3 - Szerelem net

2012 Január 16. Hétfő

Zavard össze a világot. Hétfő van, mosolyogj. Ez még talán menne is, ha nem hajnali négykor ébresztene a telefonom. Csábító a szundi gomb, de az életem kedvesebb, mint 10 perc alvás. Ráérek majd a kisbuszon aludni. A többiek örülni fognak és engem se raknak ki félúton azért, mert sokat beszélek.
Feltornásztam magam ülőhelyzetbe. Csak lassan, felesleges lenne elsietni a dolgokat. Az ablakhoz mentem és sarkig tártam, szellőztetés céljából.
- Aztaaa, esik a hó. - Idén először. Levakarhatatlan vigyor terül el az arcomon. Na nem annak örülök, hogy esik, hanem, hogy nem kell havat lapátolnom. Ezen a héten elvileg én vagyok a soros, de mivel nem leszek itthon... Hát kedves szomszédok, ezt buktátok. Még hogy nem a legszebb öröm a káröröm. Megborzongtam a beáramló hideg levegőtől. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat és kitártam a lakásban minden ablakot, letekertem a termosztátot ne menjen feleslegesen maxon a fűtés, mikor nem is, vagyok itthon. Összeszedtem az aksikat meg a töltőket és minden még elő lévő cuccot, betáskáztam. Mikor menetre kész voltam becsuktam az ablakokat és behúztam a sötétítőt. A házinéninek még firkantok egy levelet, hogy szánom-bánom, de két hétig nélkülöznie kell takarítási munkálataimat. Áramtalanítottam a lakást és bezártam, majd célba vettem a lépcsőházat. A levelet bedobtam Magdi néni postaládájába és a már rám váróbuszhoz mentem.
- Jó reggelt! - Köszöntek kórusba.
- Na-na. - Emeltem fel az egyetlen szabad kezem. Egyébként két kézzel tiltakoznék. - Ne tituláljuk a hajnali háromnegyed ötöt reggelnek, mert a végén még megsértődik. - Próbáltam volna ezt komolyan mondani, de ilyen vicces társasággal. - Egyébként, sziasztok. Sokat vártatok?
- Mihez képest? - Kérdezi, Nono a közvetlen munkatársam, egyébként Norbi. Ő írja a cikkeket.
- Mondjuk magamhoz képest. - Adom meg a választ miközben a bőröndömet a csomagtartóba, teszem a fényképezőgép, és a laptop jön az utastérbe, nem kockáztatok. Mindkettő fontos munkaeszköz.
- Nem. Majdnem pontos voltál. - Igen. Ezt akartam hallani. Majdnem. Norbi mellé vágódtam be. Az ipodomat halásztam elé, mikor a képembe nyom valami puhát. Megfogom és elveszem.
- Jéé nem felejtetted el? - Ölelem magamhoz a legújabb szerzeményem, amin jót mosolyog. Én meg egy puszit nyomok az arcára köszönöm gyanánt. Fogadtunk. Ha nyer a Real ő, vesz nekem egy párnát. Fordított esetben én rosszabbul jártam volna, mert a következő meccset nem nézhettem meg, de bíztam bennük. Annak ellenére, hogy a teljesítményükről a véleményem, mit sem változott.
- Aludni fogsz? - Kérdezi vigyorogva. Na jó baszki ennyire azért nem vagyok elviselhetetlen. Csak nyelvet öltök rá és bedugom a fülest, hogy a zenére elaludjak.

- Vitali, Vitali. - Hallom, hogy szól, de nagyon nincs kedvem reagálni. - Viatali. - A nevem mellé társul némi rázogatás is, amitől kisebb fajta agyrázkódást kapok.
- Mi van? - Kérdezem álmosan.
- Itt vagyunk a határon le, kell szállnunk.
- Hurrá. - A lelkesedésem óriási és nem vagyok magamnál. Még jó indulattal se hasonlítok az igazolványon lévő önmagamra. Felveszem a kabátom, és Nono után indulok. Az utolsó lépcsőfokon megbotlók a szőnyegbe, ami lábtörlő gyanánt van odatéve, és szó szerint leesek a buszról leterítve egy határőrt. Hát ez szuper a végén még bezárnak hivatalos személy elleni erőszakér. Zavaromba azt se tudtam, mit tegyek. Mindenki próbálta elfojtani a nevetését.
- Sa-sajnálom. - Dadogtam. És igyekeztem minél hamarabb leszállni róla. Persze az miért ilyenkor sikerülne, és senki nem segít. A srác mosolya meg már több mint perverz. Baszd meg te kretén. Nem mondtam ki hangosan, mert akkor tutira itt éjszakázom. Mikor sikerült felállnom a maradék büszkeségemet összeszedve néztem magam elé. Alig vártam, hogy visszaszálljak a buszra. Hazafelé tuti nem erre jövök. Inkább megkerülöm a kontinenst, de be nem vállalom, hogy még egyszer lássam. Átmentünk minden fajta ellenőrzésen. A buszon mindenki szakadt a röhögéstől, ha már lent nem tehették meg. Ez zavart úgy két percig, aztán én is nevettem már csak a dolgon. Viszont a lábtörlőt olyan messzi hajítottam, amennyire csak tudtam. A határ után megálltunk az első nagyobb pihenőbe, ahol kávézó is volt. Besiettem és kértem egy tejeskávét meg egy dupla presszót mézzel és tejjel. Nono issza így. Szerintem undorító, de ő tudja.
- Van wifi? - Kérdeztem a pultost, aki bólintott és elém tolt egy cetlit, amin a kód volt. A telefonomon direkt ki van kapcsolva net forgalom. Beléptem facebookra. Volt mindenféle értesítésem, üzenetem és még ismerősnek is jelölt valaki. Még egy új függő, gondoltam én, de milyen rosszul. Nem más akart az ismerőseim közé tartozni, mint Sergio Ramos. Én nem valószínű, hogy bejelöltem volna. Visszaigazoltam neki és kitöröltem az adatlapomról a posztot. Nem kellett, hogy más lássa. Aztán az üzenetre vándoroltam, ami megint csak tőle jött.

Hola Vitali.

Megint egy kellemes csalódás. Azt hittem csak az első leveled lesz normális, de bíztam benne, hogy nem. Jó néha idegennel beszélgetni. Ne érts félre. Úgyhogy ha nem bánod, akkor írok neked, persze ha válaszolsz. :)

Egész jó a spanyolod, csak nagy ritkán keversz össze szavakat.

Miért ne tudnád megnézni. Úgy tudom, közvetítik nagyjából mindenhol, de online biztos. Küldök linket, ha kell.

S. R.

Válaszolni már nem volt időm, kész lett a kávé. Kifizettem és mentem visszafelé egy mosollyal az arcomon. Furcsa érzés ez. Mondhatni zavarba ejtő. Biztos rengeteg barátja van. Olyanok, akik nem kilométerekre vannak tőle, és velem akar "beszélgetni". Van egyáltalán olyan jellegű közös témánk? Oké hogy én madridista vagyok, de ő ott játszik és ez azért más. Eldöntöttem, hogy nem görcsölök ezen. Nem vagyok buta. Majd adja magát.
Nono kezébe nyomtam a kávét és felléptem a buszra. Majd azzal a lendülettel vissza is fordultam.
- Bocsi. Ez az enyém. - Veszem ki kezéből a kávémat és odaadom neki az övét.
- Jól vagy? - Kérdezi.
- Persze. - Vigyorogtam. - Soha jobban.
Csináltam a csapatról néhány képet. Én személy szerint jobban szerettem a kamera mögött lenni. Nem véletlenül lettem fotós. Nono szerint hülye vagyok. Nem tehetek róla, hogy nem szeretem, ha fényképeznek. A csíz nem nekem való. És komoly önbizalomhiányba szenvedek, amit igyekszek a humorommal kompenzálni. Persze csak a jó ízlés határán belül.

Délelőtt 10 körül foglaltuk el a szállásainkat, majd néhány cuccot összeszedve ebédelni mentünk. Azután pedig egy sajtótájékoztatóra, ahol a tegnapi meccseket elemezték. Peter a magyar részleg főnöke is ott volt, na meg a többi fejes más országokból. Néhányat be is mutatott. Volt, aki különösképpen dicsérte a munkáinkat. Azt hiszem az angol fotós, azt mondta, hogy velem született tehetséggel vagyok képes elkapni a különleges pillanatokat. Igazából a végére azt se tudtam ki kivel, van, ezért egy távolabbi sarokba húzódva igyekeztem az arcokhoz nevet párosítani, ami többé-kevésbé ment is. Igazán jó volt egy személyes memóriajátékot játszani. Végszóra elindultunk a stadionba. Én már komolyan nem bántam.
Az első meccsen a Franciák játszottak a Spanyolokkal. A mérkőzés csak hat után kezdődött. Nono az edzőkkel beszélgetett én pedig nekiálltam megtölteni a memóriakártyát képekkel. Először a franciákhoz mentem. Úgy néztek ki, mint akik divatbemutatóra jöttek. Szemet, gyönyörködtető látványt nyújtottak mindenesetre, mert ugyan ki ne nézne meg egy izmos felsőtestet, de azért nem kéne S-es pólóba bújni, ha M-es a méreted. Állat nagy arcuk volt. Persze volt mire, de akkor se kell elszállni. Gyorsan ott is hagytam őket. A spanyolokkal legalább volt közös nyelvismeretünk.
- Hola fiúk. - Köszöntem. Döbbent arcok.
- Hola. - Tért észhez az egyik.
- Összeállnátok egy kép erejéig?
- Melyik újságtól vagy?
- Az Averay & Wymer mond valamit? Nem? És a Live news? Nálatok Vivas noticias a lap neve.
- Igen így már ismerős, de onnan már jött valaki.
- Én a magyar laptól jöttem. Végig kísérjük a csoportot, és mivel nemzetközi lapcsaládról van szó maradunk végig.
- Ohh hát semmi akadálya. - Mondja a szószóló, mert igazából más nem szólt hozzám, de annyira nem zavart. Mint kiderült ő Alberto Enterrios.
- Köszönöm a türelmeteket.
- Mond csak, öm...
- Vitali - Árultam el a nevem.
- Vitali a képeket, majd megkaphatjuk?
- Persze megoldjuk. Na mentem. Majd találkozunk. És sok sikert. A helyemre mentem, ami igazából nem volt, mert végül is a reklámtáblák mögött bárhol tartózkodhattam. Csak a gépre kellett vigyáznom, nehogy egy eltévedt labda kilökje a kezemből.
A címvédők kikaptak a Spanyoloktól. Személy szerint meg se lepődtem. Hisz ők elég sok sportban ott vannak az élvonalban. Három góllal verték ellenfeleiket.

