36 - Szerelem net

Szijasztok!

Meghoztaaaam!

Nem lett valami veszettül izgalmas, de majd alakul! :)

Jó olvasást hozzá!

Puszi:

Vii

- Jó reggelt. – Hallottam meg édes hangját az első mozdulatomra. Nem nyitottam ki a szeme csak elképzeltem mosolygó arcát és én is mosolyra húztam a szám. Aztán nyújtóztam egyet, és csak azután néztem rá. Rá kellett jönnöm, hogy nincs olyan képzelő erőm, ami tükrözné a valóságot.

- Neked is. – Mondtam halkan és örömmel vettem tudomásul, hogy még mindig a karjaiba vagyok. Félig kitakarózva a pólóm pedig majdnem a nyakamba. Szégyenlősen húztam volna vissza a hasamra, de nem engedte.

- Ezt ne vedd el tőlem. – Mondta és egészem a mellem vonaláig tolta a felsőm. Cirógatni kezdte a hasam és az oldalamat, amitől jól eső borzongás futott végig testemen. Aztán zavarom egyből a semmibe veszett és próbáltam köhögéssel leplezni nevetésem. Persze sikertelenül. Ezért csak nevetve hasra vágtam magam.

- Csiklandós vagyok. – Adtam választ ki nem mondott kérdésére. Erre már Máténál rájöttem. Hihetetlen érzékeny vagyok a lágy érintésre, de csak arra. A durva csiklandozásra nem reagálok így.

- Alig értem hozzád.

- Pont ezért.

- Akkor ez neked nem is jó? – Kérdezte. Na most erre mit mondjak? Igazából én sem tudom. Jól esik, ha hozzám ér, de közben csiklandoz.

- Ez nem ilyen egyszerű. De hagyom, hogy kitapasztald, mit hoz ki belőlem az érintésed. – Mosolyogtam.

- Ez tetszik. – Vigyorgott rám.

- Sejtem.

- Eljössz a meccsre? – Körözött ujjával már hátamon.

- Kénytelen leszek.

- Miért?

- Mert míg rád vártam tegnap, még felhívtak, hogy amíg nem találnak másik fotóst, addig, ha tudom vállaljam be a meccseket. Én meg nem tudtam nemet mondani.

- Értem. Akkor velem jössz Pamplonába is?

- Neem, mert be kell ugranom a leendő munkahelyemre, és a kettőt már nem tudom összeegyeztetni.

- De nem vezetni akarsz ugye?

- Sergio egy apám már van. Köszönöm szépen. Te maradj csak a pasim és aggódj értem egészségesen.

- Csak a psaid? – Vonta fel a szemöldökét.

- Na jó! – Sóhajtottam. – Alvótársam, őrületbe kergetőm, sztár focistám, süsüm, szerelmem. Jó így?

- Sokkal! – Csókolt meg - De mi az a süsü?

- Majd ha jó leszel, elmondom. – Vigyorogtam. – Mikor kezdődik az edzésed? – Kérdeztem, mire az órájára nézett.

- Másfél óra múlva.

- Értem. Akkor, reggeli?

- Jöhet, vagyis megyek, mert gondolom, nem kapom ágyba. – Ült fel. Én pedig négykézlábra tornásztam magam.

- Ami azt illeti, ma kivételt tettem volna szülinapos, de ha te kint akarod megenni, akkor nem erőltetem. – Mosolyogtam rá a legártalmatlanabb nézésemmel párosítva.

- Hogy te milyen vagy. – Rázta meg a fejét mosolyogva. – Nem tudok kiigazodni rajtad.

- Hm… Engem nem zavar. – Mondtam és kiszállva az ágyból a konyhába mentem. Bekapcsoltam a beltérin a rádiót. A hűtőből előszedtem a reggelihez valót és nekiláttam a konyhám felavatásának. Liz feltöltötte a hűtőt és a szekrényt, de erre meg is kértem, nem úgy, mint a ruhatáram bővítésére.

