25 - Kézzel - lábbal

Szijasztok!

Újra délutáni résszel jelentkezem! :D

Kicsit késve de nálam ez már azt hiszem rossz szokás vagy valami berögződés.

Na mindegy. Ugorjunk!

Remélem tetszeni fog. Iker és Iza kedvelők előnybe. ;)

Tudom, hogy van aki rájuk, de legalább is a hálóőrre kíváncsi(bb)!

Úgy hogy jó olvasást kívánok hozzá!

Köszönöm az előző komikat és most is várom. ;)

Higgyétek el nem bírom megunni őket! :D

Puszi:

Vii

Iker szemszöge:

- Nem megyek edzésre. – Döntöttem el és leültem a kanapéra. Iza olyan szemeket meresztett rám, amik arra kényszeríttettek, hogy elrejtsem magam a kezembe akadó díszpárna mögé, és onnan szóljak neki. – Kicsim ne nézz így rám. – Kértem, de válasz helyett csak azt éreztem, hogy az ölembe ül és kezeit, a nyakam köré fonja. Előbújtam rejtekemből és kérdőn néztem rá.
- Drága Iker. Ezt már annyiszor megbeszéltük. Találkoznod kell vele.
- Tudom, de nem fogok tudni vele úgy viselkedni, mint egy idegennel. Ő a húgom. Komolyan hogy ezt egyikőtök se érti meg. Crisnek könnyű. Hanga valamennyire emlékezett rá.
- Igazad van. Biztos rohadt könnyű volt neki mikor előbukkant a semmiből és csak úgy közölte vele az amnéziás barátnője, hogy őt kereste. És különben is, honnan veszed, hogy veled kapcsolatban nem emlékszik semmire? Ha meg se próbálod, nem is fogod megtudni. – Csattant fel. Igaza volt, de én akkor se voltam készen erre a találkozásra. Nagyot sóhajtottam.
- Nem tudom, én…
- Ugye szeretsz engem? – Kérdezte a pillái alól rám nézve, miközben a mutatóujjával elindult a mellkasomtól lefelé.