Nono váltott pár szót néhány játékossal.
- Gratulálok. - Mosolyogtam a lihegő társaságra.
- Köszönjük. - Mondták. És bár fáradtak voltak örültek, hogy egy csatát megnyertek.
A két csapatot váltották a Magyarok és az Oroszok. Róluk is csináltam közös képet. Az oroszok morogtak, mint a medvék. Legközelebb hozok egy üveg vodkát. A mieinknek sok sikert kívántam, aztán levonultam a pályáról. Cseréltem aksit és folytattam a munkát. Erősen kezdtük. Pár perc után 3-0-ra vezettünk majd ez folyamatosan nőtt, de az oroszok se tétlenkedtek. 14-9-es vezetésnél azonban az álom rémálommá vált és a félidőt 19-19-el fejeztük be. A második elején a kelet-európai csapat növelte az előnyét 3 góllal. Látszott a csapaton, hogy elfáradt. De ide az ember nyerni jön. 25-22-es orosz vezetést képesek voltak megfordítani 30-27-re de végül 31-31 döntetlennel fejezték be a találkozót.

Na erre biztos nem fogadtak sokan. Az én munkám már befejeződött, de megvártam Nonot. Együtt mentünk vissza szállodába és ki-ki a saját szobájába vonult vissza a munka igazi részét megtenni. A képeket feltöltöttem a laptopomra és elkezdtem szelektálni. Az első rosta után elmentem letusolni. A második már kicsit nehezebb volt, de szerencsére azzal is hamar végeztem. Nono nem sokkal 11 után futott be. Átküldte a cikket. Tettem hozzá pár képet, amit már előzőleg kiválogattam és elküldtük a szerkesztőségbe. Éjfélkor van lapzárta. Abba pedig bőven belefértünk. Az online oldalt is frissítettük és még több képet töltöttem a galériába. Egy pacsival pecsételtük a mai napot és aludni mentünk. Vagyis én még facere, hogy válaszoljak Ramosnak.

Hola Sergio!

Általában normális vagyok. :) Legalább is úgy gondolom. Most viszont álmos.

Hát a suliba komolyan vették a spanyolt, és ha már én választottam, akkor illő rendesen megtanulni, de ezek szerint még van mit csiszolnom. :)

Még jó, hogy közvetíti a tv, máskülönben perelném a társaságot. :) És nem az a baj, hogy nem közvetítik, vagy ne tudnám megnézni online, hanem jelenleg Szerbiába vagyok a kézilabda Európa bajnokságon. Nagyon sietnem kell majd vissza, hogy le ne maradjak a kezdésről, de minden tőlem telhetőt megteszek.

