31 - Szerelem net

Szijasztok!
Sajnálom a technika összeesküdött ellenem.
Remélem azért majd úgy gondoljátok, hogy érdemes volt rá várni. :)
Ennyi nem is süketelek tovább!
Jó olvasást!
Puszi:
Vii

Még mielőtt ajkunk összeért volna, megcsörren a mobilom.
- Ki keres ilyenkor? – Nézett rém kérdőn.
- A húsvéti nyúl? – Kérdeztem vissza, mire felvonta az egyik szemöldökét. Érthető. Lassan beköltöztetem az összes legendás lényt. – Szerinted honnan tudjam? És ha nem nézem meg nem is, fogom tudni.
- Ne vedd fel. – Kért halkan és újra célba vette ajkaimat.
- Mi van, ha fontos?
- Annyira csak nem az negyed 10-kor. – Mondta mire ledermedtem.
- Negyed 10-et mondtál? – Bólintott. Gondolkodás nélkül emeltem meg a csípőmet és nyomtam Sergioénak, aki felnyögött és arcát a nyakamba temette. Még nevettem is volna rajta, ha nem tudom mi vár rám.
- Ne nyomj már vissza. A hátsó zsebembe van a telefonom. – Mondtam neki mire kicsit megemelkedett, és én vele együtt emelkedtem. Azt hiszem akkor sokallt be, ugyanis lemászott rólam, hogy azután mit csinált és merre ment arról fogalmam se volt. Végre a telefon a kezembe akadt. Nem kellett ránéznem a kijelzőre, csak felvennem.
- Szia apaaa! – Nyújtottam el a nevét.
- Kislányom! – Mondta megkönnyebbülve, de számon kérően. Komolyan erre csak ő képes. – Van fogalmad róla, hogy mennyi az idő?
- Most már van és sajnálom. Lizékkel dvd-ztem és nem néztem mennyi az idő.
- Attól, hogy Spanyolországba vagy még elvárom, hogy jelentkezz.
- Apa. Ez volt az első alkalom, hogy késtem. Kérlek, ne csinálj ebből ekkora ügyet. – Csattantam fel.
- Vitali Frewer, még neked áll feljebb? – Emelte meg a hangját. Ritka pillanatok egyike. Valami nem úgy jött össze, ahogy szerette volna.
- Igen nekem, mert nem is velem van bajod, hanem a céggel. Ne én legyek, akin levezeted, jó?! És ha nem tűnt volna fel elmúltam 18. Csak egy kicsit kezelhetnél felnőttként. – Hadartam idegesen. Azt hiszem a tíz ujjamon, meg tudom számolni, hányszor vitatkoztunk így össze és abból hányszor játszottak óriási szerepet a hormonjaim. Hosszú másodpercek teltek el néma csendben mielőtt újra megszólalt.
- Sajnálom.
- Én is apa. Szeretlek.
- Én is kincsem. – Mondta és lerakta. Majd holnap megbeszéljük. Ilyenkor kár is akármit megbeszélni. Eldobtam a telefonom a kanapé másik végébe és csak bámultam az üveglapos kis asztalon megcsillanó fényeket.
- Minden rendben? – Kérdezte meg Sese, ami váratlanul ért és kicsit összerezzentem.
- Igen. Csak apu nem bírja elviselni, hogy lassan felnövök. – Mosolyogtam a spanyolra.
- Lassan. – Nyugtázta és egy nagyot sóhajtott, amin nekem mosolyognom kellett. Míg ő elmélyedt a gondolataiba én a konyhát céloztam meg. Kivettem a tortát a hűtőből, ami nem igazán hasonlított eredeti formájára és a pultra tettem. Elővettem egy villát és felülve az egyik székre enni kezdtem. Hm… Sese valamit tudhat. Fekete-erdő torta volt, ami történetesen a kedvencem. Két falat között felnéztem. Az ajtófélfának dőlt és engem nézett. Lenyeltem a falatot.
- Kérsz? – Böktem villával a maradék tortára.
- Szerintem bírod te egyedül is. – Mosolygott.
- Igazad van. Több marad a gyereknek. – Mondtam mire leolvadt a mosoly az arcáról.
- Azt hittem, ezt megbeszéltük. – Mondta komoran. Felnevettem.
- Nem Sergio, semmit nem beszéltünk meg.
- De hát mondtam, hogy sajnálom.
