41 - Szerelem net

Szjasztok!

Megint csak ne haragudjatok, de ez a nyár már csak ilyen! :)

Na szóval azt hiszem csak ennyit szerettem volna...

A rész nem olyan veszett izgalmas, de kicsit hosszabb mint az eddigiek.

Remélem tetszeni fog.

Jó olvasást! Szép napot mindenkinek!

Puszi:

Vii

A Valencia elleni meccsen mindössze egy pontot sikerült szerezni a csapatnak a döntetlen nyomán. Ez az eredmény főleg Iker bravúros védéseinek volt köszönhető. És az ellenfél is sokat köszönhet a saját kapusának.
- Szép volt Iker. – Mosolyogtam rá a Spanyol hálóőrre, mikor elmentem mellette. Utam a sajtótájékoztatóra vezetett volna, ha engednek.
- Szép volt Iker? – Kaptam a kérdést és a barna szemekbe nézve mosolyom csak még szélesebb lett. Édes mikor féltékeny.
- Talán nem?
- De. De velem mi lesz? Én is kivettem a részem a védekezésből..
- Tudom. – Vontam vállat és látványosan kezdtem el nézegetni a képeket.
- És nekem nem jár dicséret? – Kérdezte durcásan miközben kikapta a gépet a kezemből.
- Hééé! – Háborodtam fel és kaptam a gép után, de nem adta oda. – Ne szórakozz az nekem munkaeszköz.
- Valamit valamiért. – Incselkedett.
- Rendben, ha egy vállon veregetés kell… Neked valami egészen mást tartogattam, de akkor tessék. Szép volt szívem. – Ütögetem meg az arcát és kivéve a gépet a kezéből tovább indultam.
- Láttad ezt? – Hallottam még döbbent kérdését, amit a kapus felé intézett.
- Öhm. Igen. – Felelte Iker nevetését visszafojtva.
- Megőrjít. Esküszöm, nincs még egy ilyen nő a földön.
- Még szerencse. Vele se bírsz el.
- Te szólsz? – És a folytatást már nem hallottam, de úgy gondoltam nem is rám tartozik.
A hetekkel ezelőtti 10 pontos előny 4-re redukálódott, de még mindig a bajnokság élén állt a csapat és ez az, ami számított. Igaza volt az edzőnek, mikor azt nyilatkozta, hiba lenne azt gondolni, hogy ezzel a tíz pontos előnnyel már győztesnek éreznék magukat. Mennyire igaza lett.
A sajtótájékoztató végeztével ki-ki a maga kocsijába ülve indult haza. Sergio az Audival én pedig a Volkswagenemmel, amit vigyorogva előzött meg. A kocsim nem volt olyan gyors, mint az övé, de a sebességet szerettem és nagyon jól tudta, hogy mennyire utálom, ha nem tarthatom a saját tempómat, ezért belassított előttem és mikor meg akartam előzni a gázra lépett. Több száz méteren át játszott velem mikor végleg meguntam és hogy ne érezze olyan jól magát felkapcsoltam a reflektort. Az erős fényt a belső tükör visszaverte és pont, ahogy szerettem volna, belenézett, ami annyi időre zavarta meg, hogy én el tudtam menni mellette. Ezek után egy elég forgalmas útszakaszhoz értünk. Ha pedig lehetősége lett volna megelőzni behúzódtam középre. Egy idő után feladta a próbálkozást és ezzel egy időbe csörögni kezdett a telefonom. Felvettem és kihangosítottam.
- Hallgatlak szívem. – Kuncogtam.
- Tudod, hogy iszonyú idegesítő vagy? – Kérdezte tettetett felháborodással.
- Nem, ez nekem új. Csak nem sértem férfiúi büszkeséged? Vagy esetleg az Audidét? – Figyelmen kívül hagyva kérdésemet, Ő tett fel egyet.
- Nálad vagy nálam?
- Hmm… Te hol szeretnéd? – Kérdeztem sejtelmesen.