Vitali

3 - Kézzel - lábbal

Meglepő történések

A vasárnapom egy részét azzal töltöttem, hogy számba vettem az iskolák lehetőségét. Finnországba építészmérnöknek tanultam és ezt folytatni is akartam ezért szűkítettem a kört. Országszerte volt pár jó nevű egyetem, de az volt a célom, hogy a közelbe maradjak. Voltam távol eleget. Ezért a madridi egyetemet választottam. És mivel vasárnap nincs ügyintézés így várnom kellett holnapig.
Az átlagnál jóval melegebb volt. A hűs szobába feküdtem és vártam, hogy mikor lesz már elfogadható idő. Négy óránál tovább nem bírtam a bezártságot. Iker az óta már megjött edzésről és el is ment. Vissza kell szoknom erre a klímára. Egy színes tunikát vettem fel és egy rövidnadrágot. A lábamat papucsba bújtattam és elindultam a legközelebbi cukrászdába egy jó adag fagyit juttatni a szervezetembe. Jó fél órát sétáltam két gombóc fagyiért. Miután megettem, ami fele ennyi időbe nem telt kellemesen lehűlt belsővel indultam el haza. Épp Cris háza előtt jártam mikor a kirohanó házigazda épp hogy fel nem lökött. Beült a kocsijába és füstölgő kerekekkel indult el. Hát ebbe meg mi ütött? Visszanéztem a sarkig nyitott ajtóra, ahol egy nő jelent meg kezébe az üvöltő kisgyerekkel. Körbenézett és féktelen haragra gerjedt mikor meglátta, hogy nagy valószínűséggel csak az ő kocsija parkol az út túloldalán. Úgy álltam ott, mint egy nagy rakás szerencsétlenség. Próbáltam megérteni a helyzetet, de nem ment, csak Roni fiát néztem, aki keservesen sírt. A nő megindult felém. Arckifejezése még engem is taszított így nem csodáltam, hogy a kezében lévő csöppség sír.
- Nesze, fogd. - Adja a kezembe kicsi Crist. Ha nem kapcsoltam volna egyből szerintem le is dobja.
- Úristen! Te normális vagy? Mit ártott neked ez a szegény gyerek? - Öleltem magamhoz a kisfiút.
- Megszületett. - Sziszegte a fogai között majd beült a kocsijába és elhajtott a másik irányba. Az én gyomrom rándult görcsbe attól az utálattól, amit a gyerek iránt érzett. Miután ő is eltűnt a láthatárról bementem a házba. Nem hiányzott egy nem kívánt kép valami hihetetlen újságcikkel. Percekbe telt mire meg tudtam nyugtatni a kicsit, de végül sikerült. Összeszedtem neki néhány ruhát és egyéb szükséges dolgokat és bezárva Cristiano házát haza indultam.
- Na nézd csak. Itt van Iker bácsi. - Mentem be a konyhába.
- Iker bácsi ám a... Hát ezt meg hol szerezted?
- Te nagyon hülye a csapattársad fia.
- Mit keres nálad? - Felvázoltam neki a történteket. - És tudja?
- Még nem, de mindjárt felhívom. - Vettem elő a telefont, de nem volt elérhető. - Semmi. Majd később megpróbálom. - Tettem a le a mobilom és kihámoztam Crist a bébihordóból.
- Na öcsi mit csináljunk? Mit csócsálod a kezed? Éhes vagy? - Kérdeztem mire csak gügyögött nekem valamit. Kivettem a hűtőből egy joghurtot és megetettem. Közbe pedig Ikerrel beszélgettem.
- Ki volt a csaj?
- Hogy nézett ki?
- Pff. Lehetetlen kérsz, csak pislogtam, hogy mi van. Magas, vékony, hosszú barna haj. Ennyi, amit el tudok mondani.
- Akkor Ő Irina lesz. Cris barátnője, de elég hogy is mondjam nyitott a kapcsolatuk. - Húzta el a száját. Ő maga sose menne bele ilyen párkapcsolatba és nem is tudta megérteni mi ebben a jó. Bár én se. Ezek a kapcsolatok mind érdekre alapszanak.
- Kinek volt szüksége kire?
- Kölcsönös. Irina egy felkapaszkodó modell. Ronaldo nevét adta a karrierjéhez. Cserébe Ő pedig megjelent vele néhány hivatalos rendezvényen, mint a barátnője. - Nem igazán tudtam mit mondani rá. Nem is tudtam erről. Én vagyok az utcába az utolsó, aki szennylapot vesz. Cris pedig nem mondta, mert gondolom tisztába volt a véleményemmel. Miután elfogyott a joghurt kicsi Crissel célba vettük a hátsó udvart. Ő mászott én meg másztam utána. Cristianot többször is próbáltam hívni, de mindhiába. Nem volt mit tenni vacsoraidő volt.
- Húha most olyan a ruhád, mint apué meccs után. - Mosolyok rá miközben a zöld foltos nadrágját nézem. Le se tagadhatná, hogy a fia. Biztos nem fogja díjazni, bár sok köze nem nagyon lehet a mosáshoz.
- Ap... Ap... - Mondogatta.
- Hiányzik? Nem sokára biztos jönni fog. - Kicsit felelőtlennek tartom. De nem hibáztatom. Mindenki követ el hibákat. Szerencsére ő csak azt az egyet, hogy nem védekezett, de cserébe kapott egy csodálatos gyereket. Biztos nem egyszerű egyedülálló focista apukának lenni. Főleg ilyen megbízhatatlan barátnő mellett. Irina se anyának való, az egyszer biztos. Zöldség főzeléket készítettem neki egy kis virslivel, amit nagyokat cuppogva fogyasztott el.
- Ó kis haspók, ez a ruha ma megjárta a hadak útját. - Néztem végig füves, főzelékes, maszatos ruháján. Mire ő csak elnyomott egy hatalmás ásítást. - Na igen teli a poci lehet aludni, de előtte beiktatunk egy fürdést. - Felvittem az emeletre és megfürdettem.
- Héé nem is engedtem ennyi vizet a kádba. A fürdő nem szeret ám úszni. - Csóválom meg a fejem nevetve, mert még mindig két kézzel, nevetve fröcskölte a vizet. Egy jó alapos mosdás után tisztába tettem és felöltöztettem majd a hatalmas ágyam közepére tette, ahol egyből hasra vágta magát. Én is lefeküdtem mellé. Látszott rajta, hogy álmos, de tudta jól, hogy nem itt kellene lennie.
- Ap...? - Kérdezte nagy szemeit rám meresztve.
- Ha most becsukod a két szép szemed, mikor felkelsz apa itt lesz veled. - Adtam a homlokára egy puszit, és cirógatni kezdtem az arcát, aminek hatására hamar el is aludt. Az ágyat körberaktam párnákkal, nehogy véletlenül meginduljon aztán letusoltam. Felvettem a pizsamának használt francia bugyit és hozzá való toppot majd Iker egyik mezébe bújtattam magam, ami combközépig simán ért nekem. A bébiőrzővel a kezembe lementem a nappaliba, ahol Iker nézett valami meccsismétlést. Lehuppantam mellé és az oldalához bújtam.
- Elaludt? - Csak bólogattam. - Özil szerint nagyon értesz a gyerekekhez.
- Aztán ezt honnan veszi Mesut?
- A szomszédban lakik. Többet hall és lát, mint ahogy gondolod. - Vigyorgott.
- Chh... Sherlock. - Álltam fel és megint megpróbáltam hívni Crist. Ki nem csörgött, de valaki ráfeküdt a csengőre.
- Iker gyorsan reagált és beengedte a türelmetlen látogatót, aki nem volt más, mint Roni.
- Iker... Iker a fiam... A fiam eltűnt. - Nyögi ki nagy nehezen. Szerintem idáig futott. Látszott rajta, hogy kétségbe van esve.
- Ronaldo higgadj le. A fiad nem tűnt el. És ezt tudnád, ha arra használnád a telefont, amire való. - Oktatja ki őt a bátyám. Én meg csak állok a háromszöget bezárva és egy szót, se szólok.
- Te tudod, hol van? MOND MÁR! - Kiabálta.
- A szobámba alszik. - Szólalok meg először. Látszott rajta, hogy kicsit megkönnyebbül, de aztán olyat látok az arcán, ami arra késztet, hogy hátráljak pár lépést. Bármire gondolt is kiverte a fejéből és már csak az értetlenség maradt, aminek hangot is adott.
- De hogyan?
- Miután elszáguldoztál Irina kirohant a házból és a kezembe adta kicsi Crist majd ő is elviharzott. Még jó, hogy én jártam arra és nem más. A lényeg, hogy nincs semmi baja. - Láttam, ahogy ökölbe szorul a keze, és ha a modell elérhető távolságba lenne, már nem élne.
- Nyugodj meg Hanga vigyázott rá. Ne gondolkodj rajt. Egy barom voltál, de most már minden rendben. - Mondta neki Iker.
- Köszönöm. - Nézett rám, majd a csapattársára és fáradtan huppant le az egyik székbe.
- Am, Cris van valami, amire meg szeretnélek kérni. - Tördeltem a kezeim.
- Bármit Hanga. Bármit.
- Itt maradnál éjszakára? Megígértem neki, hogy itt leszel, mikor felébred. - Mondtam és tekintetem közte meg Iker közt vándorolt. Mindkettőjük beleegyezése kellett.
- Rajtam ne múljon. - Emelte fel kezeit Iker. - Viszont én megyek aludni. Jó éjt. - Azzal elment.
- Tehát? Ugye nem akarod, hogy megszegjem az ígéretem?
- Csak ha te is ott leszel.
- Megbeszéltük. Na gyere, menjünk. - Fogtam meg a kezét és elindultam a lépcső irányába. Összekulcsolta az ujjainkat, amire egy pillanatra lemerevedtem, de igyekeztem nem tudomást venni róla.
- Miért rohantál úgy el? Majdnem fellöktél. - Nevettem halkan.
- Kiakadtam. Megmondtam Irinának, hogy nem akarok tőle semmit, hogy azt se akarom, hogy az állítólagos barátnőm legyen. Persze ő túlságosan beleélte magát a dologba. Ő tényleg azt hitte, hogy mi egy párt alkotunk. És azt mondta, hogy márpedig ő nem hagyja annyiba a dolgot.
- Őrült modell. - Mondtam csak úgy magam elé meredve és már meg volt a következő kérdésem. - De mi ez a nagy változás? Iker azt mondta nyitott kapcsolatban éltek. - Macska körmöztem a levegőben fintorogva, amin elnevette magát.
- Szórakozni jó. Belefér, hogy ott egy álbarátnő, de ha komolyan gondolnám valakivel, akkor inkább ne legyen. Főleg ha tudom, hogy az illetőnek mi a véleménye az effajta kapcsolatokról. - Nézett a szemembe. Egy pillanatig azt hittem talán rólam beszél, de a következőbe elengedte a kezem és elfordult. Most örüljek vagy ne. Elvégre elég régóta húzzuk egymás agyát, nem folyamatosan csak időnként. Úgy tűnik ennek megint eljött az ideje.
- Na menjünk, mert bár van nálam bébi mobil és a padlót atombiztos kispárna szőnyeg, borítja, aggódok az örökmozgódért.
- Köszönöm. - Csak ennyit mondott és megölelt. - Azt hiszem hoznom, kell neked egy rendes mezt.
- Rendes mez alatt a tiédet érted? - Vigyorogtam rá. Nem is válaszolt. Én meg tudtam, hogy ráhibáztam.
Benyitva a szobámba félreálltam, hogy Cris is bejöhessen.
- Nagyon jó baba. És jó, ha tudod, téged egyenesen imád. Tudom, hogy nem tudsz annyi időt vele tölteni amennyit, szeretnél, sőt amennyit megérdemelne, de hidd el jó apa vagy. Na menj tusolni, kerítek neked valamit, amiben aludhatsz és nem Ikeré. - Volt néhány pasi cuccom, de csak saját használatra. Találtam is egy fehér boxert, ami ránézésre jó lesz neki. Épp odaértem a fürdőajtóhoz, amikor az kinyílott és egy szál törölközőbe állt előttem a csatár. Tekintetem akaratlanul is követte a vízcseppek útját, amik végigszáguldanak izmos felsőtestén. Anyám, mint egy kiéhezett szuka olyan lehetek. Gyorsan összeszedtem magam és megkerestem tekintetét, ami semmi jót nem ígért. Az elégedett arcától mosolyognom kellett.
- Egy szót se. - Nyomtam a kezébe az alsót. Kölcsön kenyér visszajár barátom. Mire kijött én már az ágy bal oldalán feküdtem. Cristiano pedig a másik oldalon helyezkedett el. Kis hálótársunkon áthajolva nyomott egy puszit a homlokomra és jó éjszakát kívánt. Őt is kimerítette ez a nap. Meg engem is. A kis sráccal együtt töltött idő kitett egy kemény edzést.

~*~

Reggel arra ébredtem, hogy valaki bújik hozzám. Kipislogtam az álmot a szememből. Megmosolyogtam a kis maszatot, aki az arcát a nyakamba fúrta. Mikor megsimogattam a fejét rám nézett azokkal a nagy barna szemeivel, amikből jól kiolvasható volt a kérdés. Hol van apa? Crisre néztem, aki csillogó szemekkel nézte a jelenetet.
- Nézd, csak ki van ott? - Mutattam felé, mire a kisfiú abba az irányba nézett. Felderült az arca. Láttam, ahogy teli szájjal vigyorog, amint meglátta az apukáját.
- Aaaaaap... - Rikkantotta, mire a megnevezett kikerekedett szemekkel nézett.
- Ha - hallottad? - Kérdezi hüledezve.
- Ó tegnap csak százszor. Mondtam neked, hogy szeret. Hiányoztál neki. Valami baj van?
- Nem csak én most hallottam először beszélni.
- Hát akkor gratulálok. - Nevettem és a kis törpe már apja karjaiba volt.
Felkeltem és a fürdőbe mentem. Örömmel vettem tudomásul, hogy nem vagyok rémisztő. Fogat mostam és megfésülködtem, majd visszamentem a szobába és gondolataimba merülve kezdtem el készülődni. Ki-be rohangáltam, de sokra nem jutottam. Se öltözésbe, se gondolkodásba.
- Khm... Még itt vagyunk ám. - Szólal meg egyszer csak Cris én meg akkorát ugrottam, hogy beestem bugyiba meg melltartóba, a szekrénybe.
- ÁÁÁÁÁÁÁ... Basszus a frászt hozod rááám. Nem vagyok hozzászokva olyan társasághoz, akik elől takargatnom kell magam. - Mondtam, miközben igyekeztem nem infarktust kapni. Persze ő majd meghalt a nevetéstől, de közbe felugrott és odasietett hozzám.
- Jól vagy? - Kérdezte, de még mindig nevetett.
- Jól leszek, ha kiszedsz innen. - Nevettem én is. A kezét nyújtotta, amit meg is fogtam. Kicsit erősebben rántott fel a kelleténél, így teljesen hozzásimultam. Megtántorodni se volt időm ugyanis keze a derekamra csúszott és egy centivel se engedett hátrébb. A másikkal kiseperte hajamat az arcomból. Belenéztem a szemeibe, amik megmagyarázhatatlan érzelmeket tükröztek. Levegőt se mertem venni. Csak álltam és vártam. De akkor kinyílt az ajtó.
- Hé, legalább ne a gyerek előtt. - Vigyorgott Iker és mi úgy rebbentünk szét mintha bármit is csináltunk volna. - Csomagod jött. Át kéne venned. - Mondta még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel. Magamra húztam egy pólót és egy farmer minit, majd lefutottam a bejárati ajtóig ahol is a postástól átvettem a csomagot és visszamentem a már felöltözött fiúkhoz. Kicsit talán csalódott voltam.
- Várj, segítek. - Veszem ölbe kicsi Crist és viszem le.
- Mi jött a csomagba?
- Ja a csomag. Nem tudom, de mindjárt kiderül. - Tépem fel a csomagolást. Néhány kép volt benn. Egytől egyig mindegyiken rajt volt Joona, ismeretlen lányok társaságában. A dátumok pedig mind azok, amikor én itthon voltam Madridba. Egyenként dobáltam a képeket a konyhapultra. Azt hiszem tízig számoltam. Igazán szíven ütött a dolog. Annyira fájt, hogy azt hittem minden rendben van, hogy mindent képes voltam megadni neki. Szerettem őt. Egyszer sem csaltam meg. Erre kiderül, hogy rohadt kevés voltam és még csak nem is érzett irántam úgy, mint én irántam. De akkor minek kellettem neki? Hogy leszálljon róla a sajtó meg a családja? Emlékszem milyen boldogok voltak, hogy végre a fiúknak van valakije, valaki komoly. Fájt, de a legjobban talán az, hogy tudtom nélkül lettem álbarátnő. Az utolsó képet is letéve a pultra először csak meredtem magam elé. Hol ronthattam én ezt ennyire el? Felnéztem Ikerre.
- Ne Hanga. Hallod? Ne, ez nem a te hibád. Ez egy barom. Egy percre se érdemelt meg. Hallod? - Csak bólogattam.
- Hanga! - Fordított maga felé Cris. - Te egy csodálatos lány vagy. Ő pedig egy igazi idióta. Örülj neki, hogy megszabadultál tőle. Ezzel saját magát minősítette. - Igazuk volt mindkettőjüknek.
- Nem ez tényleg nem az én hibám. - Mondtam és felnyaláboltam a képeket, kivittem a kerti sütögetőbe, hogy elégessem. Egy pillanatra megfordult a fejembe, hogy a sajtó kezébe juttatom, de akkor se, engem se Ikert nem hagynák békén. Némán néztem végig, ahogy füst és hamu lesz azokból az ocsmány képekből. Ha bármit is éreztem Toivio iránt az most a füsttel együtt elszállt.

