3 - Szerelem net

2012 Január 16. Hétfő

Zavard össze a világot. Hétfő van, mosolyogj. Ez még talán menne is, ha nem hajnali négykor ébresztene a telefonom. Csábító a szundi gomb, de az életem kedvesebb, mint 10 perc alvás. Ráérek majd a kisbuszon aludni. A többiek örülni fognak és engem se raknak ki félúton azért, mert sokat beszélek.
Feltornásztam magam ülőhelyzetbe. Csak lassan, felesleges lenne elsietni a dolgokat. Az ablakhoz mentem és sarkig tártam, szellőztetés céljából.
- Aztaaa, esik a hó. - Idén először. Levakarhatatlan vigyor terül el az arcomon. Na nem annak örülök, hogy esik, hanem, hogy nem kell havat lapátolnom. Ezen a héten elvileg én vagyok a soros, de mivel nem leszek itthon... Hát kedves szomszédok, ezt buktátok. Még hogy nem a legszebb öröm a káröröm. Megborzongtam a beáramló hideg levegőtől. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és kitártam a lakásban minden ablakot, letekertem a termosztátot ne menjen feleslegesen maxon a fűtés, mikor nem is, vagyok itthon. Összeszedtem az aksikat meg a töltőket és minden még elő lévő cuccot, betáskáztam. Mikor menetre kész voltam becsuktam az ablakokat és behúztam a sötétítőt. A házinéninek még firkantok egy levelet, hogy szánom-bánom, de két hétig nélkülöznie kell takarítási munkálataimat. Áramtalanítottam a lakást és bezártam, majd célba vettem a lépcsőházat. A levelet bedobtam Magdi néni postaládájába és a már rám váróbuszhoz mentem.
- Jó reggelt! - Köszöntek kórusba.
- Na-na. - Emeltem fel az egyetlen szabad kezem. Egyébként két kézzel tiltakoznék. - Ne tituláljuk a hajnali háromnegyed ötöt reggelnek, mert a végén még megsértődik. - Próbáltam volna ezt komolyan mondani, de ilyen vicces társasággal. - Egyébként, sziasztok. Sokat vártatok?
- Mihez képest? - Kérdezi, Nono a közvetlen munkatársam, egyébként Norbi. Ő írja a cikkeket.
- Mondjuk magamhoz képest. - Adom meg a választ miközben a bőröndömet a csomagtartóba, teszem a fényképezőgép, és a laptop jön az utastérbe, nem kockáztatok. Mindkettő fontos munkaeszköz.
- Nem. Majdnem pontos voltál. - Igen. Ezt akartam hallani. Majdnem. Norbi mellé vágódtam be. Az ipodomat halásztam elé, mikor a képembe nyom valami puhát. Megfogom és elveszem.
- Jéé nem felejtetted el? - Ölelem magamhoz a legújabb szerzeményem, amin jót mosolyog. Én meg egy puszit nyomok az arcára köszönöm gyanánt. Fogadtunk. Ha nyer a Real ő, vesz nekem egy párnát. Fordított esetben én rosszabbul jártam volna, mert a következő meccset nem nézhettem meg, de bíztam bennük. Annak ellenére, hogy a teljesítményükről a véleményem, mit sem változott.
- Aludni fogsz? - Kérdezi vigyorogva. Na jó baszki ennyire azért nem vagyok elviselhetetlen. Csak nyelvet öltök rá és bedugom a fülest, hogy a zenére elaludjak.