- Letusolok, jó? – Lépett mellém a hátvéd. Megráztam a fejem. Letettem a kést, amivel a paradicsomot szeltem és vágtam egy grimaszt. Csak utána fordultam felé.

- Ezt most komolyan megkérdezted?

- Úgy tűnik.

- Sese ha nem lett volna elég egyértelmű az ajándéknak szánt kulcs, akkor mondom, hogy érezd otthon magad. Nem azért csomagoltam be, hogy be tudj vele jönni egyszeri alkalommal.

- Jó oké értem. – Húzott nevetve magához, és puszilt meg.

- Menj, mert mindjárt kész leszek és hidegen nem finom. – Löktem meg csípővel, ami felért nála egy simogatással.

- Imádlak. – Nyomott még egy puszit a fejemre és eltűnt. Halkan dúdoltam a rádióban szóló dalt miközben sült a sajtos rántottám. Nem akartam túl sok és nehéz ételt készíteni, mert a végén még mindent megette volna edzés előtt. Lekapcsoltam a sütőlapot és átmentem a gardróbba, hogy előkeressem azt a ruhát, amit Sese nálam hagyott az egyetlen látogatásakor. Tanácstalanul kezdtem el távolról nézni a polcokat, hátha kiszúrom és jó öt perc után meg is találtam csak kicsit magasan volt így kénytelen voltam átmenni alpinistába. Pehelysúlyomnak és a masszív polcrendszernek köszönhetően kiválóan alkalmas volt létrának. A kezembe a ruhákkal a szoba felőli oldalon mentem ki és sikerült beleütköznöm Sese még vízes felsőtestébe.

- Uhh, anyám. – Mondtam, miközben végigjártattam tekintetem izmain. Szemeim itták a látványt. Ilyen közelről fedetlenül még nem volt hozzá szerencsém. Reakciómon halkan nevetett én pedig fülig vörösödtem. – Öhm, ez a múltkor véletlenül nálam maradt.  – Nyomtam a kezébe. Így eltakartam, azt a szemet gyönyörködtető látványt. Megfogta és ledobta az ágyra.

- Ez így nem ér. – Néztem fel rá.

- Nem ér? – Kérdezte halkan. – Tudod, én minden egyes alkalommal ezt éreztem, mikor szinte egy szál semmibe, vonultál el a web kamera előtt, vagy épp élőbe előttem. – Mondta és közelebb lépett hozzám, lágyan kezdett el csókolni. Nincs kétségem, Ő fogja okozni a halálom.

- Sese a-a reggeli…

- Nem érdekel. – Suttogta a számba, de én elléptem, még mielőtt túl messzire mennénk.

- Már én utálom, hogy ennyire béna vagyok, de nekem erre fél óra nem elég. Sajnálom. – Nem kifogásokat kerestem. Vágytam rá, de féltem is.

- Nem vagy béna csacsim. És ne haragudj. – Sóhajtott nagyot. - De megveszek érted. – Még mielőtt bármit reagáltam volna ő szólalt meg újra. - Felöltözök, és ehetünk. Szerintem a rántottád egy kicsit eltereli a figyelmem. Isteni illata van. – Mosolygott és elengedett. Nem mondtam semmit, csak magára hagytam. Megterítettem és elosztottam az ételt a két tányéron. Egy szó nélkül habzsolta be az egész adagot és jóllakottan dőlt hátra.

- Ez nagyon finom volt. Meg tudnám szokni.

- Ha jó leszel, megszokhatod.

- Hé én egy földre szállt angyal vagyok. – Az órára néztem. Ideje volt nekem is készülődni. Elöblítettem a használt edényeket és beraktam a mosogatógépbe. Sese leült a kanapéra és a tv-t kapcsolgatta. Valami meccsen megállapodott és biztos voltam benne, hogy az lefoglalja, míg én elkészülök. Letusoltam és felöltöztem. Összeválogattam egy színes, de nem feltűnő szerelést. Bár itt spanyolba az a feltűnő, aki tetőtől talpig szürkét visel és annak árnyalatait. Előszedtem az irattartómat, amiben a szerződésem volt és még néhány szükséges okiratot. Mikor kimentem Sese rám nézett.

