áúú! Óvatosan szépségem. – Hallottam meg magam mellől Sese álmos hangját. Egy élmény lehetett erre kelni.
- Upsz. Bocsi. – Jöttem zavarba. Csak utána vettem észre, hogy keze a hasamon pihen. – Amúgy nem elhamarkodott ez a kijelentés? – Mocorogni kezdett és másodpercek múlva az arca már az enyém felett volt.
- Szóval ilyenkor vagy ijesztő? – Cirógatta meg az arcom. – Kócosan? Álmosan? Pizsibe? – Húzta le rólam a takarót, az én szívem pedig úgy vert, hogy azt hittem kiugrik a helyéről. Végignézett szerelésemen, ami egy rövidnadrágból és egy pólóból állt. Majd újra arcomat kezdte fürkészni. – Most kéne hazáig rohannom? – Kérdezte kedvesen. Bólintottam. Meg se mertem szólalni. Igazából tartottam tőle, hogy egy értelmes szó nem hagyná el a szám, vagy valami olyat mondanék, amit nem akarok. – Ki kell, hogy ábrándítsalak. Egy lightos horror kasztingján is leszerepelnél, viszont az AXE reklámba angyalnak elmehetnél. - Mosolygott rám. Azt se tudtam hova nézzek.
- Szóval, - Szólaltam meg, hogy mégse tűnjek kukának, de még is ki az, aki normálisan tudna mellette gondolkodni, pláne mikor ilyeneket mond. – itt maradsz reggelizni? – Kérdeztem miközben a takaró csücskét bizergáltam.
- Szívesen maradok, de áruld el nekem, hogy mitől vagy ennyire zavarba.
- Még kérdezed? Folyamatosan azon győzködöm magam, hogy nem álmodok, arról nem beszélve, hogy még mindig hihetetlen, hogy te hasonlóképpen érzel, mint én. Pár hete még csak gondolni se mertem rá, hogy valaha találkozok veled, most pedig itt fekszek melletted. Tudod, rettenetesen félek, hogy egyszer felébredek és rájövök, hogy az egész csak egy álom volt. – Mondtam el őszintén, mire csak újra végigsimított arcom. Lassan közelített felém.
- Bebizonyítom neked, hogy ez a valóság. A mi valóságunk. – Suttogta, és megcsókolt. Istenem… Na igen, kizárt, hogy ilyet álmodni tudjak. Ez túl édes, túl jó. Ennyire nem vagyok kreatív.
- Na? Hihetőbb már? – Kérdezte egy féloldalas mosollyal miután elvált ajkaimtól, amik abban a másodpercben már hiányolták is. A jóhoz könnyű hozzászokni. Hogy fog nekem hiányozni, pedig alig pár napja, hogy találkoztunk.
- Egy kicsit, de talán, ha tovább győzködnél… - Néztem rá ártatlanul.
- Kis telhetetlen. – Nevetett. – De újra megcsókolt…
- Mikor kell edzésre menned?
- Egy óra körül valamikor. Addig a tied vagyok.
- Figyelembe véve, hogy elmúlt tíz óra az nem túl sok. – Húztam el a szám.
- Akkor gyere velem edzésre.
- Szabad? – Vidultam fel.
- Na szép. – Durcázott be. – Jobban örülsz ennek, mint annak, hogy még pár órát kettesbe lehetünk. – Egyik szemöldököm a magasba szaladt erre a kijelentésre és kérdőn néztem rá. – Tudom, tudom. Én is a csapat része vagyok. – Felültem.
- Hát én most pont nem erre gondoltam. Én annak örülök, hogy ha nem is leszel tőlem egy karnyújtásnyira, legalább láthatlak. Nem tudom, hogy neked eszedbe jutott-e már, de szerdán te visszautazol Spanyolországba, én pedig haza Magyarországra. Őszintén szólva fogalmam sincs, mikor találkozunk újra. Neked nincs időd utazgatni, és el se várom. Nekem is kötelezettségeim vannak. Jelentkeznem kell a suliba és ott a munkám is. – Mire befejeztem a mondatómat ő már ott ült velem szembe. Hozzábújtam.
- A gondolatot is utálom, hogy nem leszel velem. Tudtam, hogy nehéz lesz, de azt nem, hogy ennyire. Hihetetlen gyorsan és mélyen beloptad magad a szívembe. – Mondta és ez a pár szó, megint megdobogtatta a szívem. Nem is tudtam, hogy mit mondjak, vagy egyáltalán mondjak-e valamit.
