32 - Kézzel - lábbal

Szijasztok!

Ezzel is sikeresen megérkeztem, ráadásul az általam kiszabott határidőre.

Lassan beáll a rend. Sajnos a nyelvi tanulmányaim miatt nem biztos, hogy sikerül annyi új részt összehoznom mint eddig, de igyekszem. A lelkesedésem nem csökkent. Annyira nem, hogy már az új történetemmel is haladtam, amit az alábbi címen elértek. http://ontwowheelsforthelife.blogspot.hu/.

Még mielőtt rátérnék a részre, szeretném megköszönni a rengeteg pipát és kommentet is, amiket tőletek kapok. Értetek érdemes írni és még mindig nagy örömmel tölt el, hogy ennyien szeretitek a történeteimet.

Na de, a mai részben Ikeré és Izáé a főszerep gondoltam ennyit megérdemel a kapcsolatuk. :)

Remélem tetszeni fog! Jó olvasást kívánok!

Puszi:

Vii

Iker szemszöge:

Unai elment Hangával és Crissel. A húgunk nem hazudtolta meg magát. Önzetlen volt és segített rajta pedig mondhatni nem is ismerte őt. Cristiano nem repdesett, de nem mondott nemet. És az arcát elnézve szívesen kezdett volna heves tiltakozásba. Még el is nevettem volna magam, ha nem tudom mi vár rám. Mert bár az öcsémmel beszéltem erről, Izával még nem. Becsuktam a hátsó ajtót és fel akartam indulni, de Ő addigra már a kanapén ült felhúzott lábakkal, amiket átölelt kezeivel. Maga elé meredt. Óvatosan leültem mellé, nem akartam megijeszteni. Fogalmam se volt, hogy kezdjem. Nem tudtam, mi hagyott benne mélyebb nyomot. Ezért csak vártam. Hosszú percek teltek el úgy hogy néma csendben mozdulatlanul ültünk egymás mellett.

- Tudod… - kezdte ő suttogva -… annyira el voltam foglalva azzal, te vajon hogy éled meg ezt az egészet, hogy nem foglalkoztam azzal én mit érzek.

- Nézd, én sajnálom, hogy megint végig kellett hallgatnod… - Kezdtem, de keserű kacagása félbeszakított. Meglepetten néztem rá.

- Iker te komolyan azt hiszed, hogy nekem ez fáj a legjobban? – Kérdezte rám se nézve. – Nem az bánt, hogy Una felemlegette a múltat. Túl vagyok rajt és megbocsájtottam. Emlékszel? Ezért nem akartam ott kint mondani semmit, mert megígértem, hogy nem hánytorgatom fel azt, ami akkor történt, de Unai megette. Viszont rá ezért nem haragudhatok. Kizártnak tartom, hogy máskülönben hittél volna nekem. És ez az ami rohadtúl bánt. Egészen addig míg Una be nem állított sejtésem se volt arról, hogy mit érez. Semmi nem történt köztünk bár ez nem rajta múlott. Semmit nem tettem ugyan, de hibás vagyok. Rázúdítottam mindent és ő olyan, mint te. Meg akart védeni, meg akart óvni, tőled és beleszeretett a sebezhető Izába, abba, aki lettem, mert tudta, hogy erre vágyom. Szeretetre, törődésre. De nem tőle. Hanem tőled. Mindvégig melletted álltam és azt hittem ezzel bizonyítottam, de tévedtem, és ami azt illeti, most fogalmam sincs, valójában mit érzek. – Remegett meg a hangja. Rám nézett és csak akkor láttam, hogy könnyes a szeme és még most is próbálja vissza fojtani a kikívánkozó sírását. Megértettem. Azt hittem én voltam az áldozat, de ez nem így van. – Iker Te nem bízol bennem. – Mondta ki, ami a legjobban fájt neki.