- Hazai terepnek most jobban örülnék.
- Rendben uram, akkor csak ön után. – Húzódtam le és engedtem el a hófehér Audit, miközben nevetve nyomtam ki a telefont.
Ásítást imitálva, az óráját nézve várt a kocsinak dőlve. Leparkoltam a már megszokott helyemre. Nem várta meg, míg kinyitom az ajtót, szélesre tárta előttem.
- Azt hittem már sosem érsz ide.
- Kell neked száguldozni.
- Ha lenne egy gyorsabb és jobb…
- De nem lesz. – Fojtottam belé a gondolatot.
- Egy élet kevés lenne, hogy rábeszéljelek, igaz?
- Ahogy mondod. Nem kell új kocsi. Pláne nem egy guruló koporsó. Köszönöm szépen, de szeretem az életemet és nem szeretnék meghalni.
- Ennek örülök.
- Bár elvileg már simán meghalhatnék. – Folytattam a fecsegést miközben a lépcsőn haladtunk felfelé.
- Miért is?
- Mert még tízen pár évesen azt mondtam, hogy addig nem szeretnék meghalni, míg nem leszek igazán szerelmes.
- Ez komoly?
- MI? Az, hogy addig nem akartam meghalni, vagy az, hogy igazán szerelmes vagyok?
- Most, hogy így kérdezed, is-is.
- Mindkettő komoly.
- Ijesztő ez a céltudatosság. – Mondta pár másodperc után, aztán újra elhallgatott. Ránéztem és jól látszott, hogy valamin nagyon gondolkodik. Nem kérdeztem rá, csak tovább haladva a hálóig meg se álltam. Levettem a pulcsim és kibontottam felgumizott hajam. Fotózás közbe nem ártott. Nem akartam, hogy egy jól sikerült képbe az én tincseim rondítanának bele. Sergio megállt a szoba közepén és maga elé meredve kezdte el kigombolni ingjét. Kezdett aggasztani némasága. Elé léptem és átvettem tőle a gombolgatást, de még ez se nagyon térítette vissza a valóságba, ami azért meglepett.
- Min gondolkozol ennyire?
- Hm…? – Nézett rám. – Ne haragudj. Elgondolkodtatott, amit mondtál. Én soha nem gondoltam arra, hogy mi az, amit mindenképpen szeretnék, mielőtt meghalok. Nem is gondoltam a halálra úgy, mint, ami hamar utolérhet, ezért úgy gondolom, hogy bőven van időm még elérni mindazt, amit szeretnék. Csak nem értem, hogy te miért. És miért pont a szerelem. Az előbb utóbb mindenkit utolér. Azt is, aki nem akarja. – Halkan sóhajtottam.
- Azt hiszem, nálam a hangsúly az utóbbin van. – Motyogtam mellkasába. – De nem bánom. – Néztem rá újra mosolyogva.
- Én is. – Puszilt meg majd elengedett. – Csak utánad. – Mutatott a fürdő felé nagyot sóhajtva. Szegényt már komolyan sajnáltam, de a múltkori eset után nem volt merszem bármit is kezdeményezni, még csak felhozni sem a dolgot. Ha csak eszembe jutott égett a fejem és szégyelltem magam. Még ha a világomat nem is tudtam az is én voltam. Egy félszeg mosollyal a fürdőbe siettem és levéve a ruháimat beálltam a zuhany alá. Eddig se volt a dologgal kapcsolatban túl nagy önbizalmam, de most még azt a keveset is elveszítettem. Az igazi érzésekről hadoválok, és egyszerűen képtelen vagyok tettekkel bizonyítani. Talán el se hiszi, hogy igazán szeretem. Megráztam a fejem és gondolatban már gratuláltam is magamnak az újabb negatív gondolatok gyártásáért. Próbáltam kiűzni ezeket több-kevesebb sikerrel. Talán mégis csak jobb lenne tapasztaltabbnak lennem… Kopogtatásnak szánt dörömbölés rángatott ki gondolataimból. Összerezzentem.
