40 - Szerelem net

Szijasztok!

Nos a munkám egyre több lezs, szabad időm pedig egyre kevesebb.

DE mindenképpen azon leszek, hogy heti egy rész tudjam nektek hozni.

Sajnos ilyen ez a pop szakma. :D

Remélem nem nehezteltek rám. A nyár végeztével ha igaz, minden visszatér a régi kerékvágásba. :) Legalább is valami nagyon hasonlóba.

De addig élvezzétek a nyarat! :)

Remélem tetszeni fog.EZ A 40. FEJEZET!!!

A kommenteket, pipákat és mindent nagyon köszönök!

Jó olvasást.

Puszi nektek! :)

Sergio szemszöge:

Egyszerűen megőrjített. Annyira más volt így. Nem az ártatlan, 18 éves fotóslány állt előttem, hanem egy észveszejtően szexi nő. Akartam őt minden porcikámmal. Vágytam rá. Az első pillanattól kezdve. Az a fekete mini… Akkor még azt hittem, hogy ő se más. És mikor elvittem magamhoz vártam, hogy szó nélkül meneteljen az ágyamba, de ez nem történt meg, és az óta se. Sokkal több ő egy kalandnál vagy egy éjszakánál. Nem csak Ő kell, hogy én lehessek neki az első, hanem talán az is, hogy az utolsó…
Az ajtónak támaszkodva figyeltem, ahogy lerúgja a magas sarkút és megfordul. Többször is végigmértem tetőtől talpig, szemeim itták a látványt, de zavara helyett, most csak egy mindentudó mosoly volt az arcán. A szemei a szokásosnál is jobban csillogtak és látszott rajta, hogy megártott neki az a kevés alkohol is. Talán jobban is, mint amire én számítottam. Nem voltam benn biztos, egyes pillanatokban, tisztában van azzal, hogy mit is csinál. Tudnom kellett volna parancsolni magamnak, de nem tudtam megállni, hogy ne érjek hozzá, ezért pár lépéssel megszűntettem a kettőnk közti távolságot.
- Utálhatsz, de ezt meg fogom köszönni Mirinek. – Egyszerűen nem tudtam betelni vele. – Annyira szép vagy. Megőrülök érted. – Suttogtam ajkainak, és csókoltam meg újra. De valami egészen új valami egészen más volt, ahogy faltuk egymás ajkait. Meglepettségemet tagadni se tudtam volna. Heves volt és szenvedélyes, az agyam józanabbik része egy pillanat alatt veszett a semmibe. Kezem felfedező útra indult a testén és kerestem a szabad felületeket. Érezni akartam puha bőrét. Kezem a combjára tévedt és az óvatosságomat ajtón kívül hagytam. Akartam Őt. A kanapéig hátráltam vele, ahova leültem és az ölembe húztam. Tovább csókoltam. Képtelen voltam elszakadni tőle egészen addig, míg le nem vette rólam a pólómat, amivel megint meglepett. Megálltam egy pillanatra és megvártam, míg rám néz. Nem volt kérdés, hogy ugyanazt akarja, amit én. Úgy vágyott rám, ahogy én őrá. Hideg kezei hűsítették bőrömet. Ahogy hozzámért megremegtem és minden érintéssel egyre jobban és jobban kívántam őt. Lassan vetkőztettem. Vállára apró puszikat hintve kezdtem el lehúzni ruhája pántját. Nem akartam ráijeszteni és egy hirtelen mozdulattal elrontani ezt a pillanatot. Válla után a nyakát kezdtem kényeztetni, mire halkan felnyögött. Ezzel egy időben pedig elkezdtem gondolkodni. Úristen, mit csinálok én? Nem tehetem ezt. Egy határozott mozdulattal löktem le magamról és álltam fel. Mi jutott eszembe? Eszembe? Hisz nem is gondolkodtam. Idegesen túrtam a hajamba.
- Mi a baj? – Kérdezte csendesen, de én csak megráztam a fejem. Baj? Hibát készültünk elkövetni, de ezt így nem mondhattam ki. Tudom, hogy megbánná, és hiába kívántam veszettül, tudtam, hogy én is. Ennek nem így, nem ilyen állapotban kell megtörténni. Nem ma és nem most. Hallottam, hogy feláll és őszintén szólva, egy kis megértésre vágytam, ahogy én megértettem őt, de e helyett, a háló felé indult.
- Kicsim várj. – Nyúltam a keze után.
- Nem kellek már neked? – Kérdezte és nyugtáztam magamban, hogy jól döntöttem. Nem volt egészen önmaga. Ha az lett volna ez az egész talán nem így történik.
- Hogy kérdezhetsz ilyet?
- Akkor miért nem? – Kérdezte és úgy viselkedett, mint egy hisztis tini. De ő nem ilyen.