- De igenis bízok benned. Csak…

- Nem Iker. – Rázta hevesen a fejét. – Ha bíznál bennem egy percig se feltételezted volna, hogy Unai és köztem bármi történhetett. Még annál az egy félreérthető mondatnál sem. – Igaza lenne? Tényleg nem bíznék benne? Nem érzem ezt. Igenis bízom, csak megijedtem…

- Nem így van. – Ráztam a fejem, de Ő makacsul ragaszkodott az ellenkezőjéhez.

- Csak mond. Adtam rá valaha is okot

- Nem, Te semmit nem tettél és most kérlek hallgass végig. – Kértem, mert láttam, hogy szólna. A kanapé elé húztam a dohányzóasztalt és leültem rá, hogy szembe legyek vele. – Nézz rám. – Mondtam halkan miközben lágyan kényszerítettem, hogy rám figyeljen. - Nem miattad… Nem benned nem bízom, hanem saját magamba. Igazából azon se csodálkozhattam volna, ha igaz, mert úgy bántam veled, ahogy nem kellett volna. Nem érdemelted meg. Tudom, megbeszéltük és eszembe sincs felhánytorgatni, de tudnod kell, hogy te nem tettél semmit, egyszerűen csak félek, hogy elveszítelek a saját baromságom miatt. Nem tudtam gondolkodni. Hatalmába kerített ez az érzés és minden más háttérbe szorult. Azt hiszem még sosem féltem ennyire és soha nem akartam úgy senkit, ahogy téged. Még, ha ez sokszor nem is látszott. – Fejeztem be, de nem mondott semmit csak nézett rám. – Ugye szeretsz még? – Kérdeztem, mire végre elmosolyodott.

- Ez az egy szerencséd van Casillas. – Mondta.

- Akkor megbocsájtod, hogy ekkora hülye vagyok?

- Meglátjuk. – Mondta kihívón. – Engesztelj ki.

- Mit szeretnél? – Kérdeztem miközben közelebb hajoltam hozzá.

- Tudod te azt kapus király. – Felelte miközben karjait a nyakam köré fonta.

- Imádom, mikor becézgetsz. – Mondtam halkan és megcsókoltam. Puhatolózva. Valahogy még édesebb volt a csókja, mint eddig és hirtelen még többet akartam belőle. Felálltam ő pedig lábait a derekam köré fonva kapaszkodott meg bennem, hogy csókunk egy pillanatra se szakadjon meg. Jobban vágytam rá, mint valaha és tudtam, hogy ez azért van, mert azt hittem elveszítem őt. Könnyedén tartottam meg karcsú testét mikor levette rólam a pólót, hogy utána újra szorosan ölelhessen. Egész testemmel akartam érezni bőre puhaságát. Kezeimmel feljebb tornásztam felsőjét és elégedettséggel töltött el testének remegése. Lassan bújtattam ki a ruhadarabból, ami utána ki tudja hol kötött ki, de jelenleg nem is érdekelt. Tenyeremet meztelen hátára simítottam és elindultam vele az emeletre a legközelebbi szobába, nem érdekelt melyik is az. Végigfektettem az ágyon és apró csókokkal borítottam be fedetlen testét, elidőzve érzékeny pontjain miközben egyre több ruhától sikerült megszabadulnunk. Próbált felém kerekedni, de nem hagytam. Én akartam kényeztetni őt. Akartam, hogy érezze, mennyire szeretem. A légzése egyre szaporább lett és halk nyögései is egyre sűrűbben kúsztak a fülembe. Csípőjét enyémnek nyomva próbálta tudtomra adni, hogy mennyire vágyik rám. Én nem különben.