- Ilyet nem játszunk. – Kaptam el a csuklóját még mielőtt elérte volna a férfiasságomat. Persze ilyenkor olyan ártatlan arcot tudott vágni, hogy el is tudta hitetni, hogy ő aztán nem készült semmire.
- Nem szeretsz? – Kérdezte tettetett szomorúsággal.
- De szeretlek te őrült liba, pont ezért, ugyanis ha most egymásba merülünk, nem megyünk edzésre. De este nem fogadok el nemet. – Húztam közelebb magamhoz.
- Mikor mondtam én neked nemet? – Hadarta el a kérdést.
- Sosem mondtál. – Mondtam halkan…
Mikor odaértünk Cris kocsija már a helyén állt. Ennek abból a szempontból nem örültem, hogy lehet, a folyosón várja a csatárt, hisz elmondása szerint olyan, mint egy elveszett kislány. Nehéz ezt elhinni mindazok után, amit átélt.
- Mehetünk? – Tette a kezét a kezemre és most először az ő szemében is láttam félelmet, de nem mutatta volna ki nekem ezt az érzését nyíltan a világ összes kincséért sem. Fogalmam sincs, mi lenne velem nélküle. Az utóbbi pár hónapban ő volt erős helyettem. Elviselte minden hülyeségem, dühkitörésem. Szó nélkül hagyta, hogy elhanyagoljam, és úgy kezeljem, mint egy használati tárgyat, amit ha kell, leveszek a polcról, majd visszarakom, miután kiszórakoztam magam. Bár azt mondta, ő megértette és nem haragszik semmiért. Se egy hangos szóért, se egy érzelemmentes szexért, vagy a csendben töltött órákért, de én nem valószínű, hogy képes leszek ezt megbocsátani magamnak. Vajon mennyi magába fojtott érzelem van valahol mélyen elrejtve benne? És vajon mikor törik meg? Bárhogy is ez nem az a teher, amit élete végéig cipelni tud. Nekem kell erősnek lennem és hagynom őt, hogy érezhessen.
- Minden rendben lesz. – Mondtam ezt a lehető legmeggyőzőbben és egy pillanatnyi csodálkozás után egy hálás pillantást, és egy mosolyt kaptam. Kiszálltunk a kocsiból. Kivettem a csomagtartóból a sporttáskám és kézen fogva mentünk be az edzőközpontba. A folyosó üres volt és egyszerre fújtuk ki a levegőt, amin el is nevettük magunkat.
- Várj meg itt. – Adtam puszit a homlokára és bementem az öltözőbe. Egy hangos köszönéssel lerendeztem a fél éber bandát és Crishez léptem.
- Hanga?
- Hát, ha kint nincs, akkor a lelátón. – Mosolygott.
- Te minek örülsz ennyire?
- Tegnap éjjel megcsókoltam és viszonozta. – Mondta nagy boldogan. Soha az életbe nem gondoltam volna, hogy Cristiano Ronaldo valaha az életbe ennyire fog örülni egy csóknak. Persze ehhez sok köze van az én drága húgomnak is, hisz egyből az ujja köré csavarta a portugált. Pedig épp hogy csak meglátta. Igaz fehérneműbe. Van olyan, aki a mai napig nem érti a mi kapcsolatunkat. De nem érdekel, ki mit mond, hogy összesúgnak a hátam mögött, mert Hanga a testvérem és ezen nincs mi, és nincs ki, változtatni tudjon.
- Azt hittem már sose érsz vissza.
- Bocsi csak hallgattam az élménybeszámolót.
- Miről.
- Cris és Hanga csókjáról. – Vigyorogtam.
- Ezt nem mondod komolyan?
- De. – Bólogattam.
- Ááá hol ez a nő? Mennem kell kifaggatni. – Pörgött fel.
- Hé-hé. Nyugi. Ne felejtsd el, hogy nem emlékszik rád, az se biztos, hogy megnyílik neked.
- Jó tudom. Óvatos leszek. – Mondta egy ’ csak had menjek már ’ nézés kíséretében.
- Menj. – Mondtam és már el is indult. – Hé kislány valamit itt felejtettél. – Szóltam utána. Mire visszafutott és belém csimpaszkodva megcsókolt.
- Szeretlek.
- Tudom, én is téged.
Visszamentem és átöltöztem. Kisebb csoportokba mentünk ki a pályára az én tekintetem a lelátót pásztázta, ahol helyet foglalt számomra két fontos ember. Nem tudom mit vártam, de beszélgettek. Hangán látszott, hogy egy kicsit zavarban van, de bíztam Izába. Tudta, hogy nem mondana olyat neki, amivel ártana. Ő is tudta, hogy inkább a jelenbe kell tartani és nem a múltjáról faggatni. Az edzés jóformán még el se kezdett mikor meghallottam a hangját.
