39 - Szerelem net

Szijasztok!

Bocsi, bocsi, bocsi! Ne haragudjatok, de dolgozok és így elég nehéz részeket hozni. Amúgy most is, csak "apánk" nincs a megyébe. XD :) De igyekszek. Most is korábbra terveztem, de ismerjük a mondást... Na nálam az úgy hangzik, hogy Vii tervez mindenki más meg végez. :D

Na mindegy. Remélem tetszeni fog. A képekkel nem cseszekelődök, mert az is csak idő. És szerintem itt mindenki elég vizuális ahhoz, hogy elképzelje amit olvas. :)

Remélem tetszeni fog és meg is írjátok, akkor is ha nem...

Jó olvasást!

Puszi:

Vii

Na már csak ez a nyálas képű hiányzott nekem. Mondtam magamban mikor megállt mellettem az Atlético középpályása. Az Isten tudja hányadik, aki ma fel akar szedni. Egy idő után már nem számoltam a visszaküldött italokat és visszautasított táncba hívásokat. Mire nem képes egy ruha és egy kis smink. Bár Sergionál már sikerem volt azon a partin ahol először találkoztunk. Kitudja, talán szóba se állt volna a tornacipős lánnyal. Kíváncsi vagyok, ehhez mit szól majd. Csak tudnám, hol lehet. Körbenéztem újra és ezt a focista ki is használta, mikor egy másodpercre felé néztem.
- Hola, nem találkoztunk mi már valahol? – Az egyik legbénább csajozós duma. A madridi rangadón még nem fotóztam.
- Nem rémlesz. – Mondtam egy alig észrevehető szájhúzással. Nem akartam bunkó lenni, de egyre többet nézegettem körbe, hátha meglátom valahol Miriant. Bár neki egyértelműen jobb lett volna, ha nem kerül elő.
- A nevem Fran Mérida. – Mutatkozott be és ez azért megmosolyogtatott. Azt hiszi, ha nem találkoztunk, akkor már nem is tudom ki ő.
- Tudom. – Mondtam vigyorogva. Mire felbátorodott, bár nem hittem, hogy gondja lenne önbizalmával.
- Áruld el nekem, hogy van az, hogy egy ilyen csinos, fiatal lány egyedül ácsorog a pultnál.
- Ez csak a látszat. Egyébként várok valakit. – Mondtam, és reméltem, hogy ezzel el is veszem a kedvét a további próbálkozástól.
- Rendben. Oké. Értem. – Mondta, de láttam rajta, hogy nem hitte el. Biztos ő sincs hozzászokva a visszautasításhoz. – Azért ha meggondolnád magad, vagy akit vársz, nem jönne, ott vagyunk fent. Szívesen látunk. – Mutatott egy fél szinttel feljebb lévő részhez. Arrafelé néztem és legnagyobb meglepetésemre a Real Madrid néhány játékosával találtam szembe magam, köztük Sergioval, akin valami nő csimpaszkodott. Nem voltak túl messze így láttam az ellenkezését és azt is, hogy az a pióca Lara csüng rajta. Dühös lettem.
- Köszi, majd meglátom. – Mondtam a focistának és elindultam a tömegen át a szórakozóhely másikfelébe elhelyezett pulthoz. Az üdítőm ottmaradt így kértem egy másikat. Nem elég, hogy hülyére unom magam egy olyan bulin, amire nem is akartam eljönni, de még le is vagyok figyelve. Nem az verte le a biztosítékot, hogy az a picsa megint rajta lógott, bár az is rohadtul zavart. Egy óvodásnak több esze van. Neki, ha megmondod, hogy az nem a tied, akkor leteszi. Valójában az húzott fel, hogy Ő látott. Tudta, hogy ott vagyok, mégis hagyta, hogy idióta barmokat utasítsak vissza. Mit várt? Hogy az első pasi nyakába ugrok? Némán dühöngtem már egy ideje, mikor oldalra pillantva megláttam magam mellett.
- Hallgatlak. – Kevertem bele a szívószállal az italomba. Igazából már szomjas se voltam, csak ha volt előttem valami nem akartak leitatni.