- Te nem félsz? – Kérdeztem meg néhány perc csendes ölelkezés után.
- Talán, egy kicsit. De ha nem adok magunknak egy esélyt, életem végéig bánnám, és csak arra gondolnék, hogy mi lett volna ha.
- Igen. Azt hiszem én is. – Néztem rá.
- Ne gondoljunk most még erre. Van egy kis időnk, amit még együtt tölthetünk. – Mosolygott.
- Nem lehetne, hogy most szabad lábon maradj a meccs előtt?
- Az edző ebből nem enged. Ha pedig becsempésznélek, és lebuknánk, kihagyna a kezdőből. – Mint valami bűnözők.
- Szadista. – Morogtam, amin jót nevetett. Megcsörrent a mobilja.
- Farkast emlegettünk. – Fordította felém a kijelzőt, majd fogadta a hívást.
- RAMOS HOL A JÓ BÜDÖS FRANCBA VAGY? HA MEGTUDOM HOGY BULIZTÁL, FELEJTSD EL, HOGY BENT LESZEL A KEZDŐBE. – Üvöltött olyan hangosan Mou, hogy én is kristálytisztán hallottam, mit mond.
- Mester nem ittam, nem buliztam.
- Akkor mégis hol vagy? Mert nem voltál éjjel a szállodába. – Vette halkabbra, de sík ideg volt.
- Dehogy nem, csak egy másikba. – Úgy van. A gyufát már kihúztad, gyújtsd is be. Megcsóváltam a fejem.
- Oké Ramos, de ha meglátlak egy címlapon vagy bárkit, aki kicsit is hasonlít rád, garantálom, hogy nem fogsz játszani már ebben a hónapba. – Egy pillanatra felcsillant a szeme. Tudtam mire gondol, ezért meglöktem, és csúnyán néztem rá.
- Értettem főnök. – Mosolygott.
- Ja és fél kettőkor indulunk a szálloda elől edzeni. Ne késs. – Mondta és bontotta a vonalat.
- Ezt most miért? – Kérdezte az előbbi lökésre célozva.
- Tudod te azt. Ne érts félre, imádnám, ha együtt töltenénk egy hetet, de ne tetesd ki magad a csapatból miattam, ha lehet.
- Mi vagy te gondolatolvasó?
- Nem kérlek szépen ezzel a képességgel, már nem rendelkezem. – Vigyorogtam. – Ideje lenne reggelizni. Mit szeretnél? – Kérdeztem.
- Rád bízom.
- Nem is tudom, mit szeretsz.
- Annál izgalmasabb. – Mondta és visszadőlt a párnák közé.
- Oké, de magadra vess, ha éhes maradsz. – Keltem ki az ágyból.
- Valamit itt felejtettél. – Fogta meg a kezem.
- Mit? – Kérdeztem mire visszahúzott és megcsókolt, majd mosolyogva engedett utamra. És még én vagyok telhetetlen.
A hotel étlapjával a telefonhoz léptem és tárcsáztam. Maradtam a rántottánál, a friss zöldségnél, a szezámmagos zsemlénél, na meg a tejeskávénál. Miután leadtam a rendelést a fürdőbe mentem, és végre rendbe szedtem magam. Mire végeztem addigra felért a késői reggeli is. A kisegítő srácnak adtam egy kis borravalót és elköszöntem tőle. Visszamentem Sergiohoz. Az étel illata egyből betöltötte az egész szobát.
- Hmm, finom az illata. – Szimatolt bele a levegőbe.
- Bizony és csak rád vár.
- Nem kapom ágyba a reggelit? – Nézett rám szomorúan. Az ágy széléhez mentem és lehúztam róla a takarót.
- Ahogy elnézem a milliókat érő lábad még a helyén, van. Feltételezem, hogy nem csak labdarúgásra használod, és ellenben veled a kajának nincs lába, tehát nem tud bejönni hozzád.
- De behozhatnád. – Nézett rám nagy szemekkel. Majdnem sikerült neki levennie a lábamról azokkal az igéző barna szemekkel. Egy sóhaj kíséretében elindultam kifelé, majd az ajtóba visszafordultam. Láttam rajta, hogy azt hiszi szerinte már nyert.