2 - Szerelem net

 2012. Január 15. Vasárnap

Reggel korán kidobott az ágy, amit nem is bántam, hisz volt még vagy millió dolgom. Kezdtem azzal, hogy lekocogtam a három utcával arrébb lévő pékségbe croissanért és az egész tömböt megkerülve futottam hazáig. Egy tejeskávéval elfogyasztottam a reggelit majd belevetettem magam a házimunkába. Mostam és takarítottam, hogy tisztán hagyjam itt a lakást. Szerettem Pestet, a nyüzsgést, azt, hogy szabad lehetek. Nem lett volna, muszáj itt tanulnom, de olyan suli kellett ahol komolyan tanítják a spanyolt. Kétnyelvűségem révén elég jól sikerült elsajátítanom. Nem mondom, hogy perfekt vagyok, de nagyon kevés dolog van, amit nem értek meg. Nagy álmom, hogy egyszer kijussak Madridba és elmenjek egy Real Madrid meccsre.
Miután mindennel végeztem nyakamba vettem a várost, hogy beszerezzek még néhány cuccot. Utam egy drogériába vezetett majd onnan a plázába, hogy vegyek még néhány ruhát. Általában célirányosan vásárolok. Főleg ha egyedül vagyok. Viszont szerettem a spontán mozit, mikor az ember lánya vesz egy kis nachost meg némi üdítőt és vesz jegyet a következő filmre. Ami most jelen estben a Sherlock Holmes 2: Árnyjáték volt. Az első nagyon bejött és a másodikkal se voltam másképp. Hm kitudja, talán lesz harmadik is.
A film végeztével egy foto-shopba vezetett utam, hogy vegyek néhány aksit a gépembe és, hogy mint mindig megcsodáljam a leendő gépemet, amire most éppen gyűjtök. Reményeim szerint, ha állandósítanak, akkor nyár végére már enyém lesz a kicsike. Jó tíz perc szívfájdítás. És vágyakozás után hazaindultam. Van ugyan kocsim, de a belvárosba jobban járok, ha tömeg közlekedek. A városi tempó zabálja a benzint és a koccanás, se hiányzik. A metrón, buszokon, vonaton meg mindig történik valami, ami feldobja embert. Így a négykerekűt csak akkor használom, ha vidékre megyek.
Otthon bepakoltam a bőröndömbe majd feldíszítettem a nappali konnektorait aksi töltőkkel majd rendeltem pizzát. Ha főzök általában két napra így ez most kimaradt. Na meg direkt be se vásároltam. Kong a hűtő az ürességtőé. Nincs benn romlandó étel.
Magam elé húztam a laptopom, aznap először. Ha elfoglalom magam nem is, vagyok akkora kocka. Elmentem letusolni és mire végeztem a vacsorám is megérkezett. Szokásos pizzéria, szokásos futár. Letelepedtem, és tovább bolyongtam a világhálón. Bejelentetlenem face-re és beleharaptam a sonkás-kukoricás pizzámba, amit majdnem félre is nyeltem mikor megláttam ki írt. Pislogtam párat, hátha csak hallucinálok, de nem. Sergio Ramos neve ott állt feketén fehéren. Szuggeráltam még pár pillanatig hátha eltűnik, de nem akart. Megráztam a fejem és nagy szívdobogás közepette megnyitottam a levelet.

HOLA!
Meglepődve olvastam a leveled. Nem minden nap kapunk ilyen kritikát vagy egyáltalán olyan üzenetet, ami nincs teli szívecskékkel. Igyekszünk összeszedni magunkat és a csapatot is. A sárgákat általában azért kapom, mert nagy a szám, de kiállok a csapattársaimért. Ez a bíró kicsit higgadtabb volt. Köszönjük a támogatást és külön köszönöm a tartalmas levelet. Jó tudni, hogy van még normális lány a nagyvilágban. Szerdán is nézni fogd a meccset?
S.R.

Na jó! Nem tudom mit vártam, de választ azt biztos nem. Ráadásul kérdezett, amire illik válaszolni. Statisztikailag a kettőnél több üzenetváltás már levelezésnek számít. Ráadásul a saját profiljáról írt. Nem hagyhatta volna abba a levelet egy mondattal előbb? Mégis mit írjak neki? Egyáltalán minek pánikolok? Ő is csak egy ember. Oké Vitali, hajrá. Ez csak egy levél.

HOLA!
Megleptél. Még most is pislogok. Nem számítottam válaszra. Igazából arra se, hogy egyáltalán célba ér a levelem. Mondjuk, így legalább megbizonyosodhattam róla. Igen tudom, hogy kiállsz értük, bár néha ezt elég durván teszed. :D Nem lennék a bírók helyébe.
A szerdai meccset mindenki várja, Így én is. Az már más kérdés fogom-e tudni nézni. Szeretném.
Addig meg kapjátok össze magatokat.
V.F.

Elküldtem a levelet majd az órámra, néztem. Nos igen ideje aludni. Kiléptem és még feltettem az ipod-omat tölteni. Legyen mit hallgatnom Szerbia felé.
Befeküdtem a pihe-puha meleg ágyikómba magamhoz öleltem a Realos párnámat és igyekeztem minél hamarabb álomországba jutni.

A leendő csoda

1 - Szerelem net

2012. Január 14. Szombat

Szombat este van mikor mindenki a jobbnál jobb bulikra, készül én, kikötöm a csengőt, bezárom az ajtót és kikapcsolom a telefonomat. Aki ismer, tudja, hogy ma nem vagyok elérhető, hisz a real madrid játszik. Persze vannak, akiknek elég, ha a hajnali ismétlést látják nekem már a gondolattól is égnek áll a hajam, hogy előbb jusson az eredmény a fülembe, minthogy lássam a meccset. A felém tévedő tudatlanoknak egy cetlin lévő üzenet nyújt tájékoztatást a bejárati ajtómon, miszerint ne zavarjanak akkor, se ha ég a ház. Persze ha drasztikus lennék, azt írnám, hogy mielőtt rászánod magad a kopogásra, ásd meg a sírod. Ne nekem kelljen azzal is vesződnöm.
A nevem Vitali Frewer. Angol apuka és magyar anyuka egyetlen gyermeke. Magyarországon élek és egy nemzetközi lapcsalád, sport magazinjának, próbaidős fotósa vagyok. Nem a legjobban fizető állás, de azt csinálhatom, amit szeretek. Tavaly érettségiztem és ahelyett, hogy felvételiztem volna egy fősulira inkább, befizettem magam egy fotós tanfolyamra. Úgy gondoltam, hogy a felsőoktatás még várhat, és így hogy a szüleim látják, nem tétlenkedek rám hagyják a dolgot. Megbíznak bennem, azért is élek egyedül már majdnem két éve. A koleszt én utáltam anyuék meg Pestet, ezért vettek egy lakást nekem.
November óta dolgozok a lapnál és a három hónapos ideiglenes szerződésem január végén, jár le. Minden a következő két hétbe fog eldőlni, ugyanis megyek Szerbiába a férfi kézilabda eb-re, mint hivatásos fotós. Mondhatni ez lesz a vizsgám. Emellett az én dolgom az online oldal ránk eső részének szerkesztése. Viszont kanyarodjunk vissza a jelenbe.
Egy üveg vízzel és egy chupa-chups nyalókával a kezembe beültem a fotelembe és rátapadtam a képernyőre. A királyi gárda épp akkor lépett a pályára az ellenféllel. Eluralkodott rajtam a már jól ismert érzés, ami szinte semmihez nem volt fogható. Izgatott lettem, a szívem pedig hevesebben vert. Olyan ez, mint a szerelem. Szerelem a sport iránt, a foci iránt a Real Madrid iránt.
Lány létemre imádom a focit. Habár a labdarúgó pályafutásom csak az iskolai pályáig ért, de ott viszont évekig játszottam a helyi csapatban játszó fiúkkal és még néhány lánnyal. Főleg kapus voltam és hátvéd. Így teljesen átérzem Casillas és Ramos közti kapcsolatot. Bár tudom, hogy a barátságuk nem ezen alapszik mégis sokat számít.
A meccs elkezdődött. Az első 45 perc még nekem is igen megpróbáltató volt. Kaptunk egy gólt, amit szegény kispárnám bánt ugyanis halk puffanással ért földet mikor is földhöz vágtam. Néhány megmozdulásnál a hajamat téptem. Jól látható volt, hogy a csapatom SZÉT-VAN-ESVE! Ramos fejese szép lett volna, de hát csak volna. A szünetbe Mou biztos végzett egy alapos fejmosást. Ami a második félidőt illeti a bíró szerzett egy jó pontot mikor nem adott meg egy gólt az ellenfélnek és rögtön vesztett kettőt, amikor nekünk se adott meg egyet. Megjegyzem jogosan. Higuain és Callejón góljával fordult a meccs így az eredmény 2-1 lett a galaktikusoknak. HALA MADRID!
Nyertünk ugyan, de nem tudtam önfeledten örülni. Magam elé húztam a laptopom és bejelentkeztem facebookra. A Real hivatalos rajongói oldalán már kiposztolták a végeredményt és a góllövőket. Alig egy óra múlva már a játékosok is feltűntek az oldalon néhány képpel és bejegyzéssel. Látszólag nagyon meg voltak elégedve magukkal. Én pedig komoly késztetést éreztem arra, hogy leírjam a véleményem. Az utolsó vigyorgó kép Ramosé volt, így ő lett az áldozat.

