31 - Kézzel - lábbal

Szijasztok!

Meglepetés! :) Azt hiszem csodaszámba megy, hogy új részt tudtam hozni. Nos ezt én sem így terveztem, de egyszerűen nem volt időm. Most már van egy kevés így összeszedtem magam és megírtam ezt a fejezetet. Nem volt könnyű. Kicsit kiestem a megszokott ritmusból, de remélem azért ez nem nagyon fog kiérződni a fejezetből. (?) Jövőhéten VÉGRE én is megyek nyaralni!!! Addig nem ígérek részt, de utána már nem kell ennyit várnotok! Minden visszaáll a nyár előtti forgatókönyv szerint. Köszönöm szépen a komikat és a pipákat. A kitartásotokat különösen! :) Jó olvasást és teljen szépen a nyár utolsó néhány napja! Ja és el ne felejtsem a lényeget, HALA MADRID!!! Ma képernyőre feszülés lesz! :D

Puszi mindenkinek! Vii jelentkezett!

Iza szemszöge:

A rohanó testvérpár után néztem és nevetve csóváltam a fejem. A kapcsolatuk mit sem változott. Legalább is abból ítélve, amit Iker mesélt. Még jó, hogy nem a Bernabeuban adják ezt elő. Bár itt se kellene szitkozódva rohangálni. A végén még kidobják őket, Iker meg kiakad, hogy miért kell játszótérnek használni a stadiont. Már magam elé képzeltem a kapus morgó fejét mikor Una nevetve futott ki az épületből és megfogva a kezem engem is futásra késztetett. Persze az magas sarkúba nem volt túl jó érzés.
- Állj már meg. – Torpantam meg, de még rántva rajtam egyet a mellkasának ütköztem. Egy pillanat alatt változott meg körülöttünk minden. Éreztem, hogy túl erősen tart és bár nem szoktam zavarba jönni csak úgy, most mégis zavart, hogy ennyire közel legyek valakihez. Közel legyek hozzá. Nem néztem rá. El akartam húzódni, de nem engedett. – Öhm… Elengednél? – Pislogtam rá.
- Persze. – Mondta, de még mindig fogott.
- Unai. – Mondtam ki a nevét sürgetően már összeszedve magam.
- Nem. Nekem most jó, hogy itt vagy. Közel hozzám.
- Una, kérlek. – Sóhajtottam.
- Ne mond nekem, hogy én képzeltem többet ebbe az egészbe, mint ami valójában volt.
- Semmi nem volt. Szükségem volt rá, hogy mellettem legyél, hogy valaki tartsa bennem a lelket. Akkor még bíztattál. Mikor azt mondtam nem bírom tovább, te arra kértél, hogy tartsak ki mellette, mert szeret. Most pedig olyanokat mondasz, amik nem valósak.
- És ha az, amit én érzek az igaz? – Miért ilyen nehéz ez? Nagyot sóhajtottam. Hibásnak éreztem magam, a mostani érzéseiért. Egyedül kellett volna megoldanom a problémáimat nem pedig a nyakába zúdítani, de nem voltam elég erős és most fogalmam sincs, mit tegyek.
- Nézd. Én nagyon sajnálom, de én nem tudom viszonozni. Ikert szeretem. És amúgy se lenne fair vele szembe, ha mi ketten…
- Csak ez a baj? Bízd rám. Kérlek. – Könyörgött. Gratuláltam magamnak. Nem akarom megbántani, de ezzel, csak magam alatt vágtam a fát, alá pedig adtam a lovat. Becsuktam a szemem és arra pattantak ki, hogy Una lélegzetét túl közel éreztem az arcomhoz.
- Kérlek, ezt ne. – Toltam el amennyire csak tudtam, de kezei még mindig szorosan öleltek. – Nem lesz olyan, hogy mi. Értsd meg, hogy mindennek ellenére szeretem Ikert. És nagyon hálás vagyok, amiért tartottad bennem a lelket. Nagyon jó barát vagy, de nem több. – Hadartam el idegesen. Mire végre elengedett.
- Értem. – Lett ideges. – Szóval addig voltam csak jó neked, míg a bátyám egy érzéketlen tuskó volt? – Kérdezte.