- Hé Ronaldo, - kiabált oda a labdával zsonglőrködő csapattársamnak, - elviszem a csajod. Edzés végén kint várunk. – A portugál csak intett egyet mire az én barátnőm kézen fogta a húgomat és már el is tűntek.
- Ennyi? – Kérdeztem.
- Azt akarom, hogy bízzon benne. És szerintem ennek ez a legjobb mondja. Tudja, hogy vigyázok rá, és ha elengedem a csajoddal – vigyorgott – akkor tudja, hogy nem kell tartatnia tőle. - Cris minden erejével azon volt, hogy segítsen neki visszatalálni az igazi életéhez, hogy a nő, akit szeret, meg találja önmagát. Még csak azt se mondhatom, hogy önző módon teszi ezt, mert akkor mind azok vagyunk, de tudjuk jól, hogy Hangának is ez lenne a legjobb. És Ő is ezt szeretné. Különben nem lenne itt.
- Az a kretén jelentkezett az óta?
- Nem, és remélem nem is fog.
- Álom, álom. – Sóhajtott.
- Szerinted még jelentkezik?
- Azt mondtad, nem tud jönni, mert selejtezők vannak igaz? – Bólintottam. – Utánanéztem, és holnap után játsszák a harmadik meccset. Szerintem eszébe fog jut, hogy van egy húga. Igazán kimoshatnák az agyából. Nem értem én ezt. – Csóválta meg a fejét. Ahogy én se értettem, de Miranda szerint ennek pszichés okai vannak. És ha igaz, akkor, muszáj távol tartani őt Hangától.
Alig fél órája ment az edzés mikor Cris kirohant és két perc múlva ugyanúgy futva jött vissza. Persze ez nála plusz köröket ért, de csak vigyorgott.
- Küldtem smst Izának, hogy vásároljanak Hangának.
- Úristen. – Nevettem. – Szegény lány. Van fogalmad róla milyen merényletet követtél el ellene?
- Látod, ha van egy kis szerencséje, akkor azt elfelejtette, hogy mennyire utál vásárolni. – Na igen, Hanga utált boltról boltra járni. Ezt nagyon ritkán tette. És ha magától ilyenre vetemedett, akkor annak nagyon nyomós okának kellett lennie, mint a Cris elcsábítása hadművelet. Az emlékekre el is mosolyodtam.
- Minek tudsz örülni nyújtás közben?
- Eszembe jutott, mikor a fejébe vette, hogy elcsábít. Pedig már nem is lett volna rá szükség, csak te voltál idióta.
- Ne is mond. Bár szó se róla, élveztem. – Gondolkodott el. – Jó, erre inkább nem akarok gondolni.
- Na mi van? – Vigyorogtam.
- Mi lenne. – Nézett rám. – Töröld le azt a vigyort a fejedről, mert én törlöm le. – Morogta.
- Oké, oké. – Emeltem fel a kezem, de nem telt el fél perc se mikor beszélni kezdett.
- Van fogalmad róla milyen rohadt nehéz türtőztetnem magam? Megőrülök érte. Nem kell senki más, csak ő. De Ő nagyon. Régen még anyám szomszédjának a lányát is megdöntöttem volna, de most nem kell más csak ő.
- És te ezt bánod?
- Dehogy bánom. Csak megőrülök pusztán a tudattól, hogy ott van tőlem pár lépésre, és mégse tehetek semmit addig, amíg ő nem akarja.
- Értem.
- Hanyagoljuk a témát. – Mondta és innentől kezdve csendben, végeztük a feladatokat. Az edzést késve fejeztük be. Ugyanis szolidalításból mindenki futott még pár kört Crissel, nehogy másak is eszébe jusson, csak úgy kiszaladni edzésről. Elég hamar teljesítettük a kiszabott köröket, tekintve, hogy a portugál az életéért futott. Jó fél órával később értünk ki a szokásos időpont helyett, de a lányok is még csak akkor értek ode. Én egyből a karjaimba zártam boldogan mosolygó barátnőmet. Látszott rajta, hogy sokat jelentett neki az együtt eltöltött idő és ránézve én is bizakodóbb lettem.
- Had mutassam be neked a barátom. Hanga ő itt Iker. Iker ő Hanga. – Rendezte le a bemutatást Iza.
- Örvendek. – Mondta, és nem tudtam nem észrevenni, hogy a tekintetét rajtam felejtette.