- Vitali, Vitali. - Hallom, hogy szól, de nagyon nincs kedvem reagálni. - Viatali. - A nevem mellé társul némi rázogatás is, amitől kisebb fajta agyrázkódást kapok.
- Mi van? - Kérdezem álmosan.
- Itt vagyunk a határon le, kell szállnunk.
- Hurrá. - A lelkesedésem óriási és nem vagyok magamnál. Még jó indulattal se hasonlítok az igazolványon lévő önmagamra. Felveszem a kabátom, és Nono után indulok. Az utolsó lépcsőfokon megbotlók a szőnyegbe, ami lábtörlő gyanánt van odatéve, és szó szerint leesek a buszról leterítve egy határőrt. Hát ez szuper a végén még bezárnak hivatalos személy elleni erőszakér. Zavaromba azt se tudtam, mit tegyek. Mindenki próbálta elfojtani a nevetését.
- Sa-sajnálom. - Dadogtam. És igyekeztem minél hamarabb leszállni róla. Persze az miért ilyenkor sikerülne, és senki nem segít. A srác mosolya meg már több mint perverz. Baszd meg te kretén. Nem mondtam ki hangosan, mert akkor tutira itt éjszakázom. Mikor sikerült felállnom a maradék büszkeségemet összeszedve néztem magam elé. Alig vártam, hogy visszaszálljak a buszra. Hazafelé tuti nem erre jövök. Inkább megkerülöm a kontinenst, de be nem vállalom, hogy még egyszer lássam. Átmentünk minden fajta ellenőrzésen. A buszon mindenki szakadt a röhögéstől, ha már lent nem tehették meg. Ez zavart úgy két percig, aztán én is nevettem már csak a dolgon. Viszont a lábtörlőt olyan messzi hajítottam, amennyire csak tudtam. A határ után megálltunk az első nagyobb pihenőbe, ahol kávézó is volt. Besiettem és kértem egy tejeskávét meg egy dupla presszót mézzel és tejjel. Nono issza így. Szerintem undorító, de ő tudja.
- Van wifi? - Kérdeztem a pultost, aki bólintott és elém tolt egy cetlit, amin a kód volt. A telefonomon direkt ki van kapcsolva net forgalom. Beléptem facebookra. Volt mindenféle értesítésem, üzenetem és még ismerősnek is jelölt valaki. Még egy új függő, gondoltam én, de milyen rosszul. Nem más akart az ismerőseim közé tartozni, mint Sergio Ramos. Én nem valószínű, hogy bejelöltem volna. Visszaigazoltam neki és kitöröltem az adatlapomról a posztot. Nem kellett, hogy más lássa. Aztán az üzenetre vándoroltam, ami megint csak tőle jött.

Hola Vitali.

Megint egy kellemes csalódás. Azt hittem csak az első leveled lesz normális, de bíztam benne, hogy nem. Jó néha idegennel beszélgetni. Ne érts félre. Úgyhogy ha nem bánod, akkor írok neked, persze ha válaszolsz. :)

Egész jó a spanyolod, csak nagy ritkán keversz össze szavakat.

Miért ne tudnád megnézni. Úgy tudom, közvetítik nagyjából mindenhol, de online biztos. Küldök linket, ha kell.

S. R.

Válaszolni már nem volt időm, kész lett a kávé. Kifizettem és mentem visszafelé egy mosollyal az arcomon. Furcsa érzés ez. Mondhatni zavarba ejtő. Biztos rengeteg barátja van. Olyanok, akik nem kilométerekre vannak tőle, és velem akar "beszélgetni". Van egyáltalán olyan jellegű közös témánk? Oké hogy én madridista vagyok, de ő ott játszik és ez azért más. Eldöntöttem, hogy nem görcsölök ezen. Nem vagyok buta. Majd adja magát.
Nono kezébe nyomtam a kávét és felléptem a buszra. Majd azzal a lendülettel vissza is fordultam.
- Bocsi. Ez az enyém. - Veszem ki kezéből a kávémat és odaadom neki az övét.
- Jól vagy? - Kérdezi.
- Persze. - Vigyorogtam. - Soha jobban.
Csináltam a csapatról néhány képet. Én személy szerint jobban szerettem a kamera mögött lenni. Nem véletlenül lettem fotós. Nono szerint hülye vagyok. Nem tehetek róla, hogy nem szeretem, ha fényképeznek. A csíz nem nekem való. És komoly önbizalomhiányba szenvedek, amit igyekszek a humorommal kompenzálni. Persze csak a jó ízlés határán belül.