- Hogy mi? – Hallottam meg a kérdést a hátam mögül és megfordulva Ikerrel találtam szembe magam. A szívem a torkomba dobogott és reméltem, hogy nem csak az utolsó mondatot hallotta. Nagy szemekkel pislogtam rá. – Kérdeztem valamit. – Mondta, de én nem tudtam mit mondhatnék. Az öccsére nézett. – Megmagyaráznád nekem, hogy értetted, amit mondtál.
- Oldjátok meg a problémáitokat. Elegem van abból, hogy mások zsebkendője legyek. – Mondta és elment. Lesokkolva néztem, ahogy itt hagy egyedül. A mellettem álló kapus még mindig válaszra várt. – Mi ez az egész Iza? – Kérdezte újra és ránézve a szemébe a csalódottság és a düh mellett félelmet láttam. Nem értettem Unát és nem értettem ezt az egészet. Könnyek kezdtek gyűlni a szemembe mintha bármit is bánnom kellene. Zaklatott voltam és egyszerűen fel sem bírtam fogni, hogy elmegy, és kételyek közt hagyja a testvérét. Tátogáson kívül semmire nem futotta tőlem. Nem tudtam se tagadni se helyeselni, de még csak védeni se magam. És pillanatokkal később már csak azt vettem észre, hogy egyedül vagyok. Itt hagyott. Mindkettő magamra hagyott. A könnyeimtől most már nem láttam semmit és zokogásomtól nem hallottam semmit.
- Iza? – Suttogta bátortalanul Hanga én pedig utolsó erőmmel belékapaszkodva magamhoz öleltem barátnőmet. – Ne sírj. Minden rendben lesz. Jó? Csak ne sírj, mert mindjárt én is fogok. – Húzódott el tőlem és megremegett a hangja. Nem akartam, hogy sírjon. Ő már épp eleget szenvedett. Letöröltem az arcom és ránéztem. Egy bíztató mosoly jelent meg az arcán. – Gyere, hazamegyünk és elmeséled mi ez az egész. Jó? – Bólogattam és elindultam vele Cris kocsija felé. A vezető ülésre ült.
- Cris? – Találtam meg végre a hangom.
- Elment Ikerrel. Kicsit zaklatott volt. Nem hagytam, hogy egyedül menjen.
- Na tessék a hülyeségemmel a ti estéteket is elrontottam. – Fogtam meg a fejem.
- Hé. Barátok vagyunk, és most szükségetek van ránk. Most az a legfontosabb, hogy megnyugodj. Elmond mi ez az egész és megbeszéld Ikerrel.
- Köszönöm. – Eresztettem meg egy halvány mosolyt és a madridi éjszaka elsuhanó fényeit kezdtem el nézegetni. Közben azon agyaltam, hogy fogom ezt megmagyarázni Ikernek. És próbáltam megérteni Una miért hagyott egyedül egy ilyen szituációban…
A kanapén ültem és vártam vissza Hangát, aki két bögre forró csokival jött vissza.
- A testnek és a léleknek. – Mosolygott.
- Holnap meg a futópad?
- Ugyan már, majd a kézilabda edzés megteszi a hatását.
- Igaz. El is felejtettem megkérdezni, hogy áll a felvételid.
- Jövő héten lesz. Ha az jól sikerül, akkor senkinek nem lesz kifogása az ellen, hogy bekerüljek a csapatba, de most ne erről beszéljünk. Megértem, hogy nagyon szívesen beszélnél másról, de ez nem maradhat így. – Nagyot sóhajtottam és úgy fontam kezeimet a bögre köré mintha valami kapaszkodó lenne. – Nekem bármit elmondhatsz. – Bíztatott. Tudtam, hogy így van hisz annak ellenére, hogy a kapcsolatunk nem indult valami fényesen rövid idő alatt a legjobb barátnőm lett, akit majdnem elveszítettem. Összeszedtem a gondolataimat. Nem akartam túl sokat elárulni viszont szerettem volna, ha megért. Mert tudtam, hogy ő megtud.