- Nem tudom, mit mondjak. – Kicsit meglepődtem. És ezt nem is tagadtam. Én beszélnék és meghallgatnám, Ő nem hallgat meg, és nem is beszél. Csúcs.
- Akkor majd keress meg, ha már tudod. – Mondtam és a tömeg felé fordultam, de a távolabb jutásba két karja akadályozott meg. Szembe fordított magával.
- Nem tudom, mit kellene mondanom, de tudom, mit kell tennem. – Húzott magához közelebb. Nos igen. Kétféle ember létezik, Aki beszél, és aki cselekszik. Persze a kettő nem zárja ki egymást, de Sergio mindenképpen az utóbbiba tartozik. Úgy csókolt, mint még soha. Olyan gyengédséggel, szenvedéllyel, szerelemmel, hogy ha akartam volna, se tudok ellenállni neki. Minden benne volt, amit szavakba önteni nem lehet. Miért is ellenkeztem volna, mikor érzem, hogy szeret és, hogy engem akar. A lábaim beleremegtek és biztos voltam benne, ha nem tartana már rég a lábai előtt hevernék.
- Öhm, hát… Azt hiszem… Ajj az agysejt romboló csókjaid… - Dünnyögtem. Egy értelmes gondolatom nem volt ilyenkor.
- Azaz alkohol szívem. – Vigyorgott.
- Minden, amit ittam alkoholmentes volt. – Ellenben vele. Éreztem csókja ízén a sört és a tequilat. Az utóbbitól jó esetben ilyen csekély mennyiségben nem fogok hányni. Nálam ez az ital tiltólistás.
- Ez esetben pusztíthatnánk még. – Mosolygott és újra ajkaimra tapadt. Lassan kezdett tolni, érzéseim szerint a táncolok közé. Az agyam egy nagyon csöppnyi része próbált tiltakozni, de mivel a többi Sergioval volt elfoglalva így óvatosan lépkedtem hátra és hagytam, hogy irányítson. Egy nem túl gyors, de ritmusos számra kezdett el mozogni én pedig pillanatok alatt ráérezve mozogtam vele együtt. Egymáshoz simulva csókunkat meg nem szakítva olvadtunk a táncolók közé. Keze a derekamról a csípőmre csúszott onnan pedig a fenekemre és közelebb vont magához. Néma nyögésem szakította meg csókunkat, ami megmosolyogtatta.
- Tudsz róla, hogy őrülten sexi vagy? – Kérdezte fülemhez hajolva.
- Már jóval előtted a tudtomra adták. – Mosolyogtam rá gonoszul. Birtoklóan szorított magához. – Úgy sem tehetsz a vizslató szemek ellen semmit.
- De, elvihetlek.
- És ha én még nem akarok menni? – Kérdeztem fejemet kicsit megemelve. Meglepetten nézett rám. Sokkal inkább volt az ellen kifogásom, hogy nélküle kell buliznom.
- Ahogy gondolod. Mirian?
- Nem láttam mióta bejöttünk, de most már ne is kerüljön elő. – Morogtam, mire Sese hangosan felnevetett. Közben pedig elindultunk oda, ahova közel fél órája Fran invitált. Lopva arra néztem és láttam, hogy végig követi párosunk útját. Nem volt túl boldog, de ez ilyen.
- Öhm, Sergio a kezem. Még szükségem van rá.
- Ne haragudj. – Engedett a szorításon és szájához emelve egy puszit nyomott rá.
- Hola mindenki. – Intettem a többi Reálosnak. Mire Benzema előrelépett és kitépte kezem Sergióéból.
- Bonsoir mademoiselle. – Csókolta meg, amit nem igazán tudtam értékelni, de nem akartam bunkó lenni.
- Bonsoir monsieur. – Viszonoztam a köszönését. Túl sokat nem tudtam az Ő anyanyelvén, mert alapból nem szerettem a franciát.
- Kegyed gyönyörű. – Jesszusom, ez már kezd nagyon nyálas lenni.
- Merci. – Mondtam és Sergiora néztem, akinek szintén nem tetszett a gesztus. Kis féltékeny.
- Jól van Benzema, el lehet húzni. – Állt be közénk a hátvéd engem maga mögé utasítva.
- Hola Vitali. – Köszönt Iker és Gonzalo.