- Szintúgy. Nem fárasztott le nagyon? – Kérdeztem mire még a szemöldökét is összevonta jól látszott rajt, hogy gondolkodik. Mit nem adnék, azért ha igaza lenne, és tényleg emlékezne valami kis apróságra, bármire.
- Ki? Ja? Nem, dehogy. De a kocsi tele van. – Mutatott a BMW-re, ami igazából az övé volt. Nem is tudom miért ezzel jöttünk, bár ahogy elnéztem, nem nagyon van jelentősége.
- Nem gond. Úgyis mindig ki akartam próbálni Cris kocsiját. – Nyújtottam a kezem az említett felé. Tudtam, hogy soha nem adná oda, de ez most egy nem várt helyzet. Kíváncsi voltam mit lép.
- Na jó egyszer van gyerek nap. – Sóhajtott hosszas gondolkodás után és benyúlt a zsebébe. Elővette a kulcsot, de mielőtt odaadta volna figyelmeztetett. – Egy karcolást se, különben szétszedlek. – Mondta, de így is kellett némi erőkifejtés, hogy elengedje végre.
- Értettem. – Vigyorogtam Ez az autó csere jót tett, mert nem éreztem olyan feszültnek a helyzetet és örültem, hogy ő is mosolyog. - Akkor mi megyünk is. Hanga örülök, hogy találkoztunk. Jók legyetek. Sziasztok. – Köszöntünk el. Beszálltunk a kocsiba, láttam Izán ha másodperceken belül, nem kérdezem meg mi volt, akkor belehal.
- Ne mesélj. – Nevettem.
- Még mindig utál vásárolni, de amúgy tiszta Hanga, ha felenged. Időbe telik neki, de ha nem gondolkodik folyamatosan, valószínűleg a saját múltján, akkor olyan, mint amilyen lenni szeretne. Érdekes módon nem kellett túl sokat győzködnöm, hogy bennem megbízhat. Szerintem, érezte.
- És mi a helyzet Crissel?
- Ó hát mi lenne? Szereti. És úgy érzi Cris már nem, de megnyugtattam, hogy szerintem nem kell aggódnia. De nem erőltettem a dolgot, így miután elmentünk teljesen általános és hétköznapi dolgokról beszéltünk. Te figyelj szerinted, ha elvinném a kézilabda pályára, azzal segítenék neki?
- Szerintem ez nem olyan rossz ötlet.
- Máté miatt se?
- Nem tudom. – Gondolkodtam el. – Régen szerette, sőt ez volt a mindene miután kiderült, hogy tehetséges. Nem hiszem, hogy ezt az érzést az idióta bátyja ki tudta ölni belőle. Meg kell próbálni, veszíteni valója nem nagyon van. – Mondtam és egy jó darabig nem mondott semmit.
- Tudod, hogy büszke vagyok rád? – Kérdezte miközben bejártam a garázsba.
- Miért is?
- Mert meg merted tenni. – Mosolygott. – Azt hiszed nem értelek meg, pedig hidd el, jobban szeretném, ha visszakapnád a húgodat, mint bárki. – Kérdő tekintetemre folytatta. – Mert akkor nem csak a barátnőmet kapnám vissza, hanem azt a férfit is, akibe beleszerettem. – Mondta halkan. A kormányba kapaszkodtam, és őt néztem, de érdekesebbnek találta a kezét. Leállítottam a motort és kiszálltam. Tudtam, hogy nincs minden rendben, voltak dolgok amiket nem beszéltük meg. Átmentem az ő oldalára. Kinyitottam az ajtót és megfogtam a kezét. Hagyta magát. Úgy mozgott, ahogy én szerettem volna és ez nem ébresztett jó emlékeket.
- Nem akarom, hogy félre érts és nem is a múltat, akarom ezzel felhánytorgatni, - folytatta, mikor a kocsinak döntöttem és elé álltam, hallani akartam, tudni mit érez, - de hazudnék, ha azt mondanám minden tökéletes. Így is szeretlek, mert ez is te vagy és én kitartok melletted, de szükségem van arra az erős és magabiztos férfira, akit felfedeztem benned, aki mellett önmagam lehetek, aki mellett, - nyelt nagyot - nő lehetek. Most nem azt várom, hogy minden egy csapásra a régi legyen, mert nem lesz, de szeretném, ha tudnád mindegy mennyi időbe telik, én végig melletted leszek. – Harapta be az alsó ajkát és félre nézett. Nem akarta, hogy sírni lássam.
- Tudom, hidd el, tudom, de nézz rám. – Kértem mire megrázta a fejét. – Iza, nézz rám. – Nyúltam az álla alá, de elrántotta a fejét. Vettem egy jó nagy levegőt…