- Ikernek nemrég volt egy nagyon nehéz időszaka. Valójában mindkettőnknek, vagyis mindhármunknak nehéz volt. – Céloztam Unaira, hisz neki ugyanúgy fájt Hanga elvesztése. – Egymást támogattuk, de Iker nem talált ki a tehetetlenségből és tanácstalanságból. Talán neki volt a legnehezebb és hetekig jóformán nem is volt önmaga. Mindenkivel összeveszett és már jó ideje Unaival sem beszélt. Én viszont továbbra is tartottam a kapcsolatot a fiatalabbik Casillassal. Szükségem volt rá, mert… - hallgattam el és néztem rá. – mert Iker nem törődött azzal, hogy mikor hogy bánt meg. Azt csinálta, amihez épp kedve volt. Szerettem, de már ott tartottam, hogy nem bírom tovább elviselni a megaláztatást és elmegyek. Úgy gondoltam, ha nem vagyok a közelébe könnyebb lesz neki. Una segített át ezen az időszakon. Ha ő nincs, én már nem vagyok itt. Megbeszéltük Ikerrel mi volt és mindennek ellenére újra boldogok vagyunk. Nekem fogalmam sem volt arról, hogy Unai valami egészen mást érez. – Sóhajtottam. – Mikor beállított nem kaptam vissza azt a barátságot, ami a hetek során létrejött. Valami teljesen mást tükrözött.
- Beléd szeretett. – Mondta halkan én pedig bólogatni kezdtem.
- Attól tartok igen. Hanga, én nem akartam őt hamis álmokba ringatni. – Néztem rá és a könnyeim megint mardosni kezdték a szememet.
- Ez nem a te hibád. – Nyugtatott. – Az is lehet, hogy amit érez nem több fellángolásnál. Mindketten nehéz időt éltetek meg és ilyenkor könnyen keverednek az érzések. Ne okold magad. Viszont nem értem Iker min bukott ki.
- A beszélgetésünk egyetlen félreérthető mondatát hallotta meg. Unait pedig nem érdekelte, hogy ezzel összeugraszt minket, fogta magát és elment én pedig újra éreztem azt a csalódást, amit már életem során nem egyszer. Mikor azt hiszed valaki a barátod, és kiderül, hogy mégsem. Nem tudtam mit mondani Ikernek, ezért fogta magát és Ő is elment. – Vontam vállat és ezzel együtt egy könnycsepp gördült ki a szememből. Nyomorult egy érzés ez. – Nem bírom. – Kezdtem suttogva. - Az elmúlt pár hónap teljesen elszívta minden energiámat és ezzel a mai estével bezárult a kapu. Nincs erőm magyarázkodni. Nincs erőm tovább játszani a kemény lányt.
- Megértelek, de beszélned kell vele. Ne hagyd őt kétségek között. Nem tettél semmit. Tudom, hogy nehéz, de valakit muszáj megbántanod és neked kell tudni, ki felé húz a szíved. És úgy hiszem, ezen, nem kell gondolkodnod. - Mosolygott bátorítóan majd a kezét nyújtva indulásra ösztönzött. Ha csak tudat alatt is, de ismert és örültem, hogy most itt van. Rengeteg erőt ad és gyakran elgondolkodok azon, vajon honnan van még neki. – Menjünk, mert Cris bekattan, ha egész éjjel nálatok kell pátyolgatni azt a nagyra nőtt sztárkapust. – Vigyorgott és talán most először láttam rajt azt az igazi Hangás mosolyt. Azt, amitől a legbánatosabb embernek is mosolyra húzódik a szája…

Iker szemszöge:

Nem akartam elhinni, hogy bármi is lehet köztük, de abból, amit hallottam és az azt követő hallgatás semmi jót nem ígért. A tudat, hogy az öcsém és a barátnőm összeszűrte a levet iszonyatos nagy csalódást és dühöt gerjesztett bennem. Cris feláldozva estélyét eljött velem. Bár lemertem volna fogadni, hogy a húgom vezényelt.
- Megnyugodnál és elmondanád miért is kell itt lennem? – Kérdezte. Így lenne ötösöm a lottón.
- Senki nem mondta, hogy itt kell lenned. – Morogtam.
- Óóó, nem? Elárulom, hogy van egy húgod, aki konkrétan közölte velem, hogy veled kell mennem. Úgyhogy ha már itt kell lennem, elmondhatnád, hogy miért. – Elmondtam neki, hogy mit hallottam, és hogy a kérdéseimre nem kaptam semmilyen választ. Mégis ilyenkor mire gondoljak?