- Sziasztok. – Fordultam meg. – Ugye most nem árulkodtál? – Kérdeztem az argentint.
- Fogalmam sincs, miről beszélsz. – Mosolygott cinkosan. Helyes válasz. Intettem Roninak is, aki méterekkel arrébb foglalt helyet egyedül.
- Mit iszol? – Kérdezte Sergio.
- Nem tudom. Rábízom. Csak tequilát ne. – Tettem gyorsan hozzá.
- Szeretem, ha rám bízod magad. – Puszilt arcon.
- Vagy csak szeretnéd. – Mondtam kihasználva jelenlegi előnyöm. De kezdtem rájönni, hogy nem nagyon éri meg beszólogatni, mert a végén úgy is én leszek az, aki veszít, és remegő lábakkal kapaszkodik. Most se volt ez másképp.
- Fogok is. – Mondta fülemhez hajolva, hogy csak én halljam és a nyakamba csókolt. - Ajka nyomán forrónak éreztem a bőröm, annak ellenére, hogy egész testemen végig futott a már ismerős borzongás, ami semmihez se fogható. - Azonnal jövök. – Mondta és egye diadalittas mosollyal az arcán sétált el. Megrázva a fejem a fiúkhoz fordultam, akik diszkréten mit sem vettek észre az egészből.
- Amúgy Ronaldonak mi baja? – Kérdeztem és az említett felé fordultam.
- Sokkot kapott! – Nevetett Gonzalo.
- Mitől?
- Iker elmondta neki, hogy még szűz vagy. – Ledöbbentem. Mondani akartam valamit, de a hang a torkomon akadt és csak egy szájtátásig jutottam. A kapus felé fordultam.
- Nem direkt volt. Esküszöm. Véletlenül csúszott ki a számon. Én nem vagyok ilyen. – Állt neki a saját védőbeszédének.
- A pletykás formátokat. Komolyan mondom. Nektek nem szabadna egy utcába laknotok. Rosszabbak vagytok, mint a falusi öregasszonyok. – Mondtam a végét már nevetve.
- Vitali tényleg nem direkt volt.
- Nem lényeg. – Legyintettem, mert mit akadjak ki, hisz nem számít. Csak volt, amit nem értettem. – De miért akadt ki ezen ennyire?
- Ha engem kérdezel, féltékeny. – Mondta Gonza.
- A faszt. – Csúszott ki a számon és elé kaptam a kezem, de már mindegy volt. – Upsz! Bocsi.
- Nem nagyon van rá más magyarázat.
- Hát pedig ez így nem állja helyét. – Csóváltam meg a fejem. – Egy topmodell a barátnője ne már hogy engem irigyeljen Sergiotól. Ő is jobbat érdemelne nálam.
- Nekem te tökéletes vagy. – Hallottam meg a hangját a hátam mögül. – Úgyhogy ha kérhetnélek, ne becsüld le a barátnőmet, mert megsértődök. – Mondta és a kezembe adott egy poharat, amiben az ital vagy három színben pompázott. – Egyébként én tudom mi az, amit irigyel. – Felvont szemöldökkel, kérdőn néztem rá. – Azt, hogy mellettem vagy, és hogy többet lehessünk együtt ide is, költöztél. Ott vagy a meccseken. És nem csak egyszerűen ott vagy, de még egy szinten tagja is vagy a csapatnak. Részese vagy az életemnek. Na és persze azt, hogy képes vagy megbocsátani olyan dolgokat, amikre nem igazán vagyok büszke. – Magyarázta nagy lelkesen a végét egy kis grimasszal. Édes.
- Nem vagy te egy nagyon kicsit elfogult? – Kérdeztem. Mire látszólag elgondolkozott.