HOLA!
Látom, nagyon meg vagytok magatokkal elégedve az eredménnyel. Nem mintha én nem örülnék neki, de rossz nézni, ahogy a kedvenc csapatom szétesik. :/ Mi van veletek? Ti amúgy mazoisták vagytok? Lehet ehhez túl hétköznapi csaj vagyok, de nem értem miért jó nektek, ha az edző kioszt titeket. Hiába az a két gól ennél játszottatok már jobban is. Még lapot se kaptál, pedig akkor elemedbe vagy. Most nem voltál.
Ne csússzatok szét! Kérlek! És most naagy boci szemekkel nézek. :)
HALA MADRID! V. F.

Gondolkodás nélkül kattintottam rá a küldésre még mielőtt meggondolnám magam. A lelkem kicsit megnyugodott. Remélem, hogy a levelem célba ér. A válaszra még csak nem is gondoltam. Olvasgattam még néhány cikket és találtam egy idézetet.

RM: "Éhes a sikerre. Már akkor is tud nyerni, ha nem játszik jól."

A baj csak az, hogy ez kevés lesz a Barcelona ellen. Ezután kikapcsoltam a gépem és lefeküdtem aludni.

2 - Kézzel - lábbal

 Édes otthon

Az ágyamba ébredtem. Iker ott ült a fotelomba és engem nézett. Percekig csak meredtem rá, aztán éreztem, hogy megint legördül egy könnycsepp az arcomon. Talán a megkönnyebbüléstől, hogy nincs semmi baja, talán attól, hogy még mindig rémesen érzem magam a történtek miatt. Mikor meglátja könnyeim, feláll és odasiet hozzám. Már nem úgy közeledik felém, mint pár órája. Azonnal felülök és átölelem.
- Sajnálom, annyira sajnálom. Nem gondolkodtam. Csak minél előbb itthon akartam lenni. - Hadarom. - Ne haragudj rám. - Kérem, mire ő eltol magától.
- Nagyon megijesztettél. Féltem, hogy valami bajod esik. Taivio csak annyit mondott, hogy elmentél. Kikészített az a tehetetlenség. Azt se tudtam, hol keresselek. Hanga kérlek, ilyet többet ne tegyél.
- Sajnálom. Fel kellett volna, hívjalak... - Csuklik el a hangom megint. Tudhattam volna, hogy ezzel csak a családomnak okozok fájdalmat. Hogy én mekkora hülye vagyok.
- Elmondod mi történt? -  Kérdezte pár perc múlva, mire én vettem egy nagy levegőt és röviden elmeséltem, hogy miért is jöttem el. Többször láttam rajt a haragot, ami valószínűleg Joonanak szólt és az együttérzést is, de semmiképp sem sajnálatot. Egyikünk se szerette, ha szántak minket így mi se tettük.
- Visszaköltözhetek? - Kérdezem mondadóm végén mire egy széles vigyor, terül el az arcán.
- Ez kérdés? Ne haragudj, de már egy éve erre a napra várok. Hol vannak a cuccaid?
- Öööö, a BMW csurig van.
- Akkor gyere, menjünk, pakoljunk ki. Még mielőtt meggondolod magad.
- Azt ugyan várhatod. - Szólok utána, mikor már kifelé megy a szobából. Letusoltam és felöltöztem. Volt itt jó néhány nyári ruhám, amikben Finnországba nem igazán tudtam érvényesülni. Végignézve magamon még a fehérebbnél is fehérebb voltam, ami nem igazán illet Spanyolországhoz ezért a délutáni programom már meg is volt.
- Jézusom, te elhoztad az egész házat?
- Az nem fért volna be a kocsiba. - Vettem ki a legközelebb lévő táskát. Iker pedig kettőt.
- Hola szomszéd!
- Szomszédok. - Pontosítottam.
- Jé te is itt vagy kisasszony. Ki költözik? - Néz a csomagokra.
- Én! - Húztam ki magam. - És ha már itt vagy segíthetnél.
- Nagyon boldogan. Örülök, hogy újra köreinkben leszel. - Mondta és ő is megfogott két csomagot. Mindent felcipeltek a szobámba. Mire végeztem a pakolással már este lett. Ennyit a napozásról. Ráadásul el is fáradtam, nem kellett altatni.