- Írtad, kismilliószor. – Tettem le az evőeszközt és fordultam felé. – De ez nem jelenti azt, hogy megbeszéltük. Én elhiszem, hogy sajnálod és van is mit, mert nagyon megbántottál, de nem fogom itt eljátszani a hattyú halálát. Csak szeretném, ha tudnád, hogy nem az fájt, amit mondtál, mert van ilyen, történnek félreértések. Emberek vagyunk és tévedhetünk, hanem az, ahogy mondtad. Van fogalmad róla, minek éreztem magam? Most komolyan, ilyennek ismertél meg? Aki a nyakadba sózna egy gyereket, némi pénzért és hírnévért?
- Nem! És hidd el nagyon-nagyon, sajnálom. – Jött közelebb. – Bocsáss meg nekem. – Fél szemmel néztem fel rá, és bár próbáltam elrejteni a mosolyomat olyan édes és ártatlan kiskutya szemekkel nézett rám, hogy kedvem lett volna megvakargatni a füle tövét.
- Tudod mi a te szerencséd Ramos? – Kis szünetet tartottam, mielőtt folytattam. – Az, hogy nem tudok rád haragudni, mert szeretlek. – Mondtam mosolyogva, mire az én lököttemnek megjelent az a bizonyos 1000wattos vigyor a fején. Már egyből rám vetette volna magát, de kinyújtottam a kezem és megállítottam, hogy távol tartsam. – Még nem végeztem. – Tájékoztattam mire alábbhagyott a lelkesedése. – Ha legközelebb valaki beleülteti a bogarat a füledbe légy szíves, emberi hangon próbáld azt megbeszélni velem.
- Honnan tudod? – Döbbent le.
- Számít ez? Amúgy megvannak a forrásaim. – Mondtam, amivel látszólag feladtam neki a leckét. – Sergio ne már. – Fogtam meg a fejem. – Úgy mégis? Hány embert ismerek én itt Madridban?
- Nem sokat.
- Hát nem. Liznél voltam. Nála pedig ott volt Gonzalo. Igen akkor is ott voltam mikor beszéltél vele. Én nem akartam, hogy tudd, ott vagyok. Azért mondom ezt most el neked, mert azt szeretném, ha megbíznál bennem. Tudom, hogy nem könnyű, de én csak ezt szeretném.
- És ez a minimum, amit megérdemelsz azok után, ahogy viselkedtem. De ennél sokkal többet. Még reménykedni se nagyon mertem abban, hogy megbocsátasz nekem. Te bíztál bennem. Én meg, én meg még csak esélyt se adtam, hogy… sajnálom. – Már megint. Sok lesz, a végén még nem marad másnak.
- Felejtsük el. Rendben? Ássuk el jó mélyre. Te nem mondod többet, hogy sajnálod, én pedig soha nem fogom a fejedhez vágni a mai napon történteket. Rendben?
- Hú! Rendben. – Csodálkozott, de látszólag örült ennek az ajánlatnak.
- Azt hitted, hogy napokig ezen fogok lovagolni igaz? – Vigyorogtam mire csak megvakarta a tarkóját. – Sejtettem. Na mindegy. Kérsz tortát?
- Csak a számba. – Mondta és én újra kezembe véve a villát, felböktem rá egy darabot, és Sese szájába adtam.
- Már megint bűnözöl. – Jegyeztem meg.
- Veled mindig.
- Csak nehogy rám fogd majd, ha esetleg eltűnnek a kockáid. – Böktem meg a hasát mire ugrott egyet. Felkaptam a fejem. Hohó mikre rá nem jön az ember.
- Az sose jó, ha így vigyorogsz. – Mondta mire én, újra megböktem az ujjammal.
- Nee, ezt ne csináld.
- Miért? Én élvezem. – Böktem meg újra és újra.
- Azt látom, de én annyira nem. – Fogta le a kezeimet és húzta maga mögé. Így igazából átöleltem és nagyon közel kerültünk egymáshoz. Felnéztem rá. – Nem vagy fáradt?
- Nem. Egész nap aludtam, igaz a kádad nem volt a legkényelmesebb, de fáradt voltam, úgyhogy nem válogathattam.
- Jaj te csacsi. A szobaajtót is be lehet zárni.
- Aha. Csak tudod azok a virágok. – Fintorogtam. – Szeretem a rózsát, de nem halálos mennyiségben. Van fogalmad róla, mennyi oxigént vonnak el? – Elnevette magát.
- Lehet, tényleg eltúloztam.