Iza szemszöge:

Nem akartam, hogy sírni lásson, de idő kellett, hogy megnyugodhassak. A torkomba lévő gombóc egyre nagyobb lett és legszívesebben elrohantam volna, és elbújtam volna, a világ elől, előle, hogy ne lássa, mennyire össze vagyok törve. A végsőkig kitartanék mellette, de kezdtem félni attól, hogy nem vagyok már ehhez elég erős. Ma láttam. Egy pillanatra teljesen önmaga volt, de ettől csak rosszabb lett. Tehetetlen voltam, ahogy ő és féltem, hogy elveszítem teljesen, ha Hanga nem fog emlékezni. Márpedig ezzel is számolnom kellett. De amitől jobban féltem azaz, hogy megint olyan lesz, mint mikor elment. Nem szeretném újra átélni azt, amit azután. Soha nem hánytorgatnám fel. Megbocsátottam mindent, hisz megértettem, de nem valószínű, hogy még egyszer végig tudnám csinálni. Érzem, hogy próbálja velem feledtetni mindazt, ami azután volt, és sikerül is, én mégis félek.
- Iza nézz rám. – Kért halkan és az állam alá nyúlt, de elrántottam a fejem. Azt hiszem ez volt az utolsó csepp. Megfogta az állam és nem foglalkozott, azzal fáj-e vagy nem, kényszeríttet, hogy ránézzek. Annyira meglepődtem, hogy még a lélegzetem is elakadt. Csak néztem a szomorú, dühös szemeket.
- Nem fogok könyörögni. Ha úgy nem megy majd így fog. Tudom, hogy hibát követtem el, és ne hidd, hogy nem látom mennyire, szenvedsz ettől, mégse mondanád. Pedig lehet, jobb lenne. Mond el. Add ki magadból. – Kérte dühösen, de én csak megráztam a fejem. Eszembe se volt erről beszélni. – Rendben van, ha te nem, akkor majd én. – Megint csak elkerekedett a szemem. Én ezt nem akarom hallani. Már készültem volna a kezem a fülemre tenni, hogy legalább tompítsak rajta, de megfogta, és mindkét karom leszorította. – Végig fogsz hallgatni. Tudom, hogy miket vágtam a fejedhez. Nem egyszer hibáztattalak téged a történtekért. Tudom, hogy nem foglalkoztam veled, hogy egyáltalán nem érdekelt mi van veled, hogy te mit érzel. Hagytalak szenvedni olyanért, amiről most már én is belátom, nem tehetsz, és hidd el, nagyon sajnálom. Hagytalak a saját lelkiismereteddel vívott csatában és közben elvártam, hogy velem legyél, hogy az én érzéseimmel foglalkozz ne a sajátjaiddal. – Nem akartam hallani, csak csóváltam a fejem. Azt akartam, hogy abbahagyja. Nem akartam szembesülni ezzel. El akartam felejteni.
- Hagyd abba. – Kértem sírva, de meg se hallotta.
- És ha ez nem lett volna elég, te voltál az, akin levezettem minden feszültséget és minden fájdalmat. – Szabadulni akartam. Elmenni, oda ahol nem ér utol ahol nem hallom ezt.
- Engedj el. – Kértem az előbbinél hangosabban, de semmi.
- Nem érdekelt akarod-e vagy mit érzel közben. Érzések nélkül használtalak, elfejtve, hogy hozzám tartozol, de főként azt, hogy te is érzel.
- Hagyd abbaaaa!!! – Kiabáltam és megremegett a lábaim. Nem bírtam tovább és lecsúsztam a kocsi mellé. – Hagyd abba. – Zokogtam, ezért most először. El akartam lökni mikor átölelt, de rájöttem, hogy csak akartam. A testem egyáltalán nem engedelmeskedett nekem. Minden erőm elszállt, hagytam, hogy magához öleljen és fejemet a mellkasához szorítva, adtam ki magamból mindazt, ami a hetek során felgyűlt bennem.