- Tudod Iker jobban belegondolva, abból, amit tudok, nem csodálkoznék, ha ez igaz lenne, de ismerem Izát és nem tenne ilyet, ha pedig egy kicsit is gondolkozol, akkor beugrik az a bizonyos kérdés, hogy mégis mikor feküdtek volna össze, mikor az öcséd Amerikába volt a barátnőd pedig melletted. – Világított rá a lényegre Cris. Amin komolyan elgondolkodtam és rá kellett jönnöm, hogy igaza van. Nem volt nehéz ezt bevallanom neki, de mégis csak fura, hogy ő ad nekem tanácsokat párkapcsolati kérdésekben, de a kisördögöt nem tudtam elűzni. Annak ellenére, hogy nem akartam, hogy igaz legyen kerestem azt a percet, órát, estét, amikor megtörténhetett.
- És a tegnap este? Kettőjüké volt az egész ház.
- Nem hiszem el, hogy Te ilyen bizalmatlan vagy azzal a nővel szembe, aki veled maradt akkor is mikor más már menekült volna. – Csattant fel. – Én, ha a helyébe lettem volna biztos eltűntem volna.
- Jó-jó. Oké. De akkor mégis mivel magyarázod ezt az egészet? – Szegeztem neki a kérdést, mire csak kikerekedett szemekkel nézett rám.
- Éééén? – Mutatott magára miközben elnyújtotta a szót. – Már meg ne haragudj, de nem nekem kell itt magyarázkodnom.
- Nem úgy gondoltam. – Vettem vissza. – Te mire gondolnál?
- Ez egy más helyzet. Elég régóta ismerem Hangát ahhoz, hogy tudjam, sosem csalna meg. Előbb szakítana velem. És bár Ő és Iza ég és föld én látom, amit te most figyelmen kívül hagysz. Azt hogy az a lány szeret téged. Érted? – Kérdezte, mire bólintottam és ugyan ebben a pillanatban csengettek. Cris egyből felállt és az ajtóhoz indult.
- Persze érezd csak otthon magad. Ne is törődj azzal, hogy senkit sem akarok látni. – Mondtam miközben utána mentem és mikor az érkezőkre néztem elnémultam.
- Beszélhetnénk? – Kérdezte kicsit remegő hangon a brazil lány, miközben táskája pántját gyűrögette. Bólintottam és a hátsó udvar felé mutattam. Lassan indult el. Talán még tétovázott is. Nem mertem volna megesküdni rá, de szerintem Hanga még kicsit meg is lökte, hogy végre elinduljon. Félt. Csak az nem fél, akinek nincs bűne. Ezek szerint neki lehet? Kiérve az áprilisi hűvös éjszakába megállt és egy nagy sóhajtás után felém fordult. Karba font kézzel vártam a mondandóját, miközben szokatlanul sápadt arcát fürkésztem.
- Hallgatlak. – Mondtam, mert perceket töltöttünk egymás bámulásával egy hang nélkül.
- Iker ez nehéz.
- Megcsaltál?
- Nem! Nem! – Rázta meg a fejét. – A beszélgetésünk egyetlen félreérthető mondatát hallottad meg. Nem történt köztünk semmi. Testileg nem. Ígértem neked valamit, amit nem szeretnék megszegni. És ha te se szeretnéd, akkor beéred ennyivel. – Nézett rám és szinte könyörgő volt a tekintete.
- Hogy érted, hogy testiség nem? – Kérdeztem és látszott, hogy ezzel nem azt választottam, amit ő szeretett volna és látszott rajta, hogy nem akar róla beszélni. – Kérdeztem valamit. – Mondtam kis idő után, hogy tudtára adjam, még mindig a válaszra várok. Bele se gondoltam abba milyen ígéretet nem akar megszegni.