- Amúgy mit csináltál velük? – Érdeklődtem, de csak vállat vont és a jó ég tudja honnan elővarázsolt egy szálat. – Na igen ez a mennyiség így már tökéletes. – Elvettem tőle és reméltem, hogy most nem az következik, hogy szálakban kapom vissza a tengernyi mennyiséget.

- Köszönöm. – Húztam szélesebb mosolyra a számat és adtam az arcára egy puszit. A várt reakció nem maradt el. Az arcomra simította a kezeit, iszonyú lassan és hihetetlenül lágyan kezdte el ízlelgetni ajkaimat. A szívem vagy 160-nal kalimpált és nem sok múlott azon, hogy összecsússzak ott helyben.
- Én köszönöm. – Mondta, de olyan volt mintha csak halk suttogást hallottam volna a fejembe. Mintha ki se mondta volna csak gondolt rá és én ezt hallottam. Az egész elmémre rátelepedett az a bizonyos rózsaszín köd, amiről mindenki beszél, de addig senki nem tudja, milyen mámorító, míg nem éli át. Mintha egy teljesen más világban lettem volna. Valahol ami csak kettőnkről szól. Ahova nem fér be más csak ő meg én. A köd szalagként tekeredett körénk és font össze minket. Nem volt kérdés. Fülig szerelmes lettem. Másodpercekkel később sikerült csak kinyitnom a szeme és visszatérni a valóságba. Mindentudóan mosolygott. Tudta jól milyen hatással van rám.
- Mi? Mit? – Ráztam meg a fejem.
- Hogy itt vagy nekem. – Simult hozzám teljesen és csókolt meg újra, hogy ugyanott kössek ki ahol egy perce voltam.
- Kérdezhetek valamit? – Tolt el magától.
- Kérdezz. – Mosolyogtam rá. Már vártam.
- Te tényleg nem voltál még úgy senkivel? – Hiába készültem fel a kérdésre lelkileg így is zavarba jöttem és annyira voltam képes, hogy megrázzam a fejem, mielőtt lehajtottam volna. Ez volt az én félelmem. Mi van, ha neki nincs szüksége még egy szűz kislányra? Lehet 25 évesen már, valami másra vágyik. Tapasztalt nőre, aki képes neki megadni mindent. Talán ezért is nem mertem elmondani neki. Bár előbb utóbb úgy is kiderült volna. A koromra nem hivatkozhatok, hisz a velem egyidősek általában túl vannak már az első szerelmi csalódáson is, sőt talán már a másodikon, harmadikon… És még biztos folytattam volna, de a beállt csend valahogy feltűnő volt és komolyan megijedtem.
- Én megértem, ha nem kellek, csak mond meg.
- Én csacsim! – Húzott magához nevetve. – Sokkal jobban kellesz, mint gondolnád és az, hogy még nem ért hozzád senki ad valami pluszt, amitől még jobban úgy érezhetem, hogy csak az enyém vagy. De akkor se szeretnélek kevésbé, ha ez nem így lenne.
- Hé ki mondta, hogy a tied vagyok? – Kérdeztem, tettettet felháborodással.
- Csak az enyém lehetsz. Nem adlak senkinek.
- Akkor én se osztozok rajtad. Szegény Marci. Megszakad a szíve.
- Kellett neked álmokba ringatnod.
- Nem belém van esve, hanem beléd.
- Még jó. Nem voltál és nem is leszel senki másé.
- Te Sese, attól, hogy szűz vagyok egy barátom azért volt. – Mondtam csak a félreértések elkerülésének érdekében.
- Ohh… Pedig azt hittem a csóktudományod veled született tehetség. – Vigyorgott kajánul.
- Az is. Ez csak veled ilyen jó. – Húztam magamhoz a tarkójánál és csókoltam meg. Egyrészt, hogy bizonyítsak, másrészt, azért mert azt hiszem csókfüggő lettem. Olyankor, együtt, csak mi ketten a saját kis világunkban eszméletlen jó volt. De sajnos ez egy oxigénmentes világ és időnként kénytelenek vagyunk visszatérni a földre.
Felmentünk az emeletre. Most végre körülnézhettem a hálóba is, ha már a fürdőt kívülről betéve ismertem. A focista szobája ugyanazt a visszafogott eleganciát képviselte akár a ház többi helyisége. Ízlésesen volt berendezve és az utolsó díszpárna is harmonizált az egész szobával. Ordított róla, hogy Sergioé. Szemet szúrt, hogy nem látom a cuccaim.