- Nem, egyáltalán nem. – Vigyorgott. Még jó, hogy mindezt a félhomályban hallgattam végig és nem látszott, hogy zavarba hozott. Közel se tartom magam olyan tökéletesnek, mint amilyennek beállít. Rengeteget nevettünk és beszélgettünk észre se vettem, hogy mikor cserélték az üres poharam telire. Mindig csak az tűnt fel, hogy a színek külön vannak pedig én összekevertem. Mindenesetre nem bántam, mert finom volt. Viszont észrevétlenül ütötte meg a fejem a benne lévő alkohol. A korlát mellett álltam és Sergio egyik keze a derekamon pihent. Mikor támaszom elment meg kellett kapaszkodnom nehogy elessek. Egy pillanatra olyan instabil lett minden. Úgy gondoltam nem ártana sétálnom egyet. És úti célomnak a mosdót választottam. A járásom kicsit bizonytalan volt. Pláne a magas sarkúba, de próbáltam viszonylag egyenesen haladni. Magamban örömködtem, hogy épségbe eljutottam a női mosdó ajtajáig. Csodák csodájára bent nem volt senki. Pedig egy szórakozó hely illemhelye nem sűrűn van üresen. Az egyetlen ésszerű magyarázat az volt, hogy a VIP részlegen nem túl sokan tartózkodtak a gyengébbik nemből. Miután elrendeztem ügyes bajos dolgaimat visszaindultam volna, de valaki elkapott és visszatolt az ajtók felé. Támadómra nézve nem igazán értettem mit akar tőlem.
- Neked meg mi bajod? – Kérdeztem, mert arca minden volt csak nem barátságos. A kedves középpályás eltűnt valahol félidőben.
- Nekem? Tényleg érdekel, mi bajom van? Te vagy a bajom. Ti nők. És a hülye felfogásotok. Egy Atléticos már nem is jó mi? Bezzeg egy Reálos jöhet igaz? Első szóra. – Jött hozzám közelebb.
- Szerintem engedj el. Jó? Fogalmad sincs, miről beszélsz. – Mondtam indulatosan.
- Már hogyne lenne. – Nevetett. Az alkohol szaga csak úgy áradt belőle. – Csinos pofi. – Paskolta meg az arcom. – Kívánatos test feszülős minibe és tiétek a világon bárki. Azt hiszed, Ramostól többet kapsz egy éjszakánál? Ő soha senkitől nem akar többet. Te is csak egy leszel a sok közül. Kár volna érted. – Jött egyre közelebb én pedig hátráltam, de a tér mögöttem elfagyott, csak a hideg fal maradt. Se a helyzet nem tetszett, se az, amit mond. Próbáltam valami ismerős arcot keresni, de még csak erre se nézett senki. – Én megadnék neked mindent. – Felfordult a gyomrom attól, amit mondott, és ahogy mondta.
- Persze, mert Te vagy az egyetlen erkölcsös focista a világon ugye?
- Csak tudok, amit tudok. - Simított végig karomon.
- Nem tudsz te semmit. – Ütöttem le a kezét. – És örülnék, ha elengednél végre.
- Én valami egészen másnak örülnék…
- Engedd el! – Hallottam meg Ronaldo mélyen dörgő hangját. Soha nem gondoltam, hogy valamikor is fogok ennyire örülni a csatárnak.
- Húzz el portugál, neked ehhez semmi közöd.
- A csapattársam barátnőjét zaklatod, ami olyan mintha az én barátnőmet zaklatnád, és ha akarsz még focizni, akkor elengeded.
- Csak nem közösen kezelgetitek? – Fordult meg. Nekem pedig ott telt be a pohár. Megfogtam a vállát és az ágyékába térdeltem.
- Hát haver focizni még fogsz, de dugni lehet hogy nem. – Mondtam és Crisre néztem, aki elég fájdalmas képet vágott. Ez előbb is eszembe juthatott volna. Kikerültem a fájdalommal küszködő spanyolt és a csatár mellé léptem. – Köszönöm.
- Jól vagy?
- Igen.
- Aha… Úgy remegsz, mint a kocsonya. - És tényleg. Eddig észre se vettem. – Biztos józanodok. – Nevettem, de közel se sikerült olyan őszintének, mint terveztem.
- Gyere, megkeressük életed párját. – Mondta és most rajtam volt a sor, hogy kérdőn nézzek rá a hangsúly miatt, de nem akarta kommentálni a dolgokat.
- Én így nem állok Sergio elé. – Utaltam remegő végtagjaimra.
- Akkor pult. – Fordult meg és kézen fogva mentünk a tömegen keresztül. Felültünk egy-egy bárszékre és Cris kikért valami kimondhatatlan nevű italt. Pillanatok alatt került elénk a feles pohár.