- Édesem. Nem hogy a helyi, de lassan az egész ország vízkészletét magadra engeded. Megjegyzem véges. – Mondta és hallatszott a hangján, hogy mosolyog. Igaz. Már csak a takarékosság miatt is leszokhatnék erről. Elzárva a csapot egy törölközőt tekertem magam köré. Bosszúsan sóhajtottam mikor végignéztem magamon. Az összes normális méretű törölközőt száműzte a fürdőből, és amik maradtak azok épp, hogy takartak. A kulcs elfordítása után szélesre tártam az ajtót.
- És még én vagyok szadista? Inkább te mazochista. – Mondtam és sietősen áttipegtem a gardróbjába. A pólói hosszabbak voltak, mint ami jelenleg takart ezért magamra kaptam egyet és a levett anyaggal már a hajamat töröltem. Meglepődtem, hogy nem jött utánam. Csak a fürdőajtó csukódását hallottam. Visszamentem a szobába és tanácstalanul huppantam le az ágyra, tovább gyártva a hülye elméleteimet. Észre se vettem, hogy kijött. Már csak azt, hogy elém guggol.
- Ugye nem butaságokon gondolkodsz? – Kérdezte csendesen az én szemöldököm pedig a magasba szaladt. Rémisztő, hogy már ennyire ismer. Válaszolnom se kellett. Tudta, hogy igen. – Mi bánt?
- Az, ahogy viselkedtem. - Megrándult a szája az elfojtott mosolytól.
- Ezt már megbeszéltük, és semmin nem változtat.
- Tudom, vagyis gondolom, de…
- Nincs de. – Rázta meg a fejét. – Most se érzek másként, mint pár nappal ezelőtt. Felejtsd el azt az estét.
- Talán inkább felejtsük.
- Aa. Az eleje nekem nagyon is tetszet. Azt hiszem érdemes rád várnom. – Vigyorgott kajánul.
- Miből gondolod? – Emeltem meg fejem egy mosollyal a számon. – Mi van, ha csak az alkoholtól tudok olyan lenni.
- Nem hiszem. Tudok egy s mást a nőkről édesem. De ha mégse lenne igazam, akkor kemény kártérítést követelek. – Ezen mindketten elnevettük magunkat. – Mikor utazol? – Váltott témát. Ő is érezte, hogy lassan ugyan, de eljön a napja, hogy újra különváljunk egy kis időre.
- Az Atletico elleni meccsen ott leszek, – Mondtam, kicsit félve reakciójától. Tudom, hogy nem hagyja annyiba, de nem szeretném, hogy a pályán csináljon valami baromságot. Düh csillant a szemébe és ökölbe szorította a kezét. Nem akartam, hogy eltiltás kapjon. Kezemet az övére csúsztattam mire összekulcsolta ujjainkat. – de a Sportingon nem tudok ott lenni. Aznap kupa meccs lesz és másnap is. – Szontyolodtam el, mert tudtam, hogy 16-án korán ő már Németországba utazik.
- Akkor már csak Münchenbe találkozunk? – Kérdezte én pedig bólintottam mire mindketten nagyot sóhajtottunk. Ezt követte egy mosoly majd a nevetés. Imádtam az összhangot, ami kettőnk közt volt.
- És, lesz még, ahol nélkülöznöm kell az én kis fotósomat?
- Hát a Mallorca elleni meccsre nem biztos, hogy visszaérek. Aznap lesz a bajnoki visszavágó.
- Pedig, ha tartjuk ezt az előnyt, az után a meccs után ünnepelünk.