- Hova, hova ilyen csinosan?

- Csinosan? – Néztem magamra. – Ez egy teljesen hétköznapi szerelés.

- Lehet, de akkor is az vagy. – Kapcsolta ki a TV-t. Idő volt és neki még haza is kellett mennie, összepakolni. – Gondolom, csak holnap jössz utánam. – Bólintottam. – Vigyázz magadra, jó? – Ölelt meg már lent a kocsi mellett.

- Vigyázok. – Elbúcsúztunk egymástól és kocsiba ülve két külön irányba indultunk…

Sergió szemszöge:

Ahogy elindultam bekapcsoltam a telefonom. Még éjjel kikapcsoltam, mert tudtam, hogy ma forródrót lesz, és mindenki üzenetet küld, vagy telefonál, hogy felköszöntsön. Ahogy rákapcsolódott a kihangosító rendszerre csörögni kezdett.

- Tessék? Ramos. – Vettem fel.

- Öcsi még jó, hogy el lehet érni. Isten éltessen.

- Köszi Rene. Mi újság?

- Ezt én is kérdezhetném. Miért anyuéktól kell megtudnunk, hogy új barátnőd van? Mirian ki van akadva, mert a drága öcsikéje elfelejtette közölni vele ezt a kis infót. Még jó, hogy legalább a szülőknek szóltál. – Elég sűrűn előfordul, hogy címlapra kerülök az alkalmi barátnőimmel és a családom, már nem veszi komolyan a nő ügyeimmel kapcsolatba közölt cikkeket. Most is ez volt a helyzet. A szüleim, ezeket a lányokat, könnyűvérűnek tartják, főleg anya. Nem akartam, hogy Vitaliról is ezt feltételezze. Ezért még a fotós cikk megjelenése előtt elmondtam nekik, hogy van barátnőm.

- Tudod milyenek.

- És, akkor ez most komoly?

- Igen az. Vasárnap megismerhetitek.

- Mi? Mióta vagytok együtt?

- Kicsit több mint egy hónapja, hivatalosan, de január közepén kezdtünk el ismerkedni.

- Te randiztál? – Kedves bátyám egyik döbbenetből a másikba esett.

- Nem egészen. Emaileztünk.

- Várj egy percet. Te interneten ismerkedtél? Ennyire nem lehettél kétségbe esve.

- Nem is. Ő írt rám. Szimplán megírta a véleményét a siralmas teljesítményünkről egy darab szívecske nélkül.

- És eddig miért nem köszöntetek vissza a címlapon.

- Mert ő nem olyan lány, mint akikkel eddig együtt voltam de vasárnap majd megismered és meglátod te is.

- Hát őszintén szólva nem hiszem, de ha te mondod.

- Én hát. Puszilom Danillat.

- Átadom. Sok sikert.

- Köszi. – Mondtam és letettem a telefont. Nem féltem bemutatni őt, hisz szép, okos, talpraesett és nem lehet nem szeretni. Le se tettem a telefont már megint csörgött.

- Ramos! – Hallottam meg Iker hangját.

- Itt is! – Vigyorogtam.

- Hol a fenébe vagy? Már el kellett volna indulnunk.

- Nyugodj már meg. Negyed óra és ott leszek. Gyorsan összeszedem a cuccom és megyek. – Bontottam a vonalat és csöröghetett nem vettem fel. Leparkoltam a ház előtt. Szerintem soha nem öltöztem át olyan gyorsan. A sport táskám már össze volt készítve és a többi cuccom is. Bedobtam a csomagtartóba és indultam Ikerért, aki csak akkor bírt lenyugodni mikor már a stadionnál voltunk. Fura volt, hogy nem cseszett le, amiért megint elrohantam a semmiért.