- Egészségedre. – Emelte meg. Felemeltem a sajátom és gondolkodás nélkül húztam le. Konkrétan köhögő rohamot kaptam olyan erős volt.
- Baszki. Meg akarsz ölni vagy mi?
- Dehogy egy kis szíverősítő.
- Köszi. Azért legközelebb figyelmeztess.
- Oké. Akkor szólok, hogy jön a következő. – Vigyorgott és kikért egyből kettőt, ami szintén lecsúszott.
- Hova sietünk?
- Ramoshoz.
- Csont részegen? – Kérdeztem, de figyelmen kívül hagyva ő kérdezett.
- El fogod neki mondani?
- El, de nem most. Addig nem, míg itt vagyunk. Nem hiányzik neki a balhé. Megkeresné azt az idiótát. Tuti címlapra kerülne, és annak Mou nem igazán örülne. – Mondtam és én is kértem még két felest.
- Igazad van. Bár nekem se sokon múlott, hogy ne üssem meg azt az idiótát.
- Láttam, ezért is cselekedtem ééén. - Megittuk azt a kettőt is.
- Na jó azt hiszem ennyi elég lesz. – Tolta el a poharakat és felállt. Követtem a példáját és hát jobban álltam, mint negyed órával ezelőtt. Nekem nem szabadna ülve innom. Visszamentünk a helyünkre. Sese a korlátnál állt és a tömeget bámulta. Odamentem hozzá és hátulról öleltem át. Kezemet összekulcsoltam a hasánál és mélyen szívtam be illatát. Kezeimet szétszedve megfordult, hogy velem szembe legyen. Belenéztem barna szemeibe. El nem tudom képzelni, hogy lehet rám ekkora hatással. Nem szólt semmit csak megcsókolt és mikor el akart húzódni nem engedtem. Vágytam arra, hogy csókoljon, hogy karjaiba tartson. Telhetetlenségem mosolygásra késztette, de nem volt ellenére.
- Menjünk haza. – Csókolt bele nyakamba én pedig bólintottam. Nem tudtam, hogy a szédülésem az alkoholtól vagy az imént váltott hosszú csóktól van-e, de ahogy elnéztem nem csak nekem tűnt fel járással kapcsolatos bizonytalanságom, mert Sese egy pillanatra se engedett el. Kezdtem eltompulni a külvilágra, de nem bántam, mert nem akartam foglalkozni mással csak vele.
Kint beültünk egy taxiba és már mondta volna a címét, én viszont megelőzve elhadartam a sajátomat. Kérdőn nézett rám, hisz sose volt bajom azzal, hogy hozzá mentünk és nem is nagyon tudtam volna megmondani most miért olyan fontos, hogy hozzám menjünk. Így csak egy nyelvnyújtással elintéztem a dolgot. Megfogta a kezem és az ülés támlájának döntve fejét, egy darabig csak néztük egymást. Minél tovább néztem őt, annál jobban vágytam rá. Nem volt elég, hogy itt van mellettem érezni akartam az érintését. Mintha csak olvasott volna a gondolataimba közelebb csúszott hozzám és megcsókolt, újra. Kezét a combomra téve kezdett el puhatolózva simogatni. Nem ellenkeztem, miért tettem volna. Az egész testem bizsergett és akartam őt. Nem csak a lelkem a testem is kívánta és úgy éreztem most semmi nincs, ami megakadályozna abba, hogy az övé legyek, hogy megadhassam neki azt, amire igazán vágyik. Annyira belemerültem kényeztetésébe, hogy meglepődve vettem tudomásul, megálltunk. Beletelt egy kis időbe mire rájöttem, hol is vagyunk. A gyomromba millió kis lepke kezdett egyszerre táncba és a szívem dobogása a fülembe lüktetett. Kifizette a taxit és derekamat átkarolva indultunk el. Már tényleg nem tudtam mi részegített jobban. Mindenesetre a félelmem és a gátlásaim elvesztek. Nekidőlt a lift falának én pedig elé állva átöleltem. A liftezésért alapból nem voltam oda és tartottam tőle, hogy rosszul leszek. Az utazás a zárt meleg taxiba csak erősítette az alkohol hatását. Szabadon maradt vállamat cirógatta. Egy szót se szóltunk egymáshoz, így a felvonó, némaságba hasító csengésére összerezzentem. Elhúzódva tőle elővettem a kulcsom, kilépve pár lépéssel az ajtóm elé értem és próbáltam azt kinyitni, a sokadik sikertelen próbálkozásom után Sergio mosolyogva vette el tőlem a kulcsot és engedett be minket. Előtte lépkedtem az ismerős lakásba. Lerúgtam a cipőm. Megfordultam és láttam, hogy Sese az ajtónak dőlve áll és többször végigmér tetőtől talpig. Az én arcomon valószínűleg csak egy levakarhatatlan mosoly pihen már egy ideje. Libabőrös leszek attól, ahogy rám néz. Nem kéne sokat találgatnom, mire gondolhat. Ellökve magát az ajtótól elém áll.