- Majd én elmondom neked. – Hallottam meg Unai hangját. Kíváncsian fordultam felé. Megtartva a biztonságos távolságot megállt. - Hogy tudd, Iza el akart hagyni. Hónapokkal ezelőtt, mikor elveszítetted önmagad. Nehéz volt melletted lennie, mikor nem egyszer vágtad a fejéhez, hogy mindaz, ami történt az ő hibája. Ilyenkor pedig minden egyes alkalommal sírva hívott fel. Te eljutottál addig, hogy elveszítetted a húgod és fel sem fogtad, hogy Ő a legjobb barátnőjét veszítette el. Önző voltál és csak magaddal törődtél. Neked ott volt a csapat, ahol támogattak és próbáltak átsegíteni ezen az időszakon, neki pedig senkije nem volt. Mikor el akart menni, akkor se magát nézte, hanem téged. Szerinte neked jobb lett volna nélküle. Kértem, hogy tartson ki, annak ellenére, hogy váltunk el. És annak ellenére, hogy miket mondtál neki, és hogy rosszabb napjaidon úgy kezelted, mint egy útszéli koszos ribancot. – Monológja alatt végig Izát néztem és bár tudtam, hogy az öcsém engem akart bántani ugyanúgy fájt ez az előttem álló lánynak. – Annyit mondogattam neki, hogy Te szereted, hogy végül én is beleszerettem. – Addig dühös hangja elcsendesedett és csak a reménytelenség beszélt belőle. - Nem fogok közétek állni, bár az érzéseimmel nem tudok mit kezdeni és nem tudom egyik napról a másikra kitörölni a szívemből. Ő téged szeret, és különben sem érdemlem meg. – Mutatott felé. A brazil lány már a könnyit nyelte. – Cserbenhagytam, és csődöt mondtam, mint barát ott a parkolóba. Ha akkor elmondtam volna, hogy nem volt köztünk semmi, akkor most nem kellett volna bántanom és nem is csalódott volna bennem. – Sajnálkozva nézett rá.
- Annyira sajnálom. – Suttogta Iza.
- Nem a Te hibád. – Mosolygott rá. – Te nem tettél semmit. Nem voltál félreérthető. Sosem ígértél és nem is mondtál semmit, de ezen már nem tudok változtatni. Olyat mondtam, amit nem lett volna szabad. Te mindvégig őt szeretted. Mindegy mi történt. Szeresd őt. – Bökött felém. – A nehezén már túl vagytok. Hanga itt van és újra kerek lesz minden.
- És veled mi lesz? – Kérdeztem az első sokk után. Nehezen fogtam fel, hogy a testvéremmel egy nőt szeretünk.
- Miattam ne aggódjatok. Visszamegyek Amerikába.
- És Hanga? – Tette fel Iza a következő kérdést.
- Eddig is megvolt nélkülem. Nincs rám szüksége és vagytok hárman, hogy vigyázzatok rá. Nem tűnök el. Csak most idő kell. – Mondta. – Vigyázzatok rá. – Nézett be a házba és a hatalmas üvegfal mögött ott ölelkezett a szerelmes pár. Cris folyamatosan suttogott Hanga fülébe, aki kacagott. Abban a pillanatban boldog volt. – Valami nincs rendben. Ő nem az az ijedős fajta és most mégis sikerült ráhoznom a frászt. Nem látszik rajt, de fél és nem hiányzik neki, hogy még üldözési mániába is szenvedjen. – Iza felé fordult és közelebb is lépett hozzá. – Sajnálok mindent. Mindent, amit mondtam, amit tettem, és amit nem. De már nincs jelentősége.
- Ne mond ezt. Már hogyne lenne. Una én, vagyis mi nagyon sokat köszönhetünk neked és ezt sosem fogom tudni igazán meghálálni.
- Nem is kell.
- Unai én tényleg nagyon… Ha te most… És mi lesz ezután?
- Ne félj, bár én mást érzek, de mindig a barátod maradok, ha egyáltalán szükséged van még a barátságomra.
- Sosem dobnám el.
- Ha bármi van, nyugodtan hívj fel. Rendben? – Ölelte meg kicsit bátrabban, de csak röviden.
- Vigyázz magadra. – Engedte el Iza és mellém lépett. – Bemegyek. – Mondta és rám emelte tekintetét, ami teli volt sajnálkozással és szomorúsággal. Bólintottam és útját végigkísérve megvártam, míg bemegy a házba.