Az öltöző felé mentünk, jó kedvem volt. Nagyon is. Évek óta nem volt ilyen születésnapi meglepetésbe részem.

- Na és milyen volt a meglepetés?

- Meglepetés?

- Hát Vitalié.

- Jaa... Te honnan tudsz róla?

- Próbáltam menteni a segged, amiért csak úgy szó nélkül leléptél, és megint nem hallgattad meg. Megjegyzem, Moutól ne várj kegyelmet. De feleslegesen jártattam a számat, mert azt mondta eszébe se volt lelépni, hozzád indult, hogy neked is elmondja, amit nekünk.

- Akkor már mindenki előbb tudta, hogy ideköltözik?

- Nem. És nekem se mondta el, csak a kocsi rendszámtáblája után néhány szóból rájöttem. Normális voltál vele ugye?

- Nem igazán. – Húztam el a számat. – Elküldtem és nem érdekelt, mit akar, ő pedig kirakta elém az ajándékom és elment. Éjfél után bontottam ki és egy kulcs volt benn. Először azt hittem buli helyszín és akkor ért csak az igazi meglepetés mikor kiderült, hogy nem. – Meséltem.

- Te akkor idióta vagy. A süsü neked túl gyenge jelző.

- Mit jelent az, hogy süsü. Viatali is mondta nekem, de akkor nem lehet valami szép.

- Azt jelenti finoman szólva, hogy buta. – Nos ez igaz úgy viselkedtem, mint akinek nincs esze, és nem tud gondolkodni.

- Azt hiszem ezt akkor megérdemeltem.

- Nagy szerencséd van haver. Más már rég elküldött volna, de minimum mosolyszünetet tartana. – Ezért is annyira más ő. Valaki azt mondaná, hogy Ő az, aki nem normális, de ő képes túljutni a sérelmein. De tudom azt is, hogy nem tehetem ezt. Remélem nem lesz több ilyen félreértésünk, mert ezeken kívül semmilyen összezörrenésünk nem volt. Kíváncsi vagyok milyen lesz a közelébe. Mikor majdnem minden este együtt lehetünk. Vagy nála, vagy nálam. Vigyorogva léptem be az öltözőbe. Egy pillanatra mindenki engem nézett.

- Bazd meg Ramos! – Csattant fel Roni.

- Mi van?

- Miért neked jutott ez a csaj? – Csóválta a fejét Benzema.

- Mert jókor voltam jó helyen? Higgyétek el, fogalmam sincs. – Nevettem.

- De remélem, nem csak kihasználni akarod. – Nézett rám Gonza.

- Dehogy is. Honnan szeded ezt a baromságot?

- Sehonnan, nyugi. Csak féltem az életed. – Gondolom a kézilabdástól.

- Kösz, de tudok vigyázni magamra. És nem fogok okot adni rá. – Mondtam és ezzel együtt lezártnak tekintettem a témát.

Ahogy Iker mondta az edző haragja utolért, de a büntetésem áttette meccs utánra. Mondjuk ezért se voltam túl hálás. A laza edzésünk végeztével felhívtam Vitalit, mert utána már nem lett volna rá alkalmam.

- Hola édesem.

- Hola szívem. Nemsokára indultok?

- Igen. Mikor érsz ide holnap? Találkozhatnánk.

- Időben, de szabad azt?

- A fotósunk vagy. Munkatárs. Szóval lehet.

- Aha és bírjam ki, hogy csak nézhetlek.

- Kicsim, te azt se bírod. – Vigyorogtam a reggeli esetre gondolva és őszintén jól esett, hogy ilyen hatással voltam rá. Látom, érzem, és mondta, hogy akarja, de valami még gátat szab a vágyainak. Talán a fizikai fájdalomtól tart, mert látom, hogy szeret és érzem, hogy bízik bennem a hülyeségeim ellenére. Talán tényleg ez lehet, ami visszatartja őt. Pedig sose okoznék neki direkt fájdalmat

- Jól van Ramos, cukkolj csak. Tudod az nevet, aki utoljára nevet. – Mondtam magabiztosan.