- Tudom. Azért is fogok mindent elkövetni annak érdekébe, hogy visszaérjek. Ki nem hagynám. – Mondtam, de addig még van pár meccs. És matematikailag még el is veszthetnék az előnyüket, de csak matematikailag. Én bíztam a csapatba és abban a 32. bajnoki címbe. Kemény hét áll előttük és bár Sese nem mondja, látom rajta, hogy feszült. Nem csak fizikailag, de szellemileg is megterhelő napok és mérkőzések következnek és ezért nem is hiányzik a balhé. Reménykedtem, hogy nem esik majd neki a középpályásnak. A csapatnak szüksége van rá. Lustán hasalt végig az ágyon. Csak egy alsónadrág volt rajta. Derekára ültem mire felkapta a fejét és érdeklődve nézett rám én pedig mosolyogva kezdtem el masszírozni. Nono anyukája masszőr és sokszor láttam őt munka közben. Tanított is kicsit én pedig figyelmes diák voltam. Bár akkor még nem tudtam, hogy a tőle szerzett tudást Sergio hátán fogom kamatoztatni. Eszembe jutott, hogy a pipere polcán olajat is láttam. Morogva jelezte nem tetszését mikor abbahagytam és leszálltam róla. Befutottam és az ápolóval a kezembe tértem vissza. Elfoglaltam előző helyem és tovább folytattam, amit elkezdtem. Könnyebb volt olajjal és szerintem ő is jobban élvezte. Hosszú percekig masszíroztam, de gyakorlatlanságom lévén a kezem csak fél órát bírt. Néhányszor végig simítottam hátán levezetésképpen és leszálltam róla. Addig csukva tartott szemeit kinyitotta.
- Köszönöm. – Mosolygott.
- Jó volt? – Kérdeztem, mire az oldalára fordult, és míg egyik kezével a fejét támasztotta, addig a másikkal megfogta az én kezem.
- Arany kezeid vannak. – Hozott zavarba. – Kizárt, hogy tévednék veled kapcsolatban. – Vigyorodott el újra és még egyet fordulva a hátára feküdt én pedig automatikusan bújtam hozzá, hogy az ölelésébe aludjak el…
Sergioért Iker jött, hogy elvigye az utolsó edzésre a fővárosi rangadó előtt. Persze megint kicsit tovább tollászkodott. Amit most nem is bántam.
- Iker? - Álltam meg a konyhapultnak támaszkodó kapus előtt. – Tudom, hogy nem hagynád, de kérlek, ne engedd, hogy hülyeséget csináljon. - Mosolyogva fogadta aggódásom.
- Ne aggódj. Tudja mit szabad és mit nem. Nem fogja eltiltatni magát a BL elődöntő előtt.
- Ebben reménykedek.
- Minden rendben lesz. – Mondta ezt olyan meggyőzéssel, hogy kezdtem elhinni neki. Viszont tartottam az újratalálkozástól, aminek elkerülésének esélye szinte lehetetlen lesz. – Se én se a többiek nem hagyják elfajulni a dolgot. Rendben? – Bólintottam.
- Mehetünk! – Robogott le a lépcsőn Sergio.
- A búcsúzkodással töltenél annyi időt, mint készülődéssel. – Mondta Iker.
- Utálok búcsúzkodni. – Mondtuk egyszerre.
- Ööö… Oké. – Pislogott. – Akkor hagylak titeket nem búcsúzkodni. – Köszönt el és kiment.
- Na és mit fogsz csinálni?
- Szerintem meglátogatom Bertoékat.
- Rendben szívem, akkor majd holnap. Vigyázz magadra.
- Te is. – Értük el a kaput, ahol egy gyors, és mégis lágy puszit lehelt ajkaimra. Már egy ideje csak ilyen csókot váltottunk. Csalódott sóhaj hagyta el a szám, amit Ő már nem halhatott, mert Iker türelmetlenül nyomta a dudát.
- IKEEER! EZ NEM ÁLL JÓL! INKÁBB TÚRÁZTASD A MOTORT! ÚGY IS SZERETSZ EGY HELYBEN ÁLLNI. – Kiáltottam a kapusnak, aki csak nevetett a hátvéddel együtt és intve egyet elhajtottak. Megvártam, míg az autó befordul a sarkon és visszamentem a házba. Kicsit rendet tettem magunk után. Két napja nem voltam a saját lakásomba, de utam nem oda hanem Bertoékhoz vezetett. A portás ismerősként üdvözölt. A lift valahol fél úton járt ezért célba vettem a lépcsőt. Már csukott szemmel is eltaláltam volna barátaim ajtajáig. Becsengettem és szinte azonnal nyílt az ajtó. Liz pedig a nyakamba ugrott.