- Nem húzom tovább az időt. Iker szeresd őt. Megérdemli. Kiszállok a képből. Nem is hittem, hogy ez összejöhet és nem is akartam közétek állni. Csak egy gyenge pillanatom volt, mikor hagytam, hogy az érzéseim irányítsanak. Ami köztetek van hasonló, mint ami Cris és Hanga között. Ami köztük van az annyira erős, hogy nincs ember, aki ezt szétszedhetné, vagy bármi, ami közéjük tudna állni. Ezért is lehet ő most itt. – Nem beszélt többet az érzéseiről, bár ezt megértettem. Ez talán a legrosszabb volt, ami velünk történhetett. Kerestem a megfelelő szavakat, de rájöttem, hogy bizony ebben az esetben én nem tudok neki semmi bíztatót mondani. Hamar elköszönt és kért, hogy ne marasztaljam. De mégis aggódtam érte, hisz nem töltheti az éjszakát a reptéren. Viszont ezt a dolgot a mi drága jó húgunk megoldotta helyettünk és láthatólag Cris nem repdesett az ötlettől, hogy először az egyik utána pedig a másik Casillast kell pátyolgatnia. Az igazság persze az volt, hogy tudta, az éjszaka jelentős részén bizony hanyagolva lesz.

Hanga szemszöge:

Unainak felajánlottam, hogy töltse nálunk az éjszakát. Nem ismertem őt, de nála is itt volt az a bizonyos érzés, hogy bízhatok benne és közel engedhetem magamhoz. Cris megmutatta neki, hogy melyik szobába aludhat és valószínűleg beszélgettek is, mert mire visszaért én már pizsibe vártam és a kispárnámat szorongattam nagy erőkkel. Sóhajtva lépett elém és ölelte át a derekam.
- Jól érzem, hogy ma nem töltöd velem az éjszakát? – Kérdezte kicsit duzzogósan.
- Nagyon haragudnál? – Kérdeztem kicsit félve. Nehéznek éreztem a döntést. Mégis csak egy idegen fiú szobájába készülök, hogy ápolgassam a lelkét ahelyett, hogy vele lennék.
- Nem haragszom meg, de hiányozni fogsz.
- Visszajövök.
- Tudom. – Mondta és megcsókolt, hogy utána utamra engedhessen. Persze maga a csók olyan érzelmileg túlfűtöttre sikeredett, hogy már most arra ösztönzött siessek vissza a csatáromhoz pedig még el se mentem. Una problémáját nem lehetett félvállról venni. Azokra most nem számíthatott, akik közel állnak hozzá és a barátaira valószínűleg szintén nem.
- Sietek. – Mondtam.
- Csak nyugodtan én várok. – Eresztett el, én pedig célba vettem egy éjszakás vendégünk szobáját. Bekopogtam.
- Igen? – Jött a kíváncsi kérdés. Váratlan vendég voltam.
- Bejöhetek? – Dugtam be a fejem. Mikor meglátott mosolyogni kezdett.
- Gyere csak. Miben segíthetek?
- Beszélgetni szeretnék. Vagyis gondoltam szívesen beszélgetnél valakivel.
- Szeretnél a lelki szemetes ládám lenni?
- Lehetek az is. – Mosolyodtam el és ültem le az ágy végébe. – Szeretnél beszélni róla?
- Nem igazán van miről. Rossz lányba szerettem bele. Persze nem úgy rossz, mert nála csak egy jobb lelkű és szerethetőbb lányt ismerek. Nem szabadott volna.
- Az érzéseidnek úgysem tudsz parancsolni. Iza elmondta, amit tudtam, hogy nehéz időszakon mentetek keresztül, és ti egymást támogattátok. Nem véletlen, hogy az egymáshoz közel kerülők könnyen egymásba szeretnek. Csak sajnos az érzés sokszor nem viszonzott, vagy ha kapcsolat alakul is ki az nem elég erős. Sajnálatból, meg nem bántásból valaki karjai közé menekülni nem több kegyetlen hazugságnál.
- Úgy mondod ezt mintha átélted volna. – Nézett rám átható tekintettel, amire én nem tudtam hirtelen máshogy reagálni, minthogy elcsodálkozzak. – Szeretnéd elmondani?