- Miattad. – Mondtam. Próbáltam nyugodt maradni és nem elfelejteni, hogy kicsit be van rúgva és fogalma sincs arról, hogy mit beszél.
- Ez így elég hülyén hangzik. – Fintorodott el.
- Ne hogy azt hidd, hogy nem kívánlak, hogy nem akarlak. Soha senki nem kellett úgy, mint Te. – Lettem kicsit ideges.
- Akkor miért nem? Most itt vagyok és kész vagyok rá.
- Mert ittál. És most nagyon sok dologról fogalmad sincs. Te se szeretnéd, ha reggel úgy kelnél fel, hogy életed első szeretkezésének a felére igazából nem is emlékszel?! – Vágtam a fejéhez.
- Nem érdekel. – Mondta gondolkodás nélkül.
- De engem igen. És pont ezért most elmegyek. Utálj érte egész nyugodtan, de csak hogy tudd, nagyon nehéz neked nemet mondani még így is, és tudom, hogy nem nyugodnál le. – Felöltöztem homlokon pusziltam.
- Most komolyan elmész? – Kérdezte, de nem tudtam volna megmondani, hogy mire is gondol.
- Csak miattad. – Sóhajtottam. Szívesen vele maradtam volna, ha tudom, hogy megnyugszik.
- Süket duma. – Mondta idegesen. – De tudod mit? Menj csak, ha neked nem, majd kellek másnak. – Mérhetetlen düh és féltékenység futott végig a testemen. Elé léptem. Akartam, hogy mondjon valamit, hogy térjen észhez, de állta a tekintetem. A kezem ökölbe szorult és egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy megteszem, amit akar, de a vészharangok hangosan kondultak a fejembe. Nem hagyhattam, hogy a harag irányítson, mert olyat tennék, ami egyikünknek se lenne jó. Pláne nem neki és nem akartam bántani őt. Vettem egy jó nagy levegőt.
- Ahogy gondolod. – Hangom érzelemmentes volt és nem törődve azzal mi lesz ez után kisétáltam az ajtón, hogy a szemközti falban vezessem le a feszültséget. Nem hittem, hogy amit mondott igaz lenne. Hogy képes lenne mással lefeküdni, csak azért mert egyszer nemet mondtam neki, de sértettségem annyira elhatalmasodott rajtam, hogy leintve egy taxit visszamentem a szórakozó helyre ahonnan eljöttünk. Iker és Gonzalo már elmentek. Pedig rájuk lett volna most szükségem, helyette csak Crist és Benzemat találtam.
- Na mi van Ramosito? Ilyen hamar lezavartátok? – Húzkodta a szemöldökét a francia.
- Mi van? – Néztem rájuk.
- Hát elég részeg volt a kiscsaj, hogy megálljon neked.
- Az, hogy részegen fogalma sincs arról, hogy mit csinál, nem fogom lefektetni, mert ő azt akarja. – Morogtam.
- Te hülye vagy. – Intézte el ennyivel a portugál.
- Csak tudnám mi ártott meg neki ennyire? – Tettem fel a kérdést, de választ már nem vártam ugyanis megjelent Lara.
- Na ő biztos szívesen menne veled szobára. – Vihogott Benzema.
- Nem fognád be? Törődj a magad dolgával.
- Látom lekoptattad a kislányt. Fellőtték neki a pizsamát? Mi buli után mindig szeretkeztünk. Emlékszel? – Suttogta nyájasan, amitől kirázott a hideg.
- Addig húzz el innen Lara, amíg szépen mondom. Nem vagyok rád kíváncsi. Menj, keress másik pali madarat. Engem nem etetsz meg még egyszer. – Morogtam.
- Tényleg nem értem mit eszel rajta. Azt hiszed, ő téged szeret? Tudsz róla egyáltalán valamit? Honnan veszed, hogy nem a pénzedre hajt? A szegény negyedbe szedted össze. Nyisd már ki a szemed.
- Te nem tudsz róla semmit. Úgyhogy minden, amit mondasz teljesen alaptalan. – Bár egy dolog igaz volt. Nem sokat tudok róla.
- Be fogom neked bizonyítani Ramos, hogy ő nem az, akinek te látod. Majd csak figyelj. – Mondta és idegesen eltrappolt. Fáradtan dőltem hátra.
- Ma minden csaj hisztis? – Fújtam ki a levegőt.
- Tényleg nem értelek. – Csóválta meg a fejét Ronaldo. – Itt ez a tuti nő és neked a kis fotós kell.
- Ha hiszed, ha nem szeretem és nekem ő a tökéletes, nem pedig Lara. – Mondtam és felállva otthagytam őket. A pulthoz mentem, amit nagy maglepetésemre Mirian támasztott.
- Hola nővérkém. – Köszöntem rá.
- Ó, Sese. – Vigyorgott. – Vitali? – Nézett körbe.
- Otthon.
- Miért? Összevesztetek?