- Ne kínozz! – Mondta elfúló hangon, bele a szoba csendjébe, ami elnyelte suttogását. Ezt a pillanatot kihasználva hatoltam belé. Egy halk sikítás kíséretében körmeit a hátamba mélyesztette. Imádtam vadságát és hevességét. Pillanatok alatta vettük fel egymás ritmusát. Soha senkivel nem voltam ilyen összhangba. Kéjes nyögések közepette jutott el a csúcsra ahova egyből követtem és lihegve pihentük ki együttlétünk édes fáradalmait. Megemelkedve csillogó szemeibe néztem, amik még most is elvarázsoltak. Kócos haját hátrasimítva egy lágy csókot adtam neki, amit ő egyből mélyített. Tudtam, hogy nem elégszik meg ennyivel. Nem hagytam érvényesülni, aminek ez a következménye…

Iza szemszöge:

Csodálatos éjszakát töltöttünk együtt és nem tudtam volna megmondani mikor volt vele utoljára ennyire jó a sex. Mikor adott bele ennyi érzést, mint most. Talán soha. Tegnap valami megváltozott és ezt nem csak ő, ezt én is éreztem. Még nem akartam kinyitni a szemem. Kicsit tartottam tőle, hogy ez csak egy álom, viszont boldogan idéztem fel minden egyes pillanatot és nagyot sóhajtottam, mikor a lényeghez értem. Aztán nyújtózva egy mosollyal az arcomon nyitottam ki a szeme. Oldalra fordultam. Iker még édesen szuszogott mellettem. Közelebb hajolva egy puszit nyomtam az arcára mire morogva mocorogni kezdett.

- Jó reggelt. – Suttogtam és végig simítottam az arcán.

- Soha ne legyen rosszabb. – Mondta halkan még mindig csukott szemmel. A mosolyom szélesebb lett. Visszatettem e fejem a párnára és a plafonra meredtem, aminek nem olyan színe volt, mint amilyet megszoktam. Körbejártattam a tekintetem a berendezésen.

- Ó te jó ég! – Ültem fel hirtelen és kezem a szám elé kaptam.

- MI a baj? – Ült fel hirtelen Iker is, akire ráhoztam a frászt. – Mi történt?

- Semmi. –Kezdtem el röhögni a kapus pedig úgy nézett rám, mint akinek elment az esze. Aztán a mutatóujjammal körbemutattam a szobán jelezve, hogy nézzen körül.

- Basszus. – Mondta ő is és megdörzsölte a szemét tényleg jól lát-e. – Hogy?

- Hogy, hogy kerültünk ide? – Kérdeztem, mire bólintott. – Fogalmam sincs, ha nem haragszol én valami egészen mással voltam elfoglalva. – Vigyorogtam mire ő is elmosolyodott. – Azért ez már durva.

- Micsoda?

- Cris kocsija, Hanga szobája. Ez már bőven a magánszféra brutális megsértése. – Mondtam megint nevetve.

- Hát Cris nem tud róla. Hanga pedig most azt hiszem nem bánja. – Nézett körül újra és a mosolya halványodott. Nem kérdeztem semmit csak közelebb húzódtam hozzá. – Azóta nem jártam itt, szóval a baleset óta nem voltam itt bent… Hiányzik. – Sóhajtott és egyből folytatta. – Tudom, hogy itt van és az életünk része, és tudom, hogy ennek is örülnöm kell, mert ez is felér egy csodával. Nekem Ő hiányzik, a húgom, hogy a bátyjaként nézzen rám, ne úgy, mint aki a pasija csapattársa és nem több mint egy barát. Tudom-tudom. Telhetetlen vagyok.

- Hé, nem is mondtam semmit. – Csíptem a karjába.

- Naa! – Dörzsölgette meg a kezét és csúnyán nézett rám.

- Nem bűn az, ha vissza akarod kapni a húgod és annak ellenére, hogy tudom, mire vágysz, látom, mennyire örülsz, ha csak szóba áll veled. Mint egy kiskutya, aki lihegve csóválja a farkát, de á ez egy hülye hasonlat volt, csak a szemed hasonlít egy kiskutyáéhoz. – Mondtam szórakozottan, egyértelműen azzal a céllal, hogy kirántsam mély gondolataiból.