- Tudod én a másik oldalon voltam. Mondhatni Iza helyében. Volt egy fiú, aki közel került hozzám. Az egyetlen, akire kicsit is számíthattam. Ő többet szeretett volna, de nekem ott volt az az érzés, ami nem engedett tovább. Kicsit más a mi, vagyis az én történetem, de annyival nem, hogy ne vehetném ide. Nem tudtam mi lesz, hogy rátalálok-e valaha Crisre vagy bárkire is a múltamból. Egy olyan érzésbe kapaszkodtam, amiről azt se tudtam, hogy valós-e egyáltalán, egy olyan álomképbe, ami talán nem is emlék, de csak azért, hogy őt magam mellett tudhassam nem mentem bele egy olyan kapcsolatba, amibe nem tudtam volna beleadni őszintén az érzéseimet. És ahogy Te se úgy ő se haragudott. Van, aki szerint ez gyengeség, szerintem meg tisztelet a barátod iránt. Tudom nem vigasz, de ez egyik félnek sem könnyű. Én önzőnek tartottam magam tudatába annak, hogy szerelmes belém én mégis a barátságát akarom. Sosem mutatta mennyire nehéz neki mellettem lennie. Ahogy te se tennéd. - Mikor búcsúzáskor ölelés helyett csókra vár. A keresztneve helyett becézésre vágyik és nem elég, hogy nappal van csak vele. Szüksége van rá éjszaka is. Tettem hozzá magamba. Valamiért ez az érzés annyira ismerős volt, de nem gondolkodtam rajt sokáig vajon honnan.
- Bátor vagy. – Mondta egyszerűen. Kérdőn néztem rá. – Sokan félnek az érzéseiktől, te pedig anélkül, hogy tudtad volna, kihez kötnek, az utolsó percig bíztál benne és célba értél.
- Ez nem bátorság. Nem volt veszíteni valóm. Nem volt mit magam mögött hagyjak. Úgy jöttem ide, hogy minden jobb annál, ami ott volt. Az más, hogy amit kaptam azzal egy ki nem mondott vágyam vált valóra. – Mosolyodtam el mire ő is. – Visszakaptam valamit a múltamból.
- Szerinted fogsz még emlékezni?
- Nem adtam fel, ha erre vagy kíváncsi, de rájöttem, ha folyamatosan a múltam kergetem, lemaradok a jelenről. Kár lenne azokért a csodás pillanatokért amiket Crissel vagy a kisfiával tölthetek. A többiekről nem is beszélve. – Mondtam és direkt nem mondtam neveket. Úgy éreztem azzal a lelkébe taposnék.
- A csodálatos pillanatokról jut eszembe, téged nem vár valaki úgy három szobával arrébb?
- De igen csak…
- Akkor menj.
- De…
- Nincs de. - Vigyorgott. - Én jól vagyok. Köszönöm. Hidd el nagyon sokat segített már az, hogy idejöttél, de most, sipirc a csatárodhoz, mert addig tuti nem alszik, míg be nem bújsz mellé. – Elnevettem magam, hisz ezt én is ugyan így gondoltam.
- Hát jó. – Álltam fel és elindultam, aztán megfordultam. – Ha bármi van, vagy csak beszélgetnél, nyugodtan hívj fel rendben?
- Köszönöm. Azt hiszem, élni fogok a lehetőséggel. – Mondta, én pedig újra az ajtó felé lépdeltem.
- Hanga?! – Szólt utánam.
- Igen? – Fordultam felé és az arcomba landolt a saját kispárnám. – Fúúú tee… Az az egy szerencséd van Casillas, hogy elég fáradt vagyok ahhoz, hogy ne kergesselek végig a házon, de hidd el, ezt egyszer kamatostul visszakapod. – Fenyegettem meg nevetve.
- Persze-persze. Már alig várom. – Mondta kicsit hangosabban, mert becsuktam magam mögött az ajtót és egészen a már jól ismert szobáig mentem ahova be se kellett nyitnom ugyanis a portugál ajtót nyitott és berántott rajt.
- Csak nem hiányoztam?
- De, veszettül. – Csókolt meg. – A múlt éjjel csak kismilliószor képzeltem el, ahogy szeretkezünk. – Súgta a fülembe.
- Akkor itt az idő, hogy valóra váljon…