Szombat reggel Iker ébresztett.
- Öltözz, megyünk anyuékhoz. - Szól be mire én, csak morgok egyet, de felkelek. Régen láttam már őket és hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányoznak. Furcsán indult a kapcsolatunk. Iker volt az egyetlen, akit először közel engedtem magamhoz. Hónapok teltek el mire mással is szóba álltam. Féltem mindenkitől. Még a szüleitől is pedig tudtam, hogy sose bántanának. Bár rajta kívül nem beszéltem senkivel mindent hallottam. Tudtam, hogy keresik az igazi rokonaimat, de én nem akartam egy számomra idegen családhoz kerülni. Emlékszem épp vacsoráztunk mikor megint előjött a szó, hogy a rendőrség nem jár sikerrel. Burkolt mondatokban a sorsomról tanakodtak mikor végre megszólaltam.
- Veletek akarok maradni. - Suttogtam. Ott omlott le a fal, amit magam köré építettem. Anyu elsírta magát mikor meghallotta a hangom, apu mosolyogva nyugtatta én, pedig odamentem hozzájuk és megöleltem őket. - Szeretlek titeket, nem akarok máshova menni. - Másnap elintézték, hogy hivatalosan is a családhoz tartozzak. A nyomozást lezárták, így nem volt gond. Attól a naptól kezdve minden könnyebben ment. Unai a másik bátyám, (Iker öccse, aki három évvel volt idősebb nálam) is elfogadott húgának és már nem duzzogott azon, hogy kilöktem a legkisebb családtag szerepéből. Hivatalosan attól a naptól lettem a Casillas szülők lánya.
- Sziasztok gyerekek. Eszetekbe jutottunk? - Ölelt meg minket anya.
- Ha vigasztal a tudat visszaköltözött hozzám, úgyhogy sűrűbben láthatod a pici lányod. - Cukkolta őt Iker, mire apu a szeretett nő védelmére kelt.
- Fiam ne szemtelenkedj anyáddal. - Dorgálta meg, amin én jót kuncogtam. - Te is vigyázz magadra kisasszony. - Próbál komoly lenni, de én látom a megbúvó mosolyt a szája szélén.
- Hanga segítesz? - Kérdezi anya a konyha felé mutatva. Sokat tanultam tőle és általa nem muszájból főztem, hanem mert szerettem.
- Persze. - Szökdécselek utána. Mikor már kettesbe voltunk felém fordult.
- Jól vagy? - Kérdi óvón, és szakértő szemmel kezd el vizsgálgatni. Szinte látom a gondolatait a feje felett. Kicsit sápadt, kicsit sovány. - Drága lányom, eszel te rendesen? - Erre hangosan és szívből felnevetek. Magamhoz ölelem. - Most már jól leszek. És igen eszek rendesen. - Most így belegondolva felteszem magamnak a kérdést. Most komolyan itt akartam hagyni a családomat? Hisz hiába jöttem, legalább havonta egyszer nem tudtam akkor jönni mikor kedvem, tartotta, mikor szükségem lett volna rájuk. Nem is értem Unai hogy bírja Amerikát nélkülük.
- Mik a terveid estére? - Kérdezi bátyám már hazafelé.
- Az alváson kívül semmi.
- És mihez lenne kedved?
- Hmm... Leinni magam. Azt most úgy díjaznám.
- Akkor este te is jössz. Ramos bulit tart. Nyolckor indulunk. Csini legyél. - Foglalta össze az információkat, amikre szükségem volt.
Én este nyolckor már rég készen voltam, de Iker még sehol nem volt.
- Mehetnénk? - Kiabáltam fel. - Elunom az életem.
- Egy pillanat. - Mondja, amit én nyugtázok és ledobom magam a kanapéra. Ugyanis Iker kicsit máshogy értelmezi a pillanat fogalmát, mint az átlag emberek.
- Mindig rád kell várni.
- Inkább, mint rád. - Ja mert én türelmesebb vagyok.
- Itt a taxi tesó. Menni kellene.
- Rohanok! - És már robogott is le a lépcsőn. Ramos kicsit messzebb lakott én meg nem voltam hajlandó annyit magas sarkúban gyalogolni. Már mindenki ott volt, aki számított. Senkivel nem találkoztam csütörtök óta. Érdeklődve néztek rám. Szerettem az egész csapatot. Olyanok voltak mit egy nagycsalád és törődtek egymással, így velem is. Hogy kikerüljek a kérdő tekintetekből a pulthoz mentem és kértem egy dupla whiskyt gyömbérrel, majd leültem egy asztalhoz. Alig kortyoltam bele az italomba már az egész csapat ott gyülekezettem körülöttem. Mintha én osztanám a bajnoki címet. Felnéztem rájuk.
- Na mesélj. Mi történt veled? Kinek kell megköszönni, hogy újra itt vagy. - Kérdezte Marcelo a többiek nevébe is.
- Mindenki itt van? Csak, mert nem vagyok hajlandó többször elmondani. El szeretném felejteni. Értve? - Néztem végig a társaságon. Ők pedig serényen bólogattak egy olyan, mond már tekintettel. Ezen elmosolyodtam
- Szuper. Tehát egy szőke finn kurvának köszönhetitek, hogy most itt ülök és készülök leinni magam a zöld fűig. Mikor szombaton hazautaztam, épp az imént említett hölgyemény lovagolta az én drága, most már exemet. Gondolom, nem kell többet hozzáfűznöm. El akarta magyarázni, hogy ez aztán nem az, aminek látszik. - Nevettem fel keserűen. - És hogy csak engem szeret. Elküldtem és összepakoltam. Beültem a kocsiba, most pedig itt vagyok. - Emeltem magasba a két kezem és egy mosolyt erőltettem az arcomra. Majd még mielőtt bárki mondott volna bármit is, felálltam, hogy egy újabb pohár italért menjek. Visszanyeltem azt a pár könnycseppet, ami kikívánkozott. Nem érdemli meg. Egyik italt követte a másik. Közben megjöttek az "imádni való" mű cicák is, akik nem igazán javítottak a még mindig hullámzó kedélyállapotomon. A poharamba néztem, majd visszafordultam a pulthoz és kikértem a maradék üveggel. Lerúgtam a magas sarkúm, és mivel így is elég labilis voltam leültem egy székbe.
- Szia Cris. - Köszönök a mellettem helyet foglalónak. Ugyan egyenesen nem tudok járni, de a beszéd és a gondolkodás megy. - Mi van veled, hogy még nem valamelyik hálóba vagy? - Csak vállat vont.
- Nézzünk neked valakit? - Kezdtem el pásztázni a tömeget. - Szőkék most kilőve, de mit szólsz ahhoz a barnához? Meg merem kockáztatni, hogy igaziak a mellei. - Semmi reakció. – Ha nem hát nem. Viszont az a kis fekete egyfolytában téged néz. Na ő tuti mű, de bejössz neki. Habár kinek nem? - Nézek rá, és bár nem reagál, látom, hogy igyekszik elfojtani egy mosolyt. - Oké Cristano Ronaldo. - Húztam elé a székem. - Elárulod mi a bajod? - Nagyot sóhajtott majd rám nézett. De jó, haladunk.
- Nincs kedvem itt lenni. Sétálunk?
- Csak ha nem zavar, hogy mezítláb megyek. - Erre felnevetett.
- Nem, nem zavar. - Karolja át a vállam és kilépünk a kapun, céltalanul bolyongunk Madrid utcáin.
- Köszönöm. - Szólalok meg egyszer csak.
- Mit?
- Hogy velem maradtál. Sajnálom. Kicsit kiborultam, de nem vagyok ilyen. - Magyaráztam gyorsan.
- Nyugi. Tudom, hogy milyen vagy. Azért ismerlek már pár éve. Érthető volt a viselkedésed. Tényleg nem akarsz róla beszélni?
- Az a helyzet, hogy nincs miről. Azt hittem jobban padlóra vág, de nem és ez kicsit rémisztő. Bár volt időm gondolkodni. Érzem, hogy fáj, de látom a jövőm. Látom, hogy van folytatás. Azt hiszem, tudom, miért van ez.
- Miért?
- Ez szerelem volt első látásra és szerintem a kiábrándulás is első látásra történt. – Ezek mind csak mély nyomot hagyó pillanatok. Pillanatok alatt ég a szívedbe és ugyanolyan hamar tud kiszakadni belőle. Ez az, amit már nem lehet helyre hozni néhány kedves szóval, vagy lágy érintéssel. A forróból hirtelen jég hideg lesz, és már nem vágysz arra, amiért tíz perce még az életedet adtad volna.
- Hm... Ebben lehet valami. Mindenesetre én örülök, hogy itthon vagy. - Ölel meg kicsit szorosabban.
- Én is. Hidd el én is. - Mosolygok fel rá és érzem, hogy "hazaértem". Az otthonom, a családom és a barátaim. Az életem kaptam vissza.
Idő közben Cris háza elé értünk.
- Hóha. Ennyit sétáltunk volna?
- Látod. Visszamész még Ramoshoz?
- Nem. Szerintem én is hazamegyek.
- Elkísérjelek?
- Nem kell. Köszi. Majd találkozunk. - Köszönök el egy puszival, és tovább indulok. Jó volt Cristianoval beszélgetni. Vele mindig egy hullámhosszon voltunk. Még mielőtt összejöttem volna Joonaval gyakran úgy, éreztem, mintha többet szeretne szimpla barátságnál, de összejött valami nővel és azóta ki tudja hánnyal, én pedig még a kósza gondolatot is kivertem a fejemből.
Gyalog mindössze tizenöt percre laktunk egymástól. Ikernek írtam egy üzenetet, hogy ne keressen, itthon vagyok, és ha még megvan a cipőm, hozza el. Nem voltam fáradt ezért egy gyors zuhannyal párosított alapos talpmosás után egy pólót és egy rövidnadrágot felvéve Ipoddal a fülembe sörrel a kezembe kifeküdtem az egyik napozóágyra a medence mellé és végül ott aludtam el.
Arra ébredtem, hogy fuldoklok. A baj csak az volt, hogy tényleg fuldokoltam. A szemembe ment víztől semmit nem láttam és igyekeztem felköhögni a benyelt vizet. Fájt a tüdőm. Lassan a fülemből elment a nyomás és már hallottam a nevetést valahonnan a partról. A levegőt még kapkodtam, de már láttam a medence szélén görnyedő két alakot. Míg én a víztől fuldokoltam addig Xavi és Ramos a röhögéstől. Nem tudom honnan lett hirtelen annyi energiám, hogy szó szerint kiugrottam a medencéből, mindenesetre értékeltem és üldözőbe vettem Ramost. Úgy sipákolt, mint egy lány. Xavi a hasát fogta a röhögéstől.
- Ti mi a jó Istent műveltek?
- Ááááá Ikeeeer, kapd el! Megöl! Ha elkap, kinyír. - Visította Ramos. Hirtelen csak egy ölelést éreztem a derekam körül és hasra estem a lendülettől, a lefogom pedig rám.
- Szállj le rólam. Megölöm azt az idiótát. - Fújtattam.
- De mér csak engem?
- A haverod utánad következeik, ne aggódj, kéz a kézben léptek át a túlvilágra. Te meg szállj le rólam. - Mondtam újra.
- Kizárt! Nekem itt most olyan jó. Pláne, hogy fészkelődsz itt alattam.
- Csak vigyázz Cris, nehogy túl jó legyen. - Mondtam és abbahagytam a vergődést.
- Na végre. - Sóhajtott.
- Akkor most elárulhatod, miért akarod megfosztani a világot két ilyen tehetséges. - Idiótától! - Fejezem be. - De ha annyira kíváncsi vagy tesó kérdezd meg a két jómadarat.
- Hát az úgy volt... - Kezdte Sergio vonakodva. - Ááá Xavi inkább mond te. - Mutatott a másik nem normálisra. Én pedig hason fekve kényelembe helyeztem magam. Észre se vettem, hogy Cris már nem rajtam, hanem mellettem fekszik. Csak a keze pihen a derekamon.
- Ééén? A te ötleted volt. - Hárított a focista.
- Az enyém ugyan nem...
- Na jó. Kinyögitek végre, vagy rátok eresztem Hangát. - Na szép, mi vagyok én? Pitbull?
- Ne csak azt ne. A végén még tényleg sírba fektet minket.
- Tömegsírba Ramos. - Szóltam oda, hogy fokozzam a hatást.
- Beledobtuk a vízbe, de ő még aludt. Mi röhögtünk, ő meg fuldoklott, de túlélte. - Szabadkozott egyből és már mindketten méterekkel hátrébb álltak. Iker megcsóválta a fejét, majd rám nézett.
- Nyugi, jól vagyok. Megmaradok.
- De ugye nem bántasz minket?
- Majd ver titeket helyettem a sors. - Mondom majd lefogómhoz fordultam. - Azt hiszem, elengedhetsz. - Mosolyogtam rá.
- Jaj, bocs. - rántotta el a kezét.
- Nem zavart, de te most tiszta víz lettél.
- Csak nem fázok meg negyven fokba. Te meg különben is vizesebb vagy.
- Ez igaz, de én át is öltözök. - Támaszkodok fel. - A vizes fehér póló nem feltétlenül előnyös. - Mondom halkabban mire csak mosolyra, húzza a száját. - Majd talizunk. Jó edzést. - Pattantam fel és felsiettem az emeletre.