- Utálhatsz, de ezt meg fogom köszönni Mirinek. – Sóhajtott nagyot. – Annyira szép vagy. – Suttogta, és arcomat két keze közé véve újra megcsókolt. - Megörülök érted. – Mondta ajkaimnak vággyal teli hangon. Nem mondtam semmit. Szavak nélkül próbáltam tudatni vele, hogy én is így érzek. Kezemet a tarkójára csúsztatva húztam magamhoz közelebb és csókoltam meg úgy, hogy tudja, másra se vágyok csak rá, hogy az övé legyek. Kezdeti meglepettsége hamar elmúlt és ugyanolyan szenvedéllyel csókolt vissza. Kezével a testemet járta be és kereste a ruha által szabadon hagyott területeket. Combomra téve csúsztatta egyre feljebb és utat törve magának tolta feljebb ruhám anyagát és még mielőtt túl magasra ért volna vissza engedte. A kanapéig hátrált velem ahova leült, én pedig szembe vele az ölébe. Fogalmam se volt arról mit teszek minden mozdulatom olyan volt, mintha ösztönös lett volna. Megkeresve pólója alját húztam le róla. Egy pillanatra megállt én pedig a szemébe néztem, ami vágytól csillogott. Akart engem és ő ugyanezt láthatta az én szemembe. Kezeimet meztelen mellkasára csúsztattam és végigsimítottam izmain. Mióta vágytam már erre, és örömmel nyugtáztam, hogy érintésemre megremeg. Ő pedig lehúzva ruhám cipzárját, vállamat csókolva kezdte lehúzni rólam. Érintése annyira gyengéd volt, mintha egy hirtelen mozdulatra minden, amit teszünk, a semmibe veszne. A nyakam kényeztetésére halk nyögés hagyta el ajkaim, Sergionál pedig kattant valami, mert majdnem hogy úgy lökött le magáról és állt fel.
- Mi a baj? – Kérdeztem halkan. Mire csak beletúrt a hajába és nem szólt semmit. Az ablaknál állt és kifelé bámult. El nem tudtam képzelni, mi lehet a baja. Visszahúztam a ruhám és felálltam. A szoba felé indultam. Ha nem mond semmit, hát nem mond semmit. Én viszont sajnos elkezdtem gondolkodni.
- Kicsim, várj. – Kapta el a karom és visszahúzott.
- Nem kellek már neked? – Kérdeztem meg egyszerűen.
- Hogy kérdezhetsz ilyet?
- Akkor miért nem?
- Miattad. – Miattam? De hisz készen vagyok rá. Semmi gond nem lett volna.
- Ez így elég hülyén hangzik. – Fintorogtam, amivel azt hiszem egy kicsit sikerült felhúznom.
- Ne hogy azt hidd, hogy nem kívánlak, hogy nem akarlak. Soha senki nem kellett úgy, mint Te.
- Akkor miért nem? Most itt vagyok, és kész vagyok rá.
- Mert ittál. És most nagyon sok dologról fogalmad sincs. Te se szeretnéd, ha reggel úgy kelnél fel, hogy életed első szeretkezésének a felére igazából nem is emlékszel.
- Nem érdekel.
- De engem igen. És pont ezért most elmegyek. Utálj érte egész nyugodtan, de csak hogy tudd, nagyon nehéz neked nemet mondani még így is, és tudom, hogy nem nyugodnál le. – Miközben beszélt felvette a pólóját elém állt és homlokon puszilt.