- Kilakoltattál? - Kérdeztem nevetve.
- Nem. Beköltöztettelek. - Mutatott egy kétszárnyú mahagóni ajtó felé. Kinyitottam.
- Atyaég! Ez nagyobb, mint Lizé. Bár nem tudom, min csodálkozok. Egy drogériába nincs annyi szépségápolási cucc, mint a te fürdődbe. – Gondolkodtam hangosan, és bementem a lerakat méretű szobába. A legkülönfélébb márkákkal találtam szembe magam. Ez a nem mindegy. Úsznak a pénzben, mint Dagobert bácsi és méregdrága ruhákat kapnak pusztán azért, mert a cégnek jó reklám, ha a világ legjobb játékosai, a legújabb Chanell kollekcióba feszítenek. Elhúztam a szám és tovább mentem. Szembe volt a lényeg. Mezek tömkelege. Faltól falig. Sese magángyűjteménye. Mondhatni ez a sor elmeséli a pályafutását. A Real Madridos mezek mellett lógott néhány válogatott és persze Sevillai is. Ezek ugyanúgy fontos szerepet játszottak az életébe, hisz ott indult be a karrierje. Itt minden egyes darabnak saját története van. Biztos voltam benne, hogy volt, amihez gól fűződött, vagy egy gólpassz. Esetleg egy cím megnyerése, de olyan is lehetett, ami az első pályára lépés emlékét vetítette elé. Balról indult a sor. Vétek is lett volna jobbról kezdeni, hisz a karrierje azóta, hogy a királyi gárdához igazolt felfelé ívelt. Végighúztam kezemet a színes anyagokon és mosolyogtam. Sergionak, ezekben, a mezekben van a fél élete.
- Látom megtaláltad a gyöngyszemeket. – Ölelt át hátulról.
- Meg bizony. Csodálatos. Biztos erőt ad.
- Ahogy mondod. – Mosolygott és ő is a felakasztott ruhákra meredt. Úgy néztük akár egy naplementét. Nem lehetett összehasonlítani, de szemet és szívet, gyönyörködtető látványt nyújt mindkettő. Azzal a különbséggel, hogy míg egy naplementét mindenki ért, és mindenki lát, aki nem veszítette el szeme világát, addig ez a gyűjtemény csak annak szép, akibe bent van a sport iránti szenvedély és ezt nem is, láthatja mindenki.
- Egyszer majd elmondhatnád melyik milyen titkot, őriz. – Néztem rá a spanyolra.
- Ha érdekel.
- Viccelsz? Jó hogy érdekel.
- Tudod, nem akarlak senkihez se hasonlítani, de ha akarnálak, se tudnálak, mert eddig bárki, aki itt járt leragadt az öltönyöknél, te pedig megtaláltad, ami nekem a legfontosabb. – Erre nem nagyon tudtam mit mondani, de örültem neki, hogy nem akar senkihez se hasonlítani.
A külön zuhany után egymás karjaiban aludtunk el. Reggel pedig az ő csókjaira ébredtem.
- Ezt hamar meg fogom szokni.
- Legalább visszavágysz majd.
- Nem mintha amúgy nem.
- És nem gondolkodtál még azon, hogy itt folytasd az életed? – Kérdezte szemembe nézve miközben a karomat, cirógatta. Vettem egy mély levegőt.
- Ez egy hatalmas lépés lenne, és nem tudok csak úgy fejest ugrani valamibe, amit még nem látok tisztán. – Vallottam be.
- Ez miattam, van igaz? Mert ilyen idióta voltam.
- Héé, arról volt szó, hogy erről nem beszélünk.
- De ha emiatt nem akarsz lépni.
- Ki mondta, hogy emiatt? Ha miattad, lenne, megmondanám, hogy nem érzem olyan stabilnak a dolgot, hogy megtegyem ezt a lépést. Itt arról van szó, hogy nem akarok senkinek a nyakán lógni. Ahogy neked is, úgy nekem is vannak céljaim és álmaim. Nem fogok csak úgy ide cuccolni és eltartott tizenéves kis picsát játszani. Már bocs. Ha meglesznek a szilárd alapjaim, majd visszatérünk erre. – Szegény úgy pislogott rám mintha valamit minimum mandarin nyelven karattyoltam volna.
- Rémisztő ez a céltudatosság, de örülök, hogy nem én vagyok az oka. És ha bármiben tudok segíteni, csak szólj.