- Hogy micsoda? – Csattant fel. – Kiskutya? – És siker. Próbáltam ártatlan arcot vágni. – Kiskutya? – Húzta fel magát egyre jobban. Felugrottam, de nem voltam elég gyors így lendületből az ágy mellé estem, mikor vissza akart húzni a lábamnál fogva. – Jézusom. Ne haragudj. - Mászott le hozzám. – Ugye jól vagy? – Kérdezte, de én csak röhögtem. – Akkor ez most igen, vagy nem? – Kérdezgetett tovább és megint várt egy kicsit. – Ne akard, hogy hideg víz alá vigyelek.

- Ne-ne. Kérlek csak azt ne. – Tiltakoztam hevesen, de a nevetést valahogy nem bírtam abbahagyni.

- Pont ugyanolyan lökött vagy, mint a húgom. – Sóhajtott lemondóan.

- Szerinted miért lettünk barátnők? – Tettem fel a költői kérdést.

- Kicsim szeretnék kérni valamit.

- Hm? Mit szeretnél?

- Tudom, hogy ha Cris vagy Én nem vagyunk mellette Te ott vagy és arra kérlek, ez maradjon is így. – Mondta. Tudtam, hogy van még folytatás ezért vártam. – Unai mondott valamit, ami aggaszt. Szerinte Hanga valamitől fél. Te nem vettél észre rajta semmit? – Elgondolkodtam.

- Nem különösebben, de valószínűleg, - tartottam egy kis szünetet - Una nem beszél mellé. – Nevénél kicsit megremegett hangom. Azt hittem ez ennél könnyebb lesz, és semmit nem fogok érezni, hogy nem lesz ennyire nehéz. Tévedtem, fájt kimondanom, mert az jutott eszembe, hogy itt ez a rendes srác és szeret engem, én pedig nem vagyok képes viszonozni ezt az érzést, úgy, ahogy ő szeretné, mert a szívem valaki másé.

- Ne félj, elmúlik. – Ölelt magához szorosan és mindennél többre értékeltem együttérzését.

- Neked is rossz. – Nem kérdés volt. Egyszerű megállapítás. Amire bólogatást kaptam válaszul. Talán rosszabb volt, mint nekem. Akartam, hogy beszéljen róla, hogy ne a saját fájdalmammal foglalkozzak, hanem az ő lelkét ápoljam, de ő nem mondott semmit. Nem mert tudta. Tudta, hogy ez lenne. Mindkettőnknek megvolt a saját fájdalma és ezzel most magunknak kellett megbirkózni. És bár nem mondta ki, igaza volt. Csak bántottuk volna egymást. Így maradt a csendes vigasztalás és az, hogy szeretjük egymást.

- Szerinted van okunk félteni őt? – Kanyarodott vissza Iker hangához.

- Nem tudom. Mindenesetre nem várom meg, míg kiderül.

- Neked nem beszélt valami srácról? – Kérdezte, mire csak a fejemet ráztam, hisz Crisen kívül jóformán másról nem is tud beszélni.

- Miért van valaki, más? – Kérdeztem őszintén csodálkozva.

- Nem. Nincs. De lehet, hogy volt vagy lehetett volna. Nem tudom. Mindegy. Csak jó lenne tudni, hogy van e még valaki, aki látja, hogy az a barom egy pszichopata. – Morogta.

- Ne aggódj. Nem engedjük, hogy baja essen. Se Cris, se Te, se Én. Sőt rengeteg olyan embert tudok, aki ismeri a történetét és akarva akaratlanul a fél szemét rajta tartja. Tudod a húgod képes és mindenkit az ujja köré csavar egy pillanat alatt.

- Tudom. – Vigyorgott. – Velem is ez történt és a szüleimmel is. Az öcsémnek csak a makacssága volt nagyobb, de a baleset után ő is bevallotta, amit tudtam, hogy mennyire szereti és minden ellene irányuló dolog csak védekezés volt ez ellen az érzés ellen. Most viszont arra vár, amire mi mind, hogy emlékezzen, hogy elmondhassa neki, nem utálja. Persze Hanga ezt tudja, de Unainak mégis lelkiismeret furdalása van.