- Hola chica. Látod Berto? Mondtam, hogy ma meglátogat minket a mi Vítánk.
- Hola Te elveszett. – Jött köszönteni a kézilabdás és megszorongatott. Szükségem is volt most erre a fajta szeretetre. Hiányoztak a barátaim, és hiányzott Nono is.
- Na, mi van? El vagy anyátlanodva.
- Rendesen. – Sóhajtottam.
- Minden rendben? – Méregetett gyanakodva, olyan már megint mit művelt Ramos nézéssel.
- Persze. – Mosolyogtam rá, de nem lehettem valami meggyőző, mert nem változtatott arckifejezésén. – Nyugi, most kivételesen én voltam egy egyetemes idióta. – Húztam el a szám, mire magasba szaladt a szemöldökük. Egymásra néztek és vártak. Talán arra, hogy elnevessem magam.
- Gyere. – Karolt át és a nappali felé húzva a leültünk a hosszú kanapéra. – Mesélj. – Néztek rám várakozóan. Elmondtam mindent az ominózus estéről. Már amire emlékeztem.
- A végén még megváltozik a véleményem. – Mondta Berto arra utalva, hogy Sergio nem használta ki a helyzetet.
- De ha megbeszéltétek, akkor mi a baj? – Látott át a lényegen Liz.
- Szerinted? A maradék önbizalmam is elment. Az hagyján, hogy én nem merek lépni, de az óta még csak egy rendes csókunk se volt.
- Na, jó ez a téma túl csajos. –Állt fel Berto.
- Ne. Légy szíves ne menj el. – Meglepődött és visszaült. – Te pasi vagy. Magyarázd el nekem mi ez, mert én nem értem és kezdek nagyon kétségbeesni.
- Csak annyit mondok, hogy ha nem kellenél neki, már nem lenne veled. Ne vedd a szívedre, hogy most kicsit távolságtartó. Olyan vagy neki, mint a kedvenc étele, ami ott van előtte, de nem kóstolhat bele.
- Igaza van. – Helyeselt Liz. – Innen már csak rajtad múlik, hogy mikor adsz kést meg villát a kezébe. – Élt az ételes hasonlattal, ami mindhármunkat megnevetetett. – Átléptél egy határt kislány, és Sergio inkább nem közeledik. Ne hogy azt hidd bármi is kötelező.
- És ha csak a közelsége kell?
- Itt már csak rajtad múlik. Eljön majd az a pillanat, amiről tudni fogod, hogy az a megfelelő. De ne aggódj nem vagy lekésve semmiről.
- De nem ám. – Horkantott Berto. A testvéries szigor és féltés jól látszódott rajta és nagyon jól esett, hogy ennyire törődik velem.
- Köszönöm. – Mosolyogtam. Bár semmivel se voltam előrébb mégis nyugodtabb lettem.
Liza valami munkával kapcsolatos telefont intézett. Láttam Bertón, hogy valamit akar mondani, de a levegővételnél tovább nem jutott.
- Na jó. Most vagy kibököd, amit akarsz vagy befejezed ezt a sóhajtozást. – Fordultam felé.
- Kéne egy kis segítség.
- Hallgatlak.
- Jövő héten lesz az évfordulónk és fogalmam sincs, mivel lepjem meg. A vacsora és a virág adott, de szeretnék még valami különlegest. – Mondta.
- Mire gondoltál?
- Arra, hogy veszek neki egy kocsit.
- Kocsit? – Kérdeztem vissza.
- Igen. – Vigyorgott és nagyon büszke volt magára.
- Egy kocsit? – Tettem fel újra a kérdést.
- Aha. – Bólogatott, de már közel se tűnt olyan magabiztosnak. Nem értettem, hogy miért akar minden pasi, aki megteheti, autót venni a párjának.