- Rendben és köszönöm, de egyelőre jegeljük ezt a témát. – Mosolyogtam.
- Szerintem is. Míg itt vagy nem akarok arról beszélni, hogy mi lesz, ha nem leszel itt. – Nyomott puszit az arcomra.
Együtt reggeliztünk és elkísértem edzésre, ahol füttyszó és taps fogadta az ölelkező párosunkat. Gonzalo csak mosolygott. Nem hitte el, hogy ezek után még így ragaszkodok a spanyolomhoz. Ahogy elnéztem mindenki tudott Sergio baromságáról. És hallottam néhány ’mázlistát’, ’ezt nem hiszem elt’ és egyéb megjegyzéseket, de a legjobb az Ronaldo feje volt. Kibontakoztam Sergio öleléséből és odamentem a Portugálhoz. Szerintem arra számított, hogy lesikítom a fejét.
- Nyugi, nem azért jöttem, hogy leosszalak, te csak megosztottad a barátoddal a tapasztalatodat, amit azért nem mondhatok rossznak, mert van egy szép kisfiad. De ha majd évek múlva megszületik az első kisbabám, akkor te leszel a keresztapja, és majd elmondhatod neki, hogy te mennyire vártad őt. – Vigyorogtam a csatár képébe, aki nem tudta, hogy ugyanezt tegye-e vagy inkább sértődjön meg. Mindenesetre nem segítettem neki. Visszaléptem Seséhez és a kis Brazilhoz fordultam.
- Sejtem, ejtve vagyok teljesen igaz? – Vigyorgott. – Ramos, hatalmas szerencséd van, és most megbocsátom neked, hogy összetöröd a szívem, - kapott a mellkasához szenvedő arcot vágva. – de ez a lány megérdemli, hogy csak rá figyelj. – Mondta játékosan, de hirtelen komolyra váltott. Aszta, Ő ilyen is tud lenni? – De most tényleg Ramos, ne legyél többet ilyen pöcs. Már bocs. – Nézett rám én pedig csak legyintettem.
- Nektek nem öltözni kéne. – Hallottam meg Mou ordító hangját. – Mi ez a nagy kupaktanács. Csak nem Ramos lelkét ápoljátok? – Kérdezte mire kibújtam az említett elől, hogy az érkező edző lásson.
- Az ő lelkét majd én ápolom. – Nevettem.
- Ohh… Vitali. Mit tett ez a szerencsétlen? Megfenyegetett? Megvesztegetett? Megzsarolt? – Elnevettem magam a feltételezéseken.
- Semmit. Megbeszéltük. És mivel nem egyedül volt ilyen hülye ez enyhítő körülménynek számít. – Mosolyogtam Sergiora akiről, minden rágalom ellenére se lehetett letörölni a vigyort.
- Sergio nincs még egy ilyen szerencsés félnótás, mint te. Becsüld meg ezt a lányt, mert ő tényleg szeret. Most pedig húzás, aki nincs a pályán öt perc múlva, az plusz öt kört kap és percenként még ötöt. – Harsogta. – Ne siessetek. – Tette hozzá gonoszul. Szadista.
Én kimentem vele a pályára és felültem a lelátóra. Közben az edzőstáb is befutott. Az összes játékos késett. Sergio még egy csókért is odafutott, amiért helyből öt kört kapott.
Az edzés felénél a csapat szóvivője jött oda hozzám és már most megkért, hogy a következő meccsen is fotózzak, ami pedig nem lesz más, mint a CSZKA Moszkva elleni visszavágó a BL keretein belül. Nem tudtam nemet mondani és az is eszembe jutott, amit Peter mondott, hogy vegyenek fel állandó fotósnak. Igaza van, ezzel egy álmom válna valóra, de valahol úgy éreztem ezzel, sokkal többet veszítenék, mint amennyit nyernék, de szerencsére ezen még nem kell görcsölnöm, mert ahogy elnézem bőven jó nekik, ha akkor fotózok mikor Spanyol földön, tartózkodom. Viszont ezzel együtt egyre többet gondolkoztam azon, hogy hogyan tovább. Hogy mi lenne az, amivel megalapozhatnám itt Madridba a jövőmet. Voltak elképzeléseim, de segítség kellett és semmiképp se Sergioé. Nem akartam megbántani azzal, hogy elárulom az ő segítségét, nem fogadnám el. Úgy voltam vele, hogy túl nagy befolyással bír és én nem akartam az a senki lenni, aki az ő hátán kapaszkodik fel. Saját erőből kell valakivé válnom. Ahogy a szüleim árnyékába nem akartam élni úgy az övébe se szeretnék majd. Ettől kicsit se lett könnyebb dolgom, de legalább nem húzok magam elé több gátat feleslegesen ráadásul nem olyat, amit képtelen lennék átugrani. Azt mondják mindent csak elkezdeni nehéz, és az elején kell igazán erősnek lennem, és nem feladni, mert ha az első lépéseken túl vagyok, akkor már könnyebb lesz. A másik része pedig az volt, ha nem is sok mindenhez, de volt mihez vagy kihez ragaszkodnom. És talán miattuk nehéz ezt elkezdeni.