Délelőtt 10 körül foglaltuk el a szállásainkat, majd néhány cuccot összeszedve ebédelni mentünk. Azután pedig egy sajtótájékoztatóra, ahol a tegnapi meccseket elemezték. Peter a magyar részleg főnöke is ott volt, na meg a többi fejes más országokból. Néhányat be is mutatott. Volt, aki különösképpen dicsérte a munkáinkat. Azt hiszem az angol fotós, azt mondta, hogy velem született tehetséggel vagyok képes elkapni a különleges pillanatokat. Igazából a végére azt se tudtam ki kivel, van, ezért egy távolabbi sarokba húzódva igyekeztem az arcokhoz nevet párosítani, ami többé-kevésbé ment is. Igazán jó volt egy személyes memóriajátékot játszani. Végszóra elindultunk a stadionba. Én már komolyan nem bántam.
Az első meccsen a Franciák játszottak a Spanyolokkal. A mérkőzés csak hat után kezdődött. Nono az edzőkkel beszélgetett én pedig nekiálltam megtölteni a memóriakártyát képekkel. Először a franciákhoz mentem. Úgy néztek ki, mint akik divatbemutatóra jöttek. Szemet, gyönyörködtető látványt nyújtottak mindenesetre, mert ugyan ki ne nézne meg egy izmos felsőtestet, de azért nem kéne S-es pólóba bújni, ha M-es a méreted. Állat nagy arcuk volt. Persze volt mire, de akkor se kell elszállni. Gyorsan ott is hagytam őket. A spanyolokkal legalább volt közös nyelvismeretünk.
- Hola fiúk. - Köszöntem. Döbbent arcok.
- Hola. - Tért észhez az egyik.
- Összeállnátok egy kép erejéig?
- Melyik újságtól vagy?
- Az Averay & Wymer mond valamit? Nem? És a Live news? Nálatok Vivas noticias a lap neve.
- Igen így már ismerős, de onnan már jött valaki.
- Én a magyar laptól jöttem. Végig kísérjük a csoportot, és mivel nemzetközi lapcsaládról van szó maradunk végig.
- Ohh hát semmi akadálya. - Mondja a szószóló, mert igazából más nem szólt hozzám, de annyira nem zavart. Mint kiderült ő Alberto Enterrios.
- Köszönöm a türelmeteket.
- Mond csak, öm...
- Vitali - Árultam el a nevem.
- Vitali a képeket, majd megkaphatjuk?
- Persze megoldjuk. Na mentem. Majd találkozunk. És sok sikert. A helyemre mentem, ami igazából nem volt, mert végül is a reklámtáblák mögött bárhol tartózkodhattam. Csak a gépre kellett vigyáznom, nehogy egy eltévedt labda kilökje a kezemből.
A címvédők kikaptak a Spanyoloktól. Személy szerint meg se lepődtem. Hisz ők elég sok sportban ott vannak az élvonalban. Három góllal verték ellenfeleiket.

Nono váltott pár szót néhány játékossal.
- Gratulálok. - Mosolyogtam a lihegő társaságra.
- Köszönjük. - Mondták. És bár fáradtak voltak örültek, hogy egy csatát megnyertek.
A két csapatot váltották a Magyarok és az Oroszok. Róluk is csináltam közös képet. Az oroszok morogtak, mint a medvék. Legközelebb hozok egy üveg vodkát. A mieinknek sok sikert kívántam, aztán levonultam a pályáról. Cseréltem aksit és folytattam a munkát. Erősen kezdtük. Pár perc után 3-0-ra vezettünk majd ez folyamatosan nőtt, de az oroszok se tétlenkedtek. 14-9-es vezetésnél azonban az álom rémálommá vált és a félidőt 19-19-el fejeztük be. A második elején a kelet-európai csapat növelte az előnyét 3 góllal. Látszott a csapaton, hogy elfáradt. De ide az ember nyerni jön. 25-22-es orosz vezetést képesek voltak megfordítani 30-27-re de végül 31-31 döntetlennel fejezték be a találkozót.

Na erre biztos nem fogadtak sokan. Az én munkám már befejeződött, de megvártam Nonot. Együtt mentünk vissza szállodába és ki-ki a saját szobájába vonult vissza a munka igazi részét megtenni. A képeket feltöltöttem a laptopomra és elkezdtem szelektálni. Az első rosta után elmentem letusolni. A második már kicsit nehezebb volt, de szerencsére azzal is hamar végeztem. Nono nem sokkal 11 után futott be. Átküldte a cikket. Tettem hozzá pár képet, amit már előzőleg kiválogattam és elküldtük a szerkesztőségbe. Éjfélkor van lapzárta. Abba pedig bőven belefértünk. Az online oldalt is frissítettük és még több képet töltöttem a galériába. Egy pacsival pecsételtük a mai napot és aludni mentünk. Vagyis én még facere, hogy válaszoljak Ramosnak.

Hola Sergio!

Általában normális vagyok. :) Legalább is úgy gondolom. Most viszont álmos.

Hát a suliba komolyan vették a spanyolt, és ha már én választottam, akkor illő rendesen megtanulni, de ezek szerint még van mit csiszolnom. :)

Még jó, hogy közvetíti a tv, máskülönben perelném a társaságot. :) És nem az a baj, hogy nem közvetítik, vagy ne tudnám megnézni online, hanem jelenleg Szerbiába vagyok a kézilabda Európa bajnokságon. Nagyon sietnem kell majd vissza, hogy le ne maradjak a kezdésről, de minden tőlem telhetőt megteszek.

Vitali