1 - Kézzel - lábbal

Ég veled J. T.

Nem mondhatom, hogy fitt vagyok, de hát ezek a bulik. Lehet rá nemet mondani? Talán. De Ikernek? Kizárt.
A nevem Hanga. Részben magyar számozású vagyok. Ez az, ami biztos. Hogy éltem is e ott, az már egyáltalán nem a spanyol nyelvismeretem miatt. A múltam elveszett. Tíz éves lehettem, amikor a Casillas család rám talált. A spanyol sztráda mentén bolyongtam. A ruhám csupa vér volt és teli voltam kisebb-nagyobb sebekkel. A rendőrség és az orvosok szerint is autó balesetet szenvedtem, amit szerencsésen túléltem. Ugyanis az azokban a napokban történt közúti baleseteknek nem volt túlélője. Iker már az első pillanattól kezdve úgy viselkedett velem mintha a húga lennék. El tudtam képzelni, ahogy nagy boci szemekkel néz a szüleire, és azt kérdezi; "ugye megtarthatom"... Elmosolyodok, hisz ezek életem első emlékei a többi kiesett. Azóta már történt egy pár dolog. A legfontosabb, hogy eltelt tíz év.
Most Finn országba élek. Oda járok főiskolára, és ott van a barátom is, Joona Taivio. A 2010-es VB-n ismertem meg. Egy éve vagyunk együtt. Szerelem volt első látásra és nem volt kérdés, hogy hozzá költözöm. A családom nem volt elragadtatva az ötlettől, de sose szóltak bele a döntéseimbe. Mindig azt mondták, hogy saját hibájából tanul az ember. Kedves bátyám azonban csak egy feltétellel engedett el, hogy amint tudom, mindig hazalátogatok. Ennek pedig örömmel tettem eleget, hisz a barátaim és ők mégis csak itt voltak spanyolba. Ez is egy hasonló pár napos kiruccanás volt, de már hiányzik Joona, ezért ha van még hely egy mai gépre vissza is, utazok. Erre a gondolatra felpörögtem. A repteret hívtam miközben a táskámba pakoltam és örömömre jegy is volt. Foglaltam egyet és elmentem készülődni. Mikor végeztem idejét, láttam Ikert is felébreszteni.
- Iker! - hajolok fölé.
- Hanga! - nyögi fájdalmasan. - Hajnalok-hajnalán?
- Aha, szerinted. Én a helyedben összekapnám magam csapatkapitány, mert lecsúszol az edzésről. - Erre persze egyből kipattan a szeme.
- Lehet nevet, változtatok. Ha úgy hívnának, hogy labda többet figyelnél rám.
- Nem, akkor folyamatosan kergetnélek és rugdosnálak.
- Vagy eltaszítanál magadtól, de ha lehetőséged van rá magadhoz, szorítanál és el, se engednél, míg veszélybe vagyok. - Vigyorgok. Elvégre ő egy kapus.
- Na jó nekem az ilyen eszmecserékhez még korán van. - Rázza meg a fejét. - Kijössz edzésre?
- Nem hiszem, igazából szeretnélek megkérni, hogy vigyél ki a reptérre. - Mondom félve.
- Mi? Miért? Nem csak holnap mész?
- Úgy volt, de ma megyek, és mielőtt kiakadnál két hét múlva, megint jövök. - Gondoltam, mentem, ami menthető. Bosszúsan fújtat egyet, de nem szól semmit. Utálja, hogy nem vagyok itt.
- Mikor indulunk? - Kérdezi.
- Edzés előtt, ha elviszel a reptérre nekem jó.
- Oké, akkor összeszedem magam. - Áll fel és eltűnik a fürdőbe.
Időben el tudtunk indulni, ami csoda volt, mert inkább hasonlított egy csigára, mint egy jó reflexekkel ellátott kapusra.
- Vigyázz magadra. - A szokásos szöveg.
- Te is. Puszilom a többieket. - Zárom rövidre a búcsúzást. Nem vagyok benne valami jó és nem is évekre, megyek el.
- Oké átadom. Siess vissza.
- Sietek. - Nyomok puszit az arcára és kiugrok a kocsiból még mielőtt a rend szemfüles őrei, megbüntetnék miattam. Intettem és bementem a hatalmas monstrumba. Becsekkolok és várom, hogy a gépre szállhassak. Nem szóltam Joonanak, hogy megyek. Úgy döntöttem meglepem. Az út nem volt túl hosszú. Taxiba ültem és bemondtam a címét. Nem közös a ház, csak az övé, de hallani se akart arról, hogy esetleg béreljek, vagy vegyek egyet. A kocsija a felhajtón állt, ami azt jelentette, hogy bulizni volt. Ilyenkor nem képes beállni a garázsba. Jobban is teszi. Kifizetem a fuvart és a kulcsomat, előkotorva bemegyek a sötét házba. Csinálok némi fényt és nyugtázom, hogy nem itt afteroztak. Halkan indulok el a lépcsőn felfelé, pedig szívesebben rohannék. Viszont akkor hol marad a meglepetés? Benyitok a szobába, de bár ne tettem volna. A látvány lesokkol. Joonan egy szőke, finn, picsa lovagol. A döbbenettől először reagálni se tudok ellenben a pasimmal, aki amint meglát, lelöki magáról a lányt.
- Hanga, kicsim, ez - ez... - Áll neki makogni.
- Ez? Ez nem az, aminek látszik? Ezt akartad mondani? Nem látok se, stábot se kamerát, hogy esetleg reklám felvétel lenne. - Kezdek ideges lenni. A csajra nézek. - Van két perced, hogy eltakarodj innen.
- Te nem dobhatsz ki innen. - Emeli fel a sipákolós hangját, mire elborul az agyam. Egyébként nyugodt természet vagyok, viszont most nem tudok gondolkodni. A fájdalom és a megaláztatás rám telepedik, akár a köd és fojtogat. Nincs egy tiszta gondolatom. Csak a miért lebeg a szemem előtt. Csalódottságom mellé hamar párosul a harag, ami nem túl jó összeállítás.
- TAKARODJ MÁR RIBANC! - Kiáltok rá dühösen, és már nem mer ellenkezni. Összekapja a cuccait és elviharzik mellettem.
- Tehát ez a program? - Hangom szinte suttogás, de a csalódottság és a szomorúság tisztán kihallatszik belőle. - Kiteszem a lábam és te ilyen ribancokat, hozol az ágyunkba? - Feláll és odajön hozzám. Meg akar ölelni de, én ellököm.
- Ne érj hozzám. - Mondom komolyan és kiráz a hideg, de ez már nem az a jól eső érzés. Ez nem melegít fel. Inkább azt érzem, hogy kihűlök belülről.
- JÓ! - Hátrál egy lépést. Látszik rajta, hogy fogalma sincs, mit mondjon, vagy mit tegyen. Egyáltalán mit lehetne ilyenkor mondani? - Különben meg mit keresel itt? Nem úgy volt, hogy csak holnap jössz? - Hát ez nem volt valami jó kezdés az idegi állapotomat figyelembe véve.
- Bocs, hogy hazajövök, mert hiányzik a párom, akinek látszólag az égvilágon semmit nem jelentek. - Vágom hozzá flegmán, amin felhúzza magát.
- BIZTOS TE IS JÓL ELVOLTÁL A SPANYOL VÁLOGATOTTAL! NE JÁTSZD AZ ÁRTATLANT! - Ó tehát kiabálunk, az nekem is megy. Ezek után meg miért fogjam vissza magam?
- ÉN NEM FEKÜDTEM BE SENKI ÁGYÁBA!
- ÉS EZT EL IS HIGGYEM MI?!
- AZT HISZEL, AMIT AKARSZ! Pláne ezek után. - Veszem halkabbra, mert a jelenet újra és újra lejátszódik előttem. Érzem, hogy lassan lehull a lepel és megtörök, viszont nem akarom, hogy akkor itt legyen.
- Hanga! Kérlek! Sajnálom, bocsáss meg... - Kér, de én csak percekig állok a gondolataimba merülve.
- Nem tudom azt mondani, hogy nincs semmi baj. Nem tudom, hogy valaha képes leszek-e ezt mondani.
- De nekem nem jelentett semmit. Téged szeretlek. - Lép közelebb, mire én hátrálok. Lemondóan sóhajt. Hogy tud ilyeneket mondani? - Nagyon elrontottam igaz? - Kérdezi, és most először látom a szemébe a kétségbeesést, a félelmet, a megbánást. Én még magamba sem merem kimondani, azt, amit ő már tud.
- Elmennél? - Kérem, de nem nézek rá.
- Sajnálom, hidd el. Nagy hibát követtem el, de szeretlek. Mindennél jobban. - Mondja, majd elindul. A falat bámulom mozdulatlanul és egész addig semmit, nem teszek míg nem hallom a motor zaját és távolodó kocsi hangját. Akkor viszont a lábaim felmondják a szolgálatot, és én sírva roskadok le a fal mellé. Csak ennyi? Ennyin múlik az egész. És ha nem jövök haza? Ezt nem tudom meg? Kitudja hányszor vert már át. A bizalom szertefoszlott akár egy felhő, amit a szél szaggat szét. A szívem darabokba és fogalmam sincs, mit tegyek. Csak Joona miatt voltam itt, de ezek után nem kérdés a maradásom. Nincs miért. Felugrok és előszedve a bőröndjeimet, elkezdek pakolni. A személyes tárgyaimat dobozba teszem. Többször elkap a sírógörcs, de igyekeztem összeszedni magam. Nem akarok itt lenni, mikor visszaér. Bepakolok a BMW-be és kijárok a garázsból. Visszamegyek a házba, és utoljára körülnézek. Nem tudom mit vártam, de fájdalmat kaptam. Az utolsó szerelmes üzenetváltásunk még ott volt a hűtő ajtaján. Vajon szeretett egyáltalán? Közös képek a nappali falán, amikre nekem nincs szükségem már. Egy pillanat. Csak ennyi kell, hogy az életed megváltozzon. Előkotrok egy tollat és egy papírt, nem megyek el szó nélkül.