- Ez szörnyű. – Mondtam. Jól ismertem ezt az érzést, hisz nekem is van. Nekem is lenne mondandóm Hangának, hisz felelősnek éreztem magam. Ha hagyom, hogy Iker vegyen nekem egy telefont, vagy nem sajnálom rá a pénzt és veszek magamnak egyet. Vagy ha nem hagyom ott talán tudtam volna neki segíteni. Akkor az a busz üresen zuhant volna a szakadékba és Hanga itt lenne. Gondok nélkül. Boldogan. Egy könnycseppet töröltem le, ami utat talált magának. Nem ronthatom el még egyszer, nem hagyhatom cserbe.

- Szerintem menjünk ki innen. Nincs jó hatással rád ez a szoba. – Állt fel és kerülte meg az ágyat. Tetőtől talpig végigmértem.

- Te annál inkább. – Haraptam bele az alsó ajkamba miközben izmos testének látványával itattam a szemeim. Soha az életben nem fogok tudni betelni vele. Már ha csak ránézek, bizseregni kezdek, és a semmiből jön az érzés, hogy kívánom Őt, de most le kellett gyűrnöm ezt, mert neki edzésre kellett menni, nekem pedig Hangához. – Öltözz fel, mert mindketten elkésünk. – Dobtam hozzá a pólóját.

- Pedig azt hittem együtt zuhanyozunk. – Mondta egy mindent tudó nézés kíséretében. A fantáziám igen élénk volt és maga az emlék sem volt túl régi, hogy ne tudtam volna felidézni vízcseppekkel áztatott testének látványát.

- Szemét vagy. – Morogtam és az első kezembe akadó dolgot hozzávágtam, ami menekülésre késztette…

Miután különösebb fennakadás nélkül elkészültünk elindultunk Crisékhez, nem tudtam, hogy Unai ott lesz-e még, de talán mindketten abban reménykedtünk, hogy nem. Iker biztosan, de ezt nem mondta volna és arra se kért volna, hogy ne menjek.

- Hola. – Köszönt miután ajtót nyitott nekünk a csatár. – Egy perc és jövök. – Mondta, ami Ronaldo nyelven annyi takart: helyezd magad kényelembe, még eltart egy darabig.

- Hanga? – Kérdeztem meg miután hosszú percek múltán végre előkerült, de barátnőm egész idő alatt nem jött elő.

- Kivitte Unát a repülőtérre.

- Egyedül? – Hökkentünk meg mindketten.

- Hogy engedhetted el egyedül? – Csattant fel Iker.

- Csigavér. Nem egyedül ment, hanem a bátyjával és nem is egyedül jön. – Nyugtatott meg minket. legalább is próbált.

- Unai visszajön?

- Nem. – Felet egyszerűen csapattársának. Mikor is kívülről babrálni kezdtek a zárral, Cristiano ezt hallva odafutott és szélesre tárta az ajtót.

- Mondtam, hogy csengess. – Szidta le kedvesen Hangát, akinek a kezében az ifjabbik Cristiano Ronaldo pihent, aki mikor meglátta apját egy hatalmas mosoly ült ki az arcára.

- Apaaaa. – Kurjantotta el magát és át is kéredzkedett hozzá.

- Te só zsák. – Vette el szerelmétől a kisfiút. – Nem gondolod, hogy Hangának már nehéz vagy?

- Nem.

- Nem? – Kérdezte újra.

- Nem.

- Tagadó korszak. Mondj mindenre nemet. – Vigyorgott Hanga. Ahogy ott álltak az ajtóba olyanok voltak, mint egy család. Mindegy hogy nem a vérszerinti anyja a kisfiú egyszerűen rajong érte és ez fordítva is igaz volt. Ragyogott a szeme, ahogy csöppséget nézte és láttam a szemében a vágyakozást. Miközben néztem őket Iker hátulról átölelt és kezeit lapos hasamra simította.