- Valami olyasmi. Kicsit sokat ivott, és fogalma sincs arról, mit beszél vagy, hogy mit tesz.
- Berúgott? Vitali? Egy csepp alkoholt nem ivott. – Nevetett.
- Míg ide nem értem. De amit én vittem neki az se kellett volna, hogy így kikészítse.
- Nem maradtál le valamiről? – Kérdezte összevont szemöldökkel.
- Hogy érted?
- Végig vele voltál?
- Hát néhányszor elmentem piáért, de valaki mindig volt vele.
- Értem. De most akkor min is kaptatok össze ennyire, hogy nem is maradtál ott?
- Röviden annyi, hogy majdnem baromságot csináltunk, de szerencsére még előtte észhez tértem. A baj csak az, hogy Víta ezt úgy vette le, hogy nem kívánom. És ha nekem nem kell, akkor majd kell másnak és jobbnak láttam eljönni.
- Na nem. Ilyet biztos nem mondana.
- Mondom, hogy be volt rúgva.
- És nem te itattad le.
- Mirian!
- Jól van már. Csak gondolkodok. Valami itt nem oké.
- Ugyan már Miri. Nem bírja a piát, ennyi. – Kortyoltam bele a kikért italomba.
- Most meg mit csinálsz? - Vette ki a kezemből és tette le a pultra.
- Innék, ha hagynád.
- Nem itt a helyed, hanem nála.
- Szerintem én vagyok az utolsó, akit most látni akar.
- Szerintem meg hülye vagy, de ha te nem majd megyek én. – Mondta és elment. Biztos voltam benne, hogy a nővérem felelősnek érezte magát, hisz ha nem erőlteti ezt az egészet, akkor most nem itt lennék. Kértem még egy pohár italt és intettem neki. Azon gondolkodtam, amit mondott, hogy valami elkerülte a figyelmem, de mi és mikor? És ha igaz, miért nem tudok róla? Minél többet gondolkodtam annál jobban foglalkoztatott a dolog. A negyedik pohár után úgy éreztem ideje elindulni mielőtt még nagyobb baromságot készülök elkövetni. Kiérve a szórakozóhelyről újra taxiba ültem és bemondtam a címem. Már láttam azt a rengeteg szalagcímet, amit majd holnap leközöl az újság. Kezdve azzal, hogy mit kerestünk mi az Atletikósok törzshelyén, bezárva azzal, hogy egyedül iszogattam a pultnál. De ez mind valójában nem is érdekelt. Vitali érdekelt és az, amit mondott. Mondják, hogy részeg ember igazat mond. És nem is kérdőjelezném meg, hogy kellene, valaki másnak is. Hisz tudom, amit tudok és láttam, amit láttam. A kérdés csak az, hogy gondolt-e valakire vagy nagy általánosságba beszélt. Még gondolatba is féltékeny voltam mindenkire. Féltem attól, hogy a hülyeségeim miatt egyszer majd elveszítem. Mert akadt szép számmal olyan eset, amiért más nő már rég máshol lenne, de minimum egy gyémántberakásos karkötő kellett volna a kiengesztelésre. Nem úgy, mint neki. Ő csak szavakat vár, sőt azt se. Csak az kell neki, hogy éreztessem vele, őszintén sajnálom és szeretem. Nem hittem, hogy van még ilyen lány ezen világon, ami ennyire anyagias és számító. Azt pedig főleg nem, hogy egyszer magam mellett tudhatom...
Kifizettem a taxit és kiszálltam. Az ajtómba ott ücsörgött Mirian.
- Na végre. Azt hittem már sose érsz ide. Hol a telefonod? – Von kérdőre.
- Itt. – Vettem ki a zsebemből. – De neked nem Vitalival kellene lenned?
- Nem, ott neked kéne lenned és azért is jöttem, hogy elküldjelek hozzá. – Mondta miközben én kioldottam a billentyűzárat és mikor megláttam a rengeteg nem fogadott hívást tőle, csak lestem. Aztán ugyanolyan elcsodálkozó fejjel néztem a nővéremre. – Ne nézz így rám. Minden áron bocsánatot akart kérni és miután nem válaszoltál egyetlen hívására sem gondolhatod, hogy érzi magát.
- És szerinted én, hogy éreztem magam? - Utáltam, ha folyamatosan neki van igaza.
- Jaj Sergio az ég szerelmére. Csak most az egyszer ne a saját sebeidet nyalogasd, ha megkérhetlek. Szegény hüppögésig sírta magát és szinte biztos benne, hogy ezek után már nem fog kelleni neked, sőt látni se akarod majd. Mondjuk ebbe nagy szerepet játszott a még elfogyasztott alkohol.
- MI? Ivott?
- Hát azt én inkább vedelésnek hívnám. Az üvegmennyiségből ítélve.