- Rendben, majd meglátjuk. – Tekintettem kihívásnak a dolgot. – Amúgy merre vagy?

- Liz munkahelyén.

- Nem ám aztán elcsábulsz, és divatfotós leszel.

- Elég divatosak vagytok ti nekem. – Nevetett. – Abban nincs semmi élvezet, ha beállítasz valakit, és csak úgy van.

- Igazad van, abban tényleg nincs semmi élvezet. – Mondtam, de nem a modellekre gondoltam.

- Sergio Ramos, Te nagyon perverz vagy.

- Kicsoda? Rossz az, aki rosszra gondol. – Védekeztem.

- Ha annyira rossz lenne, nem akarnád. – Mondta és láttam magam előtt azt az ártatlanul kihívó tekintetét.

- Hé Sergio… - Kiabált Iker és az óráját mutogatta.

- Ne haragudj. Mennem kell. Holnap találkozunk.

- Rendben. Majd egyszer csak érkezem. Szeretlek.

- Én is szeretlek. – Tettem le a telefont.

Furcsa volt megint egyedül tölteni az éjszakát. De talán nem fog ennyire hiányozni, ha többet lesz velem. Vagy annál is jobban fog. Délelőtt buszra szálltunk és elindultunk az Osasuna otthona felé. Nem rajongtam az ötletért, hogy egyedül jöjjön utánunk, de nem volt más választásunk. Minket is és őt is kötötte az időpont, így még az se volt, hogy mi várjuk be őt. Nem is ért oda előbb. Sőt mi már a játékos kijáróba álltunk mikor berohant és útközben belecsípett a seggembe.

- Ááúúú… - Dörzsöltem meg a fájó pontot, a többiek röhögtek, Víta meg rám kacsintott.

Megállj csak ezt még visszakapod. Fenyegettem meg csak gondolatba, de már én is csak mosolyogtam rajta.

A meccset végül 5-1-re mi nyertük. Sima mérkőzés volt és ez az eredmény pedig elvárható. Örültünk a sima győzelemnek és gondolatban már az Apoel elleni visszavágón jártunk. Nincs megállás, nincs pihenés. Sűrű a meccsnaptárunk és még bő másfél hónap vissza van az idényből. Utána edzőtábor aztán Európa-bajnokság, de legalább ott is mellettem lesz.

A sajtótájékoztató után együtt mentünk ki, és míg a csapattársaim buszra szálltak, addig mi Víta kocsijához mentünk.

- Ha megígérem, hogy úgy bánok vele, mint egy hímes tojással vezethetem? – Érdeklődtem meg. Látszott, hogy elgondolkodik.

- De csak akkor. Ennek a kocsinak lelke van. Sőt mindegyiknek. De ez nagyon érzékeny, úgyhogy óvatosan. – Adta oda a kulcsot. A négy és fél órát végigbeszélgettük. Főleg a mai meccsről volt szó. Ahhoz képest, hogy a fényképezésre koncentrált sok minden megmaradt neki a meccsből.

- És akkor most még szelektálod a képeket?

- Ühüüm. Holnap mikor indulunk a szüleidhez? Tényleg hova is? Sevillába?

- Igen oda és hét óra körül. Öt - hat óra az út. Fogalomfüggő.

- Értem, akkor lesz időm rákészülni. – Sóhajtott.

- Annyira aranyos vagy, hogy aggódsz. Ne félj, nem esznek meg.

- Tudom, ezt már megbeszéltük. – Mosolygott. – Hol alszunk? – Kérdezte.

- Ha nem bánod, akkor most nálam.