- Egyszer majd nekünk is lesz. – Suttogta az én szívem pedig egy hatalmasat dobbant. Olyan volt ezt hallani, mint mikor először mondta, hogy szeret. Akkor értettem meg, hogy a vágyakozás Hanga szemében nem az övé volt, hanem az enyém. Olyan volt, mint egy tükör. Én vágytam arra, ami nekik megvan, de nem irigykedtem. Nem mert szomorú az ő történetük még akkor is, ha esetleg egy boldog véget ér. Gondolataimból az arcomra adott csók rángatott ki. Elmosolyodtam. Elköszöntek és elindultak edzésre.

- Mit súgott neked? – Kérdezte Han miután az ajtó becsukódott utánuk.

- Ki?

- Ikeer. – Forgatta a szemeit. – Mit mondott neked?

- Miért?

- Mert olyan arcot vágtál, mint akinek megkérték a kezét. De nem hiszem, hogy ez történt. Ezt biztos nem így tenné.

- Hát nem egészen. Azt mondta egyszer majd nekünk is lesz egy hozzátok hasonlóan boldog családunk.

- Ebben nem kételkedek. – Mosolygott rám. És én sem vontam kétségbe a szavát, de Hanga, még ha csak tudat alatt is, de sokkal jobban ismerte Ikert, mint én, és ha Ő ezt mondja, akkor az biztos nem üres ígéret.

A napok pörögtek és én minden szabadidőmet Hangával töltöttem a vizsgára való felkészülés címen, pedig nem is volt rászorulva a segítségemre. Csak ezt még Ő sem tudtam. Vicces volt látni, ahogy izgul a felvételi miatt, pedig minden tudás, amire szüksége volt ott volt a fejébe. Amint a lap fölé ül csak úgy áradni fog a tudás. Persze ezt neki is elmondtam.

- Jó hogy ennyire optimista vagy. – Gúnyolódott.

- Csak tudom, amit tudok. Ne parázz már. Tök egyszerű. Megírod holnap a tesztet, felvesznek, beállsz a csapatba és megverjük a Barcelonát veled. – Mondtam ki a rivális csapat nevét fogcsikorgatva.

- Nagyon bízol ebbe a győzelembe.

- Ez az utolsó évem és mióta bent vagyok a csapatba nem sikerült nyernünk. Mindig a másodikak voltunk. Tudod milyen örök másodiknak lenni? De én tudom mire vagy képes, még ha te nem is. És tudom, hogy veled képesek leszünk előre lépni.

- Sokat jelent ez neked igaz?

- Ami azt illeti igen és jól esne, ha csak egy kicsit optimistább lennél.

- Rendben. – Nevetett. – Értem a célzást. Megpróbálok pozitívan hozzáállni az úgy is sikerülni fog gondolathoz, de…

- De, nélkül, ha lehet. – Szakítottam félbe. – A de, nem túl pozitív egy pozitív gondolat után.

- Oké. Meg se szólalok. – Mondta, és alig pár másodperc múlva mégis megszólalt. – Ahj nem fog ez nekem menni. – Nyafogott.

- Oké, elég. – Csuktam be minden könyvet. – Nincs több tanulás. Mindjárt vége az edzésnek. Fürdesd meg Mr. Törpe szívtiprót. – Utaltam a kisebbik Ronaldóra. – Utána pedig pihenj és holnap találkozunk. És egy jó tanács. Ne agyalj, ne gondolkodj. Tartogasd holnapra. – szedtem össze a cuccom és hazaindultam. Reméltem, hogy Iker és Cris nem állnak le cseverészni a parkolóba és időbe hazaérnek. Már nekem is tele volt a fejem mindenfélével és nem tudtam volna segíteni többet Hangának, ártani pedig nem akartam. Azt mondják rombolni könnyebb, mint építeni és ez mindenkire igaz volt. Nem mindenkinek jó szándékú a célja és volt olyan, aki pillanatok alatt képes lett volna lerombolni mindazt, amit eddig közösen elértünk…