- Siess, mert nem szeretek egyedül enni. – Mosolyogtam rá mire az első döbbenetből eszmélve, nevetve megrázta a fejét.
- Miért hittem én azt egy percre is, hogy behozod?
- Hm… A remény hal meg utoljára. – Vontam vállat és kimentem. Bekapcsoltam a gépem és a kanapé széles támlájára tettem. Az emaileimet olvastam, miközben egy paradicsom gerezdet falatoztam
- Valami érdekes? – Ölelt át hátulról, amin meglepődtem.
- Csak a szokásos. Főleg munkával kapcsolatos. Meg anyu. – Csuktam le a gép tetejét. – Na? Éhes vagy?
- Ühüm. – Bólogatott.
- A bal oldali a tied.
- Gombás?
- Aha. A múltkor a pizzámról olyan jó ízűen etted, úgy hogy gondoltam biztos szereted.
- Látom, figyelsz. Köszönöm. – Puszilt meg mintha csak én készítettem volna. Leült és jóízűen kezdett el falatozni. Bekapcsoltam a tévét és elkezdtem ismétlést vadászni, de csak egy Barca meccset találtam. Pár másodperccel tovább időztem, rajta mint a többi csatornán.
- Brrr… - Rázott ki a hideg és tovább léptettem a távirányítót.
- Ez mi volt? – Kérdezte és érdeklődve figyelt.
- Hideglelés. Tudom, hogy a fél csapat a spanyol válogatottba játszik, de annyira unszimpatikusak, hogy a hideg futkos a hátamon, ha csak meglátom őket a képernyőn.
- És mi van akkor, ha velük játszunk?
- Rá koncentrálok a fehérekre.
- És őrültebb vagy, mint álltalába?
- Hé, nem kell mindent elhinni. Csak hangosabb vagyok, és még kevésbé tudok nyugton maradni. De nem vagyok se ön, se közveszélyes. Előfordul, hogy inkább oda se nézek, de aztán nem bírom ki, és úgy is odalesek. Nézem, mert nem akarok lemaradni a fontos pillanatokról. Mert nem csak egy gól lehet szép, hanem egy védés egy mentés egy szerelés. Sokan csak a hálóba juttatott labdákat emlegetik, pedig van mikor a passz sokkal szebb, mint maga a gól. Ezek a pillanatok megérik a hidegrázást. Vagy azt a drukkot és izgalmat, ami szinte az őrületbe kerget, de bennem van, akárhányszor megnézek egy Real Madrid meccset. Játszani ugyan nem tudok, de szeretem ezt a sportot és azon belül a ti játékotokat. – Mondtam el miközben a villámmal, a reggelimet tologattam a tányérom egyik feléből a másikba nem figyelve a hátvéd reakcióját.
- Nahát. Soha egy barátnőm se beszélt így a fociról, mint most te. – Csak elmosolyodtam csodálkozó arcán. És elvesztem tekintetébe, ami teljesen máshogy csillogott, mint pár perccel ezelőtt.
- Miután megettünk mindent mindketten összekészültünk és elindultunk abba a hotelba, ahol a csapat megszállt. Oroszország abból a szempontból jó hely volt, hogy a hideg miatt nem kellett azon gondolkodni, hogy hogyan takarjuk magunkat.
- Öhm, szerintem én itt kint megvárlak. – Mondtam még a taxiba.
- Ne butáskodj, gyere. Úgyse ismernek fel. Had találgassanak, hogy ki a barátnőm. – Kacsintott rám és kiszálltunk a taxiból. Bemenve a szálloda aulájába én a lifthez mentem Sergio pedig a kulcsért. A felvonóba már mindketten levettük, az arcunkat, takaró ruhadarabokat. A folyosó üres volt. Sese összekulcsolta kezeinket és meg se álltunk a szobája ajtajáig.
- Van lakótársad? – Kérdeztem halkan mire csak bólintott és már nyílt is az ajtó. Ahogy beléptünk egy törölközőbe csavart test vonult végig a szobán egy másik törölközővel a haját törölgette. Amilyen gyorsan csak tudtam hátraarcot csináltam és égő fejemet, Sergio mellkasába temettem. Halkan kuncogott. Nem időztem a szobatársa testén, de így is kellemetlen volt. Na igen, lehet, nem kellett volna előre engednie. Persze a hiányos öltözékbe lévő focista, mit sem vett észre ebből az egészből.