- Most komolyan elmész? – Kérdeztem, és úgy éreztem magam, mint akit nyakon borítottak egy vödör jeges vízzel.
- Csak miattad.
- Süket duma. – Húztam fel magam. – De tudod mit? Menj csak, ha neked nem majd kellek másnak. – Mondtam, mire elém lépett, szívesen hátraléptem volna, de a lábaim nem engedelmeskedtem, így kénytelen voltam állni haragos tekintetét. Hosszú másodpercekig néztünk farkasszemet.
- Ahogy gondolod. – Mondta végül nemtörődöm hangon és elment. Nem finomkodott az ajtóval. Én pedig csak álltam ott, és annyit fogtam fel, hogy itt hagyott. A szoba helyett a konyhába mentem és a házban található egyetlen fajta szeszre cuppantam rá, ami édes vörösbor volt. Kibontottam és pohárkoszolás nélkül inni kezdtem. Az egyetlen borfajta volt, amit meg tudtam inni, így ebből volt pár üveg. Valójában nem nagyon hittem, hogy valaha is fogok itthon egyedül inni ráadásul ilyen alpári módon, de ez volt az, ami a legkevésbé érdekelt. Sértve éreztem magam, és nem törődtem azzal, hogy én megbántottam-e őt...
Fogalmam se volt, arról hogyan kerültem ágyba, és hogy öltöztem át. Arról meg pláne nem, hogy tusoltam le, ha olyat csináltam-e egyáltalán. Mindenesetre iszonyatosan fájt a fejem és mikor megpróbáltam visszaemlékezni az agyam őrült tiltakozásba kezdett. Egyben biztos voltam, hogy az ágy mellettem üres és állapotát nézve az is volt. Pedig abban még biztos vagyok, hogy találkoztam Sergioval. Nyugtalanított a tény, hogy nem aludt velem. Minden szenvedésem ellenére tudni akartam ennek az okát. Nagy nehezen felültem és abban a pillanatban keltem is ki az ágyból, hogy kiadjam magamból a tegnapi napot. A legjobb barátom a WC csésze lett. Soha nem voltam még ilyen rosszul. És igazság szerint undorodtam magamtól. Jó fél óra ücsörgés és ingermentesség után feltápászkodtam a fürdő hideg kövéről és megmosakodtam, meg vagy háromszor fogat mostam. A tükörbe nézve pedig jobbnak láttam, ha beállok a zuhany alá, helyre biztos nem tesz, de legalább segít valamit. Talán fél óra is eltelt mire nekiálltam hajat mosni és használni a tusfürdőt. Ezután még legalább fél órába telt mire mindezt lemostam. Egy törölközőt magam köré tekerve a gardróbba mentem és az öltözködést nem túlzásba vive egy rövidnadrág póló összeállítást vettem fel. A telefonomhoz léptem, amin se nem fogadott hívás, se sms nem volt. Viszont a tárcsázott hívásokat tekintve azt hittem kiesik a szemem. Sergio számával volt teli a híváslistám és úgy percenként tárcsáztam újra.
- Atya úr Isten! Mit műveltem én? – Tettem fel az ötmilliós kérdést miközben leültem. Megnyitottam az sms-eket, hogy esetleg írtam-e valami őrületes nagy baromságot, de szerencsére nem. Ettől nyugodtabb ugyan nem lettem, de legalább rosszabb állapotba nem kerültem. Kimentem a konyhába hátha találok valami használható dolgot, amiből rájövök mi is történt éjjel, de semmi. Leültem a konyhapulthoz és a hűs márványlapra tettem a homlokom. Kutatni kezdtem az emlékeim között, és szép lassan képek kezdtek beugrani valamit szavak és mondatok, amiknek az elején semmi értelme nem volt. De amint tudtam képet kapcsolni a szöveghez legszívesebben üvöltöttem volna. Amiket mondtam, és amit tettem… Legszívesebben elsüllyedtem volna. A rosszullét kerülgetett és úgy éreztem, ha nem fekszek le, megint kidobom a taccsot. Befeküdtem az ágyba, és magamra húztam a takarót, mintha az eltakart volna a külvilágtól és feledtetheti velem azt, ami történt...