- És mit?
- Valami vörösbort. Azt hiszem. De most már mindegy. Sanszos, hogy nem fog emlékezni semmire. Nem nagyon volt képbe. Szegényt így is nagyon kinevettem. Olyan kis aranyos volt, ahogy hajtogatta, hogy „nem tudok”. De nagy nehezen letusolt aztán bebújt az ágyba és elaludt. Eltüntettem a romokat és hívtalak téged, de ugye neked minek a telefon. – Nézett rám csúnyán. Eltudtam képzeli őt ilyen állapotba. Mint egy elázott angyal, akiből kicsit előjön ilyenkor a hisztis nő. Ha tudnék bírni a véremmel, akkor most biztos nem ez lenne, de amikor megfordult a fejembe, hogy ha annyira akarja, akkor legyen, akkor saját magamtól megijedtem.
- Na Sergio csipkedd magad. Nem érek rá.
- Mi dolgod neked az éjszaka közepén?
- Semmi közöd hozzá. Mész vagy mi lesz? – Kérdezte miközben a telefonját szorongatta.
- Megyek. - Mondtam, és hívtam egy taxit, amivel Vitali lakásához vitettem magam a már összekészített edzőcuccommal együtt. A tőle kapott kulccsal bementem és lepakolva azt, a háló felé mentem, ahol az éjjeli lámpa világította meg a szobát. Összegömbölyödve feküdt és egy kispárnát szorongatott. Aludt ugyan, de sokkal szaporábban vette a levegőt, mint szokta, ami kicsit nyugtalanító volt. Az ágy mellé sétáltam és leguggolva, hogy fejem az övével egy szintbe legyen cirógatni kezdtem az arcát. Nem hittem, hogy az én érintésemtől, de nyöszörögni kezdett. Jobbnak láttam felébreszteni őt. Kis rázogatás és szólongatás után kinyitotta a számét és rám nézett. Homályos tekintete fájdalommal párosult.
- Fáj valamid? – Kérdeztem csendesen, de nem szólt semmit. – Szeretnél valamit? Kérsz vizet? – Próbálkoztam és az utolsó kérdésemre egy bólintással reagált. Ki volt száradva a szája. Hoztam neki egy nagy pohár vizet. Megvártam, míg felül és a kezébe adtam. Mohon kezdte inni, de felénél a poharat visszaadta és kiugorva az ágyból a fürdőbe rohant. Én pedig utána. Azt hittem legalább Mirinek volt annyi esze, hogy meghányatja. A haja fel volt gumizva, azt a néhány tincset fogtam fel, ami a frufrujához tartozott és tenyeremet a homlokához szorítsam.
- Soha többet nem iszok alkoholt. Soha-soha többet. – Mondta halkan két roham között. Elmosolyodtam. Hányszor mondtam én ezt már.
- Most inkább ne beszélj. – Csitítottam, de esélytelen volt.
- Annyira sajnálom. Én ezt nem akartam. – Csóválta meg a fejét. Nem tudtam mire gondol. Arra hogy most itt görnyedünk mindketten a WC felett, vagy arra, amit mondott, de igazából nem számított, mert nem haragudtam rá. Nem tudtam.
- Semmi baj. – Pusziltam meg a vállát. – Jobb már?
- Ez sose lesz jobb. – Motyogta. – Rosszul vagyok.
- Ne aggódj el fog múlni, csak pihenned kell. Hogy érzed? Itt hagyhatjuk a WC-t?
- Aha. – Bólogatott és felállt. Aztán gondolkozni kezdett és még maradtunk.
- Mennyit ittál? – Vontam össze a szemöldököm.
- Fogalmam sincs. – Mondta már a csap fölött ahol az arcát mosta. – Az a rövid lehet nem kellett volna.
- Milyen rövid? – Kérdeztem. Talán inkább magamtól, mert a nővérem bort mondott és Vitali se válaszolt csak bebújt az ágyba és magár húzta a takarót.
- Fázok. – Vacogott.
- Nem sokára jobb lesz. Pihenj.
- Itt maradsz? – Nézett rám hatalmas szemekkel és szinte félt feltenni a kérdést, mert rettegett a választól.
- Persze te kis csacsi. – Pusziltam meg a homlokát és meg akartam csókolni, de nem engedte.
- Most hánytam. – Morogta pirosodó arccal, amin felnevettem.
- Nem érdekel. – Ráztam meg a fejem és megcsókoltam, amin végre ő is elmosolyodott. Igaz csak szégyenlősen és az is jól látszott rajt, hogy fáradt. Hamar el is aludt. Letusoltam és a nappaliba mentem. Nem tudtam aludni. Azon gondolkodtam, amit mondott, hogy nem kellett volna rövidet inni. De kivel ivott rövidet és mikor. Mirinek igaza lenn? Valamiről lemaradtam, de fogalmam se volt arról, hogy vajon miről.