- Berto, Iza a barátnőd, a párod, akivel együtt élsz. Egy szép lakásban, amit közösen vettetek. Évek óta együtt vagytok. Szerinted egy piros mini morrisra vágyik?
- Nem pont arra gondoltam.
- Nem Berto. Autó felejtős.
- Rendben nagyokos hallgatlak, Te mit tanácsolsz.
- Most úgy teszek mintha ezt nem hallottam volna, de, csak mert szeretem Lizt és nem akarok neki rosszat… - Fojtottam el egy mosolyt. – Szereted Őt?
- Ez nem kérdés. Nagyon.
- Vele képzeled el a jövőt?
- Nem tudnám nélküle elképzelni.
- Akkor kérd meg a kezét Berto. Vedd el feleségül és hidd el nem lesz nála boldogabb nő a világon.
- De…
- Mit de? Igaz, hogy én csak egy naiv és tapasztalatlan lány vagyok, de azt tudom, hogy attól, hogy eljegyzed nem fog megváltozni az életed. Csak szorosabbra húz egy amúgy is erős köteléket. – Mondtam halkan.
- Szerinted hozzám jönne? – Kérdezte egy olyan kisfiús ábrázattal, hogy abban a pillanatban nem tűnt 36 évesnek.
- Köztünk maradjon, de szerintem másra se vágyik.
- Te tudsz valamit. – Jelentette ki.
- Semmit csak látom, hogy szeret. Ennyi. Úgy hogy szedd szépen össze magad és keresd meg neki a tökéletes gyűrűt. Nem a legnagyobbat és nem a legdrágábbat. Hanem azt, amire ha először ránézel, ő jut róla eszedbe. – Elmosolyodott.
- Köszönöm.
- Nagyon szívesen.
- Na, már itt is vagyok. Miről ment a csevej? – Ült le a Francia lány párja mellé, aki egyből átölelte és lágyan megcsókolta. – Diszkréten elnéztem a másik irányba. – Hu, valamiről lemaradtam? – Kérdezte. – Ti készültök valamire. – Mutogatott ránk.
- Az az igazság Liz, hogy a Sergioval való kapcsolatom étellel való összehasonlítására megéheztünk. Elmentünk egy közeli étterembe. Az egész város lázba égett a másnapi meccstől. A csapból is az folyt és boldog boldogtalan az esélyeket latolgatta. Valahogy nem hozott lázba a helyi rangadó. És soha nem gondoltam, hogy ez valaha is bekövetkezik. Bár ezt betudtam a szórakozóhelyen történteknek és a lehetséges következményeknek. Hiába nyugtatott meg Iker mindössze eddig tartott. Sergio elég hirtelen haragú és van, hogy elveszti az eszét. Nem gondolkodik, és abból még nagy baj lehet. A salátatálat is csak piszkáltam a villámmal.
- Vitali. Elmondod nekünk, hogy mi a baj? – Kérdezte Liz. Felnéztem és mindketten engem bámultak. Amit elmeséltem nekik az nem terjedt ki a szórakozóhelyen történtekre. Így nem tudnak a középpályásról. Letettem az evőeszközt és hátradőltem a széken. Elmeséltem Merida mit is akart, és hogy Ronaldo volt, aki segített.
- Most nem mondod, hogy az a mocsok ilyet mondott? – Háborodott fel Berto. Csak bólintottam.
- Tartok tőle, hogy Sergio nem fogja tudni türtőztetni magát. És van egy olyan érzésem, hogy direkt provokálni fogja. Ha nem a pályán, akkor azon kívül. És esélytelen, hogy elkerüljem a vele való találkozást. Sergio kell a csapatnak. – Mondtam. Berto végig ugyanazzal az arckifejezéssel nézett rám.