Joona
Nem tudok itt maradni. Egyszerűen nem megy.
Remélem megérted. Időre van szükségem. Szeretném
elfelejteni, ami volt. Nem csak a ma történteket,
hanem mindent. Nem akarom, hogy az életem
része legyél. Ne is keress. Ég veled.
H.

Bezártam az ajtót és a kulcsot elválasztva a többitől visszadobtam a levélbedobón. A GPS-be beírtam a már jól ismert madridi címet. Majdnem két nap lenne egy huzamba. Persze azt baleset nélkül nem úsznám meg. Szerettem vezetni. Olyankor kikapcsolt az agyam. Nem gondolkodtam. Egyszerűen csak figyeltem az utat. Vannak, akik szerint ez lehetetlen, de a vezetés engem képessé tesz erre. A motor már járt. Finn országban nyáron sincs valami meleg, és ez is egy hűvösebb nap. A fűtés ment és én egy nagy levegővétellel engedem ki a kéziféket, hogy ott folytassam az életem ahol egy éve, abbahagytam.
Szürkület van. A legrosszabb napszak. A szemem nem nagyon díjazza ezeket, a fényviszonyokat. Mintha egy fátyol lenne előttem. Olyan dolgokat nem veszek észre, amiket más esetben messziről kiszúrok.
Alig háromnegyed óra alatt elérem a partokat, és még felszállok az utolsó kompra, ami átvisz Svédországba. Az út elég sokáig tart. Reggel még nem gondoltam volna, hogy egy előre hozott utazás elindít egy lavinát. Szerettem Joonat talán még most is, de tudom, hogy ezek után képtelen lennék megbízni benne. A bizalom annyira törékeny és mégis azt játsszák el az emberek először. Én azt hittem boldogok vagyunk, hogy ahogy nekem se úgy neki sincs szüksége másra. Tévedtem. Én nem voltam elég neki. Vajon hol rontottam el? Otthagytam érte mindent, rendes barátnő voltam. Úgy érzem mindent megtettem, hogy működjön és most, mégis itt állok egy komp fedélzetén egyedül. Bámulva a végtelen mélységet és hazafelé tartok.
- Haza. - Suttogom, és melegség tölti el a darabokban heverő szívem. Hisz olyan helyre megyek, ahol szeretnek. Ez mosolyt csalt az arcomra és elhatározásra késztet. Nem nézek hátra, csak előre. Alendbe át kellett szállnom egy másik kompra, hogy elérjem a svéd partokat. Az utolsó csatlakozás volt az is. Pár óra ringatózás után végre kikötöttünk. Alig hittem el, hogy végre szilárd talaj lesz a talpam alatt. Már majdnem világosodott. A jobbak a kompon kabint foglaltak. Engem viszont túlságosan lekötöttek a saját gondolataim. Miután kikeveredtem a kikötőből úgy döntöttem, inkább keresek valami szállást és alszok egyet. Nem pihentem valami sokat az elmúlt két napban. Egy kis motelba szálltam meg. Miután lemostam magamról a tegnapi napot, igyekeztem a fejemet is kiüríteni. Hétfő reggel van. Nincs is ennél csodásabb. Magamra tekertem a törölközőt és úgy bújtam ágyba. Nem volt erőm felöltözni.
Átaludtam az egész napot. Este nyolckor keltem. Felvettem egy tiszta ruhát s kijelentkeztem a szállásról. Az épület mellett csak egy benzinkút volt. Tankolás után oda mentem be valami ennivalóért. Utálom a műkaját. Mégis hogy a fenébe áll el a főtt tojás egy hétig a dobozos szendvicsbe. Ez abszurd és undorító. Maradtam a salátánál, de az sem volt valami bizalomgerjesztő. Valamit csak ennem kell. Miután nagy fintorogva meg bírtam enni a salátám felét újra birtokba vettem az utakat. Dánia volt a célom, és az autópályák éjszakai viszontagságainak hála sikerült is eljutnom Helsinborgig ahol is ismét rám hajnalodott így keresve egy újabb szállást szinte hasonlóan átaludtam az egész napot. Este kerestem egy rendes éttermet, de a szemem nagyobb volt, mint a szám és nem tudtam enni. Csak vizuálisan kívántam a kaját. A szívemmel együtt a gyomrom se volt rendben. Vajon mit tehetett mikor rájött, hogy leléptem? Rosszul esett neki? Minden bizonnyal, de miért is érdekel ez engem? Talán nekem könnyebb? Nem, határozottan nem.
Tovább haladva a dán partoknál újra kompra szálltam, hogy elérjem Németországot. Ez a hajóút nem volt olyan hosszú így még az éjszaka elértem Belgiumot és reggelre már Franciaországba voltam. Ismerd meg Európát utazó sebességgel. Nincs se időm, se kedvem nézelődni. Minél előbb Madridban akartam lenni. A francia autópályák dugig vannak traffipax, úgyhogy nem fogok tudni sietni. Így viszont jó, ha csütörtök délelőtt valamikor hazaérek. Egy újabb út menti szállodában vettem ki szobát. Kezdtem megkedvelni ezeket, a helyeket. Senki nem zavar és senki nem kérdez semmit. Igazából tudomást se vesznek rólam. Amit most mindennél többre értékelek. Későn keltem egyre fáradtabb voltam és sokszor meg kellett állnom. Nem kockáztattam inkább aludtam egy kicsit az autóba, miután átléptem a spanyol határt valamikor éjfél után. A kis alvásból az lett, hogy délelőtt tizenegy körül keltem. Egy benzinkút mosdójában mosakodtam meg és öltöztem át, majd elindultam, hogy megtegyem a fennmaradó távot. A GPS szerint az még öt óra. Csak ugye bár az a szerkezet nem veszi figyelembe a dugókat. Az autópályán baleset történt és vagy négy órát álltunk ott. Se, előre se hátra. Én a motorháztetőn ültem, és csak néztem ki a fejemből. Mikor láttam, hogy lassan megindul a sor.
Este nyolckor kanyarodtam be az utcánkba. Iker háza előtt egy autószalonnyi kocsi sorakozott. Én is leparkoltam, majd elindultam befelé. Benyitva csak a beszélgetést hallottam, ami a nappaliból jött, amit követett a konyha. A hangok irányába, jobbra indultam. Majd a boltív alatt megálltam. Nem vettek észre.
- Buli van, engem meg kihagytok? - Hívom fel magamra a figyelmet, mire mindenki ledermed, és lassan fordulnak felém. Tekintetük szinte rémít. Látok megkönnyebbülést, hitetlenséget, féltést és dühöt. Igen dühöt. A legnagyobbat Iker szemébe, aki egy szempillantás alatt előttem terem és a falhoz nyom. Fel se tudom fogni, mi történik. A karom fáj, ahogy szorítja, de nem szólok.
- MOND TE TELJESEN NORMÁLIS VAGY? TUDOD HOGY AGGÓDTAM? EL TUDOD KÉPZELNI MIN MENTEM ÁT? HOL A KURVA TELEFONOD? - Üvöltött és közben a pulóverem kenguruzsebében turkált a mobilom után. A fejemet elfordítom és szorosan hunyom le szemem. Félek. Sose láttam még őt ilyennek. Mikor tudatosul benne, hogy ki van kapcsolva teljes erővel vágja falhoz. Összerezzenek. Nem merek ránézi se a többiekre, akik az óta is döbbent csendben álltak vagy épp ültek. Senki nem tett semmit. Azt hiszem ezzel a bátyám egy eddig ismeretlen oldalát látták ők is. - Tűnj el a szemem elől. - Mondja most már halkabban és elhátrált tőlem. Nem tudok megmozdulni. Lefagytam. - Jó, ha te nem akkor majd én. - Mondja idegesen és felkapva kocsi kulcsot, kirohan az ajtón.
- IKEEEER! - Kiáltok utána, és végre elindul a lábam is, de két erős kar megtart, és szorosan öleli magához akkor már zokogástól remegő testem.
- Hagyd őt most. - Mondja, és még szorosabban ölel. Fejemet a mellkasára döntöm és belekapaszkodok. Szükségem van rá. Az ölelésére, arra, hogy megnyugtasson közelségével, hogy érezzem az illatát. Iker haragudott rám, csalódott bennem és ez sokkal jobban fájt, mint amit Joona művelt. Utáltam magam és féltettem a testvéremet. Nagyon feldúlt volt és mégis kocsiba ült. Ha valami történik vele én, abba belehalok. Erre a gondolatra szinte hisztérikus zokogásba törtem ki. Szabadulni próbáltam az ölelő karok közül, de az nem engedett. Hiába vergődtem percekig.
- Segítsünk haver? - Kérdezi valaki.
- Nem kell. Menjetek el. Keressétek meg Ikert. - Mondja a karok tulajdonosa, és mikor meghallom Iker nevét újult erővel tőr rám a pánik, hogy a saját hülyeségem miatt bármi történhet vele.
Körülöttem csend lesz, nem tudom menyi idő telik el, de a hüppögésemen kívül csak az ő szívének erős dobogását hallom. A hajamat simogatja, és még mindig úgy ölel, hogy úgy érzem, soha nem akar elengedni. Nem merek ránézni. Így csak veszek egy mély levegőt, amit még mindig remegve fújok ki. Egyenletes szív verését hallgatva lassan elnyom az álom. Az édes tudatlanság az, amire most szükségem van és megadva neki magam, elalszom.

 Joona Taivio

Hanga kocsija