Másnap Iker vitt edzésre. Pár órát sikerült aludnom és örültem, hogy a kanapé van olyan kényelmes, mint az ágy, mert ott nyomott el az álom. Elmeséltem a kapusnak, hogy mi volt és megköszöntem, hogy még az elején leállított az italozással. Ugyanis, ha kicsit is több van bennem nem tudtam volna megállni. Hihetetlen hálás voltam neki ezért. Viszont arról neki se volt még csak sejtése se, hogy kivel ihatott Vitali, ha egyáltalán tényleg ivott. Egész időben sikerült odaérnünk így nem kellett kapkodnom.
- Na hogy van a barátnőd? – Kérdezte Ronaldo.
- Talán már jól. Kemény éjszakája volt. – Húztam el a szám.
- Azt nem csodálom. Az absinthos koktél megtette a hatását.
- Absinthe? – Kérdeztem vissza. – Azt ne mond, hogy Vitali veled ivott.
- Nem mondta el? – Kérdezte kicsit csodálkozva.
- Mit nem mondott el? – Kezdtem ideges lenni. Cris tudott valamit, amit én nem, mert a kisasszony nem számolt be róla.
- Nyugi ne legyél már úgy kiakadva. – Csitított.
- Te engem ne nyugtatgass. Inkább azt mond el miről maradtam le, mert tudtommal ti kölcsönösen nem bírjátok egymást. Mikor lettetek ekkora barátok?
- Sergio nyugodj meg. Biztos van rá magyarázat. – Mondta Iker, de nehezemre esett.
- Hallgatlak. – Néztem a portugálra.
- Te most komolyan rám vagy féltékeny? – Röhögött. – Rossz helyen tapogatózol. Nekem nem kell a kis fotósod, de ha ezt tudom, hagyom, hogy az Atléticos azt csináljon vele, amit kénye kedve szerint eltervezett. Biztos megdugta volna, nem úgy, mint Te. – Mondta és nem sokon múlt, hogy ne ugorjak neki. – Higgadj le Ramos. Segítettem a barátnődnek, de nem miattad. Hanem miatta. És ne hálálkodj. A pia meg azért kellett, hogy kicsit megnyugodjon. Nem akarta neked elmondani, mert tudhatta, hogy hasonlóképpen borul el az agyad, mint most. Hidd el elmondta volna. – Tette hozzá. Mintha védené, de közbe meg úgy érzem, utálja. - Gondolkodj már egy kicsit. – Mondta. A többiek csendben figyelték a történteket és miután a csatár kiment folytatták tovább a dolgukat. Igaza volt, hogy nem mondta el. Biztos agyon vertem volna Meridát, de ezzel ez még nincs lefutva és tudni akartam mit akart az a mocsok azon kívül, amit Ronaldo elmondott. Bár ennél lényegre törőbb nem is lehetett volna.
Az edzésen úgy viselkedett mintha mi se történt volna, de a parkolóba mégiscsak odamentem hozzá.
- Mit akarsz Ramos?
- Csak megköszönni.
- Mondtam, hogy ne fáradj. Ő már megtette. És az érdemi része az övé. Én csak eltereltem kicsit a figyelmét. Most ha nem haragszol mennék, mert van dolgom bőven. Holnap erőnlétin találkozunk. – Mondta és beült a kocsiba. Engem Iker fuvarozott Vitalihoz. Kíváncsi voltam rá hogy érzi magát. Belépve az ajtón lerúgtam a cipőm és letettem a táskám. Első utam a hálóba vezetett, de az ágy üres volt és a fürdőbe se találtam.