- Elmegyek veled holnap a meccsre, és ha egyet is szól, amivel bánt én fogom beverni a képét. A pályán meg vigyázzanak a hátvédedre a csapattársai. – Az hogy a legjobb és igazából egyetlen echte spanyol barátom mellettem, vagyis mellettünk áll nagyon sokat számított. Pláne, hogy egyáltalán nem bírja és a kapcsolatunkat az elejétől kezdve nem nézi jó szemmel. És az, hogy most majdnem bátyám talán kezd megbékélni a szerelmemmel az nekem hatalmas öröm…
A város totál bedugult. Persze ezt gondolhattam volna. Késve is indultunk el, de szerencsére kezdés előtt sikerült odaérnünk. A sajtós már kint várt minket, hogy Berto is gond nélkül bejöhessen. Szerencsére a két folyosó el volt választva így nem kellett idő előtt találkoznom Meridával. Nem féltem tőle, csak nem akartam balhét. Berto olyan volt, mint egy testőr. Aki csak felém pillantott, arra csúnyán nézett vissza.
- Lazíts már egy kicsit. – Mosolyodtam el és végre megmutatták magukat a Real játékosai is. Sergio 1000 wattos mosolya már messziről látszott. Imádtam, hogy mindig ilyen jókedvű. Mikor észrevett minket kicsit komolyabb lett. Nos igen, a kézilabdással való első találkozása nem a pacsizásról szólt. Odajött hozzánk. Nekem adott egy csókot Bertoval pedig váltott egy határozott kézfogást.
- Mi újság? – Kérdezte.
- Minden a legnagyobb rendben. Berto a személyi testőröm lett. – Mondtam mire az említett megforgatta a szemeit.
- Azért jöttem, hogy annak az idiótának esélye se legyen szólni hozzá. Ahogy elnéztem nem lesz benn a kezdőbe. Te pedig így koncentrálhatsz arra, amire kell. – Magyarázta el ittlétének okát a kézilabdás.
- Rendes tőled, de nem lett volna szükséges.
- Tudod túl fontos Ő nekem és nem akarom, hogy bárki is bántsa. – Ebből a mondatból pedig leszűrtem, hogy a tüske még mindig mélyen benne van. Ő nem felejt olyan hamar, mint én. Vagy inkább nem képes csak úgy elzárni a rossz dolgokat.
- Én sem akarom, hogy bárki bántson. – Mondta nekem, de szavait neki intézte. A fiúk állóháborúba kezdtek. Ez túl szép volt, hogy igaz legyen. Berto sose fogja igazán kedvelni Sergiot, Sergiot pedig ez nem érdekli.
- Na jó azt hiszem ideje kimennünk. – Löktem meg kicsit Bertot, aki lassan elindult. Én pedig Sese felé fordultam.
- Vigyázol magadra?
- Igen. Minden rendben lesz. Csak te ne állíttasd ki magad. Rendben?
- Nem állt szándékomba. – Vigyorgott.
- Na megyek. Ügyes legyél. – Csókoltam meg és kifelé indultam. Útközben egyszer néztem csak fel és elkaptam Cris pillantását. Rámosolyogtam és odaléptem hozzá.
- Szia.
- Nem gondoltam volna, hogy idejössz.
- Miért is?
- A barátod nem féltékeny?
- Nem hiszem, hogy van neki mire. Kevesebb hisztit és mesterhármast várok. – Mondtam miközben ujjaimmal mutattam a hármas számot.
- Rendben, de csak neked. – Vigyorgott én meg megráztam a fejem és kimentem a pályára. Vettem még egy nagy levegőt és kiléptem. Végigfutott a hátamon a hideg. Ahogy meghallottam azt a zsivajt, ami a nézőtérről szüntelenül hallatszott. Nem volt két egyforma meccs. Mindegyik más és más. A Vicente Calderónba telt ház volt. És öröm volt végignézni a színes embertömegen. Még akkor is, ha a többség vörös fehérben várta csapata érkezését. Szurkolók közt nincs sok különbség. Mind ugyanazt akarjuk, hogy nyerjen a csapatunk. Az hogy ki kinek szurkol, saját maga dönti el. Erre a meccsre minden fejes és vezető pozícióban lévő személy kilátogatott. A kispadhoz mentem. Bertot a biztonságiak felengedték a helyére én pedig odaköszöntem a stábnak, majd elfoglaltam a helyem. Próbáltam a kispadoktól távolabb menni és sikerült úgy helyezkednem, hogy gond nélkül végezhessem a munkám. Nagy meglepetésemre, de még nagyobb örömre Cris három gólt is szerzett a csapatnak. Ráadásként a frissen becserélt Callejon is a hálóba talált. Megfeledkezve minden problémámról jókedvűen vonultam vissza a folyosóra, az ünneplő focisták után, hogy részt vegyek a sajtótájékoztatón.