- Nem, ha elhozhatom néhány cuccomat, hogy ne reggel kelljen. – Bólintottam. A stadionhoz mentünk a kocsimért ahol váltottam még néhány szót a csapattársaimmal közben Víta elindult haza. Fogalmam se volt, hogy tette, de alig hogy hazaértem ő is odaért. Letette a cuccait és leült a kanapéra, hogy munkához lásson. Mosolyogva néztem végig, ahogy pillanatok alatt bogozza ki a kábeleket és csatlakoztatja egyiket a másikhoz. Aztán utána már csak csendben válogatott. Elmentem letusolni. Épp egy alsót húztam magamra mikor berohant beugrott az ágyamba laptoppal a kezébe.

- Megnézed? – Kérdezte, kizárt, hogy tudjak neki nemet mondani. Leültem mellé és végignéztük a képeket. Ideiglenesen admin lett a klub hivatalos oldalán így feltöltötte a képeket. Mióta ő a fotós sokkal több használható képünk van. Tényleg igaz, hogy erre valamilyen szinten születni kell. Miután végzett letette a gépet és az ölelésembe fészkelte magát és szerintem két perc múlva már aludt is.

Reggel nem tudtam, mikor keltsem. Ő az a típus volt, aki fel nem kelne azért, hogy két órán keresztül készülődjön, inkább alszik.. Ezért hagytam és magától kelt fel hat óra után. Szegényem azt se tudta merre van. Elindult ki aztán visszajött. Forgott egyet a szobába és felém, vette az irányt. Egyenesen nekem jött és átölelt.

- Szeretlek ám. – Motyogta álmosan, amin nekem nevetnem kellett.

- Én is téged álomszuszék. – Összeszedtük magunkat és hét órakor már kocsiba ültünk. Végre valaki, akivel időben el tudok indulni. Nem azzal van elfoglalva, hogy jól néz-e ki, elég alkalomhoz illő-e a ruhája, vagy jól áll-e a haja. Vitali ezeken nem görcsölt. A haja természetes hullámaiban omlott vállára. Farmer, fekete hosszított felső volt rajta és egy kabát. Ezzel anyunál már jó pontot szerzett, mert a húgomra is ki van akadva, mikor kint van a dereka. És nem tesz semmit csak egyszerűen önmaga.

Vele még ez a pár óra is hamar elrepült és azt vettem észre, hogy a szülői ház előtt parkolok, ahol már ott állt bátyám kocsija. Benéztem és láttam, hogy a család az ablakba lóg. Egyszerre nyitottuk ki Vítával az ajtót és ezzel egy időbe nyílt a bejárati is. Drága keresztlányom Danilla rohant ki rajta.

- Sergio! – Kiáltotta. Imádtam a kislányt. Vitali mosolyogva nézte, ahogy a nyakamba ugrik és megszorongat.

- Látom szeretetben nincs hiány. – Mondta.

- Te ki vagy? – Kérdezte a kis kíváncsi.

- Ő a barátnőm Vitali. Vitali ő itt az én tündérkém Danilla.

- Örülök, hogy megismerhetlek. – Mosolygott rá.

- Te leszel Sergio felesége? Nagyapi, azt mondta, hogy Sesének feleség kell. – Bólogatott. Láttam Vítán, hogy egy pillanatra meglepődik, de aztán mosolyra húzta a száját.

- Kérdezd meg tőle. – Mutatott rám nevetve. Na szép, most mit mondjak?

- Sese? Vitali lesz a feleséged?

- Ígérem, te leszel az első, aki ezt megtudja. – Mondtam, hogy leszereljem az én kíváncsi keresztlányomat, akit aztán letettem a földre és beszaladt, mi pedig utána indultunk. Kézen fogtam, hogy ezzel is bátorítsam, mert bár nem látszódott rajta, de én tudtam, hogy izgul. És talán nem alaptalanul, ugyanis belépve négy csodálkozó szempár jártatta tekintetét köztem és közte…