- Nocsak előkerült az elveszett is. – Uhh ez Ronaldo, hogy nekem mindig bele kell botlanom. – Mesélj, milyen volt a csaj?
- Neked is jó reggelt. - Köszönt a hátvéd.
- Ugyan Ramositó. Elő a szaftos részletekkel. – Hangja messzebbről jött. Tudtam, hogy nem tartózkodik velünk egy légtérbe. Így még mindig nem tudta, hogy ott vagyok. Felnéztem Sergiora, aki ujját a számra tette, hogy maradjak csendben, és ott is tartotta. A szemembe nézett miközben beszélni kezdett.
- Egy csodálatos lánnyal töltöttem az éjszakát, összebújva. Miután elaludt még sokáig néztem őt, és nem tudtam elhinni, hogy az a szépség az enyém. Ráadásul nem csak szép, hanem okos is. És mélyről jövő szeretettel és csodálattal beszél arról, ami nekem az életet jelenti. Sosem találkoztam még hozzá foghatóval, és mindent megteszek azért, hogy nagyon-nagyon sokáig együtt legyek vele. – Mondta és tudtam, hogy ez a nem Roninak szól, hanem nekem.
- Tesó, te megőröltél? Szerelmes vagy, vagy mi? – Kiabált ki a csatár, de olyan távolinak tűnt a hangja mintha nem is az én, nem is a mi világunkhoz tartozna. Csak bámultam Sesére még mindig ugyanúgy és próbáltam felfogni mit is mondott az előbb. Itt volt az ideje, hogy én kezdeményezzek. Megfogtam a kezét és elhúztam számtól, hogy kicsit megemelkedve megcsókolhassam. Kizárva a külvilágot kezdtük el ízlelgetni egymás ajakit. Talán csak másodpercek teltek el talán percek, de mit számított ez, ha együtt lehettünk.
- Ohohoo! Jó a műsor fiatalok. – Szakított félbe minket a portugál. Elmosolyodtunk. Elváltunk egymástól és mindketten felé fordultunk. Jó volt látni elképedt arcát, amire ráfagyott a mosoly.
- Ti, ti együtt vagytok? – Hitetlenkedett, mi pedig bólintottunk.
- Hát, gratulálok. – Mondta, de még mindig nem hitte el, amit látott.
- Bocs, ha megint csalódást okoztam. – Vigyorogtam. Mire Sergio felé kapta a fejét.
- Elmondtad neki?
- Te nagyon hülye. Majd pont azt fogom tőle megkérdezni, amit a te kis agyad kitalál. Egy percig se hittem, hogy igaz lenne, de ha már ennyire ostoba vagy, akkor, ha Vitalit érdekli, nyugodtan elmondhatod neki te. – Morogta.
- Nem köszi, nem vagyok rá kíváncsi. Sose érdekelt mit mondanak rólam azok, akik nem ismernek. – Nem is mondott semmit csak bement a szobájába.
- Sajnálom. – Fordított maga felé.
- Nem te tehetsz róla, hogy Ő ilyen. És tényleg nem érdekel. – Mosolyogtam.
Miután összepakolt megint csak bebugyolálva mentünk a szálloda előtt várakozó buszhoz, amire azonnal fel is szálltunk. Mou szerencsére nem akadt ki. Sőt örült is nekem valami miatt.
- Óó Vitali, micsoda szerencse. Hogy-hogy itt vagy?
- Hát, most Sergio miatt vagyok itt, de egyébként csütörtökön reggel jöttem egy kézilabda meccsre.
- Fotózni?
- Igen.
- Akkor itt a géped?
- Ööö a szállodába. – Mondtam zavartan, és a hátvédre néztem, aki látszólag szintén nem értett az egészből semmit. Mou csak szórakozottan intett egyet és leszállt a buszról. Sergio leült én pedig leültem mellé és hozzábújtam.
- Jó veled. – Mondtam miközben kifelé bámultam.
- Annak örülök. – Mondta és homlokon puszilt, amin elmosolyodtam. – Min mosolyogsz?
- A homlok puszin.
- Fontos pillanat volt. – Bólogatott. – Mint az én elcsúszott puszim. Mire gondoltál utána?
- Sok mindenre. Először arra, hogy az olyan, mint egy filmbe utána reménykedtem, hogy nem kérsz bocsánatot és az utolsó gondolatom az volt, hogy akarom, hogy megcsókolj. – Mondtam és éreztem, hogy ezzel a vallomással megint csak zavarba hoztam magam.