A gépemet bújtam és épp Cris egyszemélyes comb sztriptízén kuncogtam mikor nekimentem valakinek. Bocsánatot akartam kérni, de mikor felnéztem elvetettem ezt, ugyanis Merida állt előttem karba font kézzel.
- Nocsak-nocsak. Nem hittem, hogy ilyen hamar újra látjuk egymást. Ráadásul pont itt. – Nézett körbe, majd tekintete megállapodott a kezembe lévő gépen és a nyakamba lévő kártyán. Egy grimasz szerű mosoly ült ki az arcára. – Azt tudtam, hogy egy kis ribanc vagy, de hogy idáig sikerült dugatnod magad. – Fogta meg a nyakba akasztómat, de elütöttem a kezét.
- Mi a franc bajod van velem? Nem ártottam neked az égvilágon semmit. Nem is ismersz. Hagyj engem békén. – Erre nevetni kezdett.
- Megtenném, de kellesz nekem. – Lépett közelebb én pedig azzal a lendülettel hátráltam.
- Merida, neked tényleg ennyire nehéz a felfogásod? Hagyd őt békén. – Lépett mellém Berto kicsit maga mögé tolva. – Fogadd el, hogy visszautasítottak. És addig örülj, míg én állok itt veled szembe nem pedig Ramos. Egy hangyányit tovább tudom türtőztetni magam, de azért amit hallottam szívesen beverném a képed. És ha csak még egyszer sértegeted, vagy ha csak a közelébe mész, esküszöm megteszem. – A kézilabdás passzív agresszív volt, de minden szavából sütött, hogy legszívesebben megleckéztetné a vele szembe állót, de nem akart balhét. Viszont tény, hogy jobban türtőztette magát, mint Sergio tudta volna. Láttam a focistán, hogy kezdi elhinni, nem légből kapott baromság, hogy a hátvédhez tartozom és nem csak egy éjszakára. Viszont ettől cseppet sem mutatott barátságosabban. Bár ez egyáltalán nem zavart, hisz nem volt szükségem a szimpátiájára. Mindössze annyit akartam, hogy hagyjon békén és Berto elég meggyőzően hatott a maga 190 centijével és 100 kilójával. A 180 centi magas középpályás most valahogy nálam is kisebbnek tűnt, pedig aztán... – Megértettél? Felejtsd el, hogy Ő létezik. Rendben? – Kérdezte mire bólintott. – Akkor most tünés. – Mondta mire elment. Együtt néztük távolodó alakját. Ha lett volna egy Bertohoz hasonló bátyám még ennyi kapcsolatom se lett volna, mint amennyit most magaménak tudhatok. Egy biztos. Könyörtelen lett volna mindenkivel szembe.
- Te meg miért nem bírtál megvárni? – Fordult velem szembe.
- Bocsi. Elkalandoztam.
- Ronaldo lábán? – Kérdezte felvont szemöldökkel. A kis kijelzőre néztem, amin még mindig ez a kép volt látható. Elvörösödtem.
- Nem. Vagyis igen. De nem úgy. Nem azért… - Hebegtem, amin ő jót mosolygott.
- Aha, persze.
- Nem tetszik, hanem szerintem vicces, de higgy te is, amit akarsz. Nem érdekel. – Nyújtottam rá a nyelvem és sietve folytattam utam a sajtótájékoztatóra…