- Mehetünk édesem? – Hallottam meg a hátvéd hangját. Fel se tűnt, hogy vége az edzésnek. Bólintottam és felálltam. – Minden rendben? Nagyon elgondolkodtál.
- Persze. Gond egy szál se. – Mosolyogtam rá, és ez szívből jött. Nem éreztem tehernek egy új élet megalapozását, egy olyanét ahol közel lehetek hozzá, és nem kell napokat vagy heteket várnom arra, hogy újra lássam. Ami az idő múlásával egyre nehezebb volt és tudtam, hogy minél többet leszek vele ez nem is lesz könnyebb. De most jó volt így, mert itt volt velem és megölelhettem, megcsókolhattam, vele ébredhettem. Álmodozásomból egy újság, szemem előtt összemosódó képe rajzolódott ki.
- Hé! Ebből így nem látok semmit. – Húztam hátrébb a fejem és támadóm is a lapot. Nem volt kérdés Sese volt rajt és én, de persze ezt csak mi tudtuk. Na meg a cím.

„Ramos kedvese egy a klubon belül dolgozó hölgy”

Ezt a képet a Betis stadionjának vendégöltözője előtt készítette egy szemfüles fotós, ahol a négyes mezben játszó Sergio Ramos mély csókot váltott egy hölggyel, akinek kilétéről még mindig senki nem tud semmit. A feltételezések szerint Ramos barátnője csakis belső ember lehet, mivel a szervezők aznap nem adtak ki belépőkártyát Real Madrid játékos egyetlen hozzátartozójának sem. Elkezdődtek a találgatások és az újságok jó pénzt ígértek annak a paprazzinak, aki az első használható képet készíti az új párról…

Végig se olvastam a cikket, csak elhúztam a számat.
- Ne aggódj.
- Nem aggódok, de ez mekkora baromság? A lesi fotózás a fényképezés legalja. Most meg majd nem lesz egy nyugodt perced se.
- Majd házon belül maradunk. – Mondta nem túl nagy lelkesedéssel.
- Nem Sergio, ez így nem élet. – Néztem rá, és látszott, hogy nem értette, mire gondolok. Elővettem a gépem és elindultam kifelé.
- Most hova mész?
- Jössz te is.
- Hova?
- Megcsináljuk a használható képet.
- Nem. – Állított meg. – Azért mert ők erre pályáznak nem. Ne miattuk vállad fel a kapcsolatunkat.
- Sergio én már napokkal ezelőtt felvállaltam a kapcsolatunkat, mikor a szüleimnek elmondtam, hogy együtt vagyok veled. Szerinted nekem az számít, hogy hány millió ember tudja, hogy én vagyok Sergio Ramos új barátnője? Nem. Azok az emberek, akik fontosak tudják, a többi meg nem érdekel. Ha ez a kép meglesz, nagy valószínűséggel békén hagynak. Az meg beletelik kis időbe, hogy kiderítsék, ki vagyok. Neked se ment. Nekik se fog. – Nevettem. – Azt akarom, ha úgy élnéd az életed, ahogy szeretnéd. És tudom, hogy nem a négy fal között akarsz velem PS-ezni. És őszintén szólva én se vagyok, azaz otthonülő típus. És nem azt akarom, hogy külön utakon járjunk, hanem hogy együtt. És ha ennek ez az ára hát legyen, de ezért ne egy érzéketlen fotós kapja meg a pénzt, hanem valaki, akinek igazán szüksége van rá. És ezzel az egy képpel sok pénzt kereshet.
- Nem tudom, mivel érdemeltelek ki, de hálás vagyok az égnek, hogy téged nekem adott. – Mondta, és megcsókolt mielőtt kiadtuk volna magunkat a semmit mondó világnak.