- Én is vágytam a folytatásra. Ezek szerint rosszul mértem fel a helyzetet, de már nem bánom így sokkal jobb. – Ölelt magához még szorosabban. Együtt vidultunk a csapattársai elképedt fején. Iker és Gonzalo pedig egész végig felváltva kérdezgettek minket. Ők legalább annyira örültek annak, hogy együtt vagyunk, mint mi.
Az edzésen ugyan hideg volt, de így is jó kedvük volt. Körülbelül a felénél Pérez robogott be a stadionba és egyenesen hozzám jött.
- Vitali, komolyan mondom téged az ég küldött. Már beszéltem a főnököddel az utólagos belegyezésed kellene. Ugye elvállalod a holnapi meccsen a fotózást? A fotósunkra hiába vártunk tegnap nem jött és most hívott, hogy nem is ér ide.
- Végül is. – Pislogtam.
- Köszönöm. Igazán. Nagyon hálás vagyok. – Mondta és amilyen gyorsan jött olyan gyorsan el is ment.
Igazából edzés után már elvileg nem lehettem volna együtt Sergioval, de Mou csak azért elengedte velem, hogy ne egyedül kelljen visszamennem a szállodába. Viszont mindössze fél órát adott neki és vissza kellett érnie időre.
Azt hittem hülyére unom magam, de végül a meccs előtt Bertoval és Lizzel is webkameráztam és elmeséltem nekik mi volt a focistával. Liz örült. Berto pedig úgy kezdte, ha megbánt tesz róla, hogy többet az életbe ne rúgjon labdába.
A megbeszélt időben a stadionba voltam és bár Sese egy karnyújtásnyira volt tőlem, se egy érintés, se egy gyors csók. Szenvedtem, attól hogy itt van előttem, és még sem tehetem azt, amire minden porcikám vágyik. Ahogy elfoglaltam a helyem, kizártam mindent, csak a munkámra koncentráltam. Ronaldo az első félidőben megszerezte a madridiaknak a vezetést.

A félidőben valami benfentes egy pohár forrócsókival jött oda hozzám. Nagyon hálás voltam érte. A második félidő eseménytelenül telt. A sárgalap osztáson kívül más nem történt. Aztán a hosszabbításban jött a meglepetés. Casillas szabadrúgásból gólt kapott.
- Kurva életbe. – Káromkodtam magyarul. Hitetlenkedve bámultam még mindig a kaput. Nem hittem el, hogy ez megtörtént. Végül a meccset 1-1-es döntetlennel lefújták. Nem volt ok az ünneplésre ezért mindenki egyből az öltözőbe ment. Én a folyosón álltam meg. Sergio egyből hozzám jött, de csak megállt előttem. Én pedig gondolkodás nélkül megöleltem.
- Nem zavar, hogy koszos vagyok és izzadt?
- Nem érdekel. Tudod milyen nehéz volt megállni?
- Tudom. - Nevetett. – Gyorsan összeszedem magam és mehetünk. – Mondta és eltűnt az ajtó mögött.
A képekkel ugyanaz volt az eljárás, mint a múltkor, így nem volt vele több munkám, mint leadni a kártyát. Végül együtt töltöttük az éjszakát. Annyira jó volt a karjaiba aludni, hogy szinte biztos voltam benne, hiányozni fog nekem. Sokáig lustálkodtunk és megint csak a szobába kértük az ebédet. Mivel a csapat már kedden este visszautazott így Sergio is rendes utasszállítóval utazott. Az ő gépe fél órával később indult, mint az enyém.
- Ígérd meg nekem, hogy amint tudsz, jönni fogsz. – Kért.
- Megígérem. Ugye hívni fogsz?
- Minden nap. – Ölelt meg és éreztem, ahogy mélyet szippant hajam illatából. – Hiányozni fogsz.
- Te is nekem. Nagyon-nagyon. – Mondtam és meghallottam, hogy elhangzik az utolsó figyelmeztetés. – Mennem kell. – Sóhajtottam és nagy nehezen, de elengedtem. Hosszan csókoltuk egymást mielőtt ő is elengedett. A kapuból még visszafordultam és mutattam felé ujjaimmal egy szívet, ami mosolyt csalt a szájára. Elfoglaltam a gépen a helyem és éreztem, hogy bizony a szívem ott maradt nála.