- Kicsim. – Szólítottam, de nem felet. Ez a ház nem túl nagy így nem nagyon bújhatott el. Visszamentem a nappaliba. Ott ült a kanapén a tőlem legtávolabb lévő sarokba felhúzott térdel és egy kispárna mögül lesett.
- Nagyon utálsz? – Kérdezte alig hallhatóan.
- Dehogy utállak.
- És nagyon haragszol? Sese én nem akartam azt mondani, én… Úristen, én nagyon sajnálom… Botrányosan viselkedtem és nem akartalak megbántani. Én csak, fogalmam sincs… Ég a fejem és megértem, ha nem akarsz látni, én se bírok tükörbe nézni. Édes Istenem az annyira gáz. Én csak, én csak… Annyira sajnálom… - A zavaros bocsánatkérése alatt szinte egyfolytában próbáltam magamra felhívni a figyelmet, mindhiába ezért leültem mellé és egy csókkal beléfojtottam a szót, mire abbahagyta és csak nagyokat pislogva nézett rám.
- A sértett kér, hogy hallgasd meg. Megteszed? – Kérdeztem miközben egy tincset tűrtem a füle mögé. Bólintott. – Először is, jobban vagy?
- Azt hiszem, de…
- Nincs, de. Nem haragszok rád. Felejtsük el jó.
- Csak még valami és örömmel felejtem el még azt is, amire emlékszek.
- Igen?
- Köszönöm.
- Mit?
- Hogy te észnél voltál.
- Szeretlek és bármennyire is szeretnék már szeretkezni veled nem úgy képzeltem el az elsőt. – Ráztam meg a fejem és elmosolyodtam azon, ahogy szavaimba belepirult és végre eldobva a Real Madridos kispárnát hozzám bújt. – Tehát ha valami nem tiszta közöttünk, akkor az egész csapat vigasztal.
- Igen, mert ott vagy te is. – Néztünk a földön heverő párnára, majd egymásra. – Szeretlek.
- Tudom kis csacsi. – Pusziltam meg és azon gondolkodtam mikor kérdezzem meg mi volt a középpályással vagy később. És úgy döntöttem, jobb ezen túl lenni. - Öhm, kicsim. Lenne itt még valami és ígérem, többet nem hozom fel a múlt éjszakát. – Kérdőn nézett rám, ezért csak folytattam. – Mond el nekem mi volt Meridával. – Kértem halkan és éreztem, hogy a név hallatán összerezzen. – Ugye nem bántott? – Szorítottam jobban magamhoz.
- Nem, csak fájt az egójának, hogy nemet mondtam neki. Burkoltan csak egy számító cafka vagyok a szemébe és neked úgy is csak egy dugásra kellenék, de hogy Ő, mint az erkölcs mintaképe, mindent megadna nekem. – Mondta. – Cristiano a legjobbkor volt jó helyen. Próbálta szép szóval rávezetni, hogy engedjen el, de nem akart. Én meg azt nem, hogy a csatárotok nélkül lépjetek pályára, és ott rúgtam meg ahol a legjobban fáj neki. – Mondta.
- Az én harcias amazonom. – Nevettem rá, miközben magamba azt terveztem, mit fog ezért a középpályás kapni a Madridban rendezett rangadón, ami nem sokára következik…