- Annyira sajnálok mindent, ezt, és amit tettem. Nem mentség, de nem voltam önmagam. Nem tudom nem megtörténté tenni. De mindent megteszek azért, hogy újra őszintén boldognak lássalak. Szeretlek Iza, soha senkit nem szerettem így, és nagyon utálom magam azért, mert ezt egy percre is elfelejtettem. Ígérem, bárhogy is alakul a jövő nem fogom elfelejteni, ki vagyok és te ki vagy. Elfogadom. És ha neked az kell, hogy újra, azaz erős férfi legyek, aki voltam akkor az leszek, csak bocsáss meg és bízz bennem. – Kért, de én nem voltam képes megszólalni. Tudtam a választ, de képtelen voltam kimondani. Fogalmam sincs, meddig ülhettünk a földön, de a könnyeim elapadtak. Szerintem örökre. Sokkal jobban éreztem magam és volt időm átgondolni mindent, amit mondott. Bármennyire is fájt végighallgatni és újra átélni, most már nem bántam, hogy kényszeríttet. Tisztában voltam vele, hogy sajnálja, de mivel nem beszéltünk róla, nem tudtam, hogy mit. Neki se lehetett ezt egyszerű elmondani és talán ebből látszik a legjobban, hogy újra önmaga, mert őszintén elmondott mindent. Ahogy ő se úgy én se voltam a régi csak próbáltam az lenni. De milyen kapcsolat az, ahol színészkedünk és megjátsszuk magunkat az érzelmeinket egymás előtt?! Ideje túllépnünk ezen és rendesen élni az életünket. Megbeszélni és lezárni a múltat, hogy egy boldogabb jelen részesei legyünk. Elhúzódtam tőle és letöröltem a könnyeimet.
- Iker. – Suttogtam a nevét. – Szeretném, ha tudnád, hogy már régen megbocsátottam, és ha neked az kell, akkor újra kimondom, hogy nem számít, már nem számít mi történt. Együtt vagyunk és veled képzelem el a jövőt, mert szeretlek. – Mondtam el és szerintem felkészült a legrosszabbra. Most mégis mosolyra húzta a száját.
- Köszönöm. Ugye tudod, hogy szeretlek? – Kérdezte a délelőtti szavaimat ismételve.
- Bizonyítsd be mennyire. – Hajoltam hozzá közelebb és kihívóan néztem rá. Mire a mosoly az ajkán még szélesebb lett. És ő is közeledett felém, míg ajkunk össze nem ért. Gyengéden kezdte falni azokat, miközben kezeit a csípőmre téve húzott magához közelebb. Csak a pillanat volt és minden más a semmibe veszett. Kezei a felsőm alatt indultak felfedezőútra és minden apró érintésre megrezdültem. Kezeimmel megkerestem a pólója alját és kibújtattam belőle. Végigsimítottam izmos testén. Már annyiszor végigpásztáztam minden négyzetcentiméterét, és mégsem tudok betelni vele, ahogy ő se az én érintésemmel, mert még mindig megremeg. Én nem különben. Közben rólam is lekerült a ruha és egy pillanatra még a lélegzetem is elállt mikor velem együtt mindenféle erőfeszítés nélkül állt fel és fektetett rá a luxusautó motorháztetejére.
- Cris meg fog ölni. – Vigyorogtam a csókunkba.
- Nem, ha nem mondod el neki. – Mondta vággyal teli hangon és nyakamba csókolt, hogy onnan induljon el ajkaival kényeztetni a testem. Én csak élveztem és hihetetlen volt számomra, hogy még mindig annyira bele tudtam feledkezni érzékiségébe, hogy nem veszem észre, mit mikor vesz le rólam. Így már csak egy hangos sóhaj hagyta el a szám mikor a legérzékenyebb pontomat érte el puha ajkaival és kezdett el kényeztetni. Egy idő után többre vágytam a hajába markolva, húztam fel magamhoz.
- Akarlak. – Suttogtam a fülébe. Az én kapusomnak több se kellett. Megszabadult a felesleg ruhadaraboktól és ajkamba harapva hatolt belém, aminek hatása egy halk sikoly volt.

Ez már nem az érzékiségről és kínzó lassúságról szólt. Őrületes szenvedélyes tempóba hajszolt minket a csúcsig, hogy utána pihegve simuljon hozzám. Az áprilisi hűvös idő ellenére egy cseppet se fáztam, libabőrös is csak a cirógatása nyomán lettem, amit hihetetlen mód élvezett én már kevésbé, de ezt ő is tudta.
- Be foglak árulni.
- Akkor te is buksz velem.
- Hidd el kicsim, megéri. És nem engem fog megölni, hanem téged én csak az ártatlan áldozat vagyok.
- Haha, hiányoznék neked. – Simogatott tovább.
- Csak egy kicsit. – Mutattam az ujjammal.
- Hmm úgy látom, nem győztelek meg eléggé. – Suttogta ajakaimnak.
- Talán megveheted a hallgatásom. – Adtam meg magam és újra elkezdtük azt, amit alig pár